Félénk szerelem…

Irta: Linda Taylor

Az egy órán át tartó faltenisz csata jólesően kimerítette a két állandó partnert, és jó barátot, Kirk Burtont, és Richard Clarkot. Jólesett a tusolás, és törölközés közben már beszélgetni is volt erejük.

_Richard, el tudod képzelni, hogy az ember beleszeressen valakinek a lelkébe?

_Hát, hogy abba is, azt igen, mert a nélkül nem sokat ér két ember kapcsolata, de hogy csak abba?!

_Akkor nézz meg jól. Nekem sikerült, beleszerelmesedni, egy csúnya lánynak, csak a lelkébe. Sosem, láttam, egyetlen szót sem beszéltem vele, és odavagyok érte.

_Honnan tudod, hogy csúnya, ha sosem láttad?_kérdezte értetlenül Richard.

_Tőle. Megírta őszintén, hogy az, és mivel nekem sem sok dicsekednivalóm van a külsőmmel, szívesen belementem, hogy levelezzünk, és csak akkor találkozzunk, ha érzünk valamit egymás iránt. Azt mondják az írás a lélek tükre és…

_És ti leveleztek? Kézzel, vagy géppel irtok egymásnak?

_Természetesen a gép is tolmácsolhatja az ember gondolatait, de a grafológusok nem sokra mennének vele.

_Csak nem analizáltattad a leveleit?

_Nem, de általuk beleszerettem… Nagyon nevetséges?

_Dehogyis. Nem tegnap ismertük meg egymást, már kevés meglepetést tudnál okozni nekem. Legalábbis eddig azt hittem. De most egy kicsit meghökkentettél. Az ember meglát valakit és beleszeret, ez elképzelhető. A szerelem első látásra sem ritka, de hogy sosem láttad és így vonzódj hozzá, ez őszintén szólva, kicsit furcsa. Az ember ránéz egy nőre, és megkapja valami, ami szép rajta, érdekes, vagy mit tudom én, de…

_Szerinted egy nőben csak az lehet érték, ami látszik? És ha igen, akkor nem ugyanaz érvényes a férfiakra is?

_Értelek, és jogos is, amit mondasz! Fura húzásaid vannak, nö ügyekben. Mióta tart a levelezés?

_Két hónapja. Szinte naponta írunk egymásnak… de egyikünk sem tudja a másik telefonszámát, vagy a címét. Csak a nevét. Post restante levelezünk.

_Ö akarta így?

_Igen, de azért ajánlotta ezt a megoldást, mert tisztában van vele, hogy csúnya, és fél, hogy ha meglátnám. elriadnék, így meg, hátha…

_Fura lány lehet. És legalább annyira kishitű, mint te. Folyton azt mondod, nem vagy vonzó férfi. De hát szerinted ki az tulajdonképpen?

_Például te.

_Eredj már. Olyan férfi nincs, aki mindenkinek tetszene, még a legvonzóbb filmsztárokat sem szereti minden nő. A férfiban ugyanúgy lehet valami megkapó, mint a nőkben és neked nincs restelkednivalód. Jó, nem vagy magas, de izmos, mondhatnám mokány termeteddel, földhöz teremtenél egy langalétát is. Az arcod kicsit markáns, de azt mondják, amelyik férfi egy fokkal szebb az ördögnél, az elkel. Sikeres vagy a munkádban…

_Nekem mégis lámpalázam van. Félek, hogy nem tetszem neki.

_Neki, aki rútnak tartja magát! Na ne nevettess! Meglátod elájul tőled és behódolva borul a lábad elé!_próbálta mókásra venni a dolgot Richard.

_De nem lát meg. Ma este kellene találkoznunk, és meg akarlak kérni, hogy menj el helyettem.

_Ez örültség… _nézett nem kis meglepetéssel, Richard.

_Lehet, de nem akarom, hogy elrohanjon, amikor rám tekint. Kikötötte, hogy ö ül be előbb a kávézóba, ahol találkozunk. Azt Irta, így legalább biztos benne, hogy nem rohanok el hanyatt_homlok, ha meglátom, és felengedhet benne a feszültség. Elmennél helyettem? Természetesen utána mindent megmagyaráznánk. Mindig a kezdet a legnehezebb, és sajnos döntő is. Segíts nekem Richard…

_Hülyeség. Tegyük fel, hogy megtetszem neki, és rólad már hallani sem akar, még a gyónásunkat halva sem? Akkor?!

_Ha ezt meg tudja tenni, azok után, amiket a leveleiben irt, akkor beletörődöm. Lemondok róla a javadra.

