Elvesztett valamit….

Irta:Linda Taylor

- Miss… elvesztett valamit! – hallotta háta mögül Beatrice Tappert, de mivel már minden trükköt ismert, és tudott uralkodni a reflexein, nem fordult hátra. – Nem a magáé? – lépett mellé egy kellemes külsejű fiatalember, tenyerén egy arany karkötőt tartva.- Nem az enyém!- Lehetetlen… senki más nem ment előttem, csak maga.- Akkor sem az enyém.- Én pedig esküdni mertem volna rá. Nincs más hátra, minthogy leadjam a talált tárgyak osztályán, de ugy volna tisztességes, ha ketten szerepelnénk, mint becsületes megtalálók, mert ha nem gondolom azt, hogy a magáé, fel sem veszem. Az is lehet hogy nem arany… ma már olyan tökéletesen készítik a bizsukat, hogy még a szakértőt is zavarba hozzák, ha nem nézi meg alaposabban.- Ez arany! – mondta a lány, alig pillantva rá, a még mindig elébe tartott ékszerre.- Honnan tudja?- Véletlenül egy ékszerüzletben dolgozom és…- Ezt a véletlent? Ki korán kel, aranyat lel… de gondolom az üzlet csak később nyit. Mi dolga az utcán ilyen korán…- Hát nem az, hogy aranyat keressek, az biztos.- Valami baj van? – vette észre a lány hangjában a bánatot.- Ne haragudjon… de…- Tudom, semmi közöm hozzá. De ugy gondolom a baj felére apad, ha valakivel megoszthatja az ember és…- Van kivel megosztanom, illetve volna, ha lenne mit.- Akkor csak rossz kedvű?- Mi köze magának a kedvemhez?- Nem szeretem a szomorkás arcú lányokat. Ha sokan tudnák mennyire előnytelen számukra a borús kedv, a morcosság, a durcásság…- Akkor nézzen másfelé és különbenis lemaradhatna már. Semmi közöm magához és szeretnék egyedül maradni…- Vagyis megy valahova!- És ha megyek?- Elkísérem!- Rendőrt hivok.- Hol talál ilyen piti célra egy rendőrt? Ha az élete lenne veszélybe, akkor is hiába kiabálna segitségéért.- Ez a szerencséje, különben már…- Nem szereti az ékszereket?- Mert maga jó ismerkedési trükknek tartja. És mi van, ha a megszólított csaj azt mondja: enyém, és le is csap rá, aztán faképnél hagyja magát. Oda a csali.- Eddig még nem fordult elő velem, de maga nem olyan.- Mióta csinálja?- Ma kezdtem… maga volt a próbajáték! – mondta furcsa kis grimasszal a férfi.- Semmi más nem jut eszébe, ha meg akar ismerkedni valakivel? – mosolyodott el a lány. – Állítólag nagyanyánk korában nehezen ment az ilyesmi, de ma már?!- Szóval magával könnyen ment volna?- Azt nem mondtam, de végülis ha nem vette volna észre, két perce beszélgetünk.- Ez maga a csoda. Ilyen sikerre nem is számítottam!- Mire számított?- Elsősorban arra, amit maga mondott, hogy elkapják tőlem a karkötőt, nehogy valaki más rámondhassa, hogy az övé és faképnél hagynak, aztán arra, hogy sikerül elcsalnom a polgármesteri hivatalba azt akit kiszemeltem, hogy közös megtalálóként adjuk le, mert ez azt is jelentené, hogy ha akkor nem is elegyednénk beszélgetésbe, kénytelen volna újra látni, amikor az el nem vitt ékszerért, vagy a becsületes megtalálónak járó jutalomért megyünk.- Hogy maguk férfiak milyen találékonyak? – nevette el magát a lány.- A nevem Jeff… Jeff Jost… és korántsem vagyunk olyan merész fantáziájúak, mint maguk, nök.- Ezek szerint én szólítottam le magát, hogy kifelejtette a cipőjéből a füzöt, de én felajánlok egyet, vagy fordítva vette fel a nadrágját…- Nincs cipöfüzöm, és a nadrágomra mindig odafigyelek. Ez az ékszerdolog egészen más. Magába azonnal bele lehet szeretni, azt tudja?- Csak azért, mert van még bennem a becsületnek egy parányi szikrája és nem kaptam mohón az ékszer után?! Annit már tudok, hogy a könnyen jött jószág ebül vész, az olcsó husnak hig a leve, és különbenis esküdni mernék rá, hogy más nem kockáztatott volna igazi aranyat, vagyis maga egy nagy hazardör.- Talán mert tudtam, hogy nincs veszélyben a csalim.- Velem meguszta, de hátha a következö hölggyel nem lesz ilyen szerencséje…- Nem lesz következő. A kezdeti balsiker mindig lelomboz. Feladom.- Ilyen hamar csügged?- Inkább kitartó vagyok, és olyan akár a véreb. Ha valamit igazán akarok, ráhajtok. Minden jót Miss… – mondta a férfi és lassított, mire a lány léptei is tétovákká váltak.- Miss. Beatrice… Beatrice Tappert. – fordult vissza, majd újra nekilódult. Azt hitte a férfi követi, de amikor már vissza mert nézni, látta, hogy ellenkező irányba megy. – Aszfaltbetyár! – morogta, de valami furcsa érzés nem hagyta nyugodni. Mit akart azzal mondani, hogy nálam nem volt veszélyben a csalija? Nem ismerhet engem. Sosem láttam. Hiszen ha láttam volna, nem felejtem el egykönnyen. Tagadhatatlanul jóképű fickó, és az ismerkedési trükkje sem lebecsülendő. Kár volt olyan érdektelenül szólni róla. Mi lenne ha visszafordulna és követné? Semmi dolga, csak a tegnap esti szakítás, és azért jött el otthonról ilyen korán hogy még véletlenül se várhassa a kapu előtt Edmond, mert nem akar több összeveszést, féltékenységi jelenetet, s főleg nem: kibékülést.

