Aki mer..

Irta: Linda Taylor

Az óceánjáró indulásra készen állott. A beszállásnak vége volt. A hozzátartozók a parton várták, hogy integethessenek a lomhán meginduló, óriástestű luxushajó utasainak, akik egy része a korlátot támasztva bucsuzott a kikötötöl. Jessie Warren és titkárnője Julie Griffith már a kabinjukban voltak. Nem vártak senkitől integetést, elegük volt az elhagyandó városból, és nem voltak kíváncsiak a hajón egybegyűlt útitársakra sem. Jessie örült, hogy magára zárhatta a kajüt ajtót, meghagyva Julienek, hogy vacsoráig ne zavarja. Iszonyatos három hónap volt mögötte. Sokkal többet dolgozott, mint amennyit könnyen kihever az ember, de nem hagyhatta abba a hajtást. Most úgy érezte, hogy nyolc napra eltűnhet. Képes lesz a cég meglenni nélküle, de ö egyetlen percet sem bír már ki a céggel, az egymást követő tárgyalások szorításában. Nyolc nap pihenőt adott magának és nem saját jószántából, de mert a jó öreg doktor bácsi, aki apját is évekig kezelte, megijesztette. Be kellett látnia, hogy egy nő más, mint egy férfi, bárhogy is próbál egyenjogúnak látszani.

A férfi ráér házasodni, nem késik le semmiről, de ha egy lány családot, gyermekeket szeretne, az nem húzhatja az időt a végtelenségig. Nincs borzasztóbb egy kisgyermek számára az idős anyánál. A fiataloknak még több türelmük van és a gyermeket fel is kell nevelni, nem beszélve arról, hogy a fogamzás ideje is véges.

Jessie harminc éves lett anélkül, hogy megérintette volna a szerelem varázsa. Ha az ember mindig, mindent az üzleti sikerek mögé sorol, nehezen akad össze a nagy érzéssel, pedig anélkül – egy idő után – nincs sok értelme az életnek. A siker kell, jólesik, szinte megszédíti az embert, és valóságos győzelmi mámort okoz. Ám aki hagyja magát, mire észbe kap, a pénzhajhászás egész életre rabul ejti. Ha akarja, ha nem, egy idő után már csak a pénz érdekli és észre sem veszi, hogy az élet eliramlott mellette. Elmenni csak üres kézzel lehet, akkor meg miért töri magát az ember? Mindenki úgy él értelmesen ha nem megy el nyomtalanul. Hagynia kell maga után valamit a földön. Utódokat, vagy bármit, amiről az emberek megemlegethetik.

Jessie nem tartotta magát csúnyának, de sokak szerint van a lényében valami szigorúság, amely szinte taszítja a férfiakat. Sajnos a komoly szándékúakat is. Erre a pár napra el kell felejtenie, hogy egy óriási cég minden gondja az ö gyenge vállát nyomja, és ugyanúgy nőként kell viselkednie, mint bármelyik lánynak, vagy asszonynak, akivel együtt utazik a hajón Igen ám, de egy nagyvárosban is hamar kitudódik minden, hát még egy ilyen zárt közösségben, ahol alig pár ezer ember tartózkodik ugyan, de vannak akik sportot űznek a ki – kicsoda kiderítéséből, vagy megpróbálnak elcsípni egy jó partit. Hogyan kerülhetné el a kíváncsiskodókat éppúgy, mint a hozományvadászokat? Már megint?Valahányszor egy hozzá közeledő férfira gondol, nem az ugrik be, hogy tetszem neki, hanem hogy biztosan a pénzemet akarja. Na, de ezúttal másként lesz! – jutott eszébe hirtelen, és csengetett a szomszéd kabinba, Julienak.- Ha azt kérdeznék mi a leghőbb vágya, mit válaszolna? – kérdezte a sebtében megjelenő, szemrevaló titkárnötöl.- Hát nem is tudom…- Na, merje kimondani. Mondhat akármit, sőt, ha arra gondol, amire én, máris teljesítve van! – mosolygott Jessie- Azt hiszem nem lenne rossz egy ilyen hajón, milliomosnöként utazni, remek ruhákban parádézni, és játszani a széptevőkkel… egy kis macska – egerest! – nevetett a lány.- Legyen! – vágta rá Jessie. Ettől a perctől kezdve, maga Jessie Warren, és én vagyok Julie Griffith, a titkárnője. Azt hiszem legjobb, ha nekikezdünk a csomagcserének, amíg az utasok odafenn bámészkodnak.

