Bajban nyilott szerelem

Irta: Linda Taylor

George Curtis állt a bisztró pultjánál, kezében egy pohár üdítővel, amelyet első kortyra jól meghúzott. Ugy érezte megfullad, ha nem iszik valamit, mert taplóssá száradt a torka, amikor utolsó érvéből is kifogyva, becsukta maga után a gyámügy ajtaját. Képtelen lett volna azonnal visszamenni az irodájába. Egy ember akinek minden reménye szertefoszlott, nem való emberek közé, csak ilyen helyen, ahol rá sem hederít a kutya sem. Hirtelen ugy érezte nézik. És ahogy lassan arra felé emelte tekintetét, ahonnan a telepatikus sugár érte, egy ragyogó gyermekszempárral nézett farkasszemet. A kislány nem lehetett több négy évesnél, de az a tekintet?! Csak gyermek képes olyan tisztán, minden hátsó szándék nélkül nézni arra, aki felkelti érdeklődését. Furcsa, hogy kevés felnőtt állja a zavarba hozó gyermektekinteteket. Ők még gyanútlanok, a szívükre hallgatva élik az életet, és mindennek képesek örülni, mert lelkük bűntelen, gyanakvás és válogatás nélkül tesznek meg és mondanak ki dolgokat, sokszor kegyetlen őszinteséggel. George állta a kislány tekintetét, miközben szíve görcsberándult. Milyen aranyos! Csak ugy ragyognak azok az óriás kék szemek. Mit akar tőle? Nem egyedül van, ott ül mellette egy nagyobbacska fiú és egy nő. Az asszony az anyjuk lehet, legalábbis kora szerint, de mint aki nem ebben a világban él, az előtte lévő üres csészét bámulta. A kisfiú hallgatott. Oda – odakapta tekintetét Georgre, mintha csak a húga tolakodásáért kérne elnézést, de nem szólt neki. George maga sem tudta miért, elindult a kislányék melletti asztal felé. Igaz, sosem szeretett állva fogyasztani, de ez a pohár üdítő, a továbbéléséhez kellett. Ilyen helyekre sem igen jár, még ha olyan közel van is a munkahelyéhez, de ha az ember étkezik, adja meg a módját, ha már nem ehet házikosztot. A kislány – szeme sem rebbenve – várta hogy leüljön a pár lépésre lévő asztalhoz, és tovább szemezhessenek. Amikor látta, hogy a bácsi állja a farkasszemet, elmosolyodott.- Te nyertél! Nikolas nem bírta volna ilyen sokáig! – mondta és felkacagott.- Ha az ember szépe lát, könnyű kitartózni nézni! – mondta George óvatosan, mert nem akart tolakodónak látszani és az anya, ha egyáltalán az ül a két kicsivel, annyira el volt merülve a gondolataiban, hogy a szemezést valószínűleg észre sem vette, csak azt, hogy szóba elegyednek.- Neked van kislányod? – kérdezte a gyerek, amire a nő is felkapta a fejét.- Nem szabad! – mondta erőtlenül, alig kapva oda tekintetét a gyerekre. Hagyd békén a a bácsit.  – Békén? – maradt ott a szó George lelkében, mintha lenne bennem békesség, immár három éve.- Nem zavar! – mondta előzékenyen, mire a kislány felbátorodott.- Engem, Esthernek hívnak, és téged?- Georg a nevem.- És nincs kislányod?- Nincs… sajnos nincs.- Sajnos? A gyerekekkel sok baj van ám. nem tudtad? – kérdezte ártatlan tekintettel a kislány.- Nem. Mindig azt hittem, hogy a gyerek csak öröm és boldogság, hogyan is lehetne más? Egy ilyen kislány mint te, szemefénye lehet az apjának. Mondd meg neki, hogy irigylem.- Nem lehet… felment a menyországba. De nem is baj.