A férfi manöken…

Irta: Linda Taylor

Barbara Hill nem szerette a divatbemutatókat, a nyilvánosságtól is ódzkodott. Sokan ismerték és nemcsak az nézte meg, akinek mint csinos nő, amugy is feltűnt volna, hanem kíváncsiságból, szinte mindenki. Ö az! A dúsgazdag Hill lány.

Azon a napon már éppen ki akarta kapcsolni a tévét, amikor meghallotta, hogy közvetítést adnak egy divatbemutatóról. A bemutatót férfi manekenek kezdték, és harmadikként egy kisfiús mosolyú, magas, elegáns tartású fiú vonult végig a piros szőnyegen. Mozgása csupa harmónia volt. Nem a manökeneknél szokásos ringás, magakelletés, hanem termeszesetes kecsesség. Az öltöny fura színe remekül illett a hajához, arca barnaságához, kezei, lábai, ahogy a képernyőről megfigyelhette, kicsik voltak. Szerette a kecses kezű, és nem ladik nagyságú cipőt viselő, magas férfiakat. Sok nőnek nem terjed ki a figyelme ilyesmire, de öt, már kiskorában is érdekelte az üzlet, apja sokat beszélt neki a munkájáról és valahogy belenevelődött, hogy mindent el kell tudni adni. Ha valami az első pillanatokban nem kapós, azzal kár bíbelődni. Ez a fiú első pillanatban képes volt eladni a ruhát, amit viselt. Ritka a mai férfiaknál a kisfiús mosoly, azt hiszik, ha gőgös, magabiztossággal néznek szembe a világgal, az maga a győzelem. Barbara nem tudott elmozdulni a tévé elöl és életében először sajnálta, hogy nincs jelen a bemutatón. Még sokféle öltözéket mutatott be a számára megkapó látványt nyújtó fiatalember, de szinte valamennyiben otthon érezte magát, ami nagy dolog a manökeneknél. Legtöbbször rajtuk múlik egy ruha sikere. Ez természetesen a nőkre is igaz.

Barbara megszokta, hogy ha valamit akar, gyorsan döntsön, mert nem szerette, ha valamiről lemarad. Akkor sem tétovázott sokáig, felhívta a divatcéget, amelyik a bemutatót tartotta, és még mielőtt az utolsó modell levonult volna a kifutóról, megrendelte a fiú által bemutatott ruhákat.- Ha lehet ma este küldjék ide. Mr. Hill látni szeretné… azon, aki bemutatta a holmikat. Hét óra, megfelel? Természetesen a teljes kollekció számláját is kérjük.- Apa, segítened kell! – mondta az apjának, akivel ritkán keveredett vitába, hiszen szinte egyformán gondolkodtak. – Nem mondom, hogy beleszerettem, pedig mondhatnám.

[rkey]

Ha láttad volna milyen kedves, félszeg, daliás, fiú. Ráadásul nem pózból akar izmos, könnyednek látszani, hanem az is.- Tudod ki adja a fejét a férfiak közül ruhabemutatásra? – kérdezte az apja. – Az üres fejű, csak a külalakjukba bízó öntelt fickók! Ha valóban olyan erős, vállas, akkor – akár fizikai munkát is vállalhatna! Én legalábbis amíg arra jó vagyok, nem állnék oda a nők elé riszálni magam!- Nem riszálta, hát éppen ez az? Láttál te már versenylovat futni, lassított felvételen? Hát olyan fenséges látványt nyújtott. Minden mozdulata természetes volt. Látszott hogy fütyül az egészre, csak azért csinálja, mert szükséges, de nem hajlandó levetkőzni a szokott mozdulatait. Megrendeltem a ruhákat. Ide fogják hozni. Kértem, hogy ö mutassa be neked valamennyit.- Azt mondod magas? Ki fog nevetni, ha egy csepp esze is van, hiszen én alig érem el a százhetven centit. Hogy illene rám az, amiben ö parádézott.- Majd azt mondod, az öcsédnek lesz, vagy bármit. Ennyit csak meg tudsz tenni az egyetlen lányod boldogságáért?!- Nem bánom, de van egy feltételem. Bárhogy is nézzen ki az a bájgúnár, elbeszélgetek vele. Utána megmondom mi a véleményem erről az egészről. Nem ismerek rád. Eddig mindig hideg fejjel végigondoltad melyik fiú miért megfelelő, vagy miért nem jöhet számításba. Neked magasak az igényeid kislányom, nem a kinézésükre gondolok, de képtelen lennél jól érezni magad egy faragatlan tuskóval. Minden helytelenül ejtett szót kijavítasz, még akkor is, ha ezzel zavarba hozod a beszélgető társadat. Jó, tudom nem a csillagokhoz méred őket, hanem magadhoz, de akkor is. Fejest akarsz ugrani a meggondolatlanságba?- Oké! Beszélgess el vele, de akkor nekem is van egy kikötésem. Én is szeretnék kérdezni tőle egyet mást, és ezt csak fesztelen körülmények között tehetem meg. Mit szólnál hozzá, ha a titkárnődként fogadnám? Itthon is lehet egy!- Ha nem ismer, ha sosem látta a képedet a magazinokban, már rossz pont, mert nem szeret olvasni.- Aki bele sem lapoz a pletykalapokba, még szeretheti a magvas olvasnivalót. De látatlanban, nincsenek fenntartásaim.- Oké! Mikorra legyek kész… lelkileg?