Julie majd kibujt a bőréből örömében, és csakhamar megtörtént a helycsere. Szerencsére az alakjuk nagyon hasonló volt, így a ruhák nem okozhattak túl sok gondot.- Végre egyszer azt vehetek fel amit akarok, és nem azt amit illik. Végre egyszer nem kell udvariaskodnom, órákig üzemben tartanom a kötelező protokollmosolyt. Fütyülhetek mindenkire. Ha szemüveget teszek fel a kutya sem ismer rám, még akkor sem, ha látta már valahol a fényképemet. Julie is elemében lehet, csak egy a fontos, ne járasson le a viselkedésével, mert bárhogy vesszük is, helyettem étkezik, sétál, flörtöl, beszélget, táncol… vagyis minden jó és rossz benyomás az én hírnevemet emeli, vagy rontja.

Valami megnyugtatóan jó érzés járta át minden porcikáját. Ez az! Ebből lesz igazi pihenés! Így lehet ezerszázalékosan kikapcsolódni! Hamarosan lefeküdt és elnyomta az álom. Julie ébresztette fel, teljes vacsoradiszben.- Milyen vagyok? – kérdezte a kopogás utáni szabadra, belépve.- Csodás. Ékszert is tegyen fel. Nem hiszem, hogy sok lány dicsekedhet ma este népesebb hódoló sereggel, mint maga.- De… biztos, hogy jól meggondolta, Miss. Warren?- Életem egyik legjobb ötlete ez. Ha még itt ez alatt a pár nap alatt is önmagamat kellett volna adnom, teljesen lerobbant állapotban úszhattam volna haza. Ne feledje, hogy itt is elérhető vagyok. Ha úgy adódik döntenem kell egyben – másban, nem beszélve arról, hogy hiába futottunk ki a végtelen óceánra, a gondolataim még most is az irodaház környékén járnak. Sokan azt hiszik a pénz boldogit, pedig…- Pedig boldogit. Már azzal, hogy felvehettem a ruháját Mis Warren, mintha teljesen kicserélődtem volna. Más ha az ember érzi, hogy nem a fixfizetés van mögötte, hanem egy kiapadhatatlan folyószámla. Ugye nem kell nagyon takarékoskodnom a rendelésnél… úgy értem ihatok, akár pezsgőt is…- Természetesen, de amilyen szemfülesek a férfiak, magának, ettől a perctől kezdve nem igen kell a saját pénzét költenie. Látja milyen fura az élet? Ha nem lenne pénze garasoskodhatna, de mert most van, nincs szüksége rá. A pénz vonzza a pénzt, vagyis azokat, akik meg akarják szerezni… a bókjaikkal, vagy ügyes fondorlattal. Helyén legyen az esze!- Én csak a kisasszonyt féltem. Ha az ember cseppet sem érzi magát másnak a többi halandónál, könnyebben elveszítheti a szívét, de még a fejét is.- Sose féltsen engem… olyan férfi nem született, vagy legalábbis nem utazik ezen a hajón, akivel akár templom egérkéjeként is szóba álljak. Pihenni szeretnék.- Nincs jobb kikapcsolódás a flörtnél, de persze egy kalandból könnyen lesz szerelem.- Ne romantikázzon, inkább induljon. Ugy sem egy szinten vacsorázunk… habár ez egyszer sajnálom. Szívesen végignéztem volna a férfihad csapongását a milliomos lány körül. De hát, majd egy szinttel lejjebb tartom nyitva a szememet. Higgye el, nincs jobb dolog, szemlélőként részt venni a nemek néha nagyon is átlátszó harcában. Vegyen fel néhány ékszert, jó mulatást. ! – Bucsuzott Jessie, a szinte röpülni vágyásig boldog Juliétól, és szétnézett a rendelkezésére álló ruhák között.