- Esther! – szólt rá a nő, és arca megkeményedett.- Te mondtad! – fordult feléje a gyerek.- Amit én mondok az nem tartozik másra.- Elnézést! szólalt meg George Curtis. Én vagyok az oka, hogy…- Maga?! Ugyan! Maga semmiről sem tehet, inkább hálás lehetek azért, mert szóra érdemesíti a lányomat.- Szóra érdemesítem? Megengedi, hogy egy kicsit ideüljön mellém, vagy… odaülhetek magukhoz? Csodálatos gyerekei vannak, persze csak ha a magáéi.- Igen… az enyémek. – mondta az anya és George felállt, hogy odaüljön a szabad székre. George Curtis vagyok, ha már Esther így összehozott bennünket. Nikolas te már nagy fiú vagy! Talán iskolába is jársz…- Jövőre megyek.- Apával sosem néztem farkasszemet! – jegyezt4e meg a kislány mint aki mit sem törődik a többiekkel. Nem szerette, ha zavartuk. Ha dühös volt azt kiabálta, mindennek mi vagyunk az oka.- De Esther. Ha nem hallgatsz el, hiába jön értetek a nagyi. Hazamegyünk.- Jaj, ne. Otthon nem jó. De hadd maradjak még. Megfoghatom a kezed? – nézett Georgra sóvárogva. Milyen erős kezed van, és hogy tud simogatna. A papáé csak ütni tudott.- Ütni? – döbbent meg George.- Ne hallgasson rá. Már jön is anyám és elviszi őket. – mondta egykedvűen az asszony.- Jó a te kislányodnak! – sóhajtotta a kislány és feltérdelt a székre, hogy megcsókolhassa George arcát. A papa ezt sem szerette, talán mert mindig italszaga volt. Neked jó illatod van. Igazi papa szag! – mondta a gyerek és két kis karjával átölelte George nyakát, miközben nem sejtette, hogy az az ölelés milyen érzéseket ébreszt a férfiban. Minden ereje elhagyta, szerette volna megállítani az időt, hogy minden ugy maradjon, csendéletté váljon a kép: anya apa és a két gyerek. Hirtelen lelkifurdalással odanyúlt a kisfiú felé, aki viszonozta a kéznyujtást, és kezet szorítottak. – Remek kisfiú vagy! Büszke lennék rá, ha a barátod lehetnék! – mondta neki, miközzb3en a kislány karjai szorították.

Aztán pár pillanat alatt lezajlott a gyerekátadás. A kislány akaratoskodott egy kicsit, de Nikolas engedelmesen fogta meg nagyanyja kezét és riadtan nézett anyjára.- De ugye vigyázol magadra mami?- Igen kicsim… és mire mesét kell mondani én is ott leszek! – mondta a nő és megcsókolta a két gyereket, aztán kimentek, miközben a kislány hátranézve, az utolsó pillanatig rajta tartotta tekintetét.- Csodálatos gyerekei vannak. – mondta George.- Igen… legalább ők csodálatosak, ha már ez az átkozott élet…- Nem akar beszélni róla? Mert ha nem akkor, hadd mondjak valamit én a jelenlegi lelkiállapotomról. Véletlenül jöttem be ide, mert ugy éreztem minden összeomlott körülöttem. Két éve elváltam, mert a feleségem terhes lett.- Akkor maga sem különb a…- Hadd fejezzem be, kérem. – mondta csendesen a férfi. Nekem sosem lehetne gyerekem, mumszom volt és meddővé váltam, tehát az a nő elárult.- És ha csak boldoggá akarta tenni? Tudott arról, hogy…- Nem… addig nem mondtam el neki, hogy nem lehet gyerekem, hiszen ha szóba került a gyermekáldás abban maradtunk, hogy pár év múlva beszélünk róla. Nem is tudom mire vártam? Mesterséges megtermékenyítésre, lombikbébire, vagy… mit tudom én, de nem hűtlenségre. Tudja ez munkaártalom. Ügyvéd vagyok, és sosem tudok olyan felet védeni, aki elárulta a másikat. Én mindig a cserbenhagyott oldalán állottam, már azelőtt is.