Amit ma megtehetsz
Írta: Vigh Rózsa
Egyszer volt, hol nem volt, ott, ahol a hegyről fut le vékonyka ér, de amikor nagy az esőáldás tengerré változik, élt egyszer két szomszéd. Az egyik látástól vakulásig dolgozott, és azt tartotta, hogy nyugodtabb az ember álma, ha nem nyomja a lelkét elvégzetlen feladat. Gyermekeit is arra tanította, addig ne iramodjanak neki az erdőnek, amig a lecke nincs készen, mert sokkal jobban esik a játék, ha nem szorít az idő, ha aznap már csak a gondtalan szórakozásra kell gondolniuk.
A másik gazda nem mondom, hogy lusta volt, de kényelmes, halogató, megvár a munka holnap is, minek hajtsa magát az ember.
Történt egyszer, hogy ítéletidő tombolt a hegyen, ömlött az ég csatornáiból a víz, mintha dézsából öntötték volna, és a két szomszéd éppen találkozott, gátkészítés közben.
-Hamar ideér!-mondta a gondoskodóbb.
[rkey]
-Ugyan már. Messze van a hegy. A patak medre száraz, elnyel az sok vizet, mire szállítani kezdi. Holnap délnél előbb nem lesz itt. Már csak kétméternyi gátat kell feltölteni, azt megcsinálom reggel, mára elég volt.
-Én megcsinálom ma, mert jobb félni, mint megijedni-mondta az előrelátó, és a gyerekeit is kiszólította homokot lapátolni a zsákokba. Besötétedett mire készen lettek, biztosan állt a gát, az ő földje végén. Bezzeg a szomszédnak hiányzott egy jó darab ahhoz, hogy nyugodtan alhasson.
S a természet, mint már annyiszor fütyült a jóslatokra, alig feküdt le a két család, óriási robajjal dübörgött lefelé a víz a hegyoldalon.
-Ejnye, nem ártott volna befejezni a gátat. Gondolta a hanyagabb, de aludt tovább.
-De jó hogy befejeztem, az én kertem védve van, de sokra megyek vele, ha a szomszéd által hagyott résen betör a víz, és elmossa az én gátamat is.
Ugy is lett. A víz betört, és nemcsak a halogató szomszéd javait vitte el, a gondos szomszédét is.
Ugy nézett ki, hogy aratásig kiheverték a nagy kárt. A búzakalászok olyan nehezek voltak, hogy előbbre hozták a betakarítást. A serény gazdáék levágták, kévébe kötötték és behordták a termést, de a szomszédnak belenyilallott a derekába, és ugy gondolta, majd befejezik másnap. Aznap éjjel azonban olyan jégeső kerekedett, hogy galambtojásnyi jégdarabok hulltak az égből, és mikor reggel kiment a földjére , majdnem sírva fakadt. A sok dús fejü kalász földre rogyva feküdt a jeges sárba.
A serény gazda sosem mondta volna: ugye megmondtam, de kicsit bosszankodott, hogy saját kárán sem tanul a szomszédja.
Egyszer a halogató sokat vacsorázott és rosszul aludt. Szörnyű álma volt. Megjelent a halál az ágya mellett és indulásra szólította fel.
-Hova vinnél?
-Ahova mindenki elindul egyszer.
- De miért éppen ma, jót vacsoráltam, édes az emésztés, legalább holnapig várj.
- Még mit nem? Nekem minden percem be van osztva, magam osztottam be, és sosem halasztok egy órát sem, nemhogy egy napot. Nyugodt lelkiismeret is van a világon.
-És ezt éppen te mondod, halál.
-Kinek mi a dolga azt ossza be, ahogy legjobbnak látja. Ha egyszer elmaradok, sosem hozom be a késést. Pattanj fel te pókhas és indulás..
Szerencsére erre a goromba hangra Halogató szomszéd is felébredt, és jó időbe telt mire eszébe jutott, mit is halasztott másnapra a feladataiból. A tyúkólat akarta megjavítani. Két-háom deszka meglazult, még bemegy valami ragadozó, és kárt csinál.
Már indulni akart, hogy kimenjen az ólhoz, amikor elrestellte magát.
-Rajtam röhögne a falu, ha éjjel kopácsolnék, de fogadom, hogy ezen túl semmit nem halasztok el, aminek idejét látom. Éppen elégszer fizettem már rá, a halogatásomra. Amit meg kell csinálni, hadd menjen, essünk túl rajta mielőbb…de csak holnaptól!-mondta és nyugodt lélekkel magára, húzta a takarót.
Jó volna tudni, megtartotta-e az önmagának tett ígéretet, de talán igen, mert aznap reggelre három tyúk feküdt élettelenül a tyúkólban. Látszott a hely is, ahol a ragadozó beügyeskedte magát az ólba.
[/rkey]

MAGAMRÓL
84 éves vagyok, három fiam, hat unokám van. Kb. 3.000 - regényt,
novellát, mesét, humoreszket, szindarabot, jelenetet, stb. irtam. Húsz
bünügyi regényem, és 30 romantikus füzetregényem jelent meg a sok száz
mese, krimi, szerelmes, novella mellett. Peterdi Pál, -aki az első hat
bünügyi regényem lektorálta-, a magyar Agáthának nevezett. A
Betükincstár mottója: jó az, ami olvastat: A krimi végére tripla
csavar, a romantikus novellákhoz, remény, és a gyönyörités témaköre
TÉMÁHOZ-, az önvizsgálat, és a sosem múló SZERETNIVÁGYÁS, - a mesékhez
pedig az ARANY CSILLAGOK ártatlan csodavárása DUKÁL.
810 ÍRÁS, csupán- ÉLETMÜVEM
--EGYHARMADA. KELLEMES IDŐTÖLTÉST!
