Ilyen az élet?!

Irta: Linda Taylor

Gregory Cross elgondolkozva, lehunyt szemmel ült a repülő luxusosztályának foteljében. A repülés mindigis nyugtalanította, hát még most, amikor nem akármiért ült fel a gépre. Utólag kicsit furcsállotta, hogy a – máskor oly nehezen viselt – felszállást, észre sem vette, mert gondolatai máson jártak. Próbálta elhessegetni magától, az okot, ami miatt útra kelt, de emlékei mindig visszavitték a kezdetek kezdetéhez. Olyan dolgok villantak eszébe, amelyek akkor, érdektelen semmiségnek tűntek, mégis meghatározói lettek egész életének.

Neki is, mint bárkinek sok emlékezetes napja volt, mire tizennyolc évessé serdült, de hogy a születésnapja örökké emlékezetes marad számára, azt akkor csak sejthette. Az ember kisgyermek korában még feltétel és előítélet nélkül szereti és tiszteli szüleit. A felnőttek azt hiszik, a gyerek, nem figyel oda semmire, ami a nagyok dolga, nem alakul ki a véleménye, és nem alkot magában ítéletet a körülötte élőkről és történtekről. Lassan nyílik ki a szeme és omlik össze a mítosz, amit magától, vagy a felnőttek sugallatára, szüleiről teremtett. Mindigis kirázta a hideg, ha azt kérdezték tőle: kit szeretsz jobban, a mamit, vagy a papit. Mintha lehetne választani. Vagyis ha választott, és tudja a választ, ki lehetne mondani? Róla azt tartották, túlságosan anyás, ami nem volt csoda, hiszen visszahúzódó, és sok mindenben igénytelen természetét az anyjától örökölte. Akkor még csak azt látta, hogy a szülei jól megvannak, de ahogy kamasszá cseperedett, megértette miért. Apja hódító jelenség volt. A nők szinte felragyogtak, sugárzóvá váltak a társaságában, és öt olyankor, valami megmagyarázhatatlan kisebbségi érzés kerítette hatalmába. Neki legfeljebb a nők második pillantása jutott, ha egyáltalán figyelemre méltatták. Mintha nem is az apja fia lett volna. Arcban is anyját formázta, és minél inkább igyekezett helyére tenni az élet dolgait, annál kevésbé értette: miért vett el egy olyan feltűnően jóképü férfi, mint az apja, egy szinte hétköznapi küllemű lányt? Mert, hogy nem a vagyonáért, az biztos!

Tizenéveinek elején a szíve belesajdult, ha szüleit egymás mellett látta. Apját a daliás, izmos termetével, csinos arcával, soha le nem hervadó hódító mosolyával és anyját, akire még az sem mondhatta, aki nagyon szerette, hogy szép. A szerény külső ibolya – természettel párosult, mint aki tisztában van vele, hogy nincs oka a büszkeségre. Tíz éves kora után vette szemügyre először a szüleit, együtt. Anyja, félszegségével furcsa, zavaró érzést váltott ki belőle. Szívébe hasított a sejtés: el fogja hagyni! Megcsalja, becsapja, félrevezeti, azt csinál a háta mögött amit akar. Az olyan férfiak, mint az apja hódításra, születtek és ha meg is állapodnak egy nő mellett, csak környezetük elámításáért teszik, hogy lesből, támadhassanak azzal a biztos tudattal: mindig van egy kis sziget a visszavonulásra ha megcsömörlöttek a sikertől Ha egy férfi hódit ónak születik, akkor sem képes hűséges maradni, ha egyébként monogám természetű, hiszen a csábításnak nem könnyű ellenállni. Miért vesz el egy átlagon felüli férfi egy “semmi különös nincs benne” nőt? Talán mert van benne valami különös, ami csak neki tűnt fel, és ami kívül nem látható. Belül van! Az okossága, a nemes lelke, a jósága, türelme, és rajongása. Ez lehet a titok nyitja. Anyja mindig úgy nézett az apjára, hogy restellte, ha elkapta egy – egy bucsuzó, vagy, hazatérőt köszöntő pillantását. Olyan érzése támadt, mintha rajta kapta volna őket az ágyban. Ha szereti is, nem szabadna ennyire kiadnia magát! – gondolta – már nagykamaszként, amikor fel tudta mérni barátai, és a társaságukban lévő lányok kapcsolatát. A nagyon ragadós nőket előbb utóbb lerázzák, megcsalják, becsapják, hiszen azok úgyis megmaradnak, visszatérnek, megbocsátanak. Nem akarta, hogy az anyját megalázzák Bár semmi biztosat nem tudott apja kilengéseiről, de egyre inkább gyanította, hogy talán az első perctől kezdve, ott lépett félre, ahol és amikor tudott. Sokkal jobban szereti az életet, mintsem valamit is kihagyott volna ami boldogíthatta. A kiemelkedően jó külső emberek, csak akkor képesek megőrizni társas kapcsolatukban a nyugalmat és biztonságot, ha jó színészi képességgel rendelkeznek. Apjából, ha nagyapja nem üzletembernek szánja, remek színész lehetett volna. Mindig képes volt rögtönözni, bárhol, bármilyen helyzetből ki tudta vágni magát. Olyan valósághűen csinálta, hogy aki tudta: játék az egész, az is bedőlt neki, annyira ura volt minden arcrezzenésének. Lehet, hogy sosem érzett vágyat a színpad, a film világa után, de hogy szórakoztatták a simulékony sharmos természetéből adódó biztos sikerek, amelyek a kétszereplős életszínpadon zajlottak, az előtte sem sokáig maradt titokban. Az a házastárs, aki félrelép ugyan, de az udvarlást, a figyelmességet otthon sem tartja feleslegesnek, sosem bukik le, kedve szerint élhet. Apjának jól állt az udvarlás. Vannak férfiak, akik, akár csak a jó táncos, mozdulataikkal is képesek kimutatni érzelmeiket. Hogy aztán azok igazak-e vagy csak módoltak, azt a partner hiszékenysége határozhatta volna meg. Ezért volt szükség olyan ámítható társra, mint az anyja, aki talán akkor sem hitte volna, hogy megcsalja, ha saját szemével látja, ám ö tagadja. Azt is hamar megértette, miért. Mert anyja okos asszony volt. Egyszer, még tízedik éve alatt, véletlen fültanúja volt egy beszélgetésének amelyet anyja a nővérével folytatott.- Tudod drágám! – mondta az anyja. – Amikor hozzámentem nemcsak ész nélküli szerelmet éreztem iránta, de meg hánytam vetettem, hogy vállalhatom – e. Az a nő, aki nem tudja felmérni saját értékeit és nem képes összevetni a férjéével, az a féltékenységével, előbb – utóbb tönkreteszi mindkettőjük életét. Amikor igent mondtam tudtam, hogy nem lehet egy napon említeni a kettőnk külső megjelenését, vagyis állandó kísértésnek lesz kitéve. Ha az tisztában van ezzel, és megérteti magával, hogy a legcsapodárabb férfi is örül a nyugodt otthonnak, ahol szemrehányás helyett kedves szót kap, de előbb utóbb elmenekül onnan, ahol még akkor is gyanúsítják, amikor ártatlan. Az én házasságomban az volna a csoda, ha ö lenne féltékeny, hogy nekem illenék: az természetes. Nem teszem meg senkinek azt a szívességet, hogy meghallgassam a pusmogását, jóakaró figyelmeztetését. Bízni fogok benne. Mindketten örök hűséget esküdtünk egymásnak, és bár a hűség nagyon összetett, sok mindent felölelő szó, miért ne lehetne elhanyagolható a legtöbbek által házastársi hűségként emlegetett testi hűség. Nem akarom öt elveszíteni és tudom, hogy vannak dolgok amelyekkel meg kell alkudnom. Figyelmes, udvarias, mindent megtenne értem, sosem feledkezik el az ajándékozásról, mindig van kedves szava, vagy ne adj isten: bókja a számomra, megköszöni a jó ételt, pedig tudja, hogy nem én főzöm, a nyugalmat, a kényelmet, a rendet. Mi többet kívánhat egy feleség, különösen ha minden éjjel odabújhat egy szuperman mellé az ágyban, és tudja hogy mellette alszik el, és együtt ébrednek, hiszen egyiküknek sem kell kiugrani az idegen ágyból és görcsberándult gyomorral hazaódalognia, egy elszürkült házasságba. Az élet nagyonis összetett dolog és aki csak azt tartja sorsfordítónak, hogy a férje, vagy a felesége félrelép – e, az nem is nagyon érdemli meg, hogy boldog feleség, és anya legyen. A fiam hozzám köti. Szeretői lehettek, vagy lehetnek, de fia csak tőlem van… és mindketten nagyon szeretjük. Már csak a gyerekért is el kellene néznem neki egyet – mást, hacsak nem akarom, hogy a fiam elvált szülök gyermeke legyen. De melyik okos asszony nem tudja, hogy a házasság csak akkor lehet boldog, ha egyik fél mindenben enged, hagyja hogy kizsákmányolják, és feltétel nélkül rajong a másikért. Hát, ha nálunk nem is egészen így van, de nekem feltett szándékom, hogy ketten neveljük fel a fiunkat, és ha a párom félrelép, netán nem is csinálja túl diszkréten, de amíg fogadásokra, partikra, vagyis olyan helyre ahol számit a nyugodt családi háttér: engem visz, addig birtokon belülinek érzem magam. Ahol számit az emberek véleménye, én lehetek mellette, bizonyságul hogy a társadalom legkisebb sejtjében, a családi életében minden rendben van, mert aki rendezett családi életet él, abban üzletileg is jobban meg lehet bízni. Különben is tudod mit mondott a nagymami a hűtlenségről? Szállóigévé vált a családban, és nemcsak ott, mert nagypapi igencsak szerette a szoknyákat és bőven akadtak jóakarók, akik mindig megsúgták, mi újság. Egyszer nagymamit elfogta a pulykaméreg és azzal hallgattatta el az epés hírhozót: bánom is én a levét, csak a húst hazahozza!

Furcsa volt az anyja szájából ilyesmit hallani, mert sosem szerette a profánkodást, a kétértelmű szavakat. Talán tizennégy éves lehetett amikor hosszú töprengés után, nyíltan megkérdezte:- Mami te miért nem sminkeled magad?- Miért? – nézett rá kedvesen az anyja. – Talán így nem tetszem neked?- Dehogynem, csak…- Csak?- Mindenki csinálja…- Talán én azért nem! Akkor sem lennék szebb. Így legalább olyan vagyok, amilyennek az isten teremtett. És tudod mit? Meggyőződésem, hogy sem a pír, sem a kihangsúlyozott szempilla, szemöldök, ívelt rúzsos száj nem szépítheti meg úgy az embert, mint a belső nyugalom, a lélek derűje, a boldog mosoly. Én nem érzem magam csúnyának, de ha te hiányolod a sminket…- Ne érts félre mami. Nem hiányolom, csak azt szeretném, hogy te legyél a legszebb az egész világon.- Szeretnéd! Neked mindig a legszebb leszek, hiszen az anyád vagyok és az ember, amikor már érti és értékelni is tudja az anyja szerepét, akkor is öt látja a legszebbnek, ha más szinte keresztül néz rajta, mert külsőre olyan érdektelen. Husz év múlva talán restelkednél, ha hozzászoknék a sminkhez és olyan erővel próbálnám eltüntetni a ráncaimat, hogy a mosolyról is leszoknék, nehogy megrepedezzen a festékvakolat. Az ember mindig nézzen ki annyinak amennyi, vállalja önmagát és törekedjék belső békére, akkor nem lesz semmi baj. Különben is apád nem szereti ha ragacsos az arcom, amikor megcsókol, vagy visítani tudna, ha olyan filmet lát, amelyben a feleség hajcsavarókkal és arcpakolással tér nyugovóra. Azt mondja az ö felesége neki legyen szép, és azokban az órákban, amikor együtt lehetnek, ne mindig másnap akarjon tetszeni, neki meg csak az üröm jusson a siker adta öröméből.

