A piros lábú

Gólyafi koromban neveztek el piros lábúnak. Magyarországon, ahol születtem. Sokan születünk ott. Szüleink, akiket a jó házasok mintapéldányaiként ismer a világ, ott hoznak világra és nevelnek fel bennünket. Apám sokszor elmesélte, hogy mint minden gólya családfő pár nappal előbb kel útra Dél Afrikából, ahol a telet töltötték, és tízezer kilométert repül, mire odaér. Hogy miért megy előre? Mert ha fészket hagyott ott, azt rendbe kell tenni, ha tönkre ment, újra kell rakni, hogy mire a párja megérkezik, meleg fészek, várja.  Arrafelé jók az emberek, már várják kedvenc gólyáikat, finom falatokat raknak a fészek szélére, hogy ha holtfáradtan megérkeznek, ne kelljen éhezniük, amig erőre kapnak. Apám rendbe hozta a fészket, anyám is szerencsésen megérkezett és csakhamar mi is, a fészek aljára kerültünk, tojás formájában. A keltés azt jelenti, hogy egyforma melegen kell tartani a tojásokat. Szüleink példamutatóan gondoskodnak egymásról, és jövendő fiaikról. Aztán kibújunk a tojásból, és nem győzik hordani a finom falatokat. Giliszták, pondrók, békák, egerek sokszor mozdulni sem tudunk ugy jól lakunk, de azért mihelyt meghalljuk a kelepelésüket, ugy nyújtjuk a nyakunkat, mint egy zsiráf. A szüleink addig nyugodtak, amig a fészekben élünk, mert mihelyt elkezdenek bennünket repülni, tanítani, legszívesebben a hátukra véve óvnának  minden bajtól. Gyönyörű gyerekkorom volt. A mocsarasban szürcsöltük a vizet, egy lábon állva hallgattunk, vagy emlékeztünk. A fészek egyre szűkösebb lett, s a szüleinknek egy napon el kellett engedniük minket.- Akkorra már ugy hasítottuk a levegőt, és olyan erősek lettek a szárnyaink, akár az övék.  A szülők szeretnék, ha velük maradnánk, de szükségünk van a tinédzserkor örömeire. Fészket már nem építünk, nincs kivel, majd ha elénk veti a sors, és visszatérünk, Egész nap a mocsaras gázlókban próbáljuk magunkat ellátni, éjszakára pedig ellepjük a faágakat. A nyár végén a fiatal gólyák útra kelnek. Csapatban indulunk, és sok megállóval, egyre nagyobb távot teljesítve, közel négy hónap múlva érkezünk el ide, ahol a telet töltjük. Itt meleg van, süt a nap, és mire megérkezünk, a pihenőkben szinte valamennyien megtaláljuk a párunkat. Fészket építünk

Karácsonykor már összebújva ünnepelünk a fészkekben, és tervezzük a jövőt. Pár hónap, és útra kelünk. Előbb én, mint leendő családfő, és ha szerencsésen megérkezem, mire a párom odaér, készen lesz a nyári fészek is, amelyben világra jöhetnek az utódaink.

Titkon már kinéztem a fészek helyét. Nem messze a szüleimétől. Ugy gondoltam jobb az öregekkel, és az öregek se mondanak le egykönnyen az unokáik szeretetéről. Azt hiszem, ebben hasonlítunk rátok, emberekre. Ha éppen karácsony lenne, ahol éltek, boldog ünnepeket kíván Piros lábú, szeretett párja, a szüleink, no meg az egész gólya nemzetség.