- Furcsa ember maga. Ha úgyis tudta, hogy nem lehet gyereke, akkor… de ez a maga dolga. Lombikbébi, vagy egy szerelemgyerek… talán még jobban is járt volna, ha…- Nem szeretem magam körül a hazugságot. El is döntöttem, hogy sosem nősülök meg többé,. Mi értelme? Házvezetőnőt és nőt kap az ember amúgy is, és ugy gondoltam örökbe fogadok egy kicsit.- Kétlem, hogy egyedülálló férfiként kapna,. de ezt magának ügyvédnek jobban kellene tudnia.- Sajnos tudom, de vannak kivételes esetek, és az ember mindig azt hiszi az ö esete más mint akárkié. Egy évbe harcolok a jogért, de ma tudtam meg, hogy nincs remény. – De az lelketlenség. Legalább módot adtak volna, hogy bizonyítson, hogy kiállja a próbát.- Azt adtak volna. Felajánlották, hogy kapok pár hónapra egy gyereket, akinek a tartását sürün ellenőrzik, és ne vegyem biztosra hogy nálam maradhat, még ha mindenben kiállom a próbát akkor sem. Mindig közbejöhet valami, egy megfelelőbb szülőpár, vagy az igazi anya. Tehát vége. Befejeztem.- Tudja, hogy volt egy pillanat az életemben, nem is olyan régen, amikor arra gondoltam: örökbe adom a két gyereket és… k – Nem hiszem el! – vágta rá George.- Az ember sok mindent nem hisz el magáról sem, és amikor mégis megéli, rájön hogy ugyanolyan gyarló- mint bárki más.- Ilyen gyerekektől megválni… de hát mi történt?- Szerelmi házasság, amely csak percekig tartott, vagyis amíg rá nem jöttem, hogy a férjem mindent szeret csak dolgozni nem. Szenvedélyes szerencsejátékos volt, olyan, akár a narkósok, hogy ölni is tudott volna csak hogy kipróbálhassa magát, vagy inkább a szerencséjét. A kislányomat sehogy sem akarta, éppen azért, mert Nikolast is inkább tehernek érezte, mint áldásnak. Persze én is hibás voltam, ahelyett hogy elváltam volna tőle, hagytam hogy azt is eljátssza, amit én kerestem, és persze hogy egy anya a gyereke ellátásával érvvel, amikor szembeszáll. Ezerszer megütött. A gyerekek előtt is. Gyűlöltem, és talán valami tudat alatti vágyat, imát, vagy mit tudom én, mit hallgatott meg a sors, amikor… szóval a férjemet agyonverték. De a gyerekek ugy tudják baleset érte. Nagyon sok embernek tartozott és mit számit ma egy emberélet. A fenyegetések elmennek egy darabig, de a vége legtöbbször a fizetés, vagy a kikészítés. Az övé túl jól sikerült. Ne vessen meg, de amikor meghozták a hírt, fellélegeztem. Végre hárman maradtunk. Végre tudom mennyit költhetek a gyerekeimre, tudom miért dolgozom. Aztán jöttek a hitelzök, és a fenyegetések. A törvényen kívüliek remek törvényismerők. Nekem, fogalmam sem volt arról, hogy örökölni nemcsak vagyont lehet, hanem adósságot is. A gyerekeimnek volt mit örökölnie. Most azért vitte el őket anyám, mert a biróságra kell mennem. Ha mindenünket elárverezik, akkor is annyi lesz az adósságom, hogy a fiam félelme nem volt alaptalan… a gyerekek valahogy könnyebben megérzik a bajt. A krisztusi tisztaságuk teszi. Vigyázz magadra! Ezt ugy értette: tarts ki mami, szükségünk van rád. De nem tudom meddig bírom erővel…- Erővel mindig bírja az ember.