Amikor visszanézett már nem látta sehol a férfit. Biztos nyomába szegődött valakinek, akinek ugyanazt a dumát adja le: magáról megéreztem, hogy nincs veszélyben a csalim!

Délután az üzletbe benyitott a karkötős férfi. Beatrice, akár akarta, akár nem elpirult és sajnálta, hogy éppen vevővel foglalkozott, de amikor meglátta, hogy Jeff Jost félreáll, mint aki azt mondja: köszönöm, várok, még jobban zavarba jött. Csak az hiányzik, hogy a fönök kiszúrja. Edmondért is hallgatott eleget, pedig az csak az üzlet előtt várt rá, vagy néha felhívta telefonon.- Egy gyűrűt szeretnék venni a… – mondta, Jeff, amikor sorra került.- Milyen árfekvésűre gondolt, uram?- Az ár nem számit, csak tessék annak, akinek veszem.- Sajnos nem segíthetek uram, nem ismerem az illető izlését.- Az illető hölgy… fiatal és nagyon vonzó. A haja fekete, a szeme zöld, és szemüveget visel, ami jól áll neki. A meleg színeket kedveli, remek ízlése van. Valami köves gyűrűre gondoltam- De nem briliánsra! – vágta rá a lány.- [rkey]

Miért? Gondolja, hogy nem örülne neki? A briliáns fényétől nagyon sok nő elvakul.- Ön ismeri a megajándékozandót uram!- Senki nem ismerhet senkit. Az ember még saját magát sem ismeri. Azt hiszi pár hete el tudtam volna képzelni magamról, hogy kora reggel leszólítok egy lányt az utcán, és gyűrűt választok neki?!- Azt hiszem legjobb lenne uram… ha…- Valami baj van? – lépett oda a tulajdonos.- Semmi! – mosolygott rá Jeff. – Jeggyürüt akarok vásárolni a menyasszonyomnak és a kisasszony segítségét kértem.- Örömmel segítünk, ha tudunk! – mondta a fönök, és hátra ment az irodájába.- Azt akarja, hogy elveszítsem az állásomat? Nem elég, hogy…- A szerelmesével szakított? – fejezte be a férfi.- Ez már mégiscsak sok! Honnan veszi a bátorságot…- Aki mer, az nyer. Tehát? Mutatna néhány gyűrűt, és ha megkérhetném felpróbálná a gyűrűs ujjára. Hirtelen nem is tudom melyiken viseli a nő, amíg menyasszony… hiszen a két kéz ujjai nem egyformák. Tudom.- Honnan ilyen biztos benne? – kérdezte a lány, miközben elővett néhány tálcát, gyürükkel.- Orvos vagyok és tanultam anatómiát. A többet használt kéz elvastagszik, és az emberek zöme jobbkezes, vagyis…- Ezeket tudnám ajánlani!- Magának melyik tetszik?- Mondtam, hogy nem szeretem az ékszereket.- Ha ezt a főnök hallaná, nem hagyná szó nélkül. A vevőt nem szabad lebeszélni.- Oké… ez a legolcsóbb – emelt ki egyet a lány.- Nekem nem a legolcsóbb, hanem az kellene, amit maga a legszebbnek tart,. és szeretne…- Én csak azt szeretném, ha elmenne – mondta majdnem sírva a lány.- Bocsásson meg. Igazán nem akartam bántani, de beláthatja ebben a szituációban nem hagyhatom el a boltot vásárlás nélkül. Még azt hihetné a főnök, hogy…- Akkor vegye, amelyiket akarja! Jó lesz a holnap reggeli trükkjéhez.- Nem lesz több trükköm. Elhatároztam, hogy megállapodom. Nekem ez tetszik…- Az nagyon drága…- Zafír, briliánssal. Látom…- Vagyis most is csak játszott. Jobban esik a lelkének, ha szórakozhat olyanokkal, akik ki vannak szolgáltatva a kénye kedvének, doktor ur.- Ha látná a szemeit, amikor haragszik? Mint a viharos tenger… hol kék hol zöld. Tudja, hogy a zöld szeműek hangulat emberek?- Tehát ezt adhatom?- Ha nem jó a méret, visszacserélik?- Nem uram… legjobb lesz ha most dönti el…- Csak ugy tudom, ha felpróbálja. Ugyanilyen keze van a szerelmesemnek, mint a magáé.- A látszat csal… de legyen! – mondta a lány és felhúzta a gyűrűt. Csodálatos érzés volt… csak eltűnne bel öle az a furcsa megalázottság, vagy kiszolgáltatottság, ami reggel óta gyötörte.- Elbűvölt! Csekkel fizethetek? – örült a férfi.- Természetesen uram. Azonnal becsomagolom! – mondta színtelen hangon a lány, és attól félt, kibuggyan a könnye.- Köszönöm. Este hatkor adom át, és szeretném, ha örömet okozhatnék vele.