A szalon alkalmazottai pontosan érkeztek. A fiú öltözete meg sem közelítette a bemutatón viselt ruhák színvonalát, de a láthatóan olcsó konfekciót is méltósággal viselte, vagyis ugy állt rajta, mintha ráöntötték volna. Természetesen a szinösszeállitás nem volt tökéletes, de hát nem mindenki válogat ugy, mint ö, hogy nem kérdezi semminek az árát, csak az ízlésére hagyatkozik.

A bemutató és a beszélgetés apjánál, majdnem egy órán át tartott. A készlet maradt, a fiú pedig kicsit kábán lépett ki a dolgozószobából. Tanácstalanul állt meg Barbara elött.- Adjon nekem tanácsot, Miss…- Barbara!- Az én nevem Frank Day, és ilyet még nem is hallottam. Idehívat, megveszi az összes ruhát, megkérdezi mit csinálok. Elmondom, hogy nyolc órát dolgozom, a többit sporttal töltöm. Tornász vagyok, napi négy – öt órát gyakorolok. Meg sem tudnék lenni nélküle. Elmondom miért vállaltam a bemutatón való szereplést. A szüleimet és két kisebb testvéremet kell segítenem. Ök. hadd tanuljanak ha már én nem tehettem! Erre azt kérdi: mennyi ez összesen? Havonta! Mondom, mire rávágja. A négyszeresét biztosítom ha a munka helyett tanulni fog és nem vállal többé bemutatót. Magára bízom hova iratkozik be. A tornászást folytathatja és félév múlva jelentkezik, de addig is bármikor felhívhat, ha problémája van. Holnap nyitok egy számlát magának és legyen okos. Most mondja meg Barbara, mit tenne maga az én helyemben? – nézett rá tanácstalanul.- Senki, soha nem lehet a más helyében. Különben se tőlem kérdezze. Mit szól hozzá a felesége, vagy a menyasszonya.- Szabad vagyok, jelenleg még érzelmileg is. Nem sok lány viseli el, ha sosincs időm a számára. Meg aztán nem is kenyerem a széptevés. Valahogy mindig minden fontosabb volt, mint a nők. Ugy értem a munka és a sport. Tanulni sajnos nem volt módom, de minek untassam ilyesmivel?. Mit gondol, elvállaljam? Azzal adok választ, ha egy héten belül hozzányúlok a részemre nyitandó bankszámlához.- Senki nem adhat tanácsot ebben. Egy biztos! Tagadhatatlanul remek lehetőség, de meg is kell felelnie az elvárásoknak, vagyis magának kell tudnia: vállalhatja – e?- Segitene?- Miben?- Mindenben. Megnyugtatna, ha lenne valaki, akihez forduljak, amikor megakadok valamiben. Nem akarom az öreget zavarni, bár elég klassz fickónak néz ki. Remélem… ugy értem, nem a fiukat kedveli, mert akkor szó se lehet az egészről! – jelentette ki határozottan a fiu.- Biztosit hatom, hogy nem. Családja van, és tudja mit csinál, ugy értem remek ember. Ha ugy gondolja, engem mindig megtalál. Tessék a telefonszámom. Barbarát kérje és ha nem vagyok itt, hagyjon üzenetet.