- Ezt éppen maga mondja, akinek szintén megvan a maga baja.- Igen, mert miközben magát hallgattam a saját bajom eltörpült, ugy értem egyre inkább olyan érzésem támadt, hogy nincs az a zsákutca, amiből ki ne lehetne kerülni, ha van aki vezesse az ember. Persze ez olyan vak vezet világtalant dolog, mert aki szintén ugy érzi, hogy értelmetlen minden, az legfeljebb a mellénkállásával segíthet. Van ügyvédje?- Azt mondták kirendelnek egyet.- Megbízik bennem?- Nincs pénzem ügyvédre. Azt hiszi nem próbáltam, de azt mondták sokba kerülne, sosem látnák a tiszteletdíjukat. – - Engem nem érdekel a tiszteletdíj, máris busásan meg vagyok fizetve. A kislány tekintette, az a bátorító mosoly, azok a csacskának tűnő, de mégis olyan mélyen érintő, csodálatos szavacskák, amelyek a szivéböl fakadtak,  örökre lekenyereztek. Mikor lesz a tárgyalás? – Fél óra mulva.- Akkor jöjjön velem. , Aláír egy meghatalmazást és elnapoltatom. Időt kell nyernünk, m hogy megismerjem az ügyet és összeszedjek minden lehetőséget, amellyel minél kedvezőbben kerülhetnek ki az ügyből. Még hogy a gyerekeit örökbe adni? Hogy is juthatott ilyesmi eszébe?- Felejtse el. Én is szeretném ha sosem gondolnék rá többé. Tudja amikor a képembe vágták, hogy a gyerekeim nemcsak pénzt örökölhettek volna az apjuk után, hanem mihelyt fizetőképesek lesznek törleszteniük kell a követeléseket, elöntötte az agyamat a vér. Akkor vegye meg valaki őket, váltsa meg a maguk piszkos követeléseit, amelyet a felelőtlen apjuk csinált, és legalább ne ugy nőjenek keresösorba, hogy egy rakás adóssággal kelljen kezdeniük. Amíg élek utálni fogom magam ezért a gondolatért, de kétségbeesésében az ember sokszor mond olyasmit, amit később hihetetlennek tart.- Megoldásnak pedig nem rossz. Az örökbefogadók gyakran nagy anyagi áldozatra is hajlandók, csakhogy…- Hallgasson kérem.- Azt hiszi én nem adtam volna meg bármit, jogászként is, aki tudom hogy tilos? De valami azt súgja, mi reménysugarat jelenthetünk egymásnak.- Örökbe nem adom egyiket sem! – villámlottak fel az asszony szemei.- Hogy is képzeli, hogy ilyesmit kérnék, és ha meg tenném is: képtelen lennék elválasztani őket egymástól. Csak mint módot említettem. Az adósságot, bár még nem tudom mennyi, boldogan átvállalnám… ha két ilyen remek gyermekem lehetne, mint ök. Persze ez csak egy gondolat. Eszébe ne jusson, hogy valaha is ilyen kéréssel lépek fel magával szemben, azért mert ingyen vállalom az ügyet. Ha akarja megesküszöm rá, vagy belevesszük a megbízásba is, csak nehogy nemet mondjon már, az isten áldja meg. Rövid az idő. A bíró nem szereti, ha akkor jövünk elő a far bával, amikor már bevonult a terembe. Tehát?- Ennél rosszabb már ugy sem lehet! – mondta az asszony nagyot sóhajtva és szólt, hogy fizetni akar. George odadobott az asztalra húsz dollárt és siettette az asszonyt kifelé.- Ezen is túl vagyunk! – mondta George jó másfél óra múlva, amikor kijöttek a bírótól. Kaptunk két hetet arra, hogy végiggondoljunk mindent.

