Egyszer a Tél nagyon fázott, elküldte hát legnagyobbik fiát, Fagyot, egy kis melegért.

Futott a Fagy, ahogy csak tudott és nyomában jégtükörré váltak a tavak, folyók országutak. Legközelebbi szomszédjukhoz, Tavasz anyóhoz igyekezett. Bekukucskált az ablakon, s mert látta, hogy Tavasz anyó, meg a leánya, a parázsló kályha mellett ülnek, bekopogtatott. Szívesen fogadták, elbeszélgettek vele mindenről, ami mindhármójukat érdekelte. Fagy azonban elhallgatta látogatásának igazi célját.

- Mi újság felétek, fiam – kérdezte Tavasz anyó.

- Megvagyunk valahogy, csak Apámuram dereka nyilallik, a lába is hasogat hébe-korba – sorolta Fagy.

Azután búcsúzni készült.

- Maradj még, ha már meglátogattál bennünket – marasztalta Tavasz anyó.

- Sietek… Apám nyugtalankodni fog miattam – mondta Fagy, mert attól félt, hogy a nagy melegben pillanatokon belül elveszíti fagyos méltóságát. Búcsút mondott majd odakapva a kályha felé marokra fogta a meleget, és futott haza.

- Hoztál meleget, fiam? – kérdezte fázósan, a Tél.

- Hogyne hoztam volna, hiszen azért mentem, édes Apámuram! – kérkedett a Fagy, és kinyitotta ökölbe szorított markát.

Az öreg Tél egy szikrányi meleget sem érzett, ráripakodott hát a fiára.

- Add már ide… add, ha hoztál, jaj a derekam, milyen jó lenne rá egy kis melegség…

-Dehát nem érzed, Apám! Hiszen a meleg a markomban volt, és már kieresztettem – erősködött Fagy.

n -Ó de ügyetlen voltál! – mérgelődött a Tél. – Hát  marokban kell hozni a meleget? Zúzmara! – kiabált középső fiának.

Zúzmara azon nyomban megjelent.

- Parancsoljon kedves Apám – mondta.

- Fázom… Fuss és hozz nekem, egy kis meleget!

A fiú útnak eredt. Ahogy futott Tavasz anyó házikója felé, nyomában hófehér köntösbe öltöztek a fák, kórók, gizgazok. Minden olyan lett, mintha valami mesebeli tündér, csillogó – villogóvá varázsolta volna a világot.

Amikor bekopogtatott Tavaszékhoz, ő is a kályha mellett találta a ház népét. Köszönt illendőképpen, majd előadta mi, járatban van.

- Szegény Apád – sajnálkozott Tavasz anyó, – hiába mindketten benne vagyunk már a korban. Látod, én sem mozdulhatok el a kályha mellől, mert nyomban belenyilallik a lábamba. Alig várom már, hogy átadjam tisztemet, a rügyfakasztást, egyetlen lányomnak, csak hát előbb férjhez kellene mennie.

Tavasz anyó odaszólt a lányának, kaparjon egy lapátra való parazsat a kályhából, hadd vigye Zúzmara mielőbb apjának.

[rkey]

Tavasz kisasszony úgy tett, ahogy anyja parancsolta. Zúzmara illedelmesen megköszönte a szíves ajándékot, és messzire tartva magától, a forróságot árasztó lapátot, száguldott hazafelé.

S ahogy futott, kezében a lángoló parázzsal, nyomában leolvadt a fákról a dér, felengedtek a fagyos utak, a jeges folyók és tavak. Mintha a természet megkönnyebbülten felsóhajtott volna.

- Tessék jó apám, ihol a meleg – tette le apja elébe a pislákoló parázzsal tetézett vaslapátot. – Melegedj fel mellette. Tavasz anyó küldi.

Az öreg Tél közelebb húzódott a meleghez, meg is enyhült mellette, de szomorúan látta, hogy a parázsszemek mind kisebbek, és kisebbek lesznek, míg végül kihunynak és nem maradt más a lapáton, mint szén, és hamu.

- Te sem vagy sokkal ügyesebb a bátyádnál – korholta Zúzmarát. -  Egyikőtök sem tudott felmelegíteni.

- Fagyos szél… Fagyos szél! – kiáltott legkisebb fiának.

Fagyos szél süvítve, azonnal megjelent.

- Parancsolj édes Apámuram, Mi a kívánságod?

- Hozz nekem meleget, de mielőbb és minél többet, mert nagyon – nagyon fázom – didergett a Tél.

Fagyos szél elvágtatott, és mert ő is tudta, mi a világ sora, egyenesen Tavaszék felé süvített. Nyomában szomorúan bólogattak a megkopasztott fák, haragosan fodrozódott a folyó jégkásás vize. Amikor belépett Tavasz anyóhoz, és meglátta a tündérszép Tavasz kisasszonyt, mindketten fülük hegyéig elpirultak. Fagyos szél nem tudott szóhoz jutni. Végül is Tavasz anyó segítette ki.

- Isten hozott fiam! Csak nem, melegért küldött Téged is az apád? – kérdezte hamiskás mosollyal.

- De melegért küldött… és azt hiszem meg is találtam az igazi meleget – mondta Fagyos szél, miközben le nem vette szemét Tavasz kisasszonyról. -A lányodat kérem Tavasz anyó, e szépséges Tavasz kisasszonyt! Meglátod, hű párja leszek, amíg csak élek, hiszen Ö az igazi melegség!

- Fiam – komolyodott el Tavasz anyó – én nem bánom, csak attól tartok, hogy nem vagy, a lányomhoz való. Mit szólnak az emberek, ha a várva várt Tavasz, fagyos szél kíséretében érkezik meg?!

- A lányod mellett nem leszek többé Fagyos szél – ígérte a vendég, – tavaszi széllé szelídülök, én ringatom a feslő rügyes ágakat, a bimbózó virágokat.

- Ha így lesz, akkor hozzád adom a lányom. Látom, igencsak megkedveltétek egymást! Vigyed hát, és legyetek nagyon – nagyon boldogok – mondta könnyes szemmel Tavasz anyó, és búcsút vett a fiataloktól.

Azok pedig kézen fogták egymást, és nekifutottak a világnak. Nyomukban ébredezni kezdett a természet, kikukucskáltak a föld alól a hóvirágok, lila fejű ibolyácskák, élet költözött az alvó növényekbe. Még a madarak is vidámabb dalba kezdtek.

Az öreg Tél nagyon megörült fia választásának és miközben jobbról – balról megcsókolta a szépséges Tavasz kisasszony pirospozsgás arcát, akár hiszitek, akár nem, egy kerek esztendőre átmelegedett.

[/rkey]