Milyen furcsa, hogy ilyen apró emlékek tolulnak elő a múltból, akkor amikor sokkal fontosabb dolgokról is gondolkozhatna. De ahhoz, hogy összeálljon a kép, sok apró ecsetvonásra, mozaikdarabra van szükség. Csak a teljesség igazíthatja el azt, aki bizonytalan egy döntés előtt, mint ö.

A tizennyolcadik születésnapját megelőző estén hármasban ünnepeltek. Apja már a vacsora előtt odasúgta neki.- Utána megyünk!

Ö tudta hova, hiszen jó ideje, beszélgetett már vele a férfi nő kapcsolatról. Azt hitte a felvilágosítás még mindig a szülő dolga, mint az ö korában, és nem történhet meg a férfivé érés előtt. Mindig az apja hozta szóba a testiséget, amit ö eleinte fülig pirulással fogadott. Később élvezte, hogy apja szemlátomást lubickolt a kötelezőnek hitt felvilágosító szerepében. – Ki vezesse be a fiát az élet sürüjébe, ha nem az apja? – kérdezte barátian, hogy zavarát oldja. Vajon mit szólt volna ha megtudja, hogy ö már mindenről hallott az iskolában, de akkor nem irult – pirult, mert a fiukkal végigröhögték az egészet.- Tudom mi egy apa kötelessége. Engem is elvitt apám tizennyolc éves koromban a rosszlányokhoz, ahogy ö mondta, és a lelkemre kötötte, hogy ha kiegyensúlyozott szerelmi életű fiút akarok, vigyem el én is a magamét. Hát megteszem. Már ki is néztem neked valakit, aki átsegít a tűzkeresztségen… – sorolta ki tudja hányadszor.

Közbe kellett volna szólnia, hogy ö már réges régen átesett a tűzkeresztségen, de nem akarta elrontani az apja örömét, vagyis azt a büszkeséget, hogy neki köszönheti majd a teljes nemi felvilágosodását. Sokszor ébredt csuromvizesen, ha sete – suta próbálkozásairól álmodott, vagy elalvás előtt az járt a fejében: honnan apja tájékozottsága a mai rossz lányok körében? Honnan tudja egy tisztes családapa: kit nézzen ki, mint legjobbat a fia számára? Mit keres egy szerető férj olyan helyen, mert nem valószínű, hogy valaki ajánlotta a felavatóját. Apja kisebb dolgokban is nagyon precíz, nemhogy egy számára nagyon fontos feladatot mások megítélésére bízzon.

Azóta is érzi a gyomrában azt a furcsa görcsöt, amit a várakozás okozott, mert más volt az, ha ö simogatott meg egy lányt, és adott biztatást, esetleg ketten próbálták megtalálni a tilos, tehát valószínű csodákat rejtő utat, de a rosszlánynak ki lesz szolgáltatva, tehet vele kénye – kedvére, taníthatja amire akarja, vagyis mihelyt apja átadja neki, úgy érezheti magát, mint akit lekapott a gépszíj. Apjának eszébe sem jutott megkérdezni: vajon úgy akarja-e megismerni a testi szerelmet? Legjobban attól félt, hogy csődöt mond egy profinál aki kigúnyolja. Nem egy sráccal megtörtént, hogy évekre depresszióssá tette egy balul elsülő kezdeményezés. Apja biztosan erre is gondolt, és öt nem érheti megaláztatás, mégis félt a profitól. Eddig minden kezdeményezését belső kényszer, csókkal kezdődő hevület és szimpátia diktálta, de ha csak hagynia kell magát, ha tehetnek vele, amit akarnak, hátha képtelen lesz kikapcsolni az érzelmeit a dologból és az egész olyan állativá, kényszerűvé válik. Azzal nyugtatta magát, hogy az addigi kapcsolataiban jobban kellett volna tartania az esetleges gúnyolódástól, hiszen mindketten csodát vártak a másiktól, de ha apja fizet, nincs szükség kölcsönösségre. A szerelem papnőjének kötelessége kivívni a megelégedését, hiszen aki először jól érzi magát olyan helyen, az visszatérő vendég lesz, de ha undort kap, vagy hoppon marad, széles ívben elkerüli az intézményt. Apjának fura példái is voltak, amelyekkel alátámasztotta a hozzáértő partner fontosságát. Beszélt egy homoszexuális barátjáról, aki azért húzódozott a lányoktól, mert kiskamasz korában a nagynénje halálra gyötörte. A kezdeti kellemetlen emlékek impotensé, visszahúzódóvá tehetik a férfit.

Azon a születésnapi vacsorán alig tudott lenyelni pár falatot, mert tudta, hogy mihelyt a szülei megisszák a kávét: elindulnak. Fogalma sem volt: anyja tudja – e, hova mennek? Szerette volna, ha nem. Valahányszor ránézett, mindig zavarba jött. Biztosan tud róla. Kényelmetlen perceket élt át. Nem értette, miért hiszi az apja, hogy öt be kell vezetni a párkapcsolatba, miért nem feltételezi, hogy az iskolaévek alatt, a tengersok csinos lány között, így vagy úgy, de átesett az avatáson. Meg sem kérdezte! Mert el sem hinné, hogy rá is felfigyelhetnek a nők?

Nagy nehezen kívül voltak a házon, miközben apja úgy viselkedett, mintha múzeumba indulnának. Anyjától is éppúgy csókkal bucsuzott, mint máskor, ha elment hazulról. Amíg kisebb volt nem zavarták a szenvedélyes házastársi csókok, de akkortájt már kellemetlenül érintette, ha szülei nem olyan felületesen csókolták meg egymást, mint a legtöbb házaspár. Pironkodott, pedig olyan kedves természetességgel csinálták és akkor már olvasta is, hogy a statisztikák szerint az a férfi, akit a felesége, vagy az élettársa, meghitt csókkal bucsuztat kevesebb, balesetet okoz, nyugodtabb, és a munka is olajozottabban megy neki. A csók tehát hozzátartozik az ember életéhez, sokan mégis abbahagyják a házasság elején, legalábbis a mások előtti puszilkodást. Mit is olvasott még a csókról? A fiuk mindent kivágtak, leírtak, behordtak az iskolába, ami egy kicsit ciki volt, amit érdekesnek tartottak. Kívülről fújja ma is, akárcsak Archimédesz törvényét, hogy a száj az emberi test legérzékenyebb pontja. Rengeteg ideg és idegvégződés van benne, főleg az ajkak belső felén. A szájüregben egy minden emberre jellemzően más kémiai anyag, vagyis faggyú képződik, ami az első csóknál hatással lehet a partnerre. Ha az a bizonyos kémiai anyag, kölcsönösen kellemes, az már a szerelem kezdetét jelentheti. Ha ilyen egyszerű és logikus lenne. De hátha az! Talán azon az estén hagyta el anyja először az intelmet: vigyázz magadra. Biztosan azért, mert tudta, hogy hova mennek, és ott nem lehet, vagy nem kell vigyázni, vigyáz helyettük az akihez indulnak, vagy mert felemásnak érezte volna az intelmemet. Aki olyan helyre engedi el, a két legjobban szeretett embert, az ne játssza meg, hogy félti őket. Furcsa, hogy ilyen tisztán törnek elő az emlékképei. Mintha minden csak tegnap történt volna.

Apja alig indított, máris olyanná vált, akár egy gondtalan világfi. Szinte szó szerint emlékszik minden szavára.- Csakhogy ezt is elértem. Férfi lett a fiam. Most már legalább nyíltan beszélhetek előtted olyan dolgokról, ami anyád szemében kész szentségtörés lenne. De hát van aki beszélni szeret róla, van aki boldogan csinálja! – mondta és kacagott. Ö nem mert az apjára nézni. Mi köze egy fiúnak a szülei házaséletéhez? A férfiak között így szokás? Még a legszentebb testi kapcsolatukat is kiadják? Azzal is dicsekszenek? Mert ugyan mi más lenne apja célzása, az ö drága, szolid és könnyen piruló anyjával kapcsolatban, ha nem az: hogy látod fiam, aki férfi a talpán, az akár évtizedeken át képes felforralni, sőt forrásban tartani egy nő vérét. Sokszor bámulta, de akkor, azokban a percekben inkább megvetette gyönyörű apját. Nem vágyott rá, hogy valaha is olyan legyen, mint ö. De hát nem is lehetne. Ahhoz olyan termetre, mozgásra, arcra, és főleg simulékony természetre lenne szüksége, amilyen az apjáé, és amilyen neki akkor sem lesz, ha hóditóképzö egyetemre iratkozik. Az olyasmire vagy születik az ember, hozza magával a sharmot és képes is rá, hogy éljen a kapott lehetőségekkel, vagy megelégszik a “futottak még” kategóriával.

A Clubban, – mert természetesen apja vigyázott arra, hogy körülményeikhez és rangjukhoz méltó helyre vigye – , sejtelmes fények, illatos lányok, rafinált bútorok fogadták. Ahogy az andalító zenét élvező, kanapékon, fotelokban ülőkre nézett esküdni mert volna rá, hogy ö a legfiatalabb a teremben, de hogy a hölgyek közül ki mennyi, azt az ö gyakorlatlan szeme képtelen lett volna eldönteni. A festék, és a fények megtévesztőek. Ugy látszik mégis van értelme annak, hogy az asszonyok kendőzzék az arcukat, kihangsúlyozzák ami szép benne, és elrejtsék az apró, vagy nagyobb hibákat. Akkor, ott is eszébe jutott az anyjával folytatott beszélgetése, és mint annyiszor azóta, szégyellte magát miatta. A kifestett, sejtelmes fátylakba öltözött lányok valóban szépek voltak. Ha apja azt mondta volna, válassz fiam, zavarba hozza, még akkor is ha lett volna mersze végig sétálni előttük és alaposan szemügyre venni őket. De hát arra nem vállalkozott volna, félvén, hogy összeakadnának a lábai. Szerencsére apja mindent jóelöre elrendezett. Alig léptek be azonnal felállt egy kecses mozgású szőke lány és mosolyogva elindult feléjük. Nem sokkal lehetett idősebb nála, de úgy viselkedett, akár egy jóságos nagynéni. Kicsi korában is utálta, ha a felnőttek megsimogatták, de férfivé érett fejjel, még jobban ingerelte a módolt simogatás. Hát még az amiket mondott?!- Elhozta a papika az ö egy szem fiát az élet iskolájába? – kérdezte és belecsókolt a nyakába. Összeborzadt. Ha már úgyis ott van, miért kell kihangsúlyozni, amit amúgy is restell. A barátai biztosan nem tudták volna egy kupiba csalni, de apjának nem mondhatott nemet. Próbált elhúzódni a nötöl, de az belekarolt.- Engedj fel, fiam! – súgta oda neki az apja. – Ne légy olyan görcsös! Ez a sóhajok, a simogatások, a csókok, a becézések és az örömteli sikolyok háza. Csak úgy lesz értelme a látogatásodnak, ha képes leszel felengedni, elfogadni amit kínálnak, sőt rájátszani A saját örömöd növeled vele. Velük nem kell törődnöd, ők értik a dörgést. Nehogy azt hidd, hogy mindig érzik amit mutatnak. Megjátsszák magukat, de ha hihetően csinálják, csak a mi hiúságunkat legyezgetik vele. Majd meglátod milyen jólesik, ha dicsérik az embert közben, vagy utána. Rá akarnak tenni a kéjedre egy lapáttal. Na de indulás. A fejed búbjáig elpirultál. Valld be, alig várod már hogy bezáródjon mögöttetek az ajtó. Addig maradsz ameddig kedved tartja. Ez egyszeri és megismételhetetlen alkalom. Az én vendégem vagy, hogy aztán viszonozd majd valamikor az unokámnak.

