Szakácsnő kerestetik

Egyszer volt egy ember, aki olyan gazdag volt, hogy se szerét, se számát nem tudta a vagyonának.  Amikor szerezte mindennek tudott örülni, de mihelyt magáénak tudta, máris valami más után hajtotta a birtoklási vágy. Egyetlen dologból nem engedett: mióta otthonról elszakadt, egyre azokat az ízeket kereste, amiket édesanyja főztében oly bizton megtalált. Sok-sok szakácsnő közül választotta ki azt, aki most örökre elszenderedett. Rosszat sejtett, amikor felébredvén nem érezte a gyermekkort idéző pörkölt maláta illatát, a belőle készített tejes kávé felsejlő izét, szakácsnő nélkül maradt.

Nosza kihirdette, jöjjön mindenki, aki azt hiszi magáról, hogy ahogy ő főz, nem főz ugy senki. Sok-sok napon át éhen maradt, mert amit az asszonyságok kezenyomán az inasok feltálaltak, mind a moslékba került. Egyszer aztán megunta.

-Miért nem akad valaki, aki ugy akar szakácsnő lenni, hogy főzni is tud. Megadnak-e az inasok mindent, ami a főzéshez kell? Sietett a kamrába, amely akkora volt, mint egy trónterem, és volt abban lépes méztől, száraz kolbászon és ínycsiklandozó sódaron át, zsák, láda és bödönszámra minden.

- Talán ez a nagy bőség zavarja őket!- jegyezte meg a legidősebb inas.  -Próbáljuk meg szerényebb készlettel, hátha az nemcsak az ínséget, de a szegénység ízeit, és találékonyságát is felidézi bennük.

[rkey]

A gazdag ember örült az ötletnek és azonnal összehoztak egy ínségkamrát, amelyben néhány szem köménymag, fél szakajtó liszt, két falatnyi szalonna, és egy már-már majdnem száraz kenyérszelet volt.

-Itt a kamra asszonyság. Egy óra múlva enni szeretnék. Mondta az uraság az első jelentkezőnek, aki benézett a lehetőségbe, és sarkon fordult. Már-már azt hitték senki nem akad, aki megpróbáljon kihozni valamit a semmiből, amikor egy asszony lépett be, három kisgyermekével, a szoknyája körül.

-Elnézést nagy uram, nem tudtam őket kire hagyni. Az uram meghalt. Nagy szegénységben élünk, és ha megtűrné őket is, megpróbálkoznék akármivel.

-No, akkor indulj a kamrába és főzz valamit, ha tudsz.

Felderült az asszony arca, hiszen beteges favágó férje mellett hozzá volt szokva az üres kamrához, de olyan, hogy valamit ne kotyvasztott volna, még nem fordult elő.

És halljatok csodát. A gazdag ember orrát inycsiklandozó illatok kezdték birizgálni, összefutott a nyál a szájában, és már akkor asztalhoz ült, amikor az étel még javában rotyogott. D egyszer elkészült és az asszony betálalta a köménymaglevest, és a szalonnabőrön pirított száraz kenyérmorzsával megszórt, házilag gyúrt laska tésztát. Szégyen ide vagy oda, a gazda megevett mindent az utolsó falatig. Akkor jutottak eszébe a gyerekek. Azonnal szalajtotta a szolgahadat, nyissák ki a tele kamrát, és segítsenek a csoda szakácsnőnek. Adjanak neki, amit csak kér, mert mióta az anyjától elbúcsúzott, sosem evett még olyan finomat, mint azon a napon.

Dehát azért mese a mese, hogy végig menjünk rajta: a gazda beleszeretett az asszonyba, aki a három mellé, szült neki még három gyereket, és mind a hatot becsülettel felnevelték, tanulásra, munkára fogták, mert ő sem tétlenséggel szerezte a vagyonát. Olyan boldogan éltek, mint a galambok, és nagynéha azt kérte a feleségétől a gazdag ember: főzz most olyan finomat, mint először. Igénybeveheted a tele kamrát is csak mennyei ízű legyen.

-Dehogy veszem..tele kamrából a bolond is tud főzni, de a nincsből, csak szívvel lehet ehetőt kotyvasztani-, mondta kacagva az asszony, és magához ölelte legkisebb pulyáját…

[/rkey]