Ki tudja hol, ki tudja merre, van egy nagy – nagy kerek erdő, abban lakik Mackó Rézi. Hej, amilyen nagy öröm volt a medve párnak Rézi születése, olyan sok szomorúságot okozott nekik a természete. Rézi lenézte a nemzetségét, nem köszönt az idősebbeknek, és emiatt sok könnyet elmorzsolt a szemében Mackó mamóka. Rézi legeslegnagyobb hibája mégiscsak a lustasága volt. Sosem tett két szalmát keresztbe, és még azt is kifogásolta, amivel a szülei ellátták. A méz nem volt elég édes, a málna nem volt elég érett, a takaró nem volt elég puha, a derékalj nem volt elég magas.

Rézi egyszer az erdőben összekapott az éles csőrű varjúval.

- Kár… kár… hogy olyan hájas, lusta és buta vagy! Kár… – kiáltotta a felbőszült madár.

- Mi?! Még hogy én hájas? A legkarcsúbb vagyok az összes medvelányok között. Mamókám is azt mondja! – bizonygatta Rézi.

- Haha… kár… kár, hogy sosem néztél még tükörbe! – károgta a varjú, és otthagyta a mérgében toporzékoló mackólányt. Rézi olyan éktelen bömbölésbe kezdett, hogy felverte az egész erdőt. Szülei halálra rémülten csörtettek utána.

- Mi történt, Kincsem? – kérdezte mackó mama.

- A varjú azt mondta, hájas vagyok… brühühüü…

- Ne higgy neki Kincsem – vigasztalta, apóka. – Te vagy a legszebb az egész világon.

- Nem hiszem el! Tükröt akarok… tükröt! – bömbölte Rézi.

- Dehát mi a csuda az a tükör? – Hírét sem hallottam.

- Magam sem találkoztam még hasonlóval! – brummogta Medve mamó.

- Pedig van… a varjú azt mondta nézzek bele! – bömbölte Rézi.

Mackó bátyó megpróbálta nyugtatni a lányát, de aztán kifogyott a béketűrésből és elbömbölte magát:

- Ha tükröt akarsz, indulj és keress magadnak!

Rézi egyszeriben abbahagyta a bőgést, csodálkozva bámult apjára, majd uccu neki… elcsörtetett toronyiránt. Mackó néne megpróbálta visszatartani, de élete párja rámordult:

[rkey]

- Hagyd csak, anyja! Hadd menjen! Egyszer neki is próbálnia kell valamit. Ha tükörre vágyik, hát szerezze meg!

Azzal hazaballagtak, Rézi pedig ment – ment, amíg egyik fáról rá nem károgott a varjú:

- Kár… kár, hogy megszomorítottad szegény szüleidet!

- Jaj de jó hogy találkoztunk – örvendezett Rézi. Meg mondanád hol tehetnék szert, tükörre?

- Kár… kár, ész nélkül világgá szaladni, hiszen itt van nem messze a harmadik fán, Szarka Mari csent valahol egy darabkát…

- Elkérem tőle! – rikkantotta Rézi

- Kár… kár, hogy ingyen nem adja. Meg kellene szolgálnod érte.

- Megszolgálok, hogyne szolgálnék – fogadkozott Rézi, hiszen a kíváncsiság majd kifúrta az oldalát. Mi lehet az a tükör?

- Kár… kár, hogy te gyenge vagy a szolgálathoz – károgta a varjú. – Kár… kár hogy te egész életedben henyéltél, mitől lennének izmaid? Szarka Mari nagy bajban van, a fa, amelyen fészkel, kidűléssel fenyegeti.

- Miért nem költözik el róla? – dünnyögte Rézi.

- Kár… kár… hogy most nem teheti. A fészekben tojások vannak. Mari éppen költ. Ha megtennéd, hogy alátámasztod a fát, azt hiszem odaadná egy kicsit a tükröt – mondta a varjú.

- Megteszem! Hogyne tenném! – örvendezett Rézi és máris indult a varjú után.

A fa, amelyen a szarka fészkelt, erősen megdőlt. Férgek rágták el a gyökerét és nem volt mivel kapaszkodnia. Rézi aláállt, hogy visszanyomja, de a fa meg sem moccant.

- Kár… kár hogy nincs elég erőd! – károgta feje felett a varjú.- Azt hiszem okosabb, ha karót kerítesz és alátámasztod.

Két nap és két éjjel dolgozott Rézi, de olyan serényen ám, hogy a víz is csurgott a bundájából. Kidöntött egy kar vastagságú fát, letisztította a koronáját, majd beásta a földbe, és odaékelte a dűlő fa alá. Szerszám nélkül, a puszta húsz körmével serénykedett. Szarka Mari nagyon köszönte a segítséget, és ledobta Rézi elé a tükördarabkát. A medvelányt elöntötte a méreg a parányi üveg láttán. Ezért dolgozott ő ennyit? Mit kezdjen ezzel a vacak üveggel? Már éppen a földhöz akarta vágni, amikor a varjú rákárogott:

- Na, nézz már bele! Oda… a fénylő felébe…

Pici volt a tükör, de Rézi jó messzire tartotta magától, és meglátta benne egész ábrázatát.

- Nem is vagyok hájas… nem is vagyok hájas, örvendezett. – Becsaptál, Varjú néne.

- Nem csaptalak én! Akkor hájas voltál, most már nem vagy az. A munka jót tett, levitte rólad a tokát. Most már… akár szépnek is mondhatnának.

- Neked adom a tükröt örökbe – csörögte a szarka. Egy feltétellel: ha megígéred, hogy naponta belenézel.

Hü de megörült Rézi. Köszönte a szarkának, ahogy csak tudta. S azóta, minden reggel megnézi magát a tükördarabkába.

Talán ezért dolgozik olyan serényen egész nap, akárcsak szorgalmas szülei.

[/rkey]