_Sosem voltál egészen komplett, nő ügyekben. Kicsit későn születtél az elavult elveiddel. De nevetni fogsz. Most nincs senkim. Lorával végleg szakítottunk hál istennek, tehát elvileg belemehetnék egy ilyen örültségbe, de mi lesz ha nekem is megtetszik, vagyis jók leszünk egymásnál? Vége tér egy tizenöt éves barátság, ráadásul egy csúnya nő miatt?!

_Mondtam, hogy félreállok, ha képes átpártolni hozzád!_jelentette ki nagyon komolyan, Kirk Burton.

Richard nem tehetett mást, rábólintott a kérésre.

_Oké! Mesélj, mit irt magáról, és mivel etetted te.

Amikor Richard Clark, este nyolc után pontosan öt perccel, ahogy Verna levelében kérte, belépett a kávézóba, nem hitt a szemének. Csak egy asztalnál ült egyedül nő, előtte képes magazinnal, de az olyan megkapóan szép volt, hogy

szinte földbegyökerezett a lába. Nem erre számított. El volt készülve a legrosszabbra, de hát mit meg nem tesz az ember a legjobb barátjáért?! Nagy nehezen összeszedte magát. Látta, hogy a lány elpirul, de le nem veszi róla a tekintetét. Nem ilyenre számítottál, cicababa?_somolygott magában. Hát, ami azt illeti, én sem…

_Ugye nem kell bemutatkoznom?_kérdezte, a feléje nyújtott kicsi, de erős kezet megszorítva.

_Felesleges!_mosolyodott el a lány, és ettől ha lehet, még gyönyörűbb lett.

_Leül végre?_kérdezte, a még mindig ámultan álló férfit. _ Remekül ért a meglepetésszerzéshez, mondhatom!

_Ami azt illeti maga nincs tisztában a külalakjával.

_Baj, hogy nem vagyok ronda, ahogy írtam?

_Ez a szó külön fájt, és ha lehet, most még jobban bánt. Hogy érezheti magát csúnyának?! Nem szokott tükörbe nézni?

_És maga? Sokkal rosszabb külsejű férfiak is szívtiprónak tartják magukat, maga pedig képes volt azt írni, hogy rosszabb mint egy a tizenkettőből, vagyis a tucat férfi.

_A maga hirdetése volt az első ebből a műfajból, amire válaszoltam, de talán éppen azért, mert sosem olvastam még hasonlót. Ha szeretni tudná előbb a lelkemet, és nem riasztaná el a külsőm, mert nem olyan. amilyennek a zsánerét elképzelte, írjon. Pontosan idéztem? Mi a foglalkozása? Újságíró, vagy szépíró? A levelei miatt kérdezem. Ki tudja hányszor elolvastam valamennyit. Nem tudok betelni a gondolataival. Vannak mondatok, amelyek, túlzás nélkül, csodálatosak. Azt hiszem az ember, amikor kettesben van a levélpapírral sokkal őszintébb.

_Maga is?_örült a lány. _ Hiszek magának. Most már hiszek. Azt Irta mindig egyedül van, amikor nekem ír, nem zavarja senki, és ott érez maga mellett. Nem szólok, csak nézem magát fürkésző tekintettel, és a látásom szebbnél szebb szavakat csal elő a lelkéből. Látja, betanultam. Gyönyörű, hát még, ha igaz is?!

_Hol van az a gondolat a magáéitól?_mosolygott enyhe zavarral Richard. _Ugye ezentúl mindig láthatom?

_Ráunt az írásra?_ évödött a lány.

_Sosem unnék rá, ha magához írhatnék, de beszélgetni sokkal kellemesebb. Itt van előttem. Gyönyörködhetek magában és azonnal választ kapok minden kérdésemre.

_Eddig is kapott!

_Napok, vagy hetek múlva! _Megcsókolhatom a kezét?_kérdezte Richard, de nem várta be az engedélyt.

A csók kicsit szenvedélyesre sikerült. Mindketten szemlátomást zavarba jöttek tőle.

_Nagyon csodálkozna, ha azt mondanám: meglátni és megszeretni, egy pillanat műve volt?_kérdezte rajongó tekintettel a férfi.

_Igen… mert azt hittem, már a leveleim által belém szeretett… azt akartam, hogy így legyen, azért csináltam az egészet, mégsem sikerült igazán.

_Vagyis, ha anélkül kérem meg a kezét, hogy találkozunk, nem tartotta volna komolytalannak?

_Ugy lett volna igazán romantikus a kapcsolatunk, de nem győztem kivárni, hogy megtegye, ezért javasoltam a találkozót.