A nő megvárta, amíg apja befejezi, aztán elindultak az emeletre. Az utolsó lépcsőfokról visszanézett. Apja akkor már átölelt egy asszonyt, miközben egy másik szája, piócaként tapadt az övére. Ez is csók! Majdnem ugyanolyan, mint amit a maminak ad, csak ezután nem megy el, hanem nagyon is marad. A látványra áramütésszerű érzés fogta el. Ki gondolta, hogy ilyen szexis, ha az ember tilosban látja az apját. Undorodnia kellene, megvetni érte, és ö élvezettel nézi az erotikus csóktriót. Beleszédült a felfedezésbe. Tehát jól sejtette: csalja az anyját. De hát mit is várhatna szegény, egy ilyen hódításra éhes, csupa ideg, csupa izzás férfitől, mint ez a kéjenc? Miközben a nő duruzsolva vezette, az járt a fejében: nem szeretne olyan kéjsóvár, hódításra vágyó élvhajhász lenni mint az apja. De hát attól nem kellett félnie. Egy olyan elnagyolt képű, nem túl magas, cseppet sem feltűnő férfinak, amilyennek ö indult, túl sok energiájába, vagy pénzébe kerülnének a hódítások, és ö akkor, ott a lépcsőn haladva, még mindkettőt sajnálta volna rá. Legalábbis úgy gondolta.- Csodálatos férfi vagy! – duruzsolta a nő mihelyt a szobájába értek.- Hazudsz! – gondolta ö józanul, de jólesik. – Mondd csak. Bármit beszélhetsz: nem futok el a fizetett hízelgések elöl.- Büszke lehetsz az apádra. Érzi a dörgést. Ugy értem tudja a módját annak, hogyan ismertesse meg a fiát a szerelemmel. Ne félj mindenségem, értő kezekbe adott. Ha velem nem érsz férfivá, akkor soha. Apád lemeózott, mielőtt a kezemre adott. Remélem még szűz vagy. Habár… ?! A sok finom uri lányka letarolja a termést, elveszi a kenyerünket. Aratnak mielőtt a gondos apák idehozhatnák a serdülő ifjúságot. Remélem téged megkíméltek a sete – suta, csitrik, vagy elhanyagolt, fehérmájú asszonyok, akik inkább megutáltatják veled, az élet legszebb lehetőségét, mintsem megtanitanitanának a szerelemre. Egész életedre görcsössé tehet, ha nem profi avat be. Ne félj nem esem neked. Nekem nem a saját örömöm a fontos, mint a civileknek. Én szolgálni akarlak. Olyan extázisba szeretnélek hozni, amelynek emlékéből egész életeden át meríthetsz Sokat tanulsz az elkövetkező percekben és sose szégyelld, ha felhasználsz belőle ezt – azt, a tisztes polgári életben a feleséged önagysága örömére is. Várj egy kicsit! – mondta miután bezárta az ajtót és ledobta magáról az inkább sejtelmes, mint takaró pongyolát. – Letusolok! Sose engedj magadhoz olyan nőt, aki nem előtted lépett ki a víz alól. Az asszonynak vagy egyéni testszaga legyen, vagy csak a szappanét Türje meg magán, mielőtt a férfi karjaiba bújik. Nehogy azt hidd, hogy csak az állatoknál vannak szaghatások. Nem vagyok prof csak annyit tudok, hogy ha a két ember testszaga kölcsönösen vonzó, abból nemcsak remek szeretkezés, de szerelem is lehet! – mondta és bement a fürdőszobába. – Gyere, nézhetsz, de ha gondolod igyál egy kortyot. Nagyon görcsös vagy. Ugye jobb, hogy bejöttél. Eltűnt az arcodról a szorongás. Megszépültél. Láttál már meztelen nőt? Ugy értem életben, mert filmeken már matiné időben is adják. Ez is lehet izgató, ha tudod, hogy miattad csinálják. Sose kukucskáltál? Pedig nem csúnya látvány úgy – e? Nem akarod beszappanozni a hátamat, vagy inkább a melleimet?- Nem… nem… csak csinálja! – nyögte lenyűgözve. Az asszony szép volt. Álmodni sem mert volna tökéletesebb teströl.- Engem visszautasíthatsz, de ha valaha olyan növel kerülsz hasonló helyzetbe, akitől akarsz valamit, és nem pénzért, hanem mert kíván és kívánod, attól ne kérdezd hogy szabad – e. Lépj oda mellé és szappanozd be a testét, simogasd, mossad, csókold, ahol éred. Nagyon szexis tud lenni, ha forró férfiajkak járják be az ember testét, miközben hullik rá a langyos vízpermet. De hát erre majd rájössz és te követeled, hogy részt vehess az efféle előjátékban is. Mert ez, már az! Persze velem nem túl érdekes, de majd azzal, aki érzelmileg is érdekel, ne hagyd ki. Én szeretnélek levetkőztetni. Csakhogy megtudd, milyen örjitö, ha egy nő foszt meg a ruháidtól, miközben vacogsz a vágytól és az jár a fejedben: ami következik. Voltál már szerelmes?- Nem… azazhogy…- Akkor úgy kérdezem, tetszett már neked lány?- Igen…- Akkor most gondold azt, hogy ö lép ki a tus alól és kéri a törülközőt. Oda ne add neki… lépj mellé és dörzsöld le te, minden porcikáját. Ügyesen csinálod! Ne félj, nem marad el a jutalmad, jusson eszedbe… kis csibém! – suttogta az asszony, miközben ö reszkető kezekkel szárazra törölgette a hibátlan testet Sosem volt még, fesztelen helyzetben, meztelen nő közelében, akit kedvére nézhetett, nem kellett félnie, hogy megzavarják, kérdőre vonják, mert tilosban jár. Addigi kalandjai romantikáját, vagy meghittségét elvette a kapkodás, a tiltás, a szorongása. Mennyivel más így, amikor a nő teste csak azért van, hogy öt gyönyörködtesse, és azt tegyen vele, amihez kedve van anélkül, hogy rettegnie kelljen a szülök, vagy a férj rajtakapásától, no és a kocsiba berukkolók kíváncsi tekintetétöl.- Most én következem! – sugta, a nő, de már a szobában. Bekapcsolta a magnót, diszkréten szólt a sejtelmes, szinte erotikus zene. És akkor jött a java. A nő duzzadt, érzéki ajkaival a nyakához hajolt és az álla alól kezdve körbecsókolta, miközben gyakorlott mozdulatokkal szabadította meg a zakójától. Olyan izgatóan dobta le a ruhadarabot, mintha azt mondaná: felesleges, csak zavarna bennünket. Aztán bogozni kezdte a nyakkendőjét, miközben egy pillanatra sem hallgatott el.- Olyan selymes a bőröd mint egy lányé, vagy tíz perccel az indulásod előtt borotválkoztál? Fogd vissza magad, nagyon előreszaladtál. Meg kell tanulnod elnyújtani az élvezetet. A nők nem szeretik a kakas férfiakat. Minél tovább tart az előjáték annál, nagyobb lesz az élvezetetek. Sajnos a legtöbb kamasz kapkodva ismerkedik meg a szexszel, és tönkreteszi vele egész férfiéletét. Mindennek meg kell adni a módját, ennek különösen, hiszen a szex az élet sója. Remegsz az izgalomtól, mégsem érzem, hogy karjaid is vannak. Ölelj át, simogass… nincs értelme a kapkodásnak. A szerelemben legfontosabb a kitartás. Aki pillanatok alatt ellövi a puskaporát, az csak ízelőt kaphat abból gyönyörből, amiből ha kitartó: akár tűzijátékot is rendezhetne, és ami még fontosabb; tovább tartana az élvezete. kéjt lehet késleltetni, elnyújtani, de csak kevesen értenek hozzá. Nekimennek egymásnak, mintha csak az a pár másodpercnyi orgazmus adhatna örömöt. Cserepes a szád, érzem a bőrömön. Csókolj csak… hiszen tudod, hogy tiszta vagyok… te töröltél szárazra. Ne olyan kapkodva, minél lassúbb egy mozdulat, annál több benne az erotika, annál nagyobb izgalmat vált ki a másikból. Látod, máris jobb. Minek kapkodni? A kamaszok úgyis a könnyű élvezetszerzéshez vannak szokva, de hát, mihez szokjon az, aki csak önmagára számit hat, ugye édes? – mondta a nő és óvatosan, hogy szinte alig ért a bőréhez lehúzta róla az inget. Oda sem figyelve dobta félre, és a nadrág övét kicsatolva, természetes mozdulattal térdelt le elébe. Addig elképzelni sem tudta, milyen csodálatos érzés lenézni a nőre, aki vágyakozva tekint fel rá. Amikor a nadrágja is lekerült róla, a nő csókolni kezdte a mellét, a vállát, a száját. Szinte didergett, ahogy összeszorított fogakkal próbálta visszatartani, az egyre erősebben rátörő kéjt. Nem akart csalódást okozni. Nem ronthatja el a lecke sikerét. Annyit már tudott, hogy akármilyen fiatal is egy férfi, az ujabb munícióra mindig várni kell. Feküdj le szépen. mondta a nő, és gyengéden az ágyra döntötte. Behunyt szemmel tűrte teste becézését. Amikor úgy érezte kicsit hűl a vágya, felnézett, hogy lássa mit művel az asszony. Ha ezt a mami látná?! – jutott eszébe még ott is. Mit szólna ha látná a szétdobált ruháit? Ugy tanította, hogy mindent összehajtogatva kell lerakni. Nem dobni, tenni. A vadonatúj alsót, amit anyja készitett oda neki, és biztosan ö is választotta, a nő külön megdicsérte.- Ki veszi neked a fehérneműt? Ízléses és főleg szexis a gátyód! Bármennyire igaz is, hogy az ember meztelenül a legszebb, azért mégsem mindegy milyen gúnyákba bújik, ha muszáj. Biztosan apádtól kaptad… vagy anyád is belevaló? Ugy értem halad a divattal? Vannak anyák, akik még negyven éves korukban is hátulgombolós ruhában járatnák a fiukat, azt hiszik akkor sosem veszítik el. De hát okos anya sosem veszítheti el a fiát, csak meg kell kedveltetnie magát a menyével, ami nem könnyű. Csakis a nagyon okos, asszonyok képesek rá. Most elrabollak tőle. Férfivá avatlak. Hűha! – mondta elismerően, gurgulázó kacagással. – Te az a fajta vagy, akinek kifizetődőbb lenne, ha meztelenül járna. A nők lihegve tipegnének a nyomodban. Kár, hogy az igazi férfikorona nem látszik. Eltakarjátok. Te sok asszonynak okozhatsz örömet az átlagon felüli férfiasságoddal. Persze egy jó fegyver még nem minden! – mondta már a második ölelésre való felkészítése közben. A fegyverforgatást, mióta a világ, mindig tanították. Jó, ha becézem? – kérdezte és ö szinte dobálta magát a széles ágyon, miközben arra gondolt: apjának igaza volt! Mi az ilyen érzéshez képest, a lányokkal való titkos próbálkozások öröme.- Vannak, akik szeretik, ha egy nő idáig alázkodik! – nézett fel rá a nő csillogó szemekkel. Látom neked is jólesik. És most mindent bele… add át magad a legteljesebb kéjnek… – suttogta a nő és fejre állt a világ. Minden erejét kivette a sosem érzett kéj.- Szép lett az arcod. A kéj varázslatossá teszi a legdurvább vonású férfit is. Soha ne mulaszd el a partnered arcába nézni ölelés közben, és utána. Leolvashatod róla, a minősítésedet. Akit szeretsz, az előtt gyakran mutatkozz meztelenül. Imádni valóan megváltoztat ez az állapot. A szexhez a csók is hozzátartozik. Engedd, hogy birtokba vegye a partnered a szádat és a nyelve működésbe lép, viszonozd a játékot. A csók a szeretkezés fontos része, és minél hosszabban, szenvedélyesebben csinálod, annál nagyobb lesz a kéj, amit kaptok. Tudod milyen izgi, ha két nyelv beszélget? Sajnos a házaspárok leszoknak a csókolózásról, akkor is, ha valamikor odavoltak érte. Pedig a csók mint előjáték… csodálatos. Én Mindigis szerettem. A törzsvendégeik csókos Brigitnek hívnak, és akár hiszed akár nem, olyan is van köztük, aki teljesen impotens, én mégis képes vagyok neki kéjérzést okozni a csókjaimmal. Semmit nem tudna kezdeni egy növel, hát idejár, jó pénzért, csókolózni hozzám. Kiéhezve, halálfáradtan jön és boldogan megy el. Visszanyeri az önbizalmát. Sajnálom szegényt. De téged inkább irigyelhetne bárki! Még apád is, habár az ö híre a mi köreinkben nagyon jó. Meghökkentettelek? Senkinek nincs joga ítéletet mondani az őseiről. Apád vérforraló férfi! Ha érettebb leszel, és ha nemcsak anyád szemszögéből nézed ezeket a dolgokat, de még ha úgyis, rájössz, hogy ö él okosan. Aki olyan bővérű, annyira imádja a nőket, a szexet, mint ö, és otthon sokallják a vehemenciáját, vagy legalábbis nem hiányolják, az jobban teszi, ha ilyen helyen éli ki magát, mintha cserélgetné a szeretőit. Fő a jóhirnév. A mi köreinkből nem szivárog ki semmi. Akik idejárnak azok nem beszélik ki akit itt látnak, a hölgyek pedig nagy ívben elkerülik a hasonló klubok környékét is. Így aztán oltalmat nyújtunk a ránk szorulóknak. Azt hiszem te is gyakori vendégünk leszel. Ha nem is mostanában, hiszen amíg nem nős egy férfi, egyik virágról le, másikra fel, akár a méhecske, de majd ha elmúlik a szerelmi láz, ha a feleséged ráun a közeledésedre, jusson eszedbe hogy van egy sziget, ahol várunk. Mi sosem vagyunk fáradtak, mindig tudunk mosolyogni, hihetően tudunk a legrútabb férfinak is szépeket mondani, a leggyatrább teljesítményt is feldicsérni, mert ki adjon önbizalmat nektek, teremtés koronáinak, ha nem mi… örömlányok. És most, hogy újra harcra kész vagy, mutatok neked néhány helyzetet, amelyek közül lehet hogy megkedvelsz egyet, és legszívesebben úgy csinálod majd, de semmi esetre se köss ki a misszionárius figuránál, sem az azt megelőzőnél. A változatosság sosem árt, különösen ha kezd kihűlni egy kapcsolat. Egy jó tanácsot előre adhatok. A klienseimtől tudom, hogy az a férj, amelyik nem mutatja be a mézeshetekben a teljes szerelmi színskáláját, az: két – öt, tíz év múlva, ha fel akarja dobni az unalmasodó ölelést, és valami ujjal próbálkozik, gyanúba kerül, hogy félrelépett, máshol tanulta az figurát! – fejezte be a nő, de akkor már ö alig hallotta amit mond. A változatos helyzetek, a csitító, de mégis olyan erotikusan útmutató női hang és a tudatos, végsőkig kitartás, csodálatos perceket adott neki. Életre szóló emléke marad az éjszaka.- Szerencsés helyre születtél! – sóhajtotta a nő, a ki tudja hányadik elerőtlenedése után. A legtöbb fiatal fiút egy numerára fizetik be, vagy fizeti be magát, de te maradhatsz, ameddig jólesik, vagy ameddig bírod. Azt hiszem belőlem előbb kiszednél minden erőt, mint ahogy harcképtelenné válnál. Csodálatos vagy. Jól jár veled akit megszeretsz. Ezt nem azért mondom, mert apád megfizet, hanem mert értek hozzá, és érezned kell, hogy őszinte vagyok. Ha az életben egyszer férjhez megyek, mert az a tervem, hogy ha mindent megszerezek amire vágyom, akkor keresek egy kedves, szerény külsejű fiút és hozzámegyek, és gyermekeket szülök neki. De azért egyet nem bánnék: ha olyan ereje lenne, mint neked. Itt az ember megszokja a bőséget, és biztosan hiányozna, ha nagyon lecsökkenne az ölelések száma. Remélem nem valami tehetetlen mamlaszt fogok ki de értek is hozzá, hogy felcsigázzam. Nem fogom a párnám csücskét rágni kínomban, mint a legtöbb szerelemtől szédült liba. Mindig találok elfoglaltságot a kezemnek és a számnak, ami nemcsak nekem, neki is örömet szerez.- Azt hiszem ideje volna…- Ráérsz még. Apádnak van egy megszokott partnere. Órákig el tudnak élvezkedni egymással. Persze sokkal szélesebb skálán játszanak, mint amilyet ez alatt a néhány negyedóra alatt sikerült megsejtetnem veled, de csodálatosan érti egymást a testük. Sokszor elgondolom, hogy ha két ember a házasságban így egymásra találna, nem lennének válások. A legbiztosabb cement a házasságban a szex, de nem vagyunk egyformák. Akad, aki a szeretetet, a megértést többre tartja. Ám ha a szexben egy húron pendülnek, könnyebben megoldódhatnak a bajok, félreértések és van egy biztos hely ahol minden rendbe jöhet: az ágy. De hát a házasság nem kupi, vagy inkább csak az igazán. Mert ide bárki bejöhet és bárkivel összeadhatja magát, de a házasságban, pénz a pénzzel, ész az ésszel, szépség a szépséggel, vagy szürkeség a szürkeséggel szövetkezik. Ugye nem veted meg az apádat? Tudom nem könnyű, hiszen a legtöbb fiú anyás, és ez azt is jelenti, hogy öt pártolja, de bízd rájuk ezt a dolgot. Nem bánnám, ha nekem csak fiaim lennének. Mert legalább hármat szeretnék, hogy hagyjak magam után valamit, ha elmegyek. Három ilyen csodálatos férfit, mint te vagy, akik szeretőket boldogítanak, amíg süvölvények, családot alapítanak ha megérnek rá és eljön az igazi, s hasonlóan csodás férfiakat nemzenek, hogy maradjon belőlem emléke annak, ami legfontosabb volt az életemben: a testi szerelemnek. Mi mást adhatnék az utánunk következő emberiségnek. Én csak ehhez értek és ha valaki mestere annak amit csinál, az már nem semmi. Ha dúsgazdag volnék pénzt osztogatnék, de csak ehhez értek és egyelőre ezt sem adhatom ingyen. Alig akadt olyan férfi, akitől nem kértem pénzt. Fruska koromban előfordult, de akkor még hittem az élet szépségében, az igaz szerelemben, abban hogy az ember szegényen is lehet boldog. Amit itt tanultam hasznosíthatom. A férjemnek biztosan nem lesz rám panasza, csak szeressen, becsüljön… de hát mit is becsülhetne bárki is egy…- Ki ne mondd! – szólt rá ö, és hogy nyomatékot adjon annak amit gondolt, szájához húzta az asszony kezét. Olyan tisztelettel csókolta meg, mintha háláját próbálta volna leróni vele. Ugy ahogy az ember egy nagyon jó tanárnőjének csókol kezet. Mert az életben sok minden van ami fontos és amit meg kell tanulni, de a szerelem, vitathatatlanul azok egyike. Csókos Brigittet a kézcsók könnyekig meghatotta. Érezte, hogy semmi köze a testiséghez, annál több benne a tisztelet. Akkor tapasztalta először, milyen hálás tud lenni egy nő a nem várt gyengédségért. Amikor lefelé haladt a lépcsőn, igazat adott az apjának: azokban az órákban, egy céda karjaiban férfivá érett.

