Múlt és jelen

Irta: Vigh Rózsa

A nappaliban éjfélt ütött a falióra. Dédnagyapa kinyújtózott a falon függő jókora képből, a felesége mellől.

-Végre lefeküdtek! Már minden tagom meggémberedett. A fejem is zug. Olyan zsivajt tud csinálni  a család, ha mindnyájan együtt vannak, hogy ember legyen a talpán, aki bírja.

-Ne zsörtölődj már kedves uram! Akinek három fia, hat unokája, és nyolc dédunokája van, az megszokhatta már a gyűrődést. Hova mész?

-Kinyújtóztatom a tagjaimat, gyere te is.

-Csak ne nyúlj semmihez, még valami kárt teszel ebbe a sok modern csodában. Emlékszel, amikor először mentünk moziba? A szánkat is eltátottuk, hogy mozogtak a vásznon az emberek..

-Ma meg minden családban saját mozi van, nem is egy műsorral, isten tudja hánnyal.

-Csak messziről nézd azt a számítógépet drágám!- lépett ki a keretből a Dédike is. Hogy tudja ezen kiismerni magát, egy négy éves gyerek? Pedig kiismeri, mert minden előjön belőle, amit akar.

-Az még hagyján, de hogy megy bele?

-Hallottad ma a híreket!

-Persze, hogy hallottam, hiszen egész nap ordit a rádió.

-Te meg jókat szundikálsz mellette. Megvan az új Nobel díjasunk. Annyi az olimpiai bajnokunk, mint égen a csillag, mi lett a világból, drágám?

-Fejlődött Szívem. Még megérjük, hogy a dédunokáink űrutazásra mennek!

-Ne is mondd, mert akkor is szívszakadásig vártam vissza, a középső fiunkat, amikor először repült életében.

-Láttad a villámvonatot, tegnap? Még onnan fentről is riasztó az a sok jármű, ami a város utcáin futkos. Lassan nem marad sétaút az embereknek.

-Pedig mi még a Duna parti korzón mulattuk az időt, emlékszel?

-És legfeljebb konflissal mentünk, ha mentünk.

-Ma házhoz jön a színház, a kabaré, és nem is csak a honi, de a világ valamennyi művészét láthatják. Micsoda csodavilág.

[rkey]

-Ami könnyet csalt a szememből, az egy tegnapi hír volt: megszűnt a kötelező katonaság. Emlékszel, mennyit sirattam a fiaimat, amikor besorozták őket. Pedig mind fel volt véve az egyetemre. Egy évet ki kellett hagyniuk a sorkatonaság miatt, és mit értek vele? Amit ott tanultak, azzal nem sokra mennének, de hál istennek, már lesznek olyanok, akik arra teszik fel az életüket, és aki nem vágyik a csatázásra, itthon maradhat.

-Jön a karácsony. Láttad a család tagjait, hogy dugdossák el, az egymásnak vett ajándékokat?

-És milyeneket? Emlékszel még, a szerény holmikra, amiket házasságunk elején neked adtam.

-És te a nyakkendőre, sálra.  Amikor már a feleséged lettem kaptál zoknit, inget, alsót is. Ahogy illik.

-De szép is volt, Szívem! Sajnálom ezeket a szegény mai fiatalokat. Rohannak, versengenek, hajtják magukat, mind többre akar jutni a másiknál.

-Így halad előre a világ, és így bújik elő a tehetség a gyerekekből.

-Jó volna látni, mi lesz a dédunokákból.

-Még az ükunokák sorsát is végigkísérheted, onnan, mellőlem, a képkeretből.

-Feltéve, ha valakinek eszébe nem jut, hogy mi már csak a falat csúfítjuk.

-Hogy mondhatsz ilyet? Még sosem mondtam, de nagyon büszke voltam rád.

-Rám? Miért?

-Mert sosem ismertem olyan anyóst, akit a menyei ugy szerettek, mintha a saját anyjuk lenne, aki mindig az ő pártjukat fogta, csak a fiai boldogsága megmaradjon.

-Azért volt, mert sajnos az én anyósom és köztem, nem volt harmonikus viszony.

-Ma már elismerhetem: ő volt a hibás. Azt mondta ugy szereti a fiát, hogy természetesen féltékeny a menyére. De ez téves felfogás. Az anyós szeme előtt csak egy cél lebeghet: a gyermeke boldogsága. És ha ezt valakitől megkapja, senkinek nincs joga beleszólni az életükbe.

- Ugy innék egy pohár jó hideg üdítőt! -nyitotta ki dédapa a hűtő ajtaját.

-Emlékszel a mi hűtőnkre? Jeget kellett bele rakni. Lestük mikor kiabál az utcán a jeges, hogy jegeeet..jeeeget és mentünk, nehogy kiolvadjon ami benne van.

-Mosogatógép, mosógép! Hitted volna valaha is, hogy nem kell mosni, mosogatni, hogy annyi mindent elvégeznek a gépek?

- Ki hitte volna, de hogy fognak ámulni a fiaink, ükapa korunkban? Nem is lehet ráismerni majd a világra.

-Csak békesség legyen..

-Add a kezed Szívem, felsegítelek. Foglaljuk el a helyünket, nemsokára hajnalodik, és felkel az első unoka.

- Volt, ami volt, Szívem, de csodálatos boldogság volt

-Istenem, de jólesik elgyönyörködni bennük! Veled élni, és létrehozni ezt a remek családot. Pszt. Nyílik az ajtó. Kényelmesen ülsz?

-Igen drágám. Nézd milyen álmos szegénykém..és ma vizsgázni fog..

-Te sosem hagyod abba az anyai aggodalmat Szívem..

-Csoda? Hiszen anya vagyok!

-Sőt dédanya Szívem, Dédmami!

[/rkey]