Egyszer egy király, kíséretével vadászni ment a rengeteg erdőbe. Úgy belefeledkeztek a vad űzésébe, hogy  eltévedtek. Három nap és három éjjel bolyongtak, de egy teremtett lélekkel sem találkoztak. A negyedik napon is rájuk esteledett, de vonszolták fáradt testüket, mert tudták: ha lepihennek, nem kelnek fel többé. Megfagynak. Egyszer csak, a távolban pislákoló fényt pillantottak meg. Egy favágó kunyhójához értek. Beestek az ajtón, és lerogytak a lócára. A favágó felesége éppen a vacsorát készítette.

- Vizet… ételt! – lihegte utolsó erejével, a király.

Vizet adhattak is korlátlanul, de a vacsora igen szűkösen készült. A favágó mégis, a vendégek elé rakta az ételt. Ö maga beérte szikkadt kenyérduccal.

- Fogyasszátok, jó szívvel adom. Forró kása, hideg tejjel leöntve. Nem királyi étel, de mi gyakran esszük. Lássatok hozzá.

A király, meg a két fullajtár nekilátott. Úgy ettek, mint aki sosem evett, és akár hiszitek, akár nem a királynak a koronája is lebillent a fejéről, amikor a tányért nyalta. A favágó másnap elvezette őket az erdő széléig, ahol a király egy marék arannyal fizette meg a vendéglátást.

A favágó szabadkozott:

- Ugyan már, királyuram, azért a semmi kis vacsoráért, ennyi pénzt?!

- Életemben nem ettem olyan finomat! – mondta a király, és indultak, a palota felé.

[rkey]

Ott azután gazdagon terített asztal várta őket. Volt azon minden, ami szem – szájnak ingere.

Hetek múlva, amikor a király már minden ínyencségre ráunt, eszébe jutott a kása. Ki is adta a parancsot: kását akar vacsorára, hideg tejjel nyakon öntve.

Amikor este elébe tették az ételt, és belekóstolt, megkeseredett a falat, a szájában.

- Ez nem jó! – kiáltott. – Micsoda szakács az, aki még kását sem tud főzni? Főzzön azonnal másikat.

Hatszor főzött a szakács kását, de a királynak egyik sem ízlett, végül is, huszonöt botütéssel fizetett a vacsoráért.

-Nem érdemel mást az a királyi szakács, aki még olyan kását sem képes főzni, mint egy favágó felesége! – toppantott a király, haragosan.

Arra nem gondolt a balga, hogy a kása százszor jobb lehetett az erdőbélinél, csak hát az étvágya volt ezerszer kisebb. Ugye tudjátok már, hogy éhes embernek a száraz kenyér is jobban, esik, mint jóllakottnak a fejedelmi csemege? Örök igazság, hogy: legjobb szakács, az éhség.

Ettetek már kukorica darából főzött kását forrón, hideg tejjel nyakon öntve? Csodálatos csemege. Nekünk gyakran készitett nagyanyánk, és az unokáim is odavannak érte! Olcsó, laktató, tápláló, egészséges, és percek alatt elkészithető.

[/rkey]