Az apja még nem volt ott, de mihelyt öt meglátták, észrevehetően ment a drót, és pár percen belül megjelent. Addig kapott egy üdítőt miközben arra gondolt, milyen remek dolog tus alá állni kettesben, szerelmi harctól holtfáradtan, és mosni, simogatni, csókolni azt, aki az örömöt adta, és hagyni hogy viszonozza az utójátékot. Csak így szabadna befejezni egy aktust, a házastársaknak is, nem hátat fordítani egymásnak vagy rágyújtani, mihelyt a gyönyörnek vége. Olyan érzése volt, amikor felöltözve, erőtlenül, de mégis frissen lefelé lépdelt, mintha maga mögött hagyta volna a bukdácsolásokkal teli gyermek – kamasz éveket, és egy minden álszemérmet megsemmisítő tisztítótűzben férfivá érett. Egy percig sem állította volna, hogy akkor járt utoljára Csókos Brigitnél.- Nem kérdezem milyen volt! – szólalt meg az apja, mielőtt indított. – Látom rajtad. Azt sem kérem, hogy tartsd meg a titkomat, mert tudom hogy jobban szereted anyádat annál, mintsem fájdalmat okozz neki… és különben is, minek? Férfiak vagyunk! Ha amikor ideértünk még nem is voltál egészen az. Isten éltessen fiam. Fogadj meg nekem valamit. Sose mondj le semmiről az életben, ami jó, mert magadat lopod meg vele, és az idő, amit a földön töltünk úgyis olyan kegyetlenül rövid. Ki kell használnunk minden percét. Ugy intézd, hogy akit szeretsz sose legyen boldogtalan melletted, és neked se kelljen áldozatot hozni, mártírnak érezni magad a lemondásodért. Nem könnyű, de nekem sikerült. Ha gondod van, csak fordulj hozzám bizalommal. Szerinted anyád boldog velem?- A… azt hiszem… igen. – nyögte ö.- Ne csak hidd. Legyél biztos benne. Anyád a legboldogabb asszonyok egyike. Annyira az, hogy esküdni merne rá, nem létezhet bennem annyi férfierő, hogy azonkívül amit az ö karjaiban elveszitek, másnak is jusson. És mit csináljak, ha jut? Ha jobb kiegyensúlyozottan, nyugodtan, boldogan élni… és nemcsak nekem. Nektek is kellemesebb egy mindig mosolygós, kedveskedő férj és apa, mint…- Ne folytasd, remek ember vagy. De ugye a mami sose tudja meg?- Talán régen tudja! – nézett maga elé sejtelmes mosollyal az apja. – Ki láthat bele a nők lelkébe?! Nem mondtam neki hova hozlak… mégis ki készitett nekem egy szexis gatyát…- Nekem is!- Az hagyján! – nevetett az apja. – De én csak kísérő voltam. Ha úgy van ahogy gondoljuk, és fogalma sincs róla, hogy nemcsak ö van az életemben…- Szerintem csak ö van papa. Kivel mással beszéled meg a gondjaidat? Kit tudhatsz mindig magad mellett, ki ismer úgy akár a tenyerét. Ö az egyetlen… akihez, remélem, soha senki nem érhet fel még akkor sem, ha egy bizonyos területen elvenné az eszed, magába bolonditana.- Sosem tudna megbolondítani egy nő a szexszel, mert jó dolog a vágy, a férfierő karbantartása, fitogtatása, a hízelgő bókok, de sosem felejtem el, amíg velük vagyok, hogy nekik fizetek, ám ha anyád megcsókolja a vállam… utána, vagy odabújik a karomba, amikor visszaérünk a fürdőszobából, az nagyobb elismerés, mint bárkié, hiszen nem érdekből, muszájból, hanem szerelemből dicsér meg azzal, hogy nem fordul el tőlem ha befejeztük, nem akar rögtön aludni. Igaz én sem lennék soha olyan faragatlan, hogy ne maradjak vele lélekben, amíg gondolatban újra végigéli az ölelésünket. Jól jegyezd meg fiam: ha egy nő boldogan alszik el melletted, a világ legszebb nője a hálótársad.- Gondoltam, hogy nem gyújtasz rá rögtön az ölelés után.- Látom könnyen tanulsz! – mosolygott az apja. – Az előjáték legalább olyan fontos a teljes örömhöz, mint a bucsusimogatások, a vágyat csendesítő, vagy újra felperzselő puszik, szavak, bókok. És ami legdöntőbb: mindez csak akkor lehet boldogító, ha mindketten annak érzik. Ilyen egyszerű! – mondta apja megállva a ház előtt.