[rkey]

De van egy javaslatom. Ma már ne fogjunk hozzá. Nyakunkon a hétvége és gondolom maga a gyerekekkel akar lenni…- Igen… anyámnál leszünk. A házból már ki kellett költöznünk.- Nekem van egy kis házam, nem messze innen. A hétvégeket ott szoktam tölteni. Lombos fák, csörgedező patak, csend, nyugalom, békesség, de a gyerekeknek csodavilág. Elfogadná a meghivásomat? Ne féljen főznie nem kell. Remek szakács vagyok, és az elhelyezéssel sem lesz gond. Nem leszek a terhükre… bármit megteszek, csak halljam a gyerekzsivajt, a kacagásukat, a csacsogást, amiktől néha nemcsak meghat5ódik, hanem meg is döbben az ember. Sok felnőtt embersége rokkaNT már bele gyerekszavak súlyába, pedig csak az igazat mondták. Tehát?- De hiszen nem is ismerem… – mondta lassan Deborah Donovan és akkor nézte meg alaposabban a férfit. Olyan hosszan nézett az elnagyolt arcba, mint a kislánya pár órával azelőtt. És mennél tovább nézte, annál több látnivalót talált benne. A szép özike szelid meleg tekintetű barna szemek, a hullámos barna haj és a kellemesen telt ajkak, feledtették az orr elnagyoltságát, az kicsit kiugró állat. A férje jóképü volt. Imádnivalóan sharmos, elbűvölő… és mire ment vele. Ez a férfi csupa lélek, hiszen aki a gyerekeket szereti, az nem lehet rossz ember.- Nem tetszem? – hangzott zavarbahozó kérdés.- Elnézést… csak hirtelen olyan érzésem támadt, hogy jókora súlyú dolgokat kapok magától, miközben az utcán meg sem ismerném.- Sose mentegetőzzék. Én is most néztem meg magát először alaposabban. Ugy értem férfiszemmel. Maga gyönyörű. Már akkor rá kellett volna jönnöm, amikor odaültem az asztalukhoz, de a kislánya szőkesége elkápráztatott,. mellette hamupipökének tetszett és sosem feledje, egy bánatos ember sosem lehet szép, legfeljebb a vonásai. De a vonások lélektelenek, ha nem puhítja, ragyogja be mosoly, lelki béke, boldogság. Most hogy mosolyogni látom, káprázatosan szépnek találom. Volt kitől örökölnie a gyerekeinek.- Ők az apjukra hasonlitanak.- Akkor is imádni valóak! – mondta őszintén a férfi. Látja ilyen az élet, az egyiknek nem kell az, amiért a másik a fél karját is odaadná. Fél karját? Egész életét. Mert a gyerekekért az egész életünket kell adnunk: minden percünket, mozdulatunkat. , gondolatunka, t ha azt karjuk, hogy olyanokká legyenek, amilyen utódot szeretnénk hagyni magunk után, aki beragyogja az életünket, akiért érdemes élni. Fából vaskarika. Tehát? Hazavihetem? Mennyi ideig tart amíg összecsomagolnak? Különben az édesanyja is meg van híva, ha már beleélte magát, hogy az unokáival tölti a hétvégét, ne rontsuk el az örömét. Minél több boldog ember van körülöttünk, annál jobban érezzük magunkat, mert nemcsak a bárányhimlö, de az öröm, a mosoly is ragadós. – mondta Geroge és amikor kitette az asszonyt egy bérház elött, legszívesebben dalra fakadt volna. Még egy óra és újra farkasszemet nézhet azzal a szőke boszorkánnyal, hallhatja a csacsogását, beszélgethet a komolykodó fiúval, MINT férfi a férfival, és nem utolsósorban oda – odakaphatja a tekintetét egy csodálatosan szép asszonyra, miközben arra gondolhat: ők hárman, maga lenne a földi paradicsom, a vég nélküli boldogság.- Örülök, hogy velünk tart asszonyom! – mondta a nagymamának amikor visszaérve négyen sorakoztak ki a házból.- Nemcsak önzésből teszem. Szeretek velük lenni és örömet okoz, ha a föltömet eszi,. Gondolom maga is elfáradt egész héten és a lányom mondta, hogy maga akar fözni. Még mit nem? Amíg egy nő emelni képes a kezét, a konyha az ö birodalma. Engem még így neveltek, persze azért egy bemutatóra átengedem a saját konyháját, de inkább pihenjen. Feledtesse el a lányommal amin keresztülment. Talán maga képes arra, amire én képtelen vagyok. Én csak szeretem őket, reszket értük a szívem, de a nincsböl nem adhatok, sajnos.- Bajról egy szót se tö9bbet Laura asszony! – mondta George, miközben kinyitotta az ajtót a nagyi előtt. A konyhát ezennel az ön felségterületévé nyilvánítom, de a bemutatómenüt vállalom.- Én is segítek… én is én is.

