Laci és a kalauz

Irta: Vigh Rózsa

Keserves dolog a szegénység, aki ismeri, az tudja, aki nem ismeri, annak meg hiába magyaráznám. Sosem hittem hogy olyan nagy öröm mindent megkapni, mint valamire rátenni a célt, gyűjteni rá, tanulni, dolgozni érte. Mi szegények voltunk, de a szüleim mindent vállaltak, hogy mi öten ne éhezzünk, ne lógjunk ki a többiek közül a ruházatunkkal és tanulhassunk. Szegény apám sokszor elmondta: dolgozom éjjel nappal, ha kell, csak tanuljatok. Nem csak mondta, meg is tette. Három műszakban egy gyár fűtője volt, és házmesterséget is vállalt, ami sokkal, több munkával járt, mint manapság, de szobakonyhás lakást kaptunk hozzá, és sok jó ember kevés helyen elfér.

Akkor még nem volt kapukulcs, nem a lakók vitték le a szemetet, és a napi lesöprést, meg a heti egyszeri teljes lemosást a 35 lakó után, a házmesternek, vagy a viceházmesternek kellett elvégeznie. Ha apám éjszakás volt, anyánk kapuzott, ami azt jelentette, hogy este tízkor bezárta a kaput, és hajnali ötig annyiszor ment ki ahányszor csengettek. Nem sajnálta a fáradtságot, mert éjfélig ti fillér, azután húsz fillér volt a kapupénz. Kapunyitás után fel kellett adnia az előző napon, nagy füles vesszőkosarakban általunk összegyűjtött szemetet, az oldalt nyitott lovas szemétgyűjtő kocsira. Akkor lefekhetett volna, ha nem kell reggelit készíteni, beáztatni a mosandó ruhát és ne jött volna mindig valami csőrepedés, vagy lakbérbegyűjtés.

Gyalog jártunk, mert a villamos vonaljegy egy kiló kenyér ára volt, a vasút még drágább, így utazni csak álmunkban utaztunk. Szüleink tisztességre neveltek, vagyis nem szoktuk meg a bliccelést. Megértettük, hogy akinek nincs pénze, menjen gyalog, vagy fagyi helyett nyalja a szája szélét.

[rkey]

Egyszer azonban a sarkadi rokonaik meghívtak négyünket nyaralni. Nehogy azt higgyétek, hogy igazi nyaralásra gondoltak. Csak a jó levegő, és a koszt volt a plusz, mert azért hogy ott lehessünk, valamennyiünknek el kellett látnia valamilyen tisztet. Lacit, teheneket legeltetni, Bélát liba, és birka pásztornak, engem pesztonkának a három év alatt született két kislány mellé. A húgomra várt a baromfietetés, tojás összeszedés, csalángyűjtés a kacsáknak, krumpli pucolás és egyebek.  Majd kibujtunk a bőrünkből, amikor megtuduk, hogy nyaralni megyünk, csak szegény anyámnak okozott fejtörést a megivás. Abba is belesajdult a szíve hogy kimondva vagy kimondatlanul ingyen cselédre volt szüksége tehetősebb rokonainknak, de mindnyájunknak kellett egy nyári lábbeli, a fiuknak klott gatya, trikó, nekünk félcipő, és nyári ruha. A legnagyobb gondot a vasúti jegyre való, előteremtése okozta. Csak így juthatott eszébe, a mi becsületes és mindig jóra, tisztességre nevelő anyánknak, hogy Lacinak, a legnagyobbnak, aki az utazás napján már egy héttel elmúlt tíz éves, fél jegyet vegyen. Csak, hogy tudjátok, fél jegyet tíz éven aluliak vehettek, de a teljes jegyár kétszer annyi volt, és a feléért adtak egy pár szandált, valamelyikünknek.

Elérkezett az utazás napja. Előtte való éjjel már alig aludtunk, és anyánk csak nekem és Laci bátyámnak mondta el, mire vetemedett, vagyishogy a törvény szerint bliccelők leszünk, legalább egy fél jegy erejéig. Ma is látom az arcát, milyen nehezére esett a lelkünkre kötni: aztán el ne áruljátok, ha kérdezi a kalauz, mert jegyet is kell venni, a büntetés meg kétszer annyi, és jöhettek vissza mindnyájan. Akkor még nem fogtam fel, mi a különbség a szegénységükben bliccelők és a hecclovagok között, de ma már egy kicsit a MÁV adósának érzem magam.

Felszálltunk a vonatra, anyánk sokáig integetett utánunk ,és mi elindultunk. Nekem és Lacinak a torkunk is összeszorult a ránk váró hazug tanulságtétel miatt, és egyszercsak megjelent a kalauz. A jegyeket Laci adta oda. A kalauz, – ma is előttem, van- fiatalember volt- sorra kezelte a féljegyeket,és mielőtt az utolsó, kilyukasztotta volna, ránézett Lacira, akin látszott, hogy vége a világnak.

- Te hány éves vagy, fiam?

Laci barna szeme elfátyolosodott, akkor kellett először hatóság előtt szint vallania, de anyunak is megígértük, és alig hallhatóan kinyögte.

-Tíz leszek, – majd, mint aki menteni akarja a menthetőt, hozzátette: ha leszállok a vonatról….

A kalauz a már-már elgörbülő szájú gyerekre nézett és azt mondta:

-Isten éltessen fiam, és valahogy nagyon gyorsan kiment. Mi azonnal csúfolni kezdtük Lacit, hogy pityergős, de aki életében először megy nyaralni, és tudja mi mindent, kell vállalnia, nemcsak neki, a szüleinek is, hogy megtehesse. Az vesse rá az első követ

Anyánk később elmondta: addig állt a Keletiben, miig ki nem járt a vonat, mert attól félt, hogy Lacit leszállítják, és ő elsüllyed szégyenében.

Hát ezért mondtam az elején, hogy kegyetlen dolog a szegénység, és erős akarat kell, hogy becsülettel kiállja az ember.

[/rkey]