Próba királyság

Irta: Vigh Rózsa

Volt egyszer egy szegény ember, aki végső elkeseredésében azt találta mondani:

-Csak lehetnék egy hétig én a király, megmutatnám, hogyan kell egy országot irányítani, hogy mindenkinek jó legyen.

A szegény ember szerencséjére, vagy szerencsétlenségére, ezt döntsétek el ti, a mese végén- Kívánság tündér meghallotta az óhaját, és egy pillanat alatt teljesitette, amit kért. A szegény ember alig merte elhinni, hogy a palotában van, hogy ócska göncei helyett, finom kelméből varrt ruhát visel, hogy aranyozott trónon ül, de ugy gondolta amig el nem veri esztendős éhét, nem foglalkozik a dologgal, mert az is lehet, hogy csak álom az egész.

Odaült az asztalhoz, amely csak ugy roskadozott a finom ennivalóktól. Húst evett hússal, torkig ette, falta, amit szeme szája kívánt, később már csak azt, amit a szeme kívánt, és az történt, ami a hirtelen zabálásnál nem ritka, semmi nem maradt meg benne. Amikor, ugy ahogy összeszedte magát a rosszullét után, kijelentette, hogy beszélni akar a néppel, üzenete van a számukra. Az udvaroncok azonnal összehívták az illetékeseket, és a szegény emberből lett újdonsült király közölte alattvalóival, hogy akinek panasza, vagy javaslata van, amelyet sorsfordítónak érez, éjjel nappal elébe járulhat.

Eltelt a nap azzal, hogy körbejárta a palotát, megsimogatta a selyem ágyát, és mikor eljött a vacsora ideje, eltakart szemmel ment végig az ebédlőtermen, mert látni sem bírt semmilyen ennivalót. Ha azt mondanám, hogy az éjszakája maga volt a tündér álom, tévednék. Hiányzott az otthoni vackának keménysége, a lópokróc szúrása, a szénával tömött fejpárna illata, és ugy forgolódott, akár egy ringlispíl. Végre eljött a reggel. Az inas újabb csodálatos ruhákat hozott, segített magára venni, és mivel a kancellárja jelentette: a nép szószólói megérkeztek, bement a fogadóterembe.

És beeresztették az első panaszost.

A második kérelmezőt.

A századik panaszost,

A kétszázadik kérelmezőt. Még szerencse hogy a gyomra nem volt rendben, és hogy hozzá volt szokva az éhezéshez, mert ráesteledett, de a kérelmezők jöttek..jöttek..sorakoztak..sorolták bújukat, bajukat.

Mivel ugy hirdette meg a fogadást, hogy éjjel nappal, és addig tart, amig van az országban olyan, aki meghallgatásra vár. Eltelt két nap, négy nap, sem, enni sem pihenni nem volt ideje, mert ragaszkodott hozzá, hogy az ígérete betartassák. Az írnokok nem győzték jegyzetelni a sokféle kérelmet, sirámot, javaslatot, és a hatodik nap reggelén a próba király szégyenszemre elaludt a trónon, miközben egy vénember panaszát hallgatta.

[rkey]

-Látom, nem figyelsz rám nagy jó uram, azt hiszed bolond lyukból bolond szél, fuj, mert a gúnyája szerint ítéled meg az embereket. Igaz nem jártam egyetlen iskolát sem, de sokat megéltem, és sok mindent tapasztaltam. Ami érdekelt az ugy ragadt rám, mint bogáncs a hajba, és kiismerem magam az életben. Ha népednek jót akarsz, munkát adsz a kezébe. Ne mondd, hogy lehetetlen, hiszen akiknek sok pénze van, fiaztatni akarják, szívesen befektetnék, és nálunk is épülhetnének gyárak, üzemek, amikkel együtt jár az iskola, és egyebek. Engedd be, akinek pénze van, és építeni akar, amit felépít, úgysem viheti el, a mi földünkön marad, és a mi hasznunkat szolgálja. Kötelezz minden gyereket tanulásra, persze éhen tanulni nem könnyü, de akiben akarás van, az gyerekfejjel is vállalja. Te király vagy, biztosan sokat tanulták, tele van a fejed tudománnyal, sáfárkodj vele néped javára.

-Talán álljak be tanitani?-kérdezte a próba király, mert tudta, hogy egy szikrával sem járt több iskolát, mint a vénember.

- Ha a tudományokban nem is járatos mindenki, de természetes esze van, és azt kell kihasználni, ami van. Nagyapámtól hallottam egy találós kérdést, ha megfelelsz rá, nyugodt lélekkel viszem meg a hírt a falunak: jó királyunk van, együtt érző, tenni akaró.

-Halljam a találós kérdésed.

-Azt mondom, csak azt érdemes gyűjteni, amit magunkkal vihetünk a sírba, de abból minél kevesebbet birtokolj egy magad. Mi lenne az?

Mondta a próba király az aranyat, a kincseket, de napestig sorolhatta, az egyetlen szóra nem jött rá.

-Szabad a gazda!- adta meg magát.

-A tudás!  Legyen az észbéli, vagy kézi és egyéb tevékenység. Abból szerezz a legtöbbet, és oszd szét, mert annyi marad belőled a földön, amennyit emlékül hagysz magad után, és amennyiért jó szívvel gondolnak rád. Na, isten áldjon király uram. Tégy legjobb belátásod szerint.

Az öreg elment, a próba király pedig elgondolkozott.

-Az is bolond, aki király akar lenni. Mivel jobb ez, mint az muszáj éhezés, az egyetlen családról való gondoskodás, a magam uraság? Semmivel. A királyi családom még nem is láttam, nem volt idő, hogy elém engedjék őket, otthon a gyerekeknek már biztosan hiányzom,  hiszen mindig elém futottak, amikor megláttak: hoztam- e, a tarisznyámban madárlátta kenyeret? Aki király akar lenni, legyen, de igaza van az öregembernek: azzal is többet segitek szűk környezetemnek, ha ott maradok, ahol vagyok, és legalább azt tovább adom, amit tudok: kapálni, kaszálni, rendet vágni, kazlat rakni, szántani, lovat befogni, kocsit hajtani, magot vetni. Ha mindenki azzal segítené az ország javát, amit tud, királynak lenni is könnyebb volna. Kinek hiányzik ez a folytonos, és jogos siránkozás, trónon csücsülés, nekem bizony nem!- állt fel a szegény ember, és mert csak álmodta az egészet magához ölelte ágyába vágyó gyermekeit, négyet a nyolcból. Amig játszott velük arra gondolt, a kacagás, a szeretet az éhet is elnyomja, akkor meg minek királynak lenni? Veszkődjön vele, aki akar!

[/rkey]