_Nem is tudom mit mondjak?_kérdezte zavartan Richard, mert a legjobb barátja járt a fejében, aki nem is tudja mibe vitte bele, amikor erre a szívesség randevúra kérte. És ha valóban tetszik neki ez a csodálatos lány? És ha ö sem Kirket választja ezek után? Az is lehet, hogy egyikükkel sem áll szóba többé, amiért játszottak vele, de ö már képtelen lenne belenyugodni az elvesztésébe. Kirknek meg kell értenie, hogy nem ök. döntenek, hanem a sors. Megígérte, hogy ha Verna öt választja, félreáll. De hát egyikük sem gondolta komolyan. Akkor még nem gondolhatta. De most? Drámába csapott át a színjáték. Drámába, amelynek nem lehet tudni a végét. Vagy mindhárman bánni fogják, amíg élnek, vagy ketten közülük boldogok lesznek egymással. De melyikük?

_Mire gondol?_kérdezte a kicsit hosszura nyúló csendet megzavarva a lány.

_Csak remélni merem, hogy arra, amire maga!_mondta Richard.

_Szeretnék odasimulni a mellére, jólesne, ha most megcsókolna!_mondta egyenesen, szembenézve a lány. _ De sajnos, nem lehet!_szomorodott el azon nyomban.

_Miért?_ijedt meg Richard.

_Most el kell mennem. Nem maradhatok tovább…

_De hát mi történt? Mondtam valamit, ami…

_Maga nem, csak én vagyok örült. Nem lett volna szabad belemennem. Ki gondolhatta, hogy ez lesz bel öle?

_Gondolom maga, amikor a hirdetést feladta, és miközben a leveleit írta. Vagy csak játéknak szánta az egészet?_fogta el valami megmagyarázhatatlan félelemmel kevert düh Richardot. _ Persze magának csak játék volt az egész!

_És ha azt mondanám… igen?

_Azt nem mondhatja… nem teheti meg! Miért biztatott, valakit, ha utólag játéknak tekinti azt, ami a másiknak, úgyszólván a mindent jelentette!_sorolta Kirkre gondolva.

_Megérdemelném, hogy felpofozzon!_jegyezte meg bűnbánóan a lány. Muszáj telefonálnom… ugye megbocsátja?_mondta és már ott is hagyta a gondolkodni is alig képes férfit.

_Micsoda hülye helyzet? De hát mi ütött ebbe a lányba?Olyan okosnak, nyugodtnak tűnt az elején…

[rkey]

_Már itt is vagyok!_jött vissza, nemsokára, láthatóan kicsit megnyugodva, a lány. _Hamarosan lesz egy harmadik asztaltársunk!_jegyezte meg óvatosan.

_Segítséget hívott, ellenem? De hát mit követtem el?

_Maga semmit, én mentem bele valamibe meggondolatlanul. Előre is elnézését kell kérnem. A barátnőmért tettem. Ugye megérti?_kérdezte nagyon szomorúan.

_Hogyne!_kapott észbe hirtelen Richard, és olyan remek kedve kerekedett, hogy legszívesebben dalolva jelenti be: telefonálnia kell. Azonnal! Muszáj! Életbevágó!

A lány értetlenül nézte a hirtelen hangulatváltozást és elkapta a férfi karját, amikor a telefonhoz indult volna.

_Ígérje meg, hogy visszajön… nem szabad megfutamodnia… Ez is életbevágó!

_Eszem ágában sincs… esküszöm, hogy visszajövök, de maga el ne menjen.

_Sajnos nem tehetem meg!_sóhajtotta a lány.

_Sajnos? Szóval a szíve szerint menne?

_El sem tudja képzelni mit tennék én, ha csak a szívemre hallgathatnék…

Richard hamar visszaért, és csak úgy ragyogott az arca mint akivel az imént közölték: teljesülhet a leghőbb vágya.

_Sikerült?_kérdezte a lány kedvetlenül.

_Jobban, mint gondolná. Én is idehívtam valakit. Amíg megérkeznek a vendégeink, próbáljunk erőt meríteni egymásból. Ideadná a kezét?

_Nem tehetem!

_Akkor erővel rabul ejtem. Olyan kedves keze van. Nem jó neki a tenyeremben?

_Azt nem mondtam!

_Csak azt, hogy szeretne hozzám bújni… vagy az már nem érvényes? Futó hangulat volt csupán?

_Bárcsak az lett volna!_sóhajtotta a lány, tekintetével állandóan a bejáratot lesve.

_Fél?_mosolygott Richard.

_Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem.

