Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy legény, aki emberré cseperedett, mégsem tudta eldönteni, hogy mi legyen, milyen munkával lehetne leginkább a világ hasznára. Egyszer aztán gondolt egyet, a vállára kanyarintotta a tarisznyáját, és elindult világgá.

Amikor a harmadik falu határához ért, megéhezett. Úgy korgott a gyomra, hogy a szeme is szikrázott belé. Négy – öt házba bekopogtatott – nincs-e valami munka, de bizony nem akadt semmi, amiért fizetség járt volna. A sikertelenség nem szegte kedvét, bezörgetett hát a hatodik házba is, ott azonban már nem munkát keresett.

- Bánatot, gondot, bajt veszek! – kiáltott be az udvarra.

- Vicces kedvedben vagy! – szólt ki a házigazda.

- Nem viccelek én, gazduram. Megveszem a bánatát, jó pénzt fizetek érte, a tarisznyámba teszem, és úgy elviszem, hogy hírét sem hallja többé. Van-e valami eladnivalója?

- Hát, ami azt illeti, volna. Nagy bánatom van a fiam miatt. Neki gyűjtögettem a földet, lovakat, szerszámokat, most meg itt akar hagyni mindent, máshol szeretne szerencsét próbálni… és… – sorolta a gazda a bánatát, két álló órán át. Akkor elhallgatott.

[rkey]

- Mennyit kér a bánatáért, gazduram? – kérdezte a legény, aki türelmesen végighallgatta, közbe – közbe szúrva egy – két együttérző szót.

- Oh, fiam, hogy kérnék én érte valamit is, hiszen én tartozom neked, amiért meghallgattál. Hiszed, vagy nem, most hogy valakinek elmondhattam, fele annyira sem nyom a bánatom, – hálálkodott a gazda és kenyérrel, szalonnával, két aranytallérral fizetett a legénynek. Az szabadkozva bár, de elfogadta, aztán köszönt, és ment tovább isten hírével.

- Bánatot, gondot, bajt veszek! – visszhangzott a falu, amerre járt.

Először mindenki tréfára vette a dolgot, de aztán elsorolták gondjukat, bajukat, és mert mindenkinek jólesik, ha meghallgatják, vagyis ha istenigazából kipanaszkodhatja magát, – mindenütt megfizettek neki tisztességgel.

Attól kezdve a legény egyebet sem tett, csak járta a falvakat és minden házba bekiáltott.

- Bánatot, gondot, bajt veszek.

Tarisznyája sosem volt üres, és akár hiszitek, akár nem, az emberek már várták. Bizony, manapság is elkelne egy – két ilyen értelmes legény! Nem hiszitek? Akkor gondoljatok csak vissza, milyen jólesne néha – amikor becsúszik egy rossz osztályzat, vagy csúnyán néz rátok a kakas – , elpanaszolni valakinek azt, ami a lelketeket nyomja. Régi igazság, hogy az együttérzés felére csökkenti a bánatot, és duplájára növeli az örömet.

[/rkey]