A veréb

Irta: Vigh Rózsa

Ugye valamennyien láttatok már verebet? Ha nem, sürgősen nézzétek meg, mert ahogy a veréb újságban írják, kiveszőfélben van. Hamarosan védetté nyilváníthatják, ha azt akarják, hogy írmagja maradjon, de a városi verebeket az sem óvja meg semmitől.

Amikor én gyerek voltam, annyi volt az utcán a veréb, mint most a szemét. Az úttesten főképpen lóvontatta jármüvek közlekedtek, és a pacik – köztudottan.- verébpártiak. Miért? Mert a ló ott hagyja a névjegyét, ahol éppen kedve tartja, a verebek pedig szívesen lakmároztak a számukra dús táplálékban. De ha még csak ez lenne a legfőbb oka annak, hogy szürke, szemtelen, de mégis kedves madarainktól el kell búcsúznunk?! Az, hogy sokkal kevesebben vannak a műtrágyának is köszönhető. Annyi mérgező anyag kerül a magokra, a földbe, hogy már a verebek is inkább fogyókúráznak, mintsem permetezett területen kapirgáljanak. Azelőtt a gazda, az összegyűlt istállótrágyával szórta be a földet, ami a verebek számára majálist jelentett. Akkor még voltak giliszták a földben, bogarak a növények szárán, de ma már a természetes élelem szinte fellelhetetlen.

[rkey]

A verébről azt tartották: szemtelen. Hogyne lett volna az, hiszen ő a legkisebb városi koldus, és a galambok csapata sosem szívlelte. Ezért kellet neki odasurranni, elkapni egy morzsát, és már röppenni is fel, nehogy a nagy madarak összecsipdessék.

Annyiféle állat él a földön, akiket ismerük, hiszen a tévé behozza őket a lakásba, de hány létezhet még, amikről nem tudunk, mert a tengerek mélyén, a föld alatt, járatlan tájakon élnek. Ugy kerek a világ, ha minden élőlény tovább él, ha teret engedünk nekik, hiszen az ő világuk ugyis kegyetlen: minden fajnak vannak ellenségei, és az ellenségekre is lesnek a velük táplálkozók.

A magam részéről sajnálom a városi verebet, és megfogadom, hogy mindig lesz a zsebemben két-három kifli morzsa, vagy búzaszem, hogy ha megpillantok egy kis didergő, felborzolt tollu, szürke madárkát, odaadhassam neki. Eddig nem köszöntem nekik, de ezután azzal mellőzöm őket: szervusz verebecske, vigyázz magadra, ne menj el tőlünk örökre, hiszen soha senkit nem bántottál, legfeljebb a fagyos télben a fák tar ágán gubbasztva, lepottyantottad a névjegyed egy-egy kalapra, vagy kabátra. De annyi baj legyen. A víz mindent lemos, csak a bűnt nem, amit magunk, és ellenetek elkövetünk.

[/rkey]