_Reszket a keze. Nem akar mégis a mellemre bújni. Nem kíváncsi a csókom izére?

_Ne bántson!_nyöszörögte a lány.

_Agyon is ütném, azt, aki bántani merészelné. Magára nem lehet haragudni…

_Attól félek, ez egyszer téved… méghozzá nagyon.

Ekkor jelent meg az ajtóban Kirk Burton. Tekintete csalódást mutatott. Richard elnézést kért és felállt. Kirk úgy indult az asztal felé, mint akinek a fogát húzzák.

_Micsoda gyönyörű lány! Vége a mesének. Hogy választhatná ez kettőjük közül éppen öt? Richard azzal bírta rá, hogy idejöjjön: ellentétek vonzzák egymást és esküdni merne rá, remek húzás volt, a hirdetésre válaszolni. Bárcsak ne hallgatott volna rá! Jobb lett volna, ha sosem látja, ezt a lányt, ha megmaradhatott volna az emlékeiben olyannak, amilyennek, a levelei alapján elképzelte. Hogyan is remélhetné, hogy, egy ilyen gyönyörű lány, és ö?!

_Engedje meg, hogy bemutassam a barátomat!_mondta Richard a lánynak, amikor Kirk nagy sokára odaért hozzájuk. _A neve Kirk Burton. Vele levelezett két hónapig…

A lány lassan felállt és hol egyik,. hol másik férfira nézve, lassan elmosolyodott. A szemében felcsillanó és egyre fokozódó öröm, ha lehet még szebbé tette.

_Örvendek!_nyújtotta a kezét boldogan. _ Nem is hiszi mennyire örülök. Miért nem ül már le, kedves Kirk?

_Érdemes?_kérdezte nagyon bánatosan a jövevény.

_Sosem volt még ennyire érdemes! Nekem elhiheti!

_De azért a barátom is maradjon, ugye?_kérdezte Kirk szomorkásan.

_Igen… hogyne. Megtenné, hogy bemutatja? Akár hiszi akár nem, már legalább egy órája mondunk egymásnak szépeket, és fogalmam sincs, kicsoda ö?_nevetett a lány.

_A barátom. A neve Richard Clark. Én tehetek mindenről. Én kértem meg, hogy jöjjön el helyettem…

_Amíg csak élek hálás leszek magának ezért!__mondta tuláradó örömmel a lány.

_Valóban nem tud hazudni!_jegyezte meg Kirk. Pedig ez egyszer megtehette volna, könyörületből, vagy legalább elhallgatta volna, hogy mennyire örül a barátomnak.

_Rám nem is gondolsz?_nevetett Richard.

_Gondolom neked is van okod az örömre!!

_Még a végén elbőgöm magam a bánatos képeden! Öregfiú! Gondolod hogy idehívlak, csak azért, hogy a szíved fájdítsam? Barátok volnánk, vagy mi a szösz!?

_Most az egyszer nem olyan egyszerű a dolog!_mondta letörten Kirk. Ugy csinálsz mintha nem tudnád mi volt a tét?.

Ekkor jelent meg az ajtóban egy lány. Valóban nem lehetett volna lélegzetellálitónak mondani. De ahogy megállt, szétnézett, ahogy határozott léptekkel elindult az asztaluk felé, mint aki tudja mit akar, az nem minden nőre jellemző. Kár, hogy Kirk nem látta. Nem figyelt az ajtóra. Ugy gondolta, hogy az ö világfájdalma már jelen van, nincs mire várnia. Sajnos már a csodára sem. Eddig is csak abban biz ott, de megint szétfoszlott, mert az álmok tova tűnnek és marad az ö elnagyolt arca, a leküzdhetetlen félénksége mihelyt valamirevaló nő közelébe kerül. Vagy még azt sem mondhatná, hogy csak a szép nők feszélyezik. Valamennyi zavarba tudja hozni. Öt, aki üzleti dolgokban másodpercek alatt dönt, határozott, energikus, sokak szerint tévedhetetlen, de a nők megkukitják…

_Ugye maga Kirk Burton?_hallott gondolataiba merülve egy kedvesen csengő lágy, női hangot.

_I… igen!_nézett fel csodálkozva, az előtte álló lányra.

_A nevem…

_Ne mondja ki… én akarom először nevén szólítani… én szeretném. _állt fel, Kirk és a lány keze után nyúlt. _ Annyiszor megtettem, már amikor egyedül voltam! Hadd mondjam ki most mindenki előtt, hangosan, úgy hogy hallja, és láthatom. Isten hozta Verna Share. Éppen ilyen csodálatosnak képzeltem…

_Én is magát!_mosolygott kedvesen a lány.