Amikor fél óra múlva megjelent az étteremben, és hagyta hogy odavezessék Miss. Julie Griffith helyére, igencsak megörült, hogy a csere eszébe jutott. A tíz személyes kerek asztalnál négy házaspár ült. Csak a mellette lévő hely volt még üres. Örült, a házaspároknak, mert azokkal nem sok baja van annak, aki magában szeretne nézelődni, sokkal inkább az egyedül utazókkal. Remélte, hogy az üres helyre egy töksüket öregurat, vagy egy jókedélyü vénkisasszonyt kis érnek. Tévedett. Szinte minden tekintet azt a férfit követte, aki a pincér mögött, az asztaluk felé tartott. Csak ez hiányzott! – nézett fel enyhe bosszúsággal. Ez a fickó kötelességének fogja érezni, hogy szórakoztassa, mivel ö az egyetlen pár nélküli utas az asztalnál. Minél gyorsabban le kell ráznia.

[rkey]

A lerázás nem sikerült, de a vacsora után két órával, már nem is bánta. A férfi, amellett, hogy moziszínész külsővel rendelkezett, ami szemlátomást feszélyezte, kicsit visszafogott, udvarias, és remek társalgó volt. Tudta hogy lehet szórakoztatni valakit anélkül, hogy a terhére lenne. Tudta mikor szólaljon meg, mikor hallgasson, és a tekintete?! Talán mégsem kellett volna Juliéval helyet cserélnie, mert ha ezt meglátják a fedélzeten, unatkozó, férjre vadászó, szeretőre vágyó szép, és kevésbé kívánatos asszonyok, azonnal lecsapnak rá. Biztosan nem túl jó módú, ha nem a luxus osztályon utazik. De hát mit számit most az? Kedves, jóképű, és képes kiűzni gondolataiból az otthoni dolgokat, végre felszabadultnak és bódultnak érzi magát a hirtelen rászakadó gondtalanságtól.- Jóéjszakát! – bucsuzott, Williams Knight a kabin ajtó előtt, hosszan fogva tartva Jessie kezét. – Kivel utazik, hogy ilyen előkelő kajütöt mondhat magáénak?- Miss. Jessie Warren titkárnője vagyok és minden pillanatban szüksége lehet rám.- Ahhoz képest, elég sokáig tudta nélkülözni ma este. Reméljük ezentúl sem lesz másként. Hallottam már róla egyet mást! – tette hozzá enyhe célzatossággal a férfi.- Mit?- Ne legyen kíváncsi, mert hamar megöregszik!- Baj, ha érdekel, mit tart egy idegen Ur a kenyéradómról?- Jó kenyéradó?- A kenyérért meg kell dolgozni, akár titkárnő az ember, akár főnök. Bevallom én sokszor nem cserélnék szegénnyel!- Szegény? – Nekem legyen mondva. Azt mondják minden férfiban hozományvadászt lát, örökké morcos, vagyis inkább szigorú, megközelíthetetlen képet vág. Pedig kár érte! Sokak szerint különben nem lenne csúnya, és állítólag az alakjára is vevő lenne a reklámszakma.- Nem akarom, hogy bántsa. Tisztelem öt, azt is mondhatnám, szeretem, de az nem illő a köztünk lévő viszonyhoz. Remek üzletember, élő bizonyítéka annak, hogy a nők is érnek annyit mint a férfiak.- Különösen, ha a férfiak súgnak nekik a háttérből?!- Neki aztán nem. Ö mindent önmagával beszél meg, ha előfordul nagy néha, hogy kér egy kis időt a döntésre.- Mennyi a fizetése, hogy így odavan érte?- Nem mindegy? Megdolgozom érte, vagy legalábbis igyekszem, bár… rajta nem könnyű túltenni!