A próbaút

Irta: Vigh Rózsa

Egyszer volt egy öreg király, akinek nem voltak gyermekei. Ugy gondolta kötelessége utódjáról gondoskodni, mielőtt örök búcsút mond szeretett népének. Kihirdette hát a világ minden országában, hogy olyan királyfiak jelentkezését várja, akik kiállják a próbát és a királyi székhely határától a palotáig ugy teszik meg az utat, gyalog, hogy csak leendő uralkodásukra gondolnak, önmagukat háttérbe szorítva, legyűrve magukban minden testi kényszert.

Így elmondva: a bolond is képes ugy végig menni egy városon, hogy elfelejti éhét, szomját, fáradságát, feltört sarkát, és csak arra gondol, a királyság minden lemondást megér. Aztán jöttek sorban a királyfiak, és valamennyi ugy ment vissza, ahogy jött. Egyetlen egy sem akadt, aki példamutatóan, királyhoz méltóan viselkedett volna a rövidke úton. Mert ugyan mit várhat a nép, egy olyan uralkodótól a harcmezőn, aki pár száz méteres utat sem képes megtenni nyűgösködés nélkül.

Figyeljetek csak: éppen most lépett át a városhatáron egy deli legény. Az emberek megállnak, nézik, mustrálják, amig az egyikük meg nem szólal.

-Tisztelj meg vándor, és kóstold meg a boromat. Remek évjárat az idei.

A királyfinak már odatapadt a nyelve a szájpadlásához a szomjúságtól, gondolta egy korty ital csak nem végzetes hiba, ezért elfogadta a felé nyújtott kancsót. Alig nyelte le az első kortyot, forogni kezdett vele a világ, olyan részegség szállt rá a kortynyi itókától, hogy tántorogva indult volna útjára, ha tud. Lépten, nyomon orra bukott, mígnem a király titkos szolgái fel nem karolták, és hintóba nem rakták, hogy visszafordítsák oda, ahonnan jött.

És érkezett a következő. Ez sem volt alábbvaló, de hamar feltörte a cipő a lábát, és ugy gondolta, ha lovon érkezik az nem olyan nagy gond, hiszen az nem a kényelmét, szolgálja, hanem az egészségét óvja.

Gyorsan akadt eladó, akitől megvett egy lovat, fel is ült rá, el is indult volna a palota irányába, de a szolgák visszafordították a lovával együtt.

A harmadik már majdnem kiállta a próbát, mert a várárok közelében járt, amikor ugy gondolta: ilyen fáradtan nem állhat oda a király elé, mit gondol majd róla, hogy ennyi ébrenlétet sem bír ki egy ilyen nagy dologért? Lefeküdt hát egy fa alá, és elnyomta az álom. Észre sem vette, hogy a szolgák hintóba rakták, és csak a város határában tették ki.

A király elszomorodott. Minő henye, erőtlen ifjak teremnek a királyi palotákban, hogy egy kis szomjúságot, egy parányi fájdalmat, vagy egy kis álmatlanságot sem tűrnek el a saját érdekükben. Mi lesz akkor, ha a nép érdekéért kell bármit is tenniük.

Ahol legnagyobb a szükség, legközelebb a segítség- mondják a bölcsek, és van igazság benne. A tizedik ország királyának hat fia volt. Természetes, hogy csak a legnagyobb kerülhetett trónra. A legkisebb azonban hírét vette, hogy vár valakire egy trón, ha kiállja a próbautat. Gondosan átnézte a kikötéseket, és indult szerencsét próbálni.

Ahogy a város határához ért majdnem eltaposta egy megvadult ló, amelynek a sörényébe egy aranyhajú hajadon kapaszkodott halottsápadtan. A legénynek sem kellett több, pillanatok alatt elfelejtette a próba utat, királyságot, odaugrott a ló elé, elkapta a kantárját, és jó pár méteren húzatva magát, megállította a bősz paripát. Lesegítette a lányt, és elnézést kérve odavezette az első házhoz. A ház kapujában állt a gazda, akinek átadta és megkérte, tegyen meg mindent érte, neki dolga van, de visszafelé megérdeklődi, hogy érzi magát, a halálra ijedt lány.

[rkey]

-Legalább egy korty vizet fogadj el uram. Látszik, hogy kitikkadtál.

-Majd iszom, ha eljön az ideje-, mondta a királyfi, és szapora léptekkel indult tovább.

Alig ment két sarkot, egy öregembert látott a földön. Odasietett hozzá, és nem kiabált segítségért, hiszen segítségnek ott volt ő, felültette az elesettet, aztán bezörgetett a legközelebbi házba és kért egy pohár vizet, meg némi ennivalót. Az öreg hálás tekintete minden fizetségnél, köszönömnél többet ért, amikor otthagyta. Hiába kínálták volna őt is itallal, étellel a jóságáért, azt mondta, majd ha jobban ráér, szívesen komázik, de most mennie kell.

Szaporán lépdelt a palota felé, amikor az egyik udvarból fujtatva, dübörögve kivágtatott egy megvadult bika. Mindenki félreugrott az útjából, de ő utána eredt. Nem hagyhatta, hogy kárt tegyen a járókelőkben, ártatlan gyermekeket taposson agyon. Hirtelen elkapta a bika farkát, és lerúgva saruját, lábujját belemélyesztve az állat vékonyába, felugrott a bika hátsó lábaira. Az állat bömbölve, kínzó fájdalmában megtorpant. Csakhamar előkerült a gondozója, és amikor elcsendesítette, a királyfi is leszállt róla. Előbb, egyik, majd másik lábával, és csak azután engedte el a kapaszkodót, a bika farkát.

A bika gondozója elővette a kulacsát és odanyújtotta, hogy igyon a szerencsés közbelépésre, amit nem győzött köszönni, de ő elháritotta.

-A bika megállitása fontos volt, érdemes arra, hogy megszakítsam az utam, de jól néznék ki, ha nem bírnám ki ital nélkül a palotáig, hiszen, ha jól látom, itt van egy kőhajintásnyira.

Ugy is volt. A palota ott volt egy górásnyira, és csodák csodája, a király a díszes kapuban várta. Megölelte, megcsókolta, és bevezette a trónterembe.

-Elnézést uram, mondta a királyfi, amikor már megpihent egy kissé, nem tudtam egyfolytában megtenni az utat, mert mindig akadt olyasmi, amit jó érzésű ember nem hagyhat ki.

-Tudom fiam, és ez volt az, amit a többiek figyelembe sem vettek. Mind elment a lovon robogó lány, az alélt öreg és a bősz bika mellett, pedig ha ezeket meglátja, elnéztem volna neki az ivást, a lóra szállást. és minden egyebet, ami saját kényelmére szolgált. A királynak mindig önmaga érdekei, elé kell helyeznie népe javát, különben hogy várná el, hogy, ha kell, tűzbe menjenek érte.

A királyfi megfürdött, átöltözött, és amikor belépett a díszterembe, a vacsorához terített asztal mellett ott ült az aranyhajú lány, akit a ló elragadott, és akinek karcsú dereka az óta is bizsergette a tenyerét, mióta leemelte a paripa hátáról, hogy biztonságba helyezze.

Mivel a király, királyné nélkül nem az igazi, az öreg király megkérte a szép szőke lány kezét az új király számára. Sosem bánta meg a választását. Ma már azonban nem uralkodik, átengedte a nehéz munkát a fiataloknak, de mióta minden évben hoz egy kis királyi csemetét a gólya a palotába, nincs nála boldogabb nagyapa az egész világon.

[/rkey]