Beatrice nem nagyon figyelt a férfira, aki a pénztárhoz ment és fizetett, miközben ö enyhén remegő kezekkel a parányi ajándéktárgyat csomagolta. Csak amikor átadta, és a férfi mosolyogva azt mondta: akkor az este hat órai viszontlátásra, ment ki minden erő a lábából.- Ez megörült. Ez valóban neki vette azt a méregdrága gyűrűt. Azt hiszi, hogy elkábul töle és rögtön hanyatt dől. Megáll az ész. Az ember azt hinné, ha valaki, hát az orvosok, fodrászok, fényképészek válogathatnak a nőkben, és akkor egy ilyen csodálatos külsejű férfinek ilyen ócska, vagyis inkább drága trükkökhöz kell folyamodnia. Kell? Miért kellene? Talán… lehet valami abban, a mondatában: biztos voltam benne, hogy magánál nincs veszélyben a csalim. Ez a fickó kémkedett utána. De hogy csinálhatta, ha semmit nem vett észre bel öle? Pedig holtbiztos, hogy sokat tud róla, hiszen nem titok előtte, hogy szakított Edmonddal… te jó ég. Mi lesz még ebből?

Hat órakor egy kicsit tovább nézte magát a tükörben, de hiába tekintgetett lopva hol jobbra – hol balra az üzlet előtt, nem látta sehol a fura lovagot. Szélhámos… kéjenc… – zakatolt a fejében és – mivel közel lakott, nem kocsival járt be – sietősre fogta a lépteit. Elhatározta, ha bárhol elé toppan a pimasz fickó, lekever neki egy pofont. Életében nem ütött még meg senkit, de vele kapcsolatban viszketett a tenyere…

Még mielőtt belépett a házba is körülnézett. Egyszerűen nem hitte el, hogy lóvá tették, hogy csak játék volt. De sehol a férfi. Aztán a gondnok fülig érő szájjal újságolta: virágot kapott. De mekkora kosár virágot. Primadonnáknak, sztároknak küldtek valaha ilyen malomkeréknyi tiszteletet. És csupa rózsa, szinte valamennyi színben… – Ez a férfi örült – pirult bele a hírbe.

