Furfangos Lajos

Furfangos Lajos vándorlegény volt. Azt tartották róla, hogy csavarra jár az esze, mert mindenkin kifogott, ha akart.

Egyszer egy falucskában nagy sírás-rívásra lett figyelmes. Amint közelebb megy, látja ám, hogy egy döglött kecskét sirat egy népes család.

-Éhen halunk nélküled, mi lesz velünk?-rittak a gyerekek. -Ki ad nekünk tejecskét?

-Hallod-e te szegény ember, add nekem ezt a kecskét-, mondta a legény.

-Tied, mondta a szegény ember, ugy sem tudnánk enni a húsából.

Furfangos Lajos nyakába kanyarintotta a kecskét, aztán így szólt:

-Ha minden jól megy, hamarosan találkozunk, aztán elszámolunk a kecske árával.

Hitte is, nem is a szegény ember, hogy a bolond vándort még látja az életben.

Furfangos Lajos pedig fütyörészve ment mendegélt, amig egy nagy-nagy faluba nem ért. Ott megkérdezte ki a leggazdagabb helybéli gazda.

-Amott lakik, ni, abban a nagy kőkerítéses házban. Kőszívű gazdának hívjuk, mert amilyen gazdag, olyan kegyetlenül zsugori.

-Ez kell nekem- örvendezett magában Furfangos Lajos.

Azzal odasettenkedett a ház elé, ledobta a kecskét a földre, és keserves óbégatásba kezdett. Egyszer csak kilépett a házból, egy potrohos ember.

-Mit kornyikálsz a portám előtt, te félkegyelmű?

-Már hogyne rínék aranyos gazduram, amikor ez a fránya kecske lenyelte az arany órámat. Pedig akkora volt, mint az öklöm. Kirakva drágakövekkel, de bele is döglött az átkozott. Most aztán se óra, se kecske,- zendített rá újra a legény.

-Mit beszélsz? Honnan lenne neked aranyórád?- kérdezte izgatottan a gazda.

-Apámtól örököltem. Ő meg a királytól kapta. Olyan volt az, hogy szebb és jobb nem is lehetett. Jaj nekem, jaj szegény fejemnek, földönfutó lettem-nyivákolta.

-Tudod mit?-kérdezte sunyin a gazda. -Hogy nagy bajodban valami enyhülés érjen, megveszem a dögöt.

-Döglött kecskét?-nézett fel a legény. -Mit kezdene vele gazduram?

- Ne törődj vele. A vadászkutyáimnak veszem. Hogy adod?

- Négy arany koronáért..

-Négy arany korona?-vakarta a fejét a gazda. -Biz, az rengeteg pénz, de lásd, hogy szív is van bennem, itt a négy arany korona. Eredj isten hirével-mondta a gazda.

Furfangos Lajos elvette a kecske árát, zsebrevágta, tisztességtudóan meg is köszönte, aztán szapora léptekkel elindult a szegény ember kunyhója felé.

A kőszivü gazda pedig bevonszolta a dögöt az udvarra, és nekilátott, hogy előkeresse a csodálatos órát, a kecske gyomrából. Azt hitte a szíve, szakad meg bánatában, amikor rájött, hogy a furfangos legény becsapta. Először ugy gondolta, utána fut, és visszaszerzi a koronáit, de aztán letett róla. Nem akarta, hogy rajta nevessen az egész falu.

Furfangos Lajos pedig bekopogtatott a szegény emberhez, Szemük-szájuk elállt a csodálkozástól, amikor viszontlátták a vándorlegényt, és nem tudtak hova lenni a hálálkodástól, amikor leszámolta az asztalra a négy aranyat. Nagy lett az öröm. A négy koronáért két kecskét vettek, és nagy lakomát csaptak, amelyre Furfangos Lajost is meghívták. Ha arra jártok, nézzetek be ti is egy pohár frissen fejt kecsketejre.