Anyja már aludt, amikor hazaértek, vagy legalábbis nem volt világos a szobájában. Ö bement a fürdőszobába és percekig verette magát hol tűzforró, hol jéghideg vízzel. Boldognak, megdicsőültnek és piszkosnak érezte magát egyszerre. Elképzelte milyen lehet a szerelmi együttlét egy olyan lánnyal, aki szereti, és akit viszontszeret. Hiszen amit ö művelt azzal az asszonnyal, abban csak a teste volt jelen, de ha a lelke is csordultig telik gyengédséggel amikor a másikat a karjába vonja… hát…

Egész éjjel alig jött álom a szemére. Szinte mozdulatról mozdulatra felidézett mindent, ami történt. Hajnal felé azzal szundított el, hogy amilyen gyorsan lehet, újra bejelentkezik Csókos Brigitnél. Aztán jó ideig mégsem látta.

Felvirradt a tizennyolcadik születésnapja, amely megváltoztatta az egész életét. Szülei aznapra húsz vendéget hívtak, csupa fiatalt, barátokat, iskolatársakat… és…

Hirtelen felriadt az álmodozásból. Kinyitotta szemét.- Parancsol valami italt? – kérdezte a stewardes.- Egy whiskyt kérek, sok jéggel! – mondta csodálkozva, hogy annyira elragadták a visszaemlékezései. Nem is vette észre, hogy közben felszálltak. De hát a repülésen kívüli izgalom, és azok az örült, de mindmáig a legértőbb, növel, Csókos Brigittel kapcsolatos emlékei, nem csoda, ha mindent feledtetni tudtak vele. Csak ne nyilallt volna tudatába, amíg az italra várt, hogy hova igyekszik, és miért?!

Az ital jól esett, és mintha annak hatásától várta volna, hogy újra elmerülhessen a gondolataiban, felhajtotta az egészet. A jégkockák ott maradtak a pohár fenekén. Egy darabig nézte hogy olvadnak, aztán újra lehunyta a szemét.

Az a születésnapi összejövetel, döntötte el a sorsát, határozta meg az egész életét. Fáradtan ébredt, nem tudott másra gondolni csak emlékei undorító, vagy boldogító voltára, attól függően, hogy milyen szemmel nézett vissza rájuk. De hát végülis mit akar? A négy fal között két ember, egymás boldogítására mindent megtehet, ami önmaga előtt nem szégyenletes. Nincs abban semmi restellnivaló. Az, hogy az apjának vannak elképzelései az élményeiről, jó ideig zavarni fogja, de tudta, hogy többé nem is beszélnek róla. Apja sosem foglalkozik a múlttal, mindig a mára és a jövőre gondol. Remek életfilozófia. Bárcsak hasonlítana rá ebben. Az anyja viselkedése olyan volt, mint addig, de öt mégis zavarta a bizonytalanság: vajon tudott-e arról hol jártak az este?

Kora délután telefonon kereste az egyik barátja, aki hivatalos volt a születésnapjára.- Ne haragudj öregem, de irtó hülye helyzetbe kerültem. Nagyon bántana, ha lemondanék?- Nagyon!- Megismerkedtem egy lánnyal. Nem régen költöztek a városba, és segítettem neki eligazodni.- Hozd magaddal!- Még mit nem? A lányok megtépnek, ha rontom az esélyüket.- Nem rontod. Melissa úgyis lemondott. Fáj a torka. Valaki petrezselymet árulhatott volna közülünk, ha te meg nem ismerkedsz azzal a csodálatos lánnyal.- Honnan tudod, hogy az?- Na hallod, ha képes lennél érte elszalasztani a Kittyvel való együttlétet? Biztosat a bizonytalanért…- Őszinte lehetek? Biztos voltam benne, hogy öt is meghívod, és két legyet üthetek egy csapásra.- Mindig tudtam, hogy van magadhoz való eszed! – nevetett ö. – Olyan csinos?- Nem világraszóló, de van benne valami természetesség, amivel pillanatok alatt rabul ejti az ember. Észre sem vettem és máris úgy szóltunk egymáshoz, mintha egyneműek lennék. Mindig vágytam egy lányra, aki egyben haver is. Aki megért, de ugyanakkor másképpen látja a dolgokat, vagyis vissza tud tartani attól, hogy fejjel rohanjak a falnak.- Alig várom, hogy megismerjem.

A vendégeket ötre hívták. Szólt a zene, a bátrabbak, vagy összeszokott párok hamar táncra perdültek. A felnőttek visszavonultak, övék volt a terep. A személyzet mindenről gondoskodott, ott volt a kezük ügyében az ital, pohár, tányér, svédasztal. Szórakozhattak felnőtt módra. Aztán megérkezett a barátja azzal a lánnyal…

Jessica Sook valóban nem volt világraszóló szépség, de öt is megkapta a természete buza szöke haja, tengerkék szeme, és az arcán otthonosan ragyogó derű. Nem mosoly, több annál. Biztatóbb, megbízhatóbb jel: valami ragyogás, ami kevés nőnek adatik meg. Öltözete, a többi lányéhoz viszonyítva, férfi szemmel nézve is szolidnak tűnt. Akkor még nem tudta, hogy nemcsak azért, mert ki nem állhatta a feltünösködést.- Nagy baj, hogy eljöttem? – kérdezte kedvesen.- Örömömre szolgál.- Ugy tudom születésnapja van. Isten éltesse. Fogalmam sem volt mivel köszönthetném fel? Jerome azt mondta ne legyen gondom rá, de mégis olyan kellemetlenül érzem magam, hogy üres kézzel jöttem egy ilyen jeles alkalomra. Csak egy valamit adhatnék ajándékként,… ha elfogadja! – tette hozzá némi zavarral.- A jókívánságai mellé… egy puszit! – bökte ki ö és Jessica elnevette magát.- Miből sejtette? Az mindig kéznél van, és szívesen adom.- Szívesen? – nézett rá kicsit meglepve, mert még annyira friss volt benne csókos Brigit emléke, hogy a lány könnyedsége kicsit mellbevágta.- Szeretek csókolózni. Baj? – kérdezte, és szájon csókolta, olyan természetességgel, mintha évek óta ismernék egymást, vagy gyorscsókolózási versenyen lennének. Ö kicsit zavarba jött, de végül is amibe a másik nincs benne, mert olyan hirtelen és leheletszerű, az nem is csók, inkább csak puszi.- Látom megismerkedtetek! – tért vissza Jerome két pohár itallal. – Ha tudtam volna, hogy még itt talállak hozok neked is, és felköszönthetnénk.- Ami késik nem múlik! – mondta ö enyhe zavarral. – Lesz még időnk mindenre, csak érezzétek jól magatokat.

Mint házigazdának és ünnepeltnek illett megosztania a társaságát a jelenlévő lányok között, de akárkivel táncolt, vagy beszélt, a tekintete mindig Jessicát kereste. A kép szinte majdnem mindig ugyanaz volt. Jessica csacsog, nevet és aki, vagy akik körülfogják, láthatóan jól érzik magukat. Szinte ragyog a képük. Ilyenek vagyunk mi srácok! – gondolta némi bűntudattal. – Itt a sok csinos helyi lány és mihelyt megjelenik valaki, aki új a halpiacon, mindenki ki akarja próbálni rajta a varázserejét. Egy darabig igyekezett szórakoztatni a szemlátomást hoppon maradt, lányokat, de aztán úgy gondolta, egyszerűbb lesz, ha Jessicát foglalja le, akkor mindenki szórakozhat a megszokott párjával úgy, mint addig.- Szabad! – állt meg a lány előtt, miután feltett egy lassú számot.