Átvette a kosarat és felment a liften. Nagynehezen bejutott a lakásba, és csak ott tört ki belőle a zokogás.- Pimasz alak. Honnan veszi magának a bátorságot, hogy… – mondta fennhangon, mint mindig, ha valami felbőszítette. Az apjától tanulta. Legjobb kiereszteni a felesleges gőzt, különben robban, és az több bajt okoz. – Csak ne lenne olyan jóképű, már az üzletben is megtagadtam volna a kiszolgálását. Még hogy elvesztettem valamit?! Lehet, de hogy az nem az eszem, az biztos! Beképzelt szépfiú… sosem állhattam az ilyen férfiakat! – mondta de összerezzent, mert a konyhából zajt hallott.- Te jó ég? Ki van a lakásban? Odaosont a telefonhoz, hogy leszóljon a gondnoknak, de még fel sem emelte a kagylót, nyílt a konyhaajtó és Jeff Jost állt elötte, kötényben, sugárzóan kedves mosollyal. – A gondnokot ne hívja. Ö eresztett be. Azt mondtam maga az unokahúgom és ne árulja el, hogy beeresztett, hadd legyen nagyobb a meglepetés…- Akkor a kosarát is felcipelhette volna… – lökte ki magából hidegen, pedig legszívesebben felkacagott volna örömében.- Milyen kosarat?- Ezt itt…- Elnézést… lehet hogy faragatlan vagyok, de ezt a kosarat,… szóval nekem eszembe sem jutott, hogy virágot küldjek. Amit hoztam… ott áll a vázában. Az is rózsa, de mind vörös…- Elnézést… akkor ez… – nőtt egyre inkább a lány zavara.- Bocsánatkérő kosár. Ugy látszik ö igazán ugy érzi, hogy elvesztett valamit…- Aminek bottal ütheti a nyomát, még akkor is, ha ilyen puccos kosárral akar kiengesztelni.- Nagyon szerette? – kérdezte lágyan a férfi és közelebb lépett.- Mondjam azt, hogy nem? Őszülő halánték, csupa gyengédség a gondolataimat is leste…- És nem nős…- Nem ez lebegett elsősorban a szemem elött.- Akkor maga ebben is más, mint a legtöbb nö.- És még miben?- Nem szereti az ékszereket, nem hisz a szerencsében, nem tudja megragadni a lehetőségeket, és kiállhatatlannak tartja, aki kedveskedni akar magának, még akkor is, ha a fickó egy ici – picit sharmosabb az ördögnél… talán…- Ellentétben majd minden növel!- Tudja Beatrice… a vonzalom olyan mint a piac. Mindig a kereslet határozza meg az árat, de van olyan áru is, ami nem eladó vagy legalábbis nem akárkinek, és nem bagóért. Remélem maga is tartja annyira értékesnek magát, hogy…- Nem maradok egy kétszer annyi idős férfi mellett. Ide akart kilyukadni?- A kor nem számit, ha igazán szereti. De maga nem szereti Vagyis inkább ugy mondanám, nincs tisztában az érzéseivel. Riasztja és vonzza, ami érthető, hiszen a kora valóban elgondolkodtató, de az imádata, amivel körülveszi, elandalítja, az bűvöletbe ejti, vagyis nehéz róla lemondania.- Ha arra gondol, sosem kaptam tőle értékes ajándékokat. A maga reggeli karkötője a csúcs lehetett volna a sálak, kesztyűk, parfümök, harisnyák között…- Praktikus férfi! A harisnya neki szexis magán, és a parfüm is neki illatozik, a sállal beburkolhatja, vagyis az a fickó egy kéjenc.- Honnan tudja… hogy merészeli…- Ismerem.- Edmond Mooret?- Egy hétig az én osztályomon feküdt… és…- És?- Ennyi. Az orvost köti a titoktartás.- Vagy nem akarja azt a látszatot kelteni, hogy övön aluli ütéssel győz ellene.- Nem egészen értem…- Tudom, hogy nyüglődik a prosztatájával. Elég sok gondot okozott nekem a sirámaival. Nincs elviselhetetetlenebb, mint egy beteg férfi, mert ha náthás is ugy érzi halálán van.- A sirámai okoztak gondot, vagy az, hogy a prosztatája, ugy értem, ennyire fontos magának a szex?- Nekem a gyerek fontos… és lassan itt az ideje, hogy előre is nézzek, ne csak a mának éljek…- Vagyis olyan férfit keressen akiben gyermekei apját remélheti és szeretni is tudná. A legtöbb beteg nyavalyog, ez hétköznapi kifogás, a prosztata pedig sok ezer férfinek okoz kisebb – nagyobb gondot.- Nem érdekel a sok ezer férfi. Engem csak az  érdekel, akit szeretni akarok egy életen át…- Maga elszámította magát Beatrice: az életben sok mindent el lehet érni akarással, de a szeretni tudást soha. Aki ellenszenves, azt sosem tudjuk megszeretni, legfeljebb elviselni, de az nem az igaz boldogság állapota. Tehát?- Mit tehát?- Meg sem simogatja a rózsáimat? A váza mellett ott a kis doboz is. Alig várom, hogy ugy nézzen rá, ahogy a sajátjára tekint az a gyönyörű nő, aki attól kapta, aki kedves neki, vagy ha most még nem is, de érzi, hogy tudná szeretni… hadd húzzam fel én!- Teljesen összezavart. Nem is tudom mit mondjak?- Semmit. Amikor Edmond Moore benn feküdt nálunk, maga mindennap látogatta. Öt látogatta, engem megbabonázott. Hetek óta nyomozok maga után. Ugy értem próbáltam megfejteni a titkait. Mit szeret, mi a hobbyja… de egy biztos: azt az ékszerüzletet holnap otthagyja.- Abból élek…- Saját üzletből is megélhet egy ilyen szakképzett ékszerész eladó, mint maga. Ha jól tudom aranyműves is…- Maga… maga…- Elbűvöl – segítette ki Jeff. – Azt is tudom, hogy a legszebb álmai közé tartozik, az ékszer tervezés. Hogy nekem micsoda szerencsém van?

