Az erdei óvoda

Amióta megnyitották az erdei óvodát, a kis erdőlakók a madarakkal ébrednek, Fogat mosnak, mosakodnak, mert az oviba illik tisztán megjelenni. Mit meg nem tennének a kis óvodások, hogy egész nap együtt lehessenek, játszhassanak, verset tanuljanak, énekeljenek, és finom ebédet egyenek.

Ezen a reggelen Varjú ovo néni már ott tüsténkedett a játszó szobában, amikor az első óvodás megérkezett.

-Csókolom Varjú néni!- rikkantott Cammogó a legfürgébb medvebocs. -Ugy siettem, hogy futva tettem meg az utat.

– A sietség nem mindig dicséretes. Máskor gyere szép nyugodtan, nézz körül, nehogy baleset érjen, és főleg gondosabban öltözködj, s mielőtt kilépsz a barlangból, nézz a tükörbe. Észre sem vetted, hogy fordítva húztad magadra a mellénykédet.

[rkey]

- Jaj de jó hogy észre tetszett venni. Egész úton a gombokat kerestem rajta, de ezek szerint hátul vannak. Úgyhogy megfordítom íziben.

Másodiknak az őzgidácska lépett be, körülötte visongtak a vadmalacok. Rábizta őket az anyjuk, mondván, hogy az őzike magasabb, éberebb, jobban felismeri a veszélyeket.

Aztán érkezett szép sorban a bagoly, a sikló, a pocok, a mókus ikrek, a farkas kölykök, a rókafik, no és a medve nemzettség többi tagja.

Aztán minden ugy folyt, mint a ti ovitokban. Volt versmondás, tizórai, futkározás az udvaron, rajzolhatott, aki akart, és míg az ebédre vártak, hogy jobban múljon az idő, ki-ki elmondhatta, mi történt vele amig nem látták egymást. Minden mellső láb, szárny a levegőbe emelkedett, valamennyiknek volt mesélnivalója.

- Én segítettem mamókának kikormozni a kályhacsövet. Nagyon sok korom volt benne. Amikor készen voltunk Mamóka azt mondta, öntsem a kormot a patakba. Odavittem, felemeltem, kiöntöttem. Csak arra nem számítottam, hogy a szél éppen szembe, fuj, és minden korom a bundámon kötött ki. Hiába ráztam magam, fekete maradtam. Mamóka sokáig porolta a bundám, de még mindig nem vagyok igazán barna maci. Nem baj, majd lekopik, ha egyszer-kétszer megázok.

-Tegnap este térdig vizesen értem haza. -sorolta a rókafi. – Anyóka nem szidott meg, csak annyit mondott: édes fiam, minden be van fagyva, nincs is pocsolya.

-Ez igaz. Mit feleltél?-kérdezi az ovo néni

- Az igazat: dehogy nincs, csak keresni kell!

A vadmalac következett.

- Koca mama almás pitét sütött, és mindnyájunknak adott egy-egy darabot. Én visítottam, hogy kettőt kérek. Egy darabig hallgatta a sivalkodást, majd megkérdezte: miért adjak neked, egyel többet, mint a testvéreidnek. Azonnal rávágtam az igazat: mert én jobban szeretem!

Lett volna még mesélő és mesélnivaló, de róka néne betálalta az ebédet. Csodálatos illata volt.

Az ovodások praclit, mancsot mostak, asztalhoz ültek, másztak, repültek, és a tányért is kinyalták. Desszertnek almát kaptak, hogy erősítsék a fogaikat, aztán lefeküdtek. Na, ezt nem mindegyik ovis szereti. Ugy gondolják: az alvás éjszakára való, és a reggeli alvás a legcsodálatosabb.  És ti?

[/rkey]