Ki korán kel…

Irta: Vigh Rózsa

Egyszer volt egy szegény ember, annak tizenkét gyermeke. Olyanok voltak, mint az orgonasíp. A legnagyobb l3 éves, jó ideje cselédeskedett, a legkisebb ki sem látszott a földből. Nem volt ennek a szegény embernek a tizenkét gyermekén, a göthös feleségén, és a rogyadozó, vályogviskóján kívül egyebe, csak a becsülete. Aki őt munkába hívta, tudta, hogy egyetlen percet nem henyélne, semmihez nem nyúlna, ami nem az övé, vagyis meg volt békélve sorsával. Hogy mindennap meleg leves kerülhessen az asztalra, a szegény ember, két helyen is szakította az inát. Ami másnak nyolc órát neki l6-ot jelentett, és sokszor alig látott a fáradtságtól, amikor reggel hazafelé bandukolt. Azért reggel, mert este tíztől kezdte a második műszakot, ami reggel hatig tartott, és alig négy órai pihenéssel, vagyis délelőtt tízkor kezdett a másikhoz. Aki azt mondja, hogy létezik ember a földön, aki a szegény ember helyzetében ne kapva kapott volna valamin, amire nem számított, amiért nem kellett megdolgoznia, ami szinte az égből hullt alá, az hazudik. A mi szegény emberünk mégis ilyen volt.

Ott tartottam, hogy reggel ballagott hazafelé, még nem is derengett a hajnal, alig látott az orráig, amikor mintha megcsillant volna valami előtte, a földön. Lehajolt és nem hitt a szemének. Egy akkora míves zsebóra volt, mint az öklöm. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy a szegény ember fejében nem fordult meg a gondolat: ha megtartanám, talán még iskolára is futná a legokosabb gyerekeimnek, – de nem sokáig gondolkodott, zsebre tette az órát és indult a bíró háza felé.

A bíró irodájában óvatosan elővette az órát, letette az asztalra, és azt mondta:

-Bíró uram, valaki elveszítette ezt a kincset!

-Te meg megtaláltad?

-Igen!

-És leadod?

-Így diktálja a becsület, meg tán a törvény is, nem tudom.

-Hát, ami azt illeti, amit találsz, ahhoz van némi jogod, de ha ugy érzed, hogy égetné a kezed és leadod, jutalmat érdemelsz.

-Azért, mert azt tettem, amit a lelkiismeret diktál?

-Azért.

-Valakinek rosszul eshet a hiánya, és bármelyikünk elveszíthet valamit, s milyen jól esne, ha visszakapnánk.

-Ahogy vesszük. Aki elveszít valamit, az vessen keresztet rá, miért nem vigyázott a valamire jobban.

-Nem ugy van az. Az ember nem mindig figyelhet mindenre. Tessék nézni, erről a göncömről a múlt héten leszakadt egy gomb. Nem vettem észre, csak az asszony, amikor fel akarta varrni. Azt mondta, ha nem lelem meg, csak valami hasonlót tud a helyére biggyeszteni.

- Hagyd itt az órát, ha valami kedvező fordulat áll elő, értesítelek.

A szegtény ember nem kért írásos elismerést, inkább megkönnyebbült, hogy megszabadult az értékes holmitól, és attól kezdve nem neki kell őrizgetnie.

Otthon elmesélte a feleségének, milyen hátramozdítása volt egy óra miatt. Az asszony alig hallhatóan suttogta:

- Inkább tartotta volna meg, kend.

Az ember ugy tett mintha nem hallotta volna, csak nyelt egyet, mert ki tudná más, ha nem egy szegény ember, milyen kegyetlen gondolatokat képes sugallni a nincstelenség, az éhkopp.

Pár nap telt el, a szegény ember éppen a néhány órai délelőtti pihenését töltötte a dikón, amikor kocsi állt meg a házikó előtt. Nem sokkal később a felesége felébresztette. A szegény ember látta, hogy egy úri ruhás idegen lép be az ajtón, és alig ébredve odaszólt a feleségének:

-Töröld le a széket asszony, tiszteljük meg a vendégünket.

[rkey]

Az úr leült, körülnézett, és sokáig nem tudott megszólalni. Összeszorult a torka a furcsa érzéstől, amelyet a fejében kavargó, becsület és becstelenség fogalma váltott ki belőle.

-Sajnos csak vízzel tudjuk meg kínálni uram, mondta tisztességtudóan az asszony.  -De az friss artézi víz, most hozta a hatodik fiam.

-Aztán hány van?

-Tizenkettő.

-És okosak?

-Amennyire egy mezei virág szép lehet. Abból is lehetne valami, ha nemesítenék, gondoznák. De hál istennek mindnek, van magához való esze..némelyiknek még több is.

-Ezt meg hogy érti?

-Olvasni tanulnak egymástól, mert iskolába járni nincs idejük, napszámba, cselédeskedni mennek. De ha ott valamit hallanak, azt tovább adják, vagyis amit egy tud, azt mind tudja.

-Köszönöm, hogy visszaadta az órámat. Nem is az értéke, az emléke miatt sajnáltam volna, ha odavész. Nagyapámé volt, aki a királytól kapta hősiességéért. Azt mondta neki szerencsét hozott. Nekem nem nagyon. Elég gazdag vagyok az igaz, de gyermeket nem adott az isten, pedig jó lenne, ha volna kire hagyni, amit összegyűjtök, meg nem csak azért…

- Tudom uram. A gyermek a legnagyobb kincs a világon. Elég baj az, hogy az enyémeket a nyomor gyerekfejjel cselédsorba kényszeríti.

-Akkor tanuljanak.

-Miből, uram!

-Abból, ami nekem van. Megkérdezem, akarsz e 100 korona jutalmat a becsületességedért, vagy megengeded, hogy erőmhöz, és időmhöz mérten gondoskodhassak a gyerekeidről. Iskoláztatnám őket..

- Nem azért tettem, mert jutalmat vártam, uram.

-De szerencséd volt: ki korán kel aranyat lel.

-Csakhogy nem korán keltem én uram, hanem akkor igyekeztem haza, hogy pár órát hunyjak, és egy másik műszakban folytassam tovább.

-Akkor mégsem igaz a mondás, hogy aki korán kel.

-A mondások legtöbbje igaz, mert tapasztalatok mondatják az emberekkel. De ha meg nem sértem, nem kell a pénz uram, inkább segitse a gyermekeimet, ahogy gondolja, de persze csak érdemük szerint.

A gazdag ember állta a szavát, a szegény ember tizenkét gyerekéből két ügyvéd, két orvos, két kereskedő, két tanitó, két szakács, és két szabó mester lett. Ki-ki tehetsége szerint.

Hát ennyit a közmondások eredetéről és az élet nagyritkán adódó csodáiról. Mert szentigaz, hogy nemcsak a korán kelőnek, de a későn fekvőnek is lehet szerencséje..

[/rkey]