_Akkor mi el is mehetünk?_tette fel a kérdést Richard, Carol ragyogó szemébe nézve.

_Mit is keresnénk két boldog ember társaságában, mi, akik két hónapos hátrányban vagyunk?!_nevetett a lány.

_Semmi nem behozhatatlan!_súgta neki Richard.

_Bemutatkozhatom végre, uraim? A nevem Carol Graham! Verna a legjobb barátnőm. Örültségre vállalkoztam érte, mert nem biz ott magában, vagyis inkább abban, hogy öt első percben meg lehet szeretni. Én aki ismerem tudom milyen remek,. varázslatosan kedves ember, csak egy kicsit kishitű. Az ilyen nőkre mondja jószivvel az ember: megérdemlik, hogy boldogok legyenek!_csókolta meg a pironkodva hallgató lányt.

_Végre tudom, kibe bolondultam bele az első pillanatban. Szép neve van Carol!. _jelentette ki Richard. Örülök, hogy megismerhettem. Nem is tudja, milyen boldogság ez.

_Nekünk köszönhetitek!_mosolygott kicsit szégyenlősen Kirk, de közben sem vette le tekintetét Vernáról.

_Köszönjük is!_vágta rá, nagyon öszintén, Richard.

_A nevemben is nyilatkozhat!_jelentette ki Carol, felállva. _ Jó mulatást kedveseim. Kirk annyi szépet hallottam magáról Vernától, hogy ha több bátorsága lett volna, mint neki, és maga jön el Richard helyett, hát… nem is tudom mi lett volna?_mondta a férfira sandítva.

_Szerencsére én jöttem, és ne feledje, betyár féltékeny természetem van. _jelentette ki Richard az asztalnál ülőkre tekintve, akik akkor már mit sem törődtek azzal mi történik körülöttük. Számukra megállt az idő. Ültek egymással szemben és csodálták egymást.

Carol kezét nyújtotta Richardnak és majdnem lábujjhegyen hagyták el a helyiséget. Amint kiléptek, egymásra nevettek. Ugy érezték, időtlen idők óta ismerik egymást.

_Kipróbálhatom, milyen érzés a melledre simulni? _kérdezte kedvesen, a kocsihoz érve, a lány.

Választ nem kapott, csak két erős, biztonságot adó kart érzett maga körül, és ö bele simult a véletlen adta, jóleső ölelésbe.

A bennmaradók keze, az asztalka fölött egymásba simult. Sokáig nem szóltak. Ugy nézték egymást, mint aki hasonlítani próbálja az elképzelését, az elképzelhetetlenül szép valósággal.

_Gyönyörű a szemed!_mondta nagy sokára, Kirk.- _Csak úgy ragyog!

_Csodálkozol? Hiszen Téged nézlek. Számomra te vagy a csoda.

_Akkor én mit mondjak? Van nálam egy levél… féltem, hogy nem tudom elmondani, amit akarok…

_ Én is bebiztosítottam magam, de tudod mit? Cseréljük ki a borítékokat és próbáljuk elmondani szóval, mi van bennük. Hátha sikerül!_mosolygott Verna.

_Szeretlek… bármilyen vagy is… szeretlek!_memorizált Kirk.

_Tudom, nem illik a nőnek kezdeményeznie, de úgy érzem el kell mondanom: bármilyen külsővel vállalhatna téged a leggyönyörűbb asszony is, ha a lelkedet ismeri!_idézte Verna.

_A külcsínt lehet fokozni, de ami benned van, számomra az a lényeg. Nagyon szépnek érezlek Verna Share, és szeretném, ha számomra mindig az maradnál. A legszebb és az egyetlen. Szó szerint ezt írtam!_ tette hozzá kedvesen.

_Boldog lennék, ha veled élhetnék! Ezt azért írom le, mert félek, hogy sosem lesz alkalmam elmondani!_sorolta Verna

_Nagyjából ez áll az én levelemben is, de most hadd csodáljalak. Gyönyörű a szád! Látatlanban is vágytam a csókodra, az érintésedre, de most hogy látom sóvárgásom tárgyát, nézz rám, szinte reszketek… érted.

_Csodálatos vagy drága íródeákom! Legszívesebben elbőgném magam az örömtől, hogy itt ülhetek veled, hogy ugyanazt érzed amit én… _sugta, elhomályosuló szemmel Verna.

Kirk közelebb húzta a székét az övéhez, és ajkuk lassan elindult egymás felé. A csók olyan volt, amilyennek elképzelték, forró, jóízű, és abbahagyhatatlan…

[/rkey]