Jessica kedves fintor – mosollyal kért elnézést az udvartartásától és táncolni kezdtek.- Erre felé minden lány ennyire festi magát? – kérdezte, tánc közben, Jessica.- Társaságban…- Még szép, hogy nem az iskolában. Ha jól látom, egyikük sem lehet idősebb nálam… és egy tizenhat éves lánynak mi szüksége sminkre? Mindenkiben van valami szép, és hogy vegyék észre a fiuk, ha nem láthatják a festéktől?! Ráadásul fennáll a veszélye, hogy ha véletlenül elnevetik magukat, megrepedezik a festékből, púderból felhordott vakolat.- Maga így is szép! – bökte ki ö.- Szép? Aki azt mondja, hazudik, habár ízlések és pofonok különbözöek. Például maga milyennek tartja magát…- Én? Hát nem is tudom, de jóképűnek biztosan nem…- Na látja… nekem mégis tetszik. Talán éppen az kapott meg, hogy tisztában van az értékével, vagyis nem vág fel olyasmire ami nincs, inkább rejteni próbálja azt is, ami van.- Ki vág fel olyasmire?- A többiek. Nézzen végig rajtuk. Cigaretta, ital, hogy minél idősebbnek lássanak. A frizurájuk valakit majmol, akiért a lányok odavannak! Színészek, énekesek! Hát mi ez, ha nem sikerhajhászás. Szeretem a természetességet. Az ember mutassa olyannak magát, amilyen. Örökké úgysem lehet pózolni, szerepet játszani. Maguk fiuk fura szerzemények.- Van fiú testvére, hogy ennyire ismer bennünket?- Nincs, de szinte sosem volt barátnőm. Mindig fiukkal barátkoztam. Anyám szerint azért, mert fiús természetem van, kicsi koromban sem érdekelt a baba, annál inkább az autók és egyebek. Nem voltak pletyizések, örök – haragok, és jobban el tudtam beszélgetni velük, mint a tyúkeszű lányokkal.- Filozófusnak készül?- Még nem tudom, de szeretem az értelmes embereket.- Akikkel azért csókolózni sem rossz! – tette hozzá, nem minden célzás nélkül.- Maga tud már? – nézett egyenesen a szemébe, a lány.- Hát… ha két napja kérdezi azt mondtam volna, nem de…- Nocsak… valakitől csókleckéket kapott a szülinapjára?! – - nevetett a lány. – Kár, hogy elkéstem.- Ugy érti, hogy…- Én is megtaníthattam volna, habár… ahhoz idő kellene…- Mihez?- Hogy megkedveljem magát. A csók érzések nélkül formaság amit lehet kedvelni és ellenezni, de élvezni nem. Ha két ember tetszik egymásnak, csodálatos időtöltés a csókolózás!- Mit szólna az anyja, ha hallaná?- Hallja. Nekünk nincs titkunk egymás elött.- Boldog lehet, hogy olyan anyja van.- Maga az első, aki ezt mondja.- Nem értem! – mondta meglepödve.- Semmi baj. Egyszer talán elmondom, de most a szülinapja van és nekünk vendégeknek mindent el kell követnünk, hogy emlékezetessé tegyük a legszebbet… a tizennyolcadikat.- Ami úgyis elég emlékezetes marad mindenki számára.- Hát igen… afféle mérföldkő az ember életében. Van akik csecsemőként, mások aggastyánként élik meg a nagykorúságukat. Semmit nem szabad túl korán kezdeni, de a halogatásnak sincs sok értelme. Jöjjön, aminek jönnie kell, vagyis aminek itt van az ideje. Volt már szerelmes?- Azt hiszem… – dadogta.- Ha csak azt hiszi, akkor nem volt. – jelentette ki a lány. – Az ember akkor szerelmes, ha úgy érzi, hogy nagyobb csodában nem lehet része, szinte mámoros az örömtől, és az életét is odaadná a párja boldogságáért, mert úgy érzi, hogy levegőt venni sem érdemes nélküle.- Ezt szépen mondta. Tapasztalatból?- Nem. Hallomásból. Mondtam hogy sok fiú barátom van és amit ők elmeséltek egy – egy megélt szerelmükről, abból ezt a képet raktam össze magamnak. Így legalább lesz viszonyítási alapom, ha egyszer majd beleesem valakibe. Egyébként nagyon hidegfejű teremtés vagyok. Mielőtt valakit másodszor megnézek…- Ezt hogy érti?- Először meglát az ember valakit, aztán, ha érdekli, megnézi magának. Szóval mielőtt valakit megnézek, tájékozódom: nincs-e párja, korban hozzám való – e, nem zárják-e ki társadalmi, vagy egyéb előítéletek a kapcsolatunkat.- És még csak tizenhat éves?! Mi lesz, ha húsz lesz? – nevetett ö.- Asszony leszek… és ha minden jól megy, már anya is. Maga szereti a gyerekeket?- Nagyon. Egyke vagyok és mindigis testvérre vágytam. A családban is kevés a gyerek, ezért elhatároztam, hogy nekem legalább három lesz.- Egy jó pontot már szerzett volna nálam, ha számba jöhetne, mint… – hallgatott el Jessica fürkésző tekintettel.- És mivel szerezhetnék még egyet?- Azt már megszerezte azzal, hogy ugy ahogy van, tetszik nekem.- Akkor mit tehetek a harmadikért?- Jár valakivel?- Nem… vagyis komolyan nem.- Meg van a harmadik pontja.- Akkor holnap találkozhatunk? – ütötte a vasat, maga sem értve hevességét.- Pár napja költöztünk ide. Holnap kezdem a sulit. Izgalmas nap lesz. Senkit nem ismerek és utálok bálám szamara lenni. Mindenki engem néz majd, csak össze ne akadjanak a lábaim. Remélem sikerül elfogadtatnom magam a lányokkal…- És a fiukkal?- Azoktól nem félek. A lányokkal nehezebb barátságot ütni. De hát nem vagyok én olyan világraszóló szépség, meg olyan divatbábu, hogy valaki is a riválisát láthassa bennem.

Jessicát lekérték, de attól kezdve mindig azt kereste hogyan kerülhetne a közelébe. Amikor már szállingóztak haza a vendégek, megkérdezte, nem vihetné-e haza?- De hiszen ivott? – nézett rá a lány. – Szeretek sétálni… utálom a járgányokat. Szeretem, ha a fiú akivel vagyok rám figyel. Márpedig a kocsiban beszélgetés, csak bla – bla. – találta ki Jessica a gondolatát. – Vagy az útra figyel aki a kormánynál ül, vagy arra, aki szól hozzá. Nem baj, ha magába karolok? – kérdezte már az utcán.- Boldoggá tesz vele. Kár hogy ilyenkor kevesen láthatnak!- Nem tegeződhetnénk? Igaz, hogy nincs mivel megigyuk a pertut, de érzem hogy jó barátok leszünk és nem szeretek barátokkal magázódni – mondta a lány, és válaszra sem várva belecsókolt, szóra nyitott szájába. – Szia. Akkor ezentúl te Gregory leszel nekem, és én neked Jessica.- Ez a csók nem ért! – mondta ö magára sem ismerve. – Ha már ital nem volt, legalább a pertu csók legyen igazi.- Oké! – nyújtotta oda alig kinyílt száját, lehunyt szemmel a lány, és ö hirtelen nem tudta mit tegyen. Át kellene ölelnie és ugy megcsókolnia, ahogy Csókos Brigit tanította, de az egy… szóval egy rosszlány és Jessica bárhogy szeressen is csókolózni, nem valószínű hogy annyira járatos a csókfajtákban. Nagyon lassan fogta meg a lány vállát, és nyitott szájjal csókolt a természetes piros enyhén cserepes ajkak közé. A megilletődés csak pillanatokig tartott, aztán Jessica karjai a nyakára simultak, lábujjhegyre emelkedett, hogy éppen összepasszoljanak és elkezdődött a ki tudja meddig tartó csók, amit később nagyon sokszor emlegettek, de ha utánozni próbálták, csak a kezdete volt olyan, majd egyre égetőbbé csodálatosabbá vált. Talán mert mind jobban fellángolt bennük a szerelem, amit akkor még csak egymás iránti szimpátiának, kíváncsiságnak hittek, pedig már ott égett bennük a legszebb érzés, amit az élet adhat.

Jessica csodálatos lány volt. Természetes, mindent megértő, semminek nem keritett nagy feneket, de arra, hogy levetkőzve egymás mellé feküdjenek, mint két testvér, még egy év múlva sem volt hajlandó.- Más a csók, az egymás ölelése, és más a testi szerelem. – jelentette ki megfellebbezhetetlenül, és ha benne túl nagy lánggal égett a vágy, csitította, simogatta, mint anya követelőző gyermekét.

Sosem hitte volna, hogy a lány, akit egyszer megszeret, képes lesz olyan észrevétlen biztonsággal belopni magát a szülei szívébe, mint Jessica. Talán nem gondoltak arra, hogy komoly a dolog, vagy nekik is annyira megtetszett a lány, ki tudja. Tény, hogy egy idő után ugy mentek egymáshoz, mintha hazajárnának.

Annyiszor próbált azóta visszaemlékezni a kicsiny lakásra, amelyben Jessicáék éltek, de nem tudott. Ez is azt igazolta, hogy ahol az a drága lány jelen volt, ott érdektelenné vált számára minden.- Ha valóban ugy tennék, ahogy elhatároztam, sosem hoztalak volna ide! – mondta a lány, amikor először ment el hozzájuk. – Nézz körül és vesd össze azzal ami téged körülvesz, amiben felnőttel és valószínűleg élni fogsz. Tudod, hogy társadalmilag nem vagyunk egymáshoz valók? Csak tudnám miért nem tudok mégis szaki tani veled! Hova lett a híres hideg fejűségem?- Butaság! – mondta ö akkor, mert hitte, hogy a szerelemben csak egy a fontos: a szerelem. Minden más mellékes. Ha két ember lelkileg és testileg érti egymást, az egy remek kapcsolat, de ha a körülményeket is mérlegelve, nyújtják egymásnak a kezüket, az csak a legritkább esetben vezet boldog házassághoz. Márpedig neki nem kell más, csak Jessica. – döntötte el már az első hét után.

Eltelt két gyönyörű év. Másnap lett volna Jessica tizennyolcadik születésnapja és ö elhatározta, hogy ha nem is hivatalos, de eljegyzési gyűrűt visz neki. Nem mintha a szülei nem értettek volna egyet a választásával, hiszen Jessicában volt valami, ami mindenkit azonnal meghódított. Értett az emberek nyelvén és mindent olyan természetesen, póz nélkül csinált, hogy eszébe sem jutott senkinek a kicsoda, micsoda, csak az, hogy remek kis teremtés. Otthon sokat beszéltek a jövőről, mióta tudta, hogy képtelen lenne Jessica nélkül élni. Megállapodtak, hogy várjanak az eljegyzéssel a diploma átvételéig, aztán hamarosan jöhet az esküvő is, hiszen nincs gondja egzisztencia teremtésre. Apja vállalatánál biztos helye van.- Kérek egy italt! – szólította meg a mellette elsuhanó stewardesst, és amíg várt, elővett a zsebéből egy kis dobozt. Kinyitotta és nézte. A gyűrű volt benne, amit Jessica elő – eljegyzésére vett. Oly sok közül, ez volt a legszebb. Nem túl drága, hiszen nem is illett volna Jessicához a borsónyi briliáns, de hozzá se nagyon, hiszen akkor még apanázsból élt. Emléknek szánta, és amikor kiválasztotta, nem is gondolta, hogy ö őrzi majd ennyi éven át. Azóta valahányszor rossz napja volt, valami nem ugy sikerült ahogy szerette volna, vagy gyengédségre, magányra vágyott, kinyitotta a dobozkát és letette maga elé. Mintha csak Jessicát látta volna. A semmibe tűnő csodalényt. Az örök szerelmet. Újra és újra átélte az egyetlen olyan érzést, amelyet mindenki jó ha egyszer megkap az élettől, és amely számára azért is feledhetetlen, mert sosem teljesedett be.- Tessék, uram!

Gregory Cross zsebre tette a kopott kis dobozt és kiitta az italt.- Kérem szíveskedjenek az öveket becsatolni. Megkezdjük a leszállást! – hallotta a kapitány hangját, de neki más dolga nem volt, minthogy odaadja a poharát és újra elmerüljön a gondolataiban, hiszen az övet indulás óta nem csatolta ki.

