Egyszer volt, hol nem volt, a medvesor legvégén, volt egyszer egy mackó pár, s annak egy barna bundás, virgonc kis bocsa.

- Fiacskám! Mondd meg szépen, hogy hívnak, és hol laksz? – kérdezte, – ki tudja hányadszor kisfiát, medvemamó.

- Nem tudom! Nem jut eszembe! – dörmögte, feje búbját vakargatva a mackó.

- Akkor mondd utánam szépen újra és újra, amíg meg nem tanulod…

- Jóóóó… de ne most! Várnak Brummogóék,… olyan jól játszunk! – dünnyögte a bocs, és kicsörtetett a barlangból.

Medvemama fejcsóválva tekintett utána, aztán a dolga után nézett. Gondolta, majd este, mese helyett… újra kezdik. Aztán teltek a napok, és a tanulásra valahogy nem került sor.

Történt egy délután, hogy a kis mackók bújócskáztak. A mi bocsunk olyan helyet keresett, ahol egyhamar nem találják meg. Nekivágott az erdőnek, nagy könnyelműen odahagyva a jól ismert barlangsori tájat. Addig caplatott, míg egy akkora faodút nem talált, amelybe kényelmesen belefért. Várta a hunyót, de az bizony még a közelében sem járt. Egyszer csak megéhezett.

[rkey]

- Ideje lenne már hazamenni – gondolta, és kikecmergett a búvóhelyről, hogy a barlang felé vegye az irányt. Igen ám, de merre van a medvesor? Hol balra, hol jobbra indult, de csak még jobban eltévedt. Már alkonyodni kezdett, mikor eltörött a mécses. A bömbölésre odaröppent hozzá egy szarka.

- Hát neked mi bajod? Miért itatod az egereket?

- Eltévedtem… haza akarok menni, szipogta, a bocs.

- Szívesen hazavezetlek, mondd meg, hogy hívnak, és hol laktok?

- Hát azt… azt nem tudom! – szipogta a maci.

- Nem tudod?! – álmélkodott a szarka. – Akkor hogy vezesselek haza? – vetette oda, és elrepűlt.

A bocs kétségbeesetten sírdogált tovább. Egyszer csak odafutott hozzá egy nyuszi.

- Nem tudom a nevem, és eltévedtem, – sírta a bocs.

- No, és hol laksz? – kérdezte a nyúl. – Mert ha tudod, egy – kettőre hazainalok veled.

- Azt… azt sem tudom! – szipogta a medvefi.

- Ej, ej, így aztán bajosan akad, aki hazavezet, komám! A nevét, és a lakhelyét mindenkinek tudnia kell! – sajnálkozott a nyúl és eliramodott.

Lassan leszállt az este, amikor a bocs hangokat hallott. Mintha Mamóka szólította volna! Nosza neki sem kellett több, torkaszakadtából bömbölni kezdett. Medvenéne hamarosan rátalált kószáló bocsára, keblére ölelte, és hazavitte.

Akár hiszitek, akár nem, másnap reggel a mi bocsunk, nem lépte át addig a barlang küszöbét, amíg nem fújta úgy a nevét, és a címét, akár a vízfolyás…

[/rkey]