Csodálatos két nap volt. A gyerekek alig akartak ágyba bújni, de amikor mégis elnyomta őket az álom, George és Deborah ültek a természet csendjében és hallgattak. Mindketten tudták, szinte egyszerre kezdhették volna mondani, mire gondola másik. Mégsem tették. Feleslegesek a szavak ott, ahol egyértelmű a válasz. Mert hétfőn csak délben volt egy tárgyalása George felajánlotta, hogy maradjanak kinn vasárnap éjszakára is. Mindenki boldogan beleegyezett, hiszen sem iskola, sem munkahely nem várta a természetbefeledkezett négy emberét.- Nem fogadom örökbe őket! – mondta megtörve a hosszú csendet George.- De hát…- Adaptálom és apjuk helyett édes apjuk leszek, ha az anyjuk hajlandó egy nagy áldozatot hozni értük.- Ne mondja áldozatnak a jutalmat.- Jutalmat? Talán félreértett? Én a házasságot ajánlottam fel magának.- A házasság a szerelmesek jutalma.- A szerelmeseké, de maga… – hallgatott el a férfi.- Szeretem magát. Hogy is ne szerethetnék egy ilyen férfit A gyerekeim rajonganak magáért, de ha nem így volna is. Maga az első ember, évek óta, aki törödik velem, aki a szemembe néz, akinek fontos, hogy nem fázom – e, nem vagoyk-e fáradt, aki nemcsak kihasznál, habnem mellémáll.- Ne hozzon zavarba. Éns zerettem volna kimondani elöször, hogy szeretem.- Elkésett. – nmyujtotta oda mindkét kezét az asszony.- Lehet, hogy

szavakban elkéstem, de érzésben testhosszal megelőztem. Tudja mikor lettem szerelmes – tudat alatt – magába? Amikor Esther, ott a bisztróban rám emelte csodás tekintetét. Ma már tudom, isten rendelte így. Annyi ember volt abban a helyiségben és ö éppen engem választott, hogy farkasszemet nézzen velem. Szeretnék vele, életem végéig farkasszemet nézni. És tudja miért, mert tudom, hogy akkor maga is ott lesz velünk, és Nikolas is apjának tekint majd. Szeretném elnyerni a bizalmát. Ö a sérültebb kettőjük között, hiszen Esther még nem tudja felfogni mi az hogy apa, milyen igazságtalanság érte öt eddigi élete során a fogalom tekintetében. Nikolas már tudja, és fél. Nem önmagát félti, amikor óvatoskodik, hanem magát. A pokolra menne az anyjáért. Tudta? De nem baj. Így helyes, és legalább nem leszek egyedül. két férfi mégiscsak többre megy.- Ha a fiam óvatos, maga sem kapkodja el. Mikor akar már megcsókolni,. Én mégsem borulhatok a nyakába, elvégre két gyerekkel egy nő nem nagyon akaszkodjon rá senkire, várja meg, amíg…

A további szavakat már egy mindent elsöprő forró csók fojtotta belé, amelyben ugy vesztek el mindketten, mint amikor az álom karjaiba emeli a megfáradtakat, hogy átemelje őket egy csodavilágba, ahonnan ujjá születve, erőre kapva térnek vissza.- Hogy tudott téged megcsalni egy asszony? – kérdezte órákkal később Deborah, amikor már ki tudja hányadik ölelésen voltak tul.- Az asszonyokban sok a hiúság, a kíváncsiság, a hódítani vágyás. Szép asszony volt… de korántsem olyan, mint te. De ugye…- Ki ne mondd! – zárta le ajkát Deborah csókja. Ne feledd! Engem nemcsak te vetnél meg ha elárulnálak, hanem két gyerek is.- A gyermekeink… mert ugye… a mienk? – kérdezte a férfi és tekintete elhomályosult.- A mieink! Ha igazságos volna a sors, csak annak adna utódot, aki méltó rá. Te mindent megérdemelsz, ami jó…- Csak titeket szeretnélek megérdemelni. Minden más elérhető, ha az ember egészséges és dolgozik. Dolgozni pedig… különösen ha van kikért… maga a csoda.