Zozó, és az akaraterő

Zozó és az akaraterő

Ennek az igaz mesének azt a cimet is adhattam volna, hogy miből lesz a cserebogár?  Zozó egy három gyermekes család középső fia. Óriás bébiként született, aranygödör haja lett, vagyis megirigyelhette volna szépségét a legszebb lány is. Fura fiúcska volt Zozó, mert három éves koráig csak egy szót mondott: ja, ami azt jelentette, hogy érti. Hiába kérték a szülei, mondja utánuk a szavakat, szólaljon meg, nem, és nem. Aztán egyszer anyukája cselhez folyamodott. Amikor fürösztötte Zozókát, odaszólt az Apukájának,

-Holnap vigyük el ezt a gyereket, a kórházba, hogy felvágják a nyelvét, mert így sosem tanul meg beszélni.

A szülők tudták, hogy képtelenség, amit bevetettek, de a siker nem maradt el. Zozoka összeszoritotta a száját, majd dacosan, szép tisztán kimondta:

-Nem medek! És attól kezdve mondatokban, mindent beszélt. De ki érti ezt?  Einsteinnél sem értik a kutatók, miért nem beszélt ő sem három éves koráig.

S ha kisfiuként nehezen beszélt is, az egyetemi felvételijét már négy idegen nyelvből középfokon tette le, és ma nyolc nyelven tárgyal,  de még hat-héten beszél. Erre mondanák az öregek, hogy vannak későn érő gyerekek.

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Email cím (nem tesszük közzé) A kötelezően kitöltendő mezőket * karakterrel jelöljük

*

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>