Három vándor diákra ráesteledett egyszer, betértek hát a hálóházba, és kértek egy szobát. A portás fejenként tíz forintot számolt a szállásért. A három fiú nagyon fáradt volt, kifizették a harminc forintot, és aludni tértek. A hálóhely azonban nem volt kényelmes, fáztak is a vékony takaró alatt, s reggel mindhárman egy gondolattal ébredtek:

- Ez a szállás nem ért meg, fejenként tíz forintot.

Felöltöztek, és odamentek a portáshoz:

- Úgy gondoltuk, túlfizettette velünk a szállást. Adjon vissza valamennyit a fejenként tíz forintból!

[rkey]

- Szólok a gazdának, – készségeskedett a portás, és eltűnt.

A fiuk türelmesen vártak, mert abban reménykedtek, hogy a visszakapott pénzből megreggelizhetnek.

Az gazda rövid gondolkodás után, kivett a fiókjából öt forintot, és odaadta a portásnak, hogy ossza el a három fiú között. A portás, amíg a fiuk felé tartott: elgondolkodott:

- Öt forintot nem lehet igazságosan – három felé osztani, mert mindig marad belőle valamennyi, jobb lesz, ha kettőt zsebre vágok, és a maradék hármat, kiosztom a fiuk között.

Lelkiismeretével nem sokáig viaskodott, a két forintot zsebre vágta, a fiuknak pedig leszámolt fejenként egy forintot. A legénykék elköszöntek, a portás pedig unalmában – vagy talán, mert a lelkiismerete nem hagyta nyugodni – gondolkodni kezdett.

- A fiuk tíz – tíz forintot fizettek: az, harminc, visszakaptak egy – egy forintot, tehát fejenként kilenc forintért aludtak itt. Háromszor kilenc az, 27 forint – ezt a kisiskolás is tudja. A zsebemben van két forint – ezt viszont csak én tudom. Huszonhét meg kettő az, huszonkilenc – hová lett a harmincadik forint? Hová tűnt egy forint?

Régen történt ez, de a portás az óta is, azon gondolkodik, hova lehetett az a fránya forintos. Ha ismeritek már az egyszeregyet, a szorzást, meg az összeadást, keressétek meg a forintot. S ha megtaláltátok: legyen a Tiétek…

[/rkey]