Ritka dolog, hogy három király uralkodjon egyszerre, de Sosemvolt országban mégis megesett. Amikor az öreg király jobblétre szenderült, fiai sehogy nem tudtak megegyezni az örökségen, belepréselték hát magukat a királyi székbe, és ott sanyargatták egymást, meg a népet. Ritkán akart a három király közül kettő, egyet, ezért legtöbb idejüket civakodással töltötték. Közben az ország sora arra fordult, amerre a szerencse vitte.

Egyszer, egy tél eleji napon azon kaptak hajba, hogy mi a legszebb, legjobb dolog a világon?

- A tél! – vágta rá a legidősebb, aki szerette a havat.

- Nem igaz! – torkolta le a középső. A drágaságoknál, a kincsnél, az aranynál nincs szebb dolog a világon!

- Balgák vagytok mind a ketten! – kiáltott a legkisebb. – Próbáljatok jóllakni a téllel, vagy az arannyal?! A rántott csirke, a jó zsíros sertéscsülök, a sonkáspalacsinta, és egy jókora adag rizspuding a legjobb, a világon.

Addig vitáztak, kiabáltak, míg végül is szokás szerint hajba kaptak, és egymást lökdösték le a trónusról. Amikor a szolgák a nagy sivalkodásra befutottak, uralkodóikat siralmas állapotban találták. Aranyos ruhájuk cafatokban lógott, fülük, orruk vérzett, de azért ott szorongtak mind a hárman, a trónon.

Alig hozták rendbe a szolgák a királyok öltözékét, amikor egy idegen zörgetett a palota kapuján. Idős, hófehér szakállú ember kért bebocsátást. A szolgák jelentették a jövevényt.

- Ne engedjétek be!- szólt a legidősebb.

- Járuljon színünk elé! – mondott ellent a középső.

- Sem egyiket, sem másikat! – rikkantotta a legkisebb, -Az  ajtóig engedjétek, kintről kiáltsa be, mi járatban van.

Hát ilyen volt a három király között az egyetértés. Ezért mondtam az elején, hogy ritkán akartak ketten egyet!

Ezen aztán megint összevesztek volna, ha közben az öreg szép csendesen, oda nem lépdel a trónus elé.

- Üdvözöllek benneteket, király uraim!

- Mi járatban vagy? – kérdezte a legidősebb.

- Felajánlom szolgálataimat, felséges uraim!

- Mihez értesz? – érdeklődött a középső.

- Mindenhez, aminek szükségét látom – felelte az öreg.

- Na akkor éppen kapóra jöttél öregapám, rikkantott a legkisebb királyfi. – Legalább megmondod, mi a legjobb, a legszebb dolog a világon!

- A szeretet! – vágta rá gondolkodás nélkül az öreg.

- Micsoda? – ámult el egyszerre a három, király.

- A szeretet! Ha nem hiszitek, tegyetek próbát. Ára nincs, mégis a legdrágább. A szeretetnél nincs jobb, és szebb dolog a világon.

- Még hogy drága!

- Még hogy nincs ára!

- Hogy lehet drága, aminek nincs ára? – kacagtak a királyok.

- Hívjátok csak be valamelyik szolgátokat és kérdezzétek meg igaz lelkére: szeret-e benneteket?

[rkey]

- Persze, hogy szeret, hiszen tőlünk kapja a ruháját, ételét, italát, fedelet a feje fölé! – kiáltott a legidősebb király.

- Tegyetek próbát!

Az udvarmester hamarosan odahivatta az öreg kertészt, akiről úgy hírlett: sosem hazudott még életében.

- Szeretsz-e engem, kertész? – kérdezte a legidősebb.

- Dehogyis őt – kiáltott a középső – engem szeretsz – e?

- Ugyan… Arról van szó, hogy engem szeretsz – e? – sorolta a legkisebb.

- Nem szeretem egyikőtöket sem- felelt őszintén a kertész.

- Micsoda? Még hogy nem szeretsz? Bennünket, akik eltartunk? – ámuldoztak a királyok.

- A munkámból élek, és bárhol dolgoznék is, mindenütt megfizetnék, testem verejtékét.

- Adok egy aranyat, csak szeress! – bökte ki a legidősebb.

- Én egy marékkal adok, csak engem szeress! – kiáltott a középső.

- Én zsákkal mérem számodra az aranyat, ha kijelented, hogy engem szeretsz! – szólt a legkisebb.

- Sem egyiket, sem másikat, még három zsák aranyért sem! – felelte csendesen a kertész. – A szeretetet nem lehet megvásárolni, még aranyon sem. Az, magától jön, és szeretni csak olyat tud az ember, aki érdemes rá.

- Majd én megmutatom neked, hogy szeretni fogsz – kiáltott a legidősebb király. -Megparancsolom, hogy szeress!

- Szeretni nem lehet parancsszóra – felelt a kertész.

- Úgy? – futotta el a pulykaméreg a középső királyt. – Vigyétek hát és üssetek rá huszonötöt.

A szolgák lekapták a kertészt a tíz körméről, és félóra múlva visszahozták, huszonöttel a hátán.

- Na, szeretsz-e már, balga? – gúnyolódott a legkisebb.

- Az életemet is elvehetitek, ha kedvetek tartja, de szeretetre sosem kényszeríthettek.

A három király erre igencsak elszontyolodott. Mintha elrestellték volna magukat. Hát milyen királyok ők, ha még azt sem tudják megparancsolni a szolgájuknak, hogy szeresse őket?

- Látjátok király uraim – szólalt meg ekkor, a fehér szakállú, öreg vándor. Ilyen a szeretet. Ötven botütéssel, tíz zsák arannyal sem szerezhetitek meg, de ha valakinek ott él a szívében, száz botütést is szíves örömest elszenved értetek, lemondana minden kincséről, utolsó falatjáról, csakhogy ti szükséget ne lássatok. Legjobban tennétek, ha megegyeznétek, és ezentúl, nem szoroskodnátok a trónon, hanem testvérekhez illően, felváltva uralkodnátok. Amíg ti testvérek nem szeretitek egymást, hogy várhatnátok el egy idegentől? Vagy talán él szívetekben az egymás iránti szeretet?

A három király, ételt – italt hozatott és megvendégelték az öreget.  Attól kezdve mindig felváltva ültek a trónon, amiből rengeteg jó származott. Elsősorban az, hogy amíg az egyik trónolt, a másik kettőnek volt ideje az ország dolgával, a nép gondjával, bajával törődni. El is intéztek mindent, amit alattvalóik kértek, és lassacskán eltűntek a foltok a paraszti gúnyákról. Az országban egyre több mosolygó, bizakodó ember járkált, és a kérdésre: szeretitek-e a királyaitokat, egyre határozottabban válaszolták: igen!

Ja, és hogy el ne felejtsem. A kertésztől aznap bocsánatot kértek, teljesítették minden óhaját, és majdnem táncra perdültek örömükben, amikor az megígérte, hogy elfelejti a huszonötöt. Kicsit nehezen, de mégis rájöttek: a pénznek hatalma van, a szeretetnek ereje.

[/rkey]