- Pedig egy dologban biztosan képes rá. Ezerszer szebb, mint ö!- Honnan veszi… talán látta már?- Hál istennek nem. Tudja ahogy sok okos, hideg fejű nő ki nem állhatja a szép fiukat, mert azt hiszi, hogy aki egy kicsit kilóg a sorból, az már felvág arra, amire nincs joga, hiszen a külalakját mindenki ajándékba kapja a teremtötöl, én egyenesen libabőrös leszek a férfias lányoktól. Nekem éppen az ilyen ölelésbe illő, simulékony, kedves aranyos teremtés az ideálom, amilyen maga.- Gondolom minden nőnek ezt mondja! – jött zavarba Jessie.- Hát, mondtam már néhánynak, de egy biztos, pár órával a megismerkedésünk után, még soha. Van valakije?- Ideje aludni mennem. Miss. Warrennek reggel korán szüksége lehet rám! – fogta meg a kilincset Jessie.- Még itt is dolgozni akarnak? Ha jól tudom ez egy nyolc napos tengeri út és…- És Miss. Warrennek a megérkezés utáni napon, fontos tárgyalása lesz, vagyis engedélyezett magának nyolc napi lélegzetvételt egy döntő lépés előtt. Összekötötte a kellemest a hasznossal…- Csak tudnám egyeseknek mikor lesz elege a pénzből?! – jegyezte meg némi iróniával Williams.- Maga nem túl vagyonos, ugye?- Mert ha nem? – nézett várakozóan a férfi. Magát csak a tehetős férfiak érdeklik?- Engem egyelőre egyik férfi sem érdekel, de ha egyszer úgy hozza a sor, hogy megismerkedem valakivel, akit az igazinak hiszek, akkor a legkevesebbet a vagyoni helyzete nyom majd a latba. Szerintem van a pénznél fontosabb is…- Ha ez igaz, örülök, hogy megismertem és mivel feltételes módban beszélt az esetleges igaziról, nem is merek próbálkozni azzal, hogy kérjek egy bucsupuszit.- Holnap is lesz nap, ráérünk a bucsupuszival! – pirult el Jessie és kinyitotta az ajtót. – Köszönöm a szép estét. Igazán élvezetes színes, és szórakoztató volt magával a társalgás. Kár, hogy most komolyabb témába tévedtünk.- Nem fordul elő többé, csak hát kicsit meglepett, amikor elárulta, kinek dolgozik. Egyébként ha egyszer úgy hozza a sor, hogy találkozom vele, megmondom neki a magamét.- Miért?- Akinek annyi pénze van, mint neki, mit számit az a pár száz dollár, ha arról van szó, hogy a titkárnője, a jobb keze, állandóan ott legyen a közelében, úgy értem együtt is étkezzen vele.- Ne öt okolja. Én nem hagytam, hogy oda vegyünk jegyet. Feszélyez az a sok kivagy ember és a ruhatáram is szegényes. Annyira azért nem fizet jól Miss. Warren, hogy felvehessem a versenyt a felső tizezerrel.- Bocsásson meg. A harag beszélt belőlem. Pedig, ha vele kellene ülnie odafenn, talán nem is találkoztunk volna.- Én is örülök, hogy kitartottam az elkülönülés mellett. Neki is jobb így. Ha engem lát, azonnal a munka jut eszébe, arra pedig itt semmi szükség. Igazán ráfér szegényre egy kis pihenés.- Olyan őszintén képes sajnálkozni egy milliomos lány sanyarú sorsán, hogy szinte kényszert érzek a vigasztalására.- Isten vele! – komolyodott el Jessie arca, és besurrant a kabinba. Williams Knight még sokáig ott maradt az ajtó előtt. Maga sem tudta mire várt.

