Láttatok-e már filmet visszafelé peregni? Nagyon érdekes: a lehullott alma “felesik” a fára, az összedőlt ház “visszaépül”! Ugye jó volna néha – néha visszapergetni az eseményeket, mondjuk a kitört ablakot újra épen látni, az eltört vázát egy darabban, és a szakadt nadrágot hibátlannak, vagy az üzenő füzetet üresnek?

Egyszer a mesében Szánom – bánom tündér jóvá tett egy bajt, de az csak egyszer, és csak a mesében fordult elő. Elmondom.

Élt a faluban egy legény, akinek az ereje sokkal nagyobb volt az eszénél. Történt, hogy egy keskeny hídon akart átmenni, a gyorsfolyású folyó felett, és egyszerre léptek a pallóra Nyimnyám Pistával.

– Állj félre! – kiáltott Izmos Pál.

– Sietős az utam! Engedj! – rimánkodott a ványadt legényke.

– Indulj csak, majd meglátjuk melyikünk ér át! – mondta hetykén Izmos Pál, és mindketten nekivágtak.

A híd közepén találkoztak. Izmos Pali felkapta Nyimnyám Pistát, hogy majd átemeli a feje felett, mert egymás mellett sehogy nem fértek volna el. Ahogy a levegőben lógatta a keszeg emberkét, gondolta játszik egy kicsit, mint macska az egérrel.

– Leejtselek?

Az egyszálbélű legény nagyon megijedt, és jajveszékelni kezdett. Izmos Pali kacagott, egyre jobban hahotázott, mígnem megbillent, és majdnem elveszítette egyensúlyát. Csak úgy tudott a pallón maradni, hogy a legénykét elengedte, és karjaival hozta egyenesbe magát. Sikerült is állva maradnia, de Nyimnyám Pista kalimpálva zuhant a mélyben rohanó folyóba.

– Oh, jaj szánom – bánom! – jajveszékelt Izmos Pál, igazinak tűnő bűnbánattal.

S halljatok csodát, egyszer csak ott termett egy fura kis tündérke.

– Itt vagyok! Hívtál! Hallottam, hogy megbántál valamit! Én vagyok Szánom – bánom tündér. Mit tettél?

– Jaj, segíts rajtam. Nem akartam, jóvá szeretném tenni! Ezentúl hetvenhétszer meggondolok minden mókát, csak ez egyszer hozd helyre a hibám. Nem tud úszni a szerencsétlen.

Szánom – bánom tündér intett egyet, s abban a pillanatban, akárcsak a visszafelé pergetett filmen – kiemelkedett a vízből Nyimnyám Pista, és kalimpálva visszarepült egészen Izmos Pali markáig. Az elkapta, magához ölelte és így örvendezett.

– Csakhogy újra itt vagy! Eredj utadra! – és óvatosan, akár egy hímes tojást kivitte a partra a holtravált legénykét. Mire visszanézett, Szánom – bánom tündér eltűnt. Nem is tudta megköszönni amit tett. Sosem látta többé senki, még a mesékben sem esett róla szó.

Izmos Pali máig azt hiszi: álmodta az egészet, és valahányszor Nyimnyám Pistával találkozik úgy megölelgeti örömében mintha édes testvérek lennének…