A pillangó és a béka

Irta: Vigh Rózsa

Nem tudom láttatok-e már olyan pillangót, amelyik majdnem akkora, mint a tenyeretek, és a szivárvány minden színében pompázik. Sok ezer féle pillangó van, de abban megegyeznek, hogy sok-sok időt töltenek el, mire pillangó lesz belőlük és nekirepülhetnek a világnak. Tudom, sokan azt mondjátok a nekirepülésért érdemes sok időt eltölteni a fejlődéssel. Igemám, de a pillangóság csak pár napig, vagy hétig tart, s aztán kezdődik minden elölről. Nem csoda hát, hogy ez a mesebeli, gyönyörűséges pillangó mindent látni akart, mindenkivel meg akart ismerkedni, mindent meg akart kóstolni. Csapongása alatt megszomjazott, ezért leszállt egy folyócska partján, egy kiálló kődarabra. Legalábbis ő azt hitte mohás kődarabra, de egy óriási kecskebéka vízből kikandikáló, táplálékra leső feje, és körbelátó szeme volt, amin megpihent.

A béka azonnal bekaphatta volna a pillangót, szerette is az ilyen könnyü falatokat, de a tünemény szépsége elkápráztatta.

- Gyönyörű vagy!- mondta, nagyot sóhajtva.

- Te annál rútabb. Ki vagy te?

- Kecskebéka.

- Azt hittem egy mohás kődarabra szállok le megpihenni, mert szomjas lettem. Szép nagy szemeid vannak.

- Körbelátók!

- Az meg mit jelent?

- Nekem nincs nyakam, nem tudom forgatni a fejem, ezért a szemem úgy lát körbe, ahogy a többi állat csak nyaktekeréssel képes rá.

- Nem zavarlak?

- Egy ilyen szépség sosem lehet zavaró. Bárcsak mi ketten egy pár lehetnénk- sóhajtott fel a Breki.

[rkey]

-Mi ketten? De hiszen én a levegőben röpködök, te meg itt kuksolsz a vízben.

-De tudok ugrani. Képes vagyok testem sokszorosát is megugrani, felfelé, vagy előre, ahogy akarod.  Maradj a hátamon, megmutatom. Kapaszkodj.

-Inkább ne. Az én életem nagyon rövid, és a lelkemre kötötték, hogy csak nyugodtan, ne ugráljak, mert ezer veszély leselkedik rám.

- Én is szeretem a lepkéket! Úgy értem, hogy, ha nem babonázott volna meg a szépséged, már régen bekaptalak volna.

-Hogy lehet megenni valamit, ami ugyanúgy él, mint te?

- Ez a természet. Így vagyunk teremtve. Minden szerzetnek van táplálék szerzete, és a legkisebb rovar sem halhat éhen. A körforgás csodálatos, és igazságos. Elsőként a gyengék, és vigyázatlanok mondanak búcsút az árnyékvilágnak. Nem akarsz a feleségem lenni?

- Az én életem nagyon kurta, pár óra, pár nap csupán, amit szeretnék szabadon, gondtalanul eltölteni, és őszinte leszek: egy fikarcnyit sem tetszel nekem.

- Mit tegyek, hogy megkedvelj?

- Ússzál át velem, a túloldalra. Repültem, másztam, de úszni még nem úsztam.

-Szolgálatodra. Nem fogsz leesni? Fura, ahogy rajtam állsz: haptákban. Miért nem terjeszted szét a szárnyaidat, hogy egyensúlyozni tudjál.

-Mert azt csak repüléskor teszem, ha pihenek, igyekszem minél láthatatlanabb lenni. Így felülről csak egy vonalnak látszom, és nem csapnak le rám, a madarak.

Abban a pillanatban egy kis árnyék vetődött a békán úszó pillangóra, annyi ideje sem volt, hogy felröppenjen, de a békának sem, hogy lemerüljön, vagy ugorjon a semmibe, mert egy jókora csőr tárult szét felettük, és hamm bekapta őket.

A hosszú, piros lábú gólyamadár volt. Régen lesett már a finom csemegére, de volt türelme kivárni a megfelelő pillanatot. Jólelkű madár lévén, egy kicsit sajnálta a bolondos párt: ugyan ki hallott már pillangó, és béka nászról, de nem tagadhatta meg magát. Egyszerre kínálkozott a hús, meg a desszert. Balga lett volna, ha kihagyja.

…Ha a pillangó szépségétől szédült béka figyelme nem kalandozik el, vagyis ha meggondoltabban teszi a szépet, talán együtt maradhattak volna valameddig.

A Breki, és a szép lepke

Nem eshetett szerelembe.

Nem lehettek egymáséi!

Így lettek ők egy… MÁS -éi.

Ha a gólya arra nem járt volna, az én mesém is tovább tartott volna.

[/rkey]