Egyszer volt egy gyermekruha üzlet. A fogasokon tíz tarkabarka – virágos, és tíz – fillérnyi búzakék pettyekkel teli, fehér ruhácska sorakozott. A vásárlók jöttek – mentek, és a legtöbb anyuka a virágosból kért, mondván, hogy babos ruhája már van a kislányának, ha nem is éppen ilyen, de pettyes. Így adódott, hogy kilenc, virágos ruha szinte órák alatt elkelt, a babosok meg ott szomorkodtak a fogason, egymáshoz bújva.

- Én ezt nem bírom tovább – elégedetlenkedett az egyik pettyecske az egyik ruhácskán. Itt maradjak? Elegyen a por, piszok, mert a ruha amelyet díszítek nem kell senkinek? Az a baj, hogy túl sokan vagyunk, egyedül sokkal szebbnek látszanék!

Ezzel, surr, átgurult az egyetlen, megmaradt, virágos ruhácskára. A virágok nem szóltak, mert nem szeretik a perpatvar.

[rkey]

Nem sokkal ezután egy kislány lépett anyjával az üzletbe. A virágos ruhát kérték. Már próbálni akarták, amikor az anyuka észrevette, a ruha elején éktelenkedő pettyet.

- Nini, itt egy paca van! Valaki tintafoltot ejthetett rá.

A pettyecske elégedetten állapította meg, hogy íme: máris észrevették. Bezzeg, ha a többiek között marad, senkinek nem akad meg a szeme, éppen rajta!

- Ezt nem kérjük! – mondta, az anyuka. Inkább egy pettyeset. Nagyon kedvesek, ugye Zsóka?

Az eladó néni leakasztotta az első ruhácskát és a vásárlók elé tette.

- De hiszen erről hiányzik egy petty! Tessék talán másikat mutatni – kérte a kislány.

Az eladó néni félretette a hibás pettyes ruhát a másik mellé, és mikor a vevők elmentek még egyszer megnézte mind kettőt.

- Íme, két selejt. Le kell értékelnünk őket!

A virágos ruha virágai elpityeredtek. Nem mondták, de a kóbor pettyecske tudta: miatta sírnak. Elcsúfította a ruhát, ő csúfította el, aki azt hitte világszépe. Semmi keresnivalója a virágok között, ahol csak tintafoltnak nézhetik.

- Jöjj vissza közénk – hívták petty testvérei, és ő boldog örömmel gurult vissza régi helyére. Aztán teltek a napok és az állványról sorra elfogytak a pettyes ruhácskák is.

[/rkey]