Harmadik napja tartott a hajóút és Williams nem tágított asztaltársnője mellől. Úszni, napozni, sétálni, táncolni, mindenüvé együtt mentek. Az igazi társasági élet egy szinttel feljebb zajlott, ezért velük nem nagyon törődött a kutya sem. Julie minden este beszámolt mi minden történt vele és kicsit csodálkozott, hogy Miss. Warren még olyasmiket is mosolyogva hallgat végig, amiért – titkon – fejmosástól tartott…- Rengetegen dongnak körül, és ami számomra a legmeglepőbb, egy sincs köztük, aki igazán szívem szerint való volna. Persze az is lehet, hogy túlságosan beleélem magam a milliomos lány szerepébe, és józan fejjel osztogatom a kegyeimet. Nem hiszem, hogy a szépségem vonzza őket. Szinte valamennyi fickó hozományvadász. Képzelem mit keresnek egy ilyen úszó városon a pincérek egy – egy bizalmas fülesért. Jelen esetben azért, hogy én vagyok az a bizonyos, akit érdemes lenne bekeríteni… – nevetett a lány, és azon kapták magukat, hogy együtt hahotáznak.- Boldog vagyok, hogy jókedvűnek látom! – jegyezte meg Julie. Ha meg nem sértem vele, éppen ideje volt már, hogy kikapcsolódjék egy kicsit és most kezdek igazat adni nagyanyámnak, aki folyton azt mondta: nincs szebb egy mosolygó nőnél. A belső derű a csúfakat is megszépíti, hát még akikkel amugy sem bánt szűkmarkúan a sors?!

Azon az estén Jessie nyújtotta csókra a száját, amikor a kabin ajtó elé értek. Williams láthatóan megörült a kezdeményezésnek, mert az első suta, balul elsült próbálkozása óta, nem mert kezdeményezni, pedig mennyire vágyott már erre a csókra?! Lassan bontakoztak ki az ölelésböl.- Most ugye az lenne természetes, ha meghívnám egy italra? – nézett Williamsra a boldogságtól kipirult lány.- Mindig az a természetes, amit az ember szíve diktál…- A szívem azt mondja, hívjam be, de az eszem tiltakozik, olyan csodálatos volt ez a csók, hogy kár lenne sárba rántani, idő előtti ágyba zuhanással… Ne nevessen ki, de mindigis romantikus lélek voltam.- Ennek csak örülhetek. Szeretem ha egy lány gondolkozik mielőtt cselekszik. Jó éjszakát, kedves…- Gyönyörű este volt. És ami csodálatos, egyetlen szót sem váltottunk üzletről… csak magunkról beszéltünk.- Holnap folytatjuk. Álmodjon szépeket…- Eddig nem igen álmodtam, de most itt a hajón, egyre többet. Ugy látszik megzavarta valami a nyugodt álmom…- Adná az isten! – mondta őszintén Williams, és sorra megcsókolta, Jessie, markába bújó kezeit.

A lány ellágyulva nézte a kezére hajló fejet és szerette volna belefúrni arcát, az ápolt, férfiaknál ritka, valódi, hullámos, aranyszőke hajba.

Az utolsó estén címet cseréltek. Abban állapodtak meg, hogy egy hétig nem jelentkeznek. Hagyni kell egy kicsit leülepedni az érzéseiket. Nyolc nap – józan ésszel mérve – túl rövid idő ahhoz, amit éreztek. Azon az estén számlálhatatlanná váltak a csókok és Jessie már – már ott tartott, hogy mindent felrúgva, behívja a fiút, de győzött a józan esze.

A partraszállásnál éppen csakhogy látták egymást. Jessie Warrent kocsi várta, és Juliéval elhajtottak.

Másnap kilenckor volt a tárgyalás, amely igen nagy horderejűnek ígérkezett. Nem véletlenül adott magának Jessie a döntés előtt nyolc napos kikapcsolódási lehetőséget. Gondolta lesz ideje mérlegelni a tennivalókat, de tévedett. A nyolc nap alatt másra sem tudott gondolni, csak új ismerősére, és azóta is egyre ö jár a fejében. De hát olyan borzasztó ez? Mert miről is kell döntenie a tárgyaláson? Hogy fuzionál-e egy, – az övével körülbelül egyforma volumenű, hasonló profilú céggel, vagy hagyják, hogy egymás után nyelje le őket a náluk valamivel nagyobb, konkurencia. Ketten könnyedén visszahúzódásra kényszerithetnék, a terjeszkedni vágyó mamutcéget, de külön működve, nem sok reményük lehet a forgalom növelésére. Legalábbis tetemes ráfordítási költségek nélkül?! Az profil a Warren Társaság majdhogynem elenyészőnek mondható területe, de a piacért mindennap meg kell küzdeni.

