ÁLLATI DIVATBEMUTATÓ
Irta: Vigh RÓZSA
Most egy sosem látott helyre viszlek el benneteket. Ilyen még nem volt, és nem is lesz többé, ezért figyeljetek meg mindent. Tévében már biztosan láttatok divatbemutatót: egy hosszu dobogón mennek végig a manökenek, amit kifutónak hívnak. Ez a kifutó abban különbözik az eddig látottakról, hogy acélháló fedi, amely alatt kényelmesen páváskodnak a résztvevők, de kitörni, vagyis a nézők közé ugrani képtelenek.
Megszólalt a zene. A függöny szétnyílik, és kecses léptekkel elősétál a páva. Legyezőjét teljes pompájában szétteríti, mintha azzal akarna köszönteni benneteket. Hát nem gyönyörű? Ne csodálkozzatok, hogy két testőr vigyáz rá, de a manökenek között sok a ragadozó, és a pávahús legalább olyan ízletes, mint a csibefalatok. A puccos páva a bemutatót megnyitja, tapsoljuk meg.
És most jön, ami még nem volt. Puha lépteivel besétál a kifutóra a világ leggyorsabb ragadozója, a gepárd. Hosszu lábaival a felröppenő ragadozó madarakat is képes elkapni, mert 4-5 méter magasra ugrik, helyből. Figyelitek a vállait? Milyen erős izmok domborodnak a végtagjain. Egy biztos nem szeretnék vele futóversenyre kelni. De nézzük, amit bemutat. Gepárd mintás, gyönyörű, puha prémből készült egész alakos komplé. A sárga és fekete színekhez jól állnak a villogó szemek, és a nyitott szájból elővillanó hatalmas fogak. Végig ért. Nézzük, ki következik.
[rkey]
- A jegesmackó, két kis boccsal. Olyan fehér a bundájuk, mint a frissen esett hó, és azért néznek ilyen kedvesen felénk, mert megsúgtam nekik, hogy sokatoknak van otthon jeges macija, amit nagyon szeret.
- Az oroszlán következne, de ő nem vállalta a bemutatót. Azt mondta az ő bundáján nincs semmi különös, egyszínű, legfeljebb a hím oroszlán sörénye nem mindennapi, de ő olyan kényelmes, hogy egy fél szarvasért sem sétálna végig a kifutón.
- Íme a tigris. Gyönyörü példány. A toalettje a legkényesebb ízlést is kielégitené, de nem hiszem, hogy szívesen átengedné bárkinek is. Hamar végig lejtett a kifutón, de már itt is van a nerc család. Olyan rátartian surrannak végig az emelvényen, mint akik tudják: amit bemutatnak az nem mindennapi, legalábbis az ára.
- Most egy kis móka és kacagás következik. A csimpánz családon semmi különös nem lenne, -egyszínűek,- ha fel nem vettek volna magukra mindent, ami a kezük ügyébe akadt. Legalább ugy szeretnek játszani, mint ti, és akár hiszitek, akár nem, nevetni is tudnak.
- Most csendet kérek, mert egy hatalmas krokodil jelent meg a bejáratnál. Azért olyan bizalmatlan, mert tudja: a bőréből táskát, cipőt, bőröndöt készítene, aki megkaparintaná, csakhát nem olyan egyszerű az.
- Íme a párduc. Félelmetes biztonsággal lépdel el előttünk. Figyelitek a szemeit? A bundát, amiben parádézik, sokan irigylik.
A műsorban szereplők mind átvonultak előttünk. Most a hangosbemondó egy üzenetet ad át:
-Az elefánt elnézéseteket kéri, de nem vállalta a fellépést, mert nem akart világcsúfja lenni. Azt mondja a szürke szín, amilyen a bőre, és a rengeteg ránc, ami mindenét borítja, senkit sem érdekelne. Az hiszem ezt kézből, megkontrázhatjuk! Ki látott már szebbet közületek egy ősz haj -vagyis szürke színű- ráncokkal átszőtt arcú, mindig mosolygó, unokaszerető nagymamánál?!
- Ejnye, mit keres itt a pulyka? Nem mondom szép nagy állat, de a pávához képest szürke résztvevő. Nehogy eszetekbe jusson elsorolni a mondókát, hogy szebb a páva, mint a pulyka, mert a pulyka rut, rut, rút. – mert azt hallván ugy felfújja magát, hogy ijesztőbb lesz a pumánál. Remélem, kifelé belenéz a tükörbe és szembekerülve saját magával, többé nem hiszi azt, hogy nála szebb madár nincs a világon.
A bemutatónak vége. Remélem, sosem akartok magatoknak bundát az itt bemutatkozó állatok csodálatos modelljeiből, mert aki szép, az a legegyszerűbb gyapjú kabátkában is felveheti a versenyt, a nercbundával. És egy nercbundához tudjátok milyen sok kis állatot, kellene…de nem akarlak benneteket elszomorítani, elvégre nem azért jöttünk állati divatbemutatóra, hogy elvegyem a kedveteket.
[/rkey]

MAGAMRÓL
84 éves vagyok, három fiam, hat unokám van. Kb. 3.000 - regényt,
novellát, mesét, humoreszket, szindarabot, jelenetet, stb. irtam. Húsz
bünügyi regényem, és 30 romantikus füzetregényem jelent meg a sok száz
mese, krimi, szerelmes, novella mellett. Peterdi Pál, -aki az első hat
bünügyi regényem lektorálta-, a magyar Agáthának nevezett. A
Betükincstár mottója: jó az, ami olvastat: A krimi végére tripla
csavar, a romantikus novellákhoz, remény, és a gyönyörités témaköre
TÉMÁHOZ-, az önvizsgálat, és a sosem múló SZERETNIVÁGYÁS, - a mesékhez
pedig az ARANY CSILLAGOK ártatlan csodavárása DUKÁL.
810 ÍRÁS, csupán- ÉLETMÜVEM
--EGYHARMADA. KELLEMES IDŐTÖLTÉST!