Miben? – futottak tele a zöld szemek könnyel.- Abban, hogy Edmond Moorenek semmi új nem jutott eszébe, ö csak természetesnek vette, hogy maga van neki, és…- Sajnált egy arany karkötőt, amivel reggel leszólítson, hogy: elvesztett valamit…- Inkább elmulasztotta a legszebb percben megkérdezni: akarsz-e a feleségem lenni? Nagyon haragszik? – karolta át Jeff.- Bárcsak képes lennék haragudni magára, de olyan, mintha az élő lelkiismeretem lenne. Olyan dolgokat mondott ki amit én gondolatban is félve futottam végig…- Mert én vagyok az igazi! Nézzen meg jobban! Próbálja elhinni!- Vagy inkább a soron következő! – keményedtek meg Beatrice vonásai. – Nem ugy gondolta?- Nem. Az eljegyzési gyűrű igaz, a rajongás is az, amit – most már bevallhatom alig tudtam legyűrni magamban, amíg felületesen beszélgettünk az utcán, vagy az üzletben. Beleborzongok ha eszembe jut, minden porcikámon átfut valami sosem érzett zsongító melegség, édes nyugalom és vérpezsditő izgalom egyszerre… megbabonázott Beatrice… Szeretem magát!- Téged… ki nem állhatom a magázást – bujt oda a mellére a lány.- Tudtam… de nem akartam hogy szemtelennek tarts… tarts!- Úgyis annak tartalak! A világ legszellemesebb szemtelenjének, a legjobb hadvezérének, aki eltalálta az egyetlen módot, a legmegfelelőbb pillanatot, a sikeres rohamra.- Akkor kibontod a gyűrűt? – adta a lány kezébe az apró dobozkát. – Én szeretném felhuzni… de csak akkor, ha…- Igen!- Honnan tudod, hogy…- Nem először hallom!Vagy ott az üzletben csak játszottál?- Hát tudom én?! – kacagott a férfi és szája lecsapott a láthatóan csókra váró ajkakra. A gyűrűt csók közben húzta fel, és amikor ajkaik szétváltak csak nézte a boldogságtól ragyogó lányt, az örömtől tengerkék szemeket és azt mondta: azt szeretném, ha sosem éreznéd hogy elvesztettél valamit…- Pedig reggel ugy éreztem, de aztán egy imádnivaló svihák odalépett mellém és azt mondta…- Tudom mit mondtam… de azt még egyszer sem hallottad, amit pedig percenként szeretnék elsuttogni, dalolni, világgá kiáltani, hogy… szeretlek. Szívet fájdítóan szeretlek… te drága imádnivaló lány… te… és mivel a szerelem egyfajta szívbaj, számit hatsz rá, hogy – mint minden gyenge férfi – gondos ápolásra szorulok.- Remélem, semmit nem hagytál a tűzön…- Nem… a tüzet eloltottam, de ami bennem ég, azt sosem lennék képes elaludni hagyni. Kimondod végre, hogy nem utálsz, hogy képes lennél megbarátkozni a képemmel, a stílusommal, elfogadni a szerelmemet?- Mit is tehetnék, ha már egyszer hagytam, hogy eljegyezz? mosolygott a lány, miközben a férfi szája, puha csókokkal járta be az arcát. Valahogy ugy, mint amikor egy vak ember, az ujjai begyével ismerkedik a szoborral, vagy más tárggyal, amit nem láthat, de amit ugy akar ismeri, hogy beleivódjon minden idegsejtjébe, bármikor képes legyen leírni, ha minden szót gyarlónak érez is a valóság – képzetéhez, hiszen aki a lelkében hordja, és szívével emlékezik arra, ami számára gyönyörűséget okoz az a legnagyobb csodát élheti át, amit az élet csak adhat…

[/rkey]