Az éhenkórász király

Ugye tudjátok, hogy a királyoknak az apja, a fia, de még a dédunokája is király lesz, vagy legalábbis lehet. Egyszer mégis előfordult, hogy olyan királya lett egy országnak, aki épp olyan földhözragadt szegény legényke volt, mint a többi alattvaló.

Történt egyszer, hogy a királykisasszony aranyos hintója átvágott egy poros kis falun. Nádfedeles házikók, apró porták, és rongyos lakosok voltak abban is, mint a többiben. A királykisasszony elámult.

- Itt miért nem hordanak olyan fényes ruhákat az emberek, mint a palotában? Miért laknak ilyen kis kulipintyóban?

-Felséges királykisasszony más a palota és más az ország. A nép arra való, hogy dolgozzon, adózzon, és éljen ahogy tud, a király pedig hogy pompázatos életmódjával tartsa a szintet a többi ország uralkodói előtt. Mit szólnának, ha a király is így járna, ilyen házban lakna?

Ebben a pillanatban, reccs, eltört a hintó kereke. Megijedt a díszes kíséret, mert ugyan kihez fordulhatnának egy ilyen isten háta mögötti helyen segítségért, és nekik időre kell megjelenni egy díszes fogadáson.

A kocsis bekiabált az első házba.

-Lakik itt valami erős ember?

A kapuban azon nyomban megjelent egy daliás, mosolygós, szép arcú legény, és tisztelettudóan köszönt.

- Az erőmre nem panaszkodhatom, de szerszámom nem nagyon van, ám, ami erőmből kitelik, azt rendelkezésre bocsátom-, mondta és már ott is termett a hintó mellett.

[rkey]

-Ez bizony eltört!- mondta sajnálkozva. Ilyen kereket errefele lehetetlen szerezni, hiszen itt mindenki földhözragadt, éhenkórász szegény ember. De a nagyapámnak van egy kocsija. Igaz, ütött kopott, száz éves jószág, de gurul, és ha a lovakat átfogjuk bele, elviszi felségteleket akárhova.

Pár perces tanakodás után elfogadták az, ajánlatott, s a legény elsietett a kocsiért. Elég sokára jött vissza, mert mint mondta, le kellett tisztogatni, hiszen lovuk nincs, és a kocsi évek óta a szérűben állt, de rendbe hozta nagy hirtelen, ahogy tudta.

-Fogjuk át a lovakat, és indulhatnak.

-Hohó legény, csak nem gondolod, hogy a király kocsisa felül egy ilyen kocsi bakjára. Tied a kocsi, hajtsd te, a befogott igát. Két utasod lesz csak, a királykisasszony és a komornája. Rémélem, tudod, hogy a fejeddel játszol! Ha a szépséges királylánynak baja esik, a fejedért nem adnék egy lyukas krajcárt sem.

Nem ijedt meg a legény a fenyegetéstől, de torkán akadt a szó, amikor a királykisasszonyt meglátta. Nem a ruhája ámította el, hanem a mosolya, a gyönyörű égkék szemei, és apró kezecskéi, ahogy odanyújtotta, hogy segitse fel az ülésre.

A legény, akár a tollupihét ugy fogta fel, és tette a kocsi hátsó ülésére. A komornának is segített felkászálódni annak rendje, és módja szerint, aztán megkapta a királyi ostort, és a ficánkoló lovak neki indulhattak. A kocsis természetesen felült a bakra a legény mellé, mert a lovak jobban szót fogadnak annak, akihez szokva vannak.

És elindult a szekér. A legény nem bánta volna, ha sosem ér véget az út, pedig hátra, sem mert nézni, csak érezte, hogy a királylány kiváncsi tekintete rajta pihen.

Hamar odaértek a fogadásra, a földhözragadt, rongyos gúnyájú legény, minden szégyenkezés nélkül myult a királykisasszonyért, és ugy helyezte le maga mellé a földre, hogy egymás szemébe nézhessenek. A leány nem kapta el a tekintetét, a fiú meg állta a pillantást, és ugy mosolyogtak egymásra, mint két aranyalma.

A király majd hanyatt esett, amikor a lánya előadta, hogy neki nem kell királyi férj, neki az a legény kell, aki kisegítette őket a szekerével. A király először azt hitte meghibbant a lánya, de mert a királykisasszony éhségsztrájkot kezdett, nem volt mit tennie: leküldte udvaroncait a legényért, és megparancsolta, hogy öltöztessék udvarképes ruhába.

Nem hiszem hogy volt a klrálykisasszonynál boldogabb menyasszony. A legénynek csak az anyja élt, és hét testvére, akiket persze meghivtak, de egyik sem akart maskarába öltözni, tehát ugy jelentek meg, ahogy a hétköznap találja őket odahaza.

Most hiába mondanám nektek, hogy az ország népe legalább olyan boldog lett, mint a királykisasszony, vagyis a közülük származó földönfutó király, nem hinnétek el, pedig igy esett. Mire az ifjú király megöregedett, az ország népe is megváltozott. Eltünt róluk a rongy, virultak a földek, épültek a szebbnél szebb házak, mert olyan királyuk volt, akinek nem kellett álruhát öltenie, mégis jól ismerte a nép buját-, baját. Azóta is a legnagyobb fiú örökli a trónt, de koránt sincs olyan nagy különbség az udvari nép, és az ország népének életmódja között, mint volt, amikor eltört a hintó kereke.

[/rkey]