Tubi, a galamb

Irta: Vigh Rózsa

Most Tubiról, a nem mindennapi postagalambról mondok mesét nektek. Tubi ott volt az olimpián, és ezer kilométerről az elsők között ért haza. Tudjátok milyen hosszu út az ezer kilométer, még expressz vonattal is, hát még galamb szárnyakkal. De ha még csak azzal kellett volna számolnia, hogy a víz és eleség nélküli úton testének fele súlyát elveszíti, szárnyai a fáradtságtól zsibbadttá válnak, de az eget is kémlelnie kellett, hiszen nem tudhatta hol lesnek rá puskás emberek, vagy ragadozó madarak. Ami mégis a legcsodálatosabb Tubi képességében: olyan radart kapott, amely képes, sosem járt, ismeretlen tájról is hazavezetni, a párjához, a fiókáihoz. Mert Tubit leginkább a hüség, a ragaszkodás, és életre választott párjának hiánya hajtotta.

A galambok köztudottan békés, kedves madarak, de Tubi valamennyi közül kitűnik, hogy mivel azt a mese végén döntsétek el ti.

[rkey]

Tubi hazafelé tartott egyszer, egy nem túl hosszu szolgálati útról, amikor egy patakon átrepülve meglátott egy katicabogarat. A víz tetején lebegett, próbálgatta átázott szárnyait, de nem sikerült a vízből kiemelkednie. Tubi egy percig sem gondolkozott, pillanatra feledte, hogy hazavárják, lecsapott egy száraz levélre, és szájában a mentőövnek szánt őszi lombbal, odarepült a katica mellé. Pontosan kiszámítva helyezte el a víz tetején, és megvárta, amig a katica nagynehezen felmászik rá, aztán elindította a levéltutajt a part felé, és már repült is vissza, hogy ne veszítsen sok időt. Ha ehhez hozzászámítjátok, hogy a galamboknak a bogarak desszertet jelentenek, és Tubi éhes is volt, azt hiszem a katicamentést kevés galamb, volna képes utána csinálni.

Alig haladt száz kilométert, amikor lejjebb ereszkedett, mert egy piros léggömböt látott felfelé szállni. Elkapta a zsinórját, és két kört is leirt, mire felfedezett egy szőke kislányt, aki az ég felé nézve keservesen sírt. Tubi mindjárt sejtette,mit tegyen: levitte a lufit a kislánynak, aki könnyes mosollyal köszönte meg.

Tubi repült tovább. Tudta hogy nem messze jár azoktól, akik várnak rá, a tenyésztő, és a saját családja. Éppen egy szakadék felett röpült el, amikor észrevette, hogy egy fiatal lány a perem szélén állva, kapaszkodna valami után. Azonnal felfedezte a levelet a szikla alsó kiugróján. Eszébe jutottak nagyapja meséi, aki olyan korban élt, hogy üzeneteket is küldtek vele. Sokszor elmondta, milyen öröm, volt, amikor leszállt az ablakpárkányra, ahol már várta a legény, vagy a lány, és boldogságában, sokszor megköszönni is elfelejtette a szolgálatát.

- A lány, megfogta a levelet, keblére ölelte, és nem is Tubinak inkább önmagának azt mondta:

-Micsoda boldogság, hogy újra nálam van a kedvesem levele, amelyben bevallja, hogy szeret, és feleségül kér. Egy pillanatra tettem le a padra magam mellé, és egy pajkos szél felkapta, hogy a mélybe repítse. Ezt a galambot isten küldte. Köszönöm te kis égi csoda- mondta és sokáig integetett a tovasuhanó Tubi után.

Tubi szerencsésen hazaért, és párjának elmondta miért késett néhány percet, reméli nem haragszik rá.

-Méghogy haragudni? Galambhoz méltóan viselkedtél, büszke vagyok rád. Más a helyedben a katicához leközelit ugyan, de csak azért, hogy bekapja, a lufit nem adja vissza, inkább addig csipegeti, míg ki nem durran, mert kész csoda, hogy mitől emelkedik a magasba, s a levelet más talán ott hagyja, ahol van, nem kockáztatja érte a biztonságát. Jó galamb vagy Tubi. – mondta és kacagásnak ható turbékolásba, kezdtek.

A mesének azért adtam ezt a cimet: Tubi, a galamb, mert ha emberről lett volna szó, ugy írom: Gábor, az ember. Ugye értitek miért? Mert szerintem annál, hogy ember, nincs csodálatosabb, elismerőbb szó a világon, bárcsak valamennyien kiérdemelhetnénk.

[/rkey]