- Nem vagyok ugyan túl járatos a jogban, de képviselheti e a bíróság előtt egy ügyvéd azt…- Akit szeret? Nem. De nem is több per. Bejelentem, hogy megszüntetjük. A hitelezőket kielégítjük, és ha rajtam múlik sosem ráncolja többé gond azt a hófehér homlokodat. Észrevetted, hogy Nikolas hogy nézett ránk?- Igen… ö már mindent tud. Megérezte, és szerencsére ugy látom, egyetért a történtekkel. Bárcsak kipárnázhattam volna az utat a lépteik alatt eddig is…- Kipárnáztad a szereteteddel, de ezentúl ketten vállaljuk, hogy egyengetjük az utat előttük. Azt szeretném, ha a fiam és a lányom, boldog emberekké válnának…- ám milyen boldog lesz. Mindigis ellenezte az első házasságomat. Azt mondta a nagy szavak, az ajándékok semmit nem érnek. Az a boldog asszony, akit a tetteivel hódit meg egy férfi, és akire mindig jólesik rátekintenie, aki miatt nem kell restelkednie, meghunyászkodnia, lemondani mindenről, ami eddig önmaga volt. Aki meg akarja változtatni azt akit szeret, az önmagát is boldogtalanná teszi, de én nem hittem neki. Ellene szegültem és meg akartam győzni arról, hogy miattam lemond a léha életről, előrelátó, gondos férj és apa lesz. Neki lett igaza. De sosem dörgölte az orrom alá. Jó anyósod lesz drágám. Mindig azt mondja: egy anya szeresse azt, akit a gyereke választ, mert ha nem teszi, azt is elveszítheti, akit a szíve alatt hordott, és aki mindent jelent a számára.- Remek elv. Remek anyós, remek fe4leség és csodálatos szerető. Elönt a harag ha arra gondolok, hogy megütött.- Felejtsd el. Nekem már olyan az egész, mintha álmodtam volna. Csak fel ne ébredjek.- Pedig fel fogsz. Reggel. De most még ne aludjunk egy kicsit. Csak még egyszer hadd öleljelek… hiszen sosem tudnék betelni veled.- TE vagy első férfi akinek boldoggá tesz az ölelése.- Olyan sokan voltak, hogy büszke lehetek rá?- Csak ö volt, de szerintem ö nem volt férfi… semmilyen értelemben szívem. A férfi legyen erős, bátor, kitartó, hűséges, odaadó, gondoskodó, és akkor a felesége is erőssé, bátorrá, kitartóvá, odaadóvá lesz, a hűség és a gondoskodás pedig velünk nőkkel veleszületett. Majd meglátod édes. Még rá is unsz a kényeztetésre, hiszen ne feledd, téged nemcsak én rajonglak körül, hanem a kislányom…- Kislányunk… és remélem anyád is megszeret, hiszen én tisztelem becsülöm. közvetlen, remek alaptermészetű asszony. Nézd meg az anyját, vedd el a lányát. , És ami egy kicsit elszomorít: remekül főz. Lassan el fogok felejteni a kotyvasztást.- csodálatos férfi vagy, George Curtis! Áldja meg az isten Esthert, akinek volt szeme rá, hogy észrevegyen és a sorsot, amely idevezetett a karjaidba. Csodálatos erő lakozik benned és én olyan megfáradt, törékeny asszonyként bújok most az ölelésedbe, hogy erőt adj, emberré tegyél a szerelmeddel. – mondta az asszony és ajkuk addig is egyfolytában becézve egymás, hosszú időre egymásra talált. Alig aludtak két órát, és amikor felébredtek Deborah odabujt a rá váró férfikarokba.- Tudod hogy ez volt az első eset, hogy ébredés után…- És nem az utolsó. Csodálatos szerelemmel kezdeni a napot. Huszonnégy órára derűt, nyugalmat és elégedett örömöt ad. Este majd megsúgod így van – e? – mondta George, és ugy simultak egymás ölelésébe, mintha évek óta odaszoktak volna, pedig egy csodálatos erő hangolta össze a mozdulatukat, amelyet másként ki nem fejezhetően csak ugy szoktunk mondani: szerelem.

[/rkey]