A Jessica születésnapja ünnepelt híján… elmaradt. Szinte kővé dermedve, értetlenül állt a zárt ajtó előtt. Jó időbe telt, mire be tudott csengetni a szomszédba.- Elköltöztek. Ma délben… minket is meglepett. Jött a kocsi felrakodtak és indultak.- Hova? – kérdezte ö elgyengülő lábakkal, hiszen esküdni mert volna rá, hogy kettőjük között nincs titok, elhallgatás. Egyiküket sem érheti meglepetés a másik részéről, olyanok egymás számára, akár a nyitott könyv, vagy egy pohár tiszta viz.- Azt nem mondták. De Jessica nem volt egészen jól. Az anyja támogatta… Szinte el sem bucsuztak.- De hát mi történt? – kérdezte értetlenül.- Fogalmam sincs. Nem túl régen vagyunk szomszédok és Mrs. Sook nem olyan mint a lánya. Zárkózott teremtés. Jessicát is csak így jártunkból keltünkből ismertük. Illedelmes, kedves teremtés volt. Kár, hogy elmentek. – mondta az asszony és elköszönt.

Várnia kellett, amíg összeszedi magát, aztán indult haza, mert biztos volt benne, hogy otthon üzenet várja, ami megmagyarázza az érthetetlent. Kételyektől gyötörve ült be a kocsijába. A rövid levél csak másnap érkezett meg. Azóta is a tárcájában őrzi. A hajtogatások nyomán már szétesik, annyiszor elővette azóta. “Ne keress, nem szeretlek. Jessica”

… Ennek huszonöt éve. Huszonöt gyötrelmes év telt el, az elhagyott szerelmesek sosem múló, égető fájdalmával szívében, a megalkuvások sorozatával az életében. S most itt ül a gépen, és hozzá repül. Jessicához, akitől annyi év után levelet kapott. Amikor kézhez vette, soha nem érzett düh, fájdalom vagy nem is tudta milyen érzés fogta el. Nem akarta felbontani. Elővette azt a régit és odatette a boríték mellé. Legjobb, ha mindkettőt fecnikre téped, vagy elégeted, hogy legyen vége ennek az egész holdkóros vágyakozásnak. Minek irt most, ennyi év után, ha eddig kibírta? Hogy mindent felkavarjon? Hogy feltépje a sebet? Aztán győzött a kíváncsiság, vagy a remény, hogy hátha van mentség, hátha olyasmit hoz fel védelmére, ami megbocsátható?! Nem sokat változtat ugyan semmin, de tudia kell: miért hagyta el akkor olyan csalárd módon, miért tört benne össze mindent ami szép volt, amiért érdemes volt élni? A levél nem volt túl hosszú:

“Drága Gregory. Tudom, hogy harag él a szívedben irántam. Pedig az enyém azóta is tele van szeretettel. Most azonban történt valami, amiről tudnod kell, hogy megértsd, miért árultam el a szerelmünket akkor, régen. Lehet, hogy már nem is emlékszel rám. Ha ugy lenne, bocsáss meg a zavarásért de ha érdekel a miért: írj és gyere. Várlak: Jessica”

A gép földet ért. Megérkezett. Vajon helyesen tette – e, hogy ennyi év után újra feltépi a régi sebet. Aki szántszándékkal kínozza magát az mazochista, de hátha olyan magyarázatot kap, ami megnyugtatja, elcsendesíti benne a feltámadó vágyat, haragot, imádatot, gyűlöletet azzal szemben, akit valamikor az életénél is jobban szeretett, és akit mindennek ellenére azóta sem tudott elfelejteni.

Keresnie kellett volna. De hát az elköltözés és az a levél: ugy érte, akár egy lórúgás. Indult volna a nyomába megvert kutyaként, kushadva, amikor még azt is megtiltotta, hogy keresse? Ki tudja mi késztette anyját a hirtelen elköltözésre, mert hogy nem Jessica akarta, abban szinte biztos volt. Lehetett valami, ami miatt, ö sem maradhatott. De hát mi volt? Aki messziről jön azt mond amit akar. Ö nem sokat kíváncsiskodott. Jessica elég közlékeny volt és sok mindent elmondott. Azt is, hogy három éves korában az apja elhagyta őket. Nem kérdezősködött, miért, hogyan? Gondolta, ha Jessica akarja, majd egyszer úgyis elmondja. Inkább a nyelvét harapta volna le, mintsem bánatot okozzon a lánynak, a kíváncsiskodásával. De hát miféle szégyellnivalója lehetett, amit ne vállalt volna boldogan, hiszen az életénél is jobban szerette!

Mrs. Sookkal nem tudott igazán zöld ágra vergődni, vagyis képtelen volt vele olyan kapcsolatot teremteni, amilyet – már csak Jessica kedvéért is – szeretett volna. Hálás volt neki, hogy nem tartja szoros gyeplőn a lányát, elengedi vele, mert hiába voltak azok a hatvanas évek érzelmileg sokkal szabadabbak, a viselkedési normákat illetően, a maradibb szülök még szorosabban fogták a gyerekeiket, nehogy elrontsák az életüket éppen a legkritikusabb időben, a felnőtté érés kapujában. Jessica anyja ma is talány a számára. Nagyon szép volt, a lánya alig hasonlított rá. Szép, de hallgatag. Alig lehetett szavát venni, de Jessica azt mondta, ha ketten vannak, egészen más. Az idegenek feszélyezik. Nem lehetett túl jó soruk, hiszen Mrs. Sook varrásból tartotta fenn magukat és a varrónők, akik egész nap a gép fölé hajolva, fércelnek, bontanak, próbálnak, igazítanak, lassan szótlanná válnak. A hátuk meggörbül és azt a kevéske mosolyt, amit képesek még az arcukra rendezni, a megrendelőknek tartogatják. Őket meg kell nyerni, még akkor is, ha a ruha, amit varrnak nekik, szép, remekül áll, és olcsó is. Valahányszor ránézett a szomorú szemű, gyönyörű asszonyra, mindig olyan érzése támadt, mintha egy feneketlen, jeges vizű kútba tekintene és valami megmagyarázhatatlan szomorúság fogta el. Azóta tudja, hogy az öröm és a bánat ragadós, de akkor nem értette, hogy lehet valakinek, aki mindig mosolytalan, olyan életvidám, aranyos lánya, mint Jessica. Micsoda csodálatos, csupa optimizmus géneket örökölhetett az apjától, ha képes volt olyan aranyos, mosolygós, sosem tépelődő emberkévé serdülni a komor anyja mellett. Vagy Jessica természete volt olyan szívós, hogy ha bánat érte, megrázta magát, akár a vizes kutya és permetként pergett le róla, minden ami a kedvét ronthatta volna?! Talán a mindig szomorú anyját látva maga előtt, megfogadta, hogy nem engedi magát boldogtalanná, életunttá tenni. De akkor miért ment el? Miért nem harcolt, szökött meg, állt ellent anyjának, ha ugyan ö volt az, aki a megfutamodást választotta. Valaki a nyomukra akadt, aki elöl bujkáltak valamiért? De hát ki? Annyiféleképpen elképzelte már, de sosem hitte el, hogy Jessica, hacsak nem kényszeri tik valami elképzelhetetlen okkal, el tudta volna hagyni öt, akivel már a gyermekeik nevében is megegyeztek, akivel nyílegyenes út vezetett volna a boldogság felé, és akivel annyira szeretett csókolózni.

A repülőtéren taxiba ült, és a Hiltonba vitette magát, ahol cégüknek bérelt lakosztálya volt. Jessicának megírta, mikor érkezik a gépe és hol száll meg. Kérte, hogy egy órával a landolás után hívja telefonon. Alig ér fel a lakosztályba tusolt, borotválkozott, pedig hat órája sem volt, hogy lehúzta a borostáját. Ugy sem lelte volna helyét az idegességtől, a régen várt találkozás olyan lámpalázassá tette, amilyen utoljára kamasz korában volt. Vajon hogyan üdvözli? Megcsókolja, mint találkozásuk első perceiben? Vagy ugy, ahogy a két év alatt annyi órát átcsókolóztak, felforrósodott vérrel, egekig korbácsolt, csillapíthatatlan vágyakozással? Netán hűvös lesz, akár egy idegen? Vajon milyen most? Huszonöt év telt el. Huszonöt átdolgozott, minden munkát vállaló, érzelmekben megalkuvó év.

Nem restellte, hogy első csengetésre felkapta a kagylót.- Szervusz Gregory! – hallotta a drága hangot, amelyet az elmúlt évek kicsit mélyebbé tettek, ugyan de ezer közül is megismerné. Lágyan csengett, akár a muzsika. Sokáig nem tudott megszólalni. Torkát a sírás fojtogatta. Jessica, mintha odalátott volna, csakhamar megszólalt.- Azt hiszem legjobb ha a szállóban találkozunk. Hányas szobában laksz? – kérdezte kedvesen. – Na, nyelj már egy nagyot. Nem szabad elérzékenyülni! Ez is az élet egy pillanata… amit éppúgy ki kell bírnunk, mint a többit. Fel a fejjel…- Hétszáztízes! – mondta csuklásszerűen, majd gyorsan hozzá tette: – Jó lesz az?- Hogy érted?- Gondolom férjnél vagy… és…- Igen, de semmi gond. A férjem tudja, hogy idehivtalak.- Még ez is? – kérdezte sóhajtásszerűen Gregory. – De hát hogyan is képzeltem, hogy egyedül élsz?- Egy óra múlva ott leszek. Alig várom már hogy lássalak! – mondta ellágyulva az asszony. – Egészséges vagy?- Igen… és te.- A bajokat leszámítva minden oké, és fő hogy végre itt vagy. Hányszor gondoltam erre a találkozásra, istenem hányszor?!- Mégis kibírtad, hogy ne jelentkezz.- Ki kellett birnom.- Nem értelek, és azt hiszem, soha nem foglak megérteni! – mondta Gregory. – Gyere… várlak!

Az alig egy óra örökkévalóságnak tűnt. Mindent megpróbált hogy mulassa az időt. Nem akart többet inni, de szendvicseket rendelt és pezsgőt. Valamikor nagyon szerették a fejbeszálló buborékot, ahogy Jessica hívta az italt. A pezsgő örömital, és nekik most nem sok örülnivalójuk lehet, azonkívül hogy feltépik a régi sebeket, de hát miért ne járna a kedvében, amikor az mindig olyan örömöt okozott számára?! Talán Jessica boldog, nem fájdítja a szívét a találkozás, nem lángol fel benne újra a vágy, amely belőle soha ki sem hunyt. Eddig volt reménye, de Jessica egyetlen szóval szertefoszlatta. Férjnél van. De hát mit képzelt, hiszen ö is megnősült. Az élet rendje, hogy az ember családot alapítson, gyermekeket neveljen, nem élhet haláláig reménytelen várakozásban. Milyen csodálatos kapcsolatnak képzelte valamikor a kettőjük szerelmét, és hitte is, hogy az. Ha az ember olyannal köti össze a sorsát, akit szeret, az együttélés, gyermeknevelés, csodák füzére lehet, de hát… igaz ember csak egyszer tud szeretni az életben. Neki húsz év alatt sem sikerült fellángolnia, a szimpátiából, remek feleségnek, anyának bizonyuló Patricia iránt. Jó pár éve már nem is hozza szóba, de az elején sokszor megkérdezte: szeretsz már egy kicsit? Ö sosem tudott határozott igennel válaszolni. Köntörfalazott, valami silány bókfélével elütötte a vagyonis húsba vágó kérdést. Kedvellek, becsüllek, tisztellek, ha újra nősülnék megint téged vennélek feleségül, csodálatos anya vagy, nagyszerű otthont, nyugalmat teremtettél számomra, jó veled… de hát könnyű nekem?! Sajnos azt is tudom, milyen lehet neked, aki viszonzás nélkül szeretsz!