A tárgyalásra pontosan érkeztek. Jessie Warren ugyanolyan komoly, szigorú arcú üzletkisasszonynak tűnt, mint amilyennek a hajóút előtt ismerhették, csak ö tudta, mennyi minden változott benne. Hirtelen eltörpültek számára a pénzzel és az üzleti sikerrel kapcsolatos dolgok, mihelyt Williamsra gondolt. Csodálatos lenne vele élni. Persze ezt önmagának is alig merte bevallani. Nem azért, mintha érdekelte volna mások véleménye, vagyishogy anyagilag nem magához valót választ. Mit számit a pénz ha két ember szereti egymást, és mit ér a vagyon, ha nincs egyetértés? Williams menedzser, csak ennyit árult el magáról, és hozzátette: nem túl sikeres. Mellette azzá lehet, hiszen felmérhetetlenül sok területen kipróbálhatja magát… és ö boldog lesz, ha együtt dolgozhat vele. Ha?! De ahhoz döntenie kellene egy hét alatt, ahogy megegyeztek. Ö mégsem kérheti férjül, különösen nem úgy, hogy azon nyomban beismerő vallomással kezdje. Becsapta öt, nem az akinek hitte…

Tudta, hogy a tárgyalás magas szintű lesz, vagyis az egyik elnökigazgató vezeti, de különösebben nem érdekelte, ki az. Annál nagyobb volt a meglepetése, amikor a terembe lépve, Williams sietett elébe.- Üdvözlöm Miss. Warren… Pontos volt, mint mindig.

Jessie képtelen lett volna megszólalni. Csak nézte és nem tudta sirjon-e vagy nevessen? Szinte fülig piros lett.- Fel a fejjel! – súgta oda neki, mindkét kezét megfogva Williams. – Egy kicsit csaltunk… de hál istennek mind a ketten. Így könnyebben megbocsátható a dolog.- Szeretnék négyszemközt beszélni Mr… – nyögte ki végre Jessie, a körülöttük lévőkre nézve.- Williams Knighttel! – segítette ki a férfi kedvesen.- Miért csinálta? – kérdezte minden izében reszketve, de már a férfi erőt adó édes ölelésébe fészkelve magát.- Mert szeretlek. Sokszor láttalak már és nemcsak fotókon. De hát odafurakodni a közeledbe, bájologni, csatasorba állva, az nem az én műfajom. Többet ésszel, mint erővel, gondoltam és… azt sütöttem ki, hogy…- Könnyebben boldogulsz a titkárnökkel? – mosolygott Jessie.- Nem számítottam a cserére, de ami azt illeti nagyon megkönnyítette a dolgomat. Szövetkeztem a fél hajószemélyzettel és akár karanténba is kényszerítettelek volna csak kettesben maradhassak veled. Sokszor majdnem Jessinek szólítottalak. A Juliéra nehezen állt rá a szám. Csakhogy sikerült! Az én szerelmem már úgyis régen kiheverhetetlen, te pedig anélkül kedvelhettél meg, ha megkedveltél, hogy közben nem az járt a fejedben: ez a fickó csak a pénzemet akarja.- Pedig azt akarja! – nézett rá ragyogó arccal a lány.- Igen, de cégeink most nyélbeütendö fúziójával minden sanda gyanút elháríthatunk magunkról. Próbálja valaki a szemünkbe mondani: csak azért házasodunk össze, hogy térdre kényszerítsük a konkurenciát! Mert ugye, összeházasodunk, te drága, számomra, örökre egyetlen? – mondta Williams tuláradó boldogsággal, és nem bánták volna, ha sosem ér véget a csók, amelyben ajkuk – lassan közelítve egymáshoz, – szenvedélyesen öszeforrt.- Ez felért egy eljegyzési gyűrűvel! – suttogta boldogan Jessie, ott maradva az oltalmat adó, jóleső ölelésben.- Pedig azt is hoztam! – nyúlt a zsebébe Williams.- Szeretem a biztosra menő… nem túl sikeres menedzsereket! – kacagott szerelmesére, Jessie és úgy érezte nincs a földön az a sikeres üzlet, az a busás hasznot hajtó tőzsdei húzás, amely felérne Williams egyetlen csókjával!

[/rkey]