A tiszta kezű

Irta: Vigh Rózsa

Egyszer volt egy király annak két lánya.   Mint minden lány, a királykisasszonyok is férjhezmennek egyszer. Amikor eljött az ideje meg is tartották a hét országra szóló lakodalmat, és attól kezdve a párok boldogan éltek. Csak az öreg király feje főtt, ugyan melyik vejét tegye meg utódjául, melyikkel jár jobban a népe?  Egyszer aztán eszébe jutott valami. Kihirdette az országban, hogy hamarosan sor kerül a trón átadására, és a nagyobbik lánya férje, nyílt fogadónapot tart. Eljöhet hozzá bárki, bármilyen kéréssel.

Jöttek is sokan, de az öreg király elkedvetlenedett, amikor a kérelmezőket nézte. A legtöbbjük díszes ruhában, ajándékokkal érkezett.  A király hagyta, hogy a veje négyszemközt beszéljen a kérelmezőkkel, de megfigyelte, hogy aki puccosan, ajándékkal érkezett jókedvűen távozik, s az a néhány – láthatóan kopott ünneplős alattvalója pedig ugy jön ki tőle, mint aki minden reményét elvesztette.

Este a vő bemutatta az ajándékokat, amiket kapott, de egy szót sem szólt arról, mit kértek, és mit ígért ő az értékes kincsek fejében. Az öreg király, aki előtt valamennyi alattvalója egyforma volt, elszomorodott, de azért megkérdezte.

- És a nincstelenek mit kértek tőled?

-Lehetetlen dolgokat. Iskoláztatást a fiuknak, árendás földet, hogy ne kelljen napszámért könyörögni, segítséget a sok gyerekes családoknak, és ilyen képtelenségeket.

[rkey]

-S te persze kiábrándítottad őket?

-Hagyjam inkább tévhitben? Ami nem megy, azt kár erőltetni.  Nem olyan gazdag ez az ország, hogy felesleges pénzkidobálással kedvezzen néhány rongyos, élhetetlennek.

A király nem szólt semmit, kíváncsian, de reményvesztetten várta a másnapot. A kisebbik lánya férje közelebb állt a szívéhez, de nemcsak az övéhez, az udvaréhoz, és ahogy észrevehette a népéhez is. Bárcsak jól vizsgázna, bárcsak őt tehetném meg utódomnak- járt az öreg király fejében.

S eljött a másnap. A kisebbik lány férje sorra fogadta az elébe járulókat. A kérelmezők összetétele olyan volt, mint előző nap, sok-sok díszes ruhájú, láthatóan jómódú ember, és egy-két pironkodó, kopottas polgár. A fényes ruhájuk ajándékot szorongattak, a szegény gúnyájúak pedig még jobban összehúzták magukat, mielőtt beléptek a leendő királyhoz.

S halljatok csodát. Az öreg király arca egyre inkább felderült, ahogy a trónteremből, leste a távozókat. A gálában érkezők, valamennyien dühös képpel, és ajándékaikat szorongatva távoztak, míg a pár szegény ember arca ragyogott, amikor még az ajtóból is, megköszönték a remélni is alig mert, jóságot, vagy inkább kegyet.

Mit gondoltok ki lett a király?

Remélem ti is a kisebbik lány férjét, választottátok volna, mint az öreg király, mert ő tudatában volt annak, hogy a törvény, vagyis a király előtt mindeniki egyforma, és aki egyszer leszedi a sápot abból, amit népének kivívni kötelessége, annak sosem lesz többé tiszta a keze. Mindegy hogy az első ajándék csak egy csokor mezei virág, vagy egy arany kösöntyű volt is.

Az öreg király átadta trónját utódjának, de amig csak élt odafigyelt, hogy mindenki üres kézzel érkezzen, és a lehetőségekhez képest bizakodva, vagy megnyugvással távozzon.

A tiszta kéz annyit jelent: becsület, és ugye tudjátok, hogy a becsületét csak egyszer vesztheti el az ember, akár egyszerű népfia, vagy koronás fő legyen is.

[/rkey]