… A félév ma telik le. Barbara az elmúlt hetekben egyre gyakrabban találkozott Frank Day – al, aki annyira belevetette magát a tanulásba, hogy fel sem tűnik neki: mindig ö megy érte kocsival, és kifutnak a városból, lehetőleg minél messzebb, hogy senki ne ismerjen rá. Barbara mindig utálta a napszemüveget, de féléve, amikor Frankkal van, felteszi, és az öltözéke is más, mint amikor partyra vagy hasonló helyre megy. Tegnap este is együtt voltak.- Olyan boldog vagyok Barbara! – mondta a fiú, akibe azóta nemcsak fellángolásszerüen, de érzése szerint, egész életre szólóan beleszeretett. – Kiálltam a próbát. A tanulásban remekül haladok. De hát csoda? Legtitkosabb álmom vált valóra. Nincsenek megélhetési gondjaim. Ez az életforma kezd természetessé válni. Nem akarok lemondani róla. Nem tudod mi a véleménye az öregnek? Nem bánta meg, hogy a szárnyai alá vett?- Dehogy! És ne hidd, hogy nem tud mindenről, ami veled történik, csak azért, mert ódzkodol a vele való beszélgetéstől. Engem kifaggat. Tudja, hogy kapcsolatban vagyunk egymással.- És? Miket mondasz rólam?- Csupa jót… mit is mondhatnék mást? – nézett a fiúra szinte rajongó pillantással, pirulás nélkül.- Barbara… mondhatok valamit? Ha majd leszek valaki, ugy értem bizonyítványt is kapok róla, megengeded, hogy udvaroljak neked. Sosem találkoztam még ilyen lánnyal mint te. Gyönyörű vagy. Biztosan akadnának jó páran, nálam remekebb fickók is, akik boldogok lennének ha veled tölthetnének egy órát de te engem tüntetsz ki a figyelmeddel. Sokszor eszembe jutott már, de nem merem kimondani: meg tudnál szeretni engem?- Hiszen már régen szeretlek! – suttogta ö, olyan természetesen, ahogy Frank annakidején a modelleket bemutatta.- Jóságos ég? – kapott a fejéhez boldogan a fiú. Egy ilyen gyönyörű, okos lány meg én? Ez nem lehet igaz. Mindig három lépés távolságot éreztem kettőnk között, az fojtotta belém a szép szavakat, amelyek annyiszor a nyelvemre tolultak, ha Veled voltam. Féltem, hiszen te ott vagy a közelében, mit szólna hozzá, ha megtudná, hogy visszaéltem a bizalmával.- És magadba bolondítottad a titkárnőjét! Örülne,… és megkérdezné: milyen íze van a csókjának? Vagy te nem vagy rá kíváncsi?

Nehéz volt a Bucsuzás. Csók csókot követelt. Frank megígérte, hogy ha minden simán megy, ha Mr. Hill továbbra is adja az eddigieket, beszél Barbara szüleivel. Végre van kilátása a családalapításra. Eddig csak vágyott rá, de mert tudta, hogy anyagi alapok nélkül elérhetetlen, nem udvarolhatott komolyan.

Frank Day megérkezett. A fogadóban Barbara sugárzó arccal sietett elébe. Biztatóan nézett rá. Fel a fejjel, nem lesz semmi baj. Aztán a fiú bement az oroszlán barlangjába.

Barbara is sokallta a fél órát amíg apja váratta. Végre megszólalt a csengő, és ö benyitott. Megállt az ajtóban, ahogy megbeszélték, hogy minél nagyobbat robbanjon a bomba.- Miss. Barbara. Nehéz helyzetben vagyok. – kezdte az apja álnokul. – Frank Day elmondta, hogy beleszeretett magába, és feleségül szeretné venni. Mit szól hozzá?- Örülök neki… apám! – jelentette ki sugárzó arccal a lány, és odasietett az ámulatában hirtelen felugró, Frankhoz.- Fenntartja még az elhatározását, Mr. Day? Barbara a lányom. A kifutón látta meg magát, méghozzá nem is élőben, és rábeszélt, hogy, de hát minek magyarázzam? Vagy szeretik egymást és akkor nem számit semmi, vagy… – hallgatott el Mr. Hill.- Restellem magam, uram! – pironkodott Frank.- Miért? Az eddig elért sikerek ismeretében, biztosíthatom, hogy nincs oka a szégyenkezésre. Ha akarja már be – benézhet a céghez, hogy gyakorlatban is ismerkedjék azzal, amit még jó ideig tanulnia kell, bár nem a bizonyítvány a döntő!- Nem erre gondoltam, uram! Szégyellem, hogy ilyen gyáva nyúl vagyok. Hónapok óta reszketek Barbaráért, és nem mertem szólni, mert ugy tartottam, az ön titkárnője, túl magasan áll fölöttem ahhoz, hogy… szeretni merészeljem. Féltem, hogy Ön tolakodásnak veszi, ha a munkatársát…- Remek fordulatnak veszem és örülök neki, de most mennem kell. A többi már csakis kettőtökre tartozik!

A fiatalok miközben egymás karjába simultak arra gondoltak; néha pillanatok döntik el, hogy boldog lesz-e valaki, és mennyi múlhat egy gyáván elszalasztott pillanaton?!

[/rkey]