Nehogy azt higgyétek gyerekek, hogy mióta a világ világ, mindig kifutott a tej. Volt idő, amikor szépen felforrt, és addig rotyogott, amíg a gazdasszony le nem vette a tűzről, vagy el nem párolgott. Egyszer azonban elvesztette a türelmét. Hogy miért?

Egy gazdasszony a tűzhelyre állította, a tejjel teli lábast, ő pedig kiállt a kapuba beszélgetni.  A tere-fere vidáman folydogált, a tej pedig rotyogni kezdett a lábasban, de a menyecske nem is gondolt rá, hiszen a pletykák jobban érdekelték.

[rkey]

- Ejnye – ennek már a fele sem tréfa – fortyogott a tej. – Itt fekszik a bölcsőben a gazdasszony kisfia, akinek szüksége lenne rám, én meg lassan elpárolgok. Mit kap belőlem ez a szegény ivadék? Azzal fogta magát, kifutott a lábasból és folydogált ki a házból, a gazdasszony lábai elé. Az észre sem véve traccsolt tovább.

A lábasban maradt kevéske tej kínjában odakozmált az edény aljához, olyan kellemetlen szagot árasztva, hogy az asszony rögvest a fejéhez kapott.

- Teremtőm, mi lehet ez?

Sarkon fordulva, látta a vékonyka tejfolyócskát, amely bevezetett a házba. Először azt hitte, a macska döntötte le a lábast a tűzhelyről, de mikor meglátta a kozmás, füstölgő edényt, egyszeriben elrestellte magát. Rajta is maradt a Kozmás Mari név.

Azóta a tej nem vár: ha felforrt, világgá fut és még a hatodik szomszédnak is hírűl viszi: milyen gondatlan a gazdasszonya.

[/rkey]