[rkey]

Amíg várt, az is megfordult a fejében, hogy fel kellene kapnia a táskáját és elmenni. Mi értelme ennek az egésznek? Jessicára sosem tud mint jó barátra, érzéketlenül tekinteni, számára mindig az igazi nőt, a szép tiszta szerelmet jelenti! Csak önkínzás hogy újra látja, hallja a hangját, érzi a bőrét, és talán azokból az emésztő csókokból is megszánja eggyel. Képtelen lett volna elmenni. Végre láthatja a drága arcot, a kedves mosolyt, és szólhatnak egymáshoz. Az csak nem tilos, ha férjes asszony is?!

Jessica pontos volt, és ahogy belépett, a látvány szinte megbénította. Mintha tegnap találkoztak volna utoljára. Alakját nem nehezítették el az évek, mint a feleségéét, a haját sem festette, pedig már több volt benne az ősz, mint az eredeti szőke, és valami kimondhatatlanul kedves, szinte patinás színárnyalatot kapott. Arcán meglátszottak az évek, amelyek nem lehettek gondtalanok, de szemeiben még most is ott ragyogott az a kedves, derű – csillogás. Arca kendőzetlen volt, mint akkor régen. Sosem állhatta a sminket. Az évek nem múltak el nyomtalanul a drága arc felett, de azok az örömtől csillogó, tengerkék szemek?!

Az asszony betette az ajtót maga után és nekidűlt. Várta, hogy Gregory induljon feléje, de végül is, ö vett előbb erőt magán.- Kiábrándító vagyok? – kérdezte azzal a kedves kis grimasszal. – Ami igaz, igaz: kettőnk közül feletted kevesebb kárt okozva repültek el az évek. De hát könnyű nektek, a férfiak sokkal később ráncosodnak. Ráadásul én maradtam aki voltam: nem érdekel a smink. Pedig megfordult a fejemben, hogy rend betetetem az arcom mielőtt idejövök, de idejében észbe kaptam. Ugyan már! Gregory azt hinné nem is én vagyok, meg aztán a festék csak máz, az igazi ami alatta van. Csodálatosan nézel ki. Ha nem tudnám mennyi idős vagy, tízzel kevesebbnek hinnélek. Szerencséd, hogy nem vagy hízékony, ha látnád a párom!- Csak ezt ne mondta volna! – nyilallt Gregory szívébe. – De hát ha nem mondaná megjátszaná magát. Ö ilyen. Ami a szívén az a száján. Nem tud hazudni. Sosem tudott. Csak elhallgatni…- Szerinted van rajtam múzeumi felirat, hogy “a kiállított tárgyhoz nyúlni tilos”, vagy annyira taszítónak találsz, hogy nem akarsz megérinteni? – mosolygott kedvesen az asszony. Ugy hiszem nem dőlne össze a világ, ha megölelnénk egymást. Nekem engedélyem van rá, te meg majd meggyónod. Gondolom van kinek…- Van! – mondta alig hallhatóan a férfi, és kinyújtotta a karjait. Jessica nem bujt bele az ölelésbe, mint valamikor, hanem szinte férfias mozdulattal átkapta Gregory vállát és ugy csókolta meg, mintha régi barátját köszöntötte volna. Mindkét arcfelére adott egy – egy puszit.- Csak ilyet kapok? – kérdezte csalódottan.- Ilyen jár! – nevetett az asszony.- Ezt meg hogy érted?- Mondtam, hogy asszony vagyok!- De én előbb voltam a vőlegényed… nála. Megcsókolhatlak? – - kérdezte, az elhomályosodó tengerkék szemekbe nézve.- Nem Gregory… sajnos nem. Megengeded hogy leüljek? Kocsim nincs, vagyis elromlott, mert az már nem is autó, inkább au! Szóval csupa rohanás volt az egész napom.- Ülj le kedves… kérsz valamit inni? Pezsgőt? – nézett vissza az italos asztalhoz indulva.- Igen! Pezsgőt! Csodálatos lenne egy pohár jéghideg pezsgő. Tudod mennyire odavoltam érte. Az orromba szállt, aztán a fejembe… de szerettem…- Tudom. Azt is, hogy a fél szárazat kedvelted leginkább. Az emlékeim éltettek huszonöt éven át.- Hogy lehet emlékekből élni?- Nehezen! – sóhajtotta a férfi és töltött két pohárba a felnyitott pezsgőből. – De talán megtagadni őket, még nehezebb. – Egészségedre! Éljen a tizennyolc éves Jessica! – mondta a férfi ellágyulva, és odanyújtotta az egyik poharat.- Ne is emlegesd azt a napot! – nézett fel nagy sokára, az asszony, könnyben úszó szemekkel.- Ha ennyire fáj, hogy tudtál eljönni? Mi értelme volt?- El kellett jönnöm Gregory. Köszönöm a jókívánságokat! Most is jólesik, habár hamarosan negyvenhárom leszek, és kétszeres nagymama. Csodálatos dolog nagymamának lenni. Persze neked még nem lehet unokád, de ha szereted a gyerekeidet… vannak egyáltalán? – nézett rá, könnyein át mosolyogva.- Kettö.- Lefőztelek. Én többet teljesítettem a tervünkből. Nekem három van. Mind a három lány, így aztán nem csoda, ha csőstől jönnek az unokák. De az a jó. Imádom őket… az emberrel mindent képesek feledtetni. Sosem hittem el, de jobban lehet szeretni az unokát, mint a gyereket. Persze nem csoda, hiszen velük már nincs akkora felelőssége az embernek, vagy még nagyobb. Ki érti ezt? Ilyen az élet, az ember tanul, okosodik, és…- Felejt! – vágott közbe a férfi. De muszáj beletörődni a feledésbe? Muszáj volt? – kérdezte szemrehányóan.- Igyunk Gregory. Ha valaha, hát most nagy szükség lesz rá hogy ez az orrcsiklandozó pezsgő a fejembe szálljon. Neked sem árt. Ittál már előtte valamit?- Egész úton azt csináltam. El sem tudod képzelni mennyi minden eszembe jutott a múltból. És a jelen! El sem tudom képzelni miért hívtál ide, de annyi sejtek, hogy nem a legvérmesebb reményeim válnak valóra a találkozásunkkal.- Az álmok csak álmok, és azért szépek, mert sosem válnak valóra. Az ember mindig bebeszélheti magának, hogy ha megesik amiről álmodott, boldogabb lenne, de senki nem tudhatja biztosan, hogy ugy lett volna – e? Ilyen az élet. Tudod, hogy azóta sem csókolóztam annyit, mint veled… – mondta az asszony belepirulva.- Még mindig ilyen hatással vannak rád a csókjaink? – kérdezte felvillanó örömmel a férfi.- Nagyobbal mint gondolnád! – sóhajtotta az asszony.- Vagyis te sem szereted, akihez hozzámentél! – állapította meg némi elégtétellel Gregory. – Akkor számomra még érthetetlenebb az egész. Nyolc évig vártam, hogy jelentkezel, visszajössz, vagy legalább hírt adsz magadról. Eljöttem volna utánad, nemcsak idáig, bárhova. Miért nem tetted meg? – kérdezte esengve.- Mert nem tehettem. – mondta szomorúan az asszony.- Fogva tartottak, kikötötttek, lakatlan szigetre hurcoltak? Mondj valami értelmes kifogást mielőtt eszemet vesztem.- Ülj ide mellém! – nyúlt feléje az asszony. – Add a kezed. Ugy könnyebb lesz elmondani, amit meg kell tudnod!- Mennyi gyönyörű szót összeszedtem gondolatban, amivel köszönthetlek, amiket soha nem mondtam és nem is mondanék másnak, de mihelyt megláttalak mindent elfelejtettem. Csak azt tudom, hogy végre itt vagy, és ha egy csepp eszem van, ha lappang bennem egy szikrányi egoizmus, azt mondom: elmegyünk innen. Együtt. Mindent otthagyunk és újra kezdjük valahol, a világ végén… ketten.- Elhinnéd rólam, hogy itt hagyok mindent? – nézett rá az asszony enyhe szemrehányással. – Tudom, hogy te sem tennéd meg. Emberebb emberek vagyunk mi annál. Hiszen ha nem olyan lennék, amilyen vagyok… de mit is beszélek? – kapta szája elé a kezét.- Kegyetlen voltál! – ült oda mellé a férfi.- Elismerem! – hagyta rá Jessica.- Ne haragudj… megfogadtam, hogy nem teszek szemrehányást és máris kezdem.- Nem haragszom kedves! – mondta Jessica, két marokra fogva a férfi kezét. – Vannak emberi kapcsolatok amelyekben nincs helye a haragnak, és a mienk olyan!- Elárultál. Ha velem maradsz sosem kellett volna más. Így is kin szenvedés, hogy szeretnek és én lélektelenül tűröm, ölelek valakit, miközben rád gondolok, a gyerekeimben a te vonásaidat keresem, mintha a szerelemmel átöröklődtek volna rám a génjeid. Csodálatos élete lehetett a férjednek Jessica.- Igen… azt hiszem sikerült öt boldoggá tennem. De persze magamat is… vele. – mondta elgondolkozva az asszony.- Tehát szereted?! Veled ezerszer inkább élnék viszonzatlan szerelemben, mint a…- Sose mondj olyat, amit később megbánsz. Milyen asszony a feleséged. Ugy értem, szőke… barna, vidám… komoly…- Hogy te milyen voltál azt húsz év múlva is elsorolom, de öt nem tudnám élethűen leírni. Hát nem borzasztó ez? Még soha eszembe sem jutott, hogy összegezzem: milyen is ö igazán. Amikor azt mondtam: a feleségem, mindig te jelentél meg lelki szemeim előtt, rád gondoltam, veled reggeliztem, melletted aludtam el, a karjaidban ébredtem…- Hallgass Gregory… hallgass… – vacogta az asszony.- Tehát még mindig szeretsz? – sóhajtott fel a férfi.- Nem! Szerelemmel nem!- Hogy mondhatsz ilyet? Elfelejtettél?- Két évig imádtalak… de ugy lett vége, mintha a csillagos ég szakadt volna rám.- Megártott a pezsgő? Nem értelek!- Hogy is érthetnéd, amikor még most sem vagyok képes józan fejjel visszagondolni arra a rettenetes napra. Olyan az egész, akár egy rossz álom. Tudom, hogy fáj, de azóta nem ég érted minden csepp vérem, és én ott vagyok a férjem ölelésében, vele alszom, vele ébredek… boldog vagyok. De az elején nehéz volt. Nagyon nehéz. Éjjelente csuromvizesen ébredtem, mert azt álmodtam, veled csókolózom, téged ölellek…- És az olyan rossz volt?- Rettenetes… hátborzongató! – sóhajtotta az asszony. – Ha végighallgatsz megbocsátasz. A helyemben te sem tettél volna mást. Én nem szerethettelek… akkor…- Tudom. Megírtad, hogy mást szeretsz!- Azt hitted nekem jutottak eszembe azok a szörnyű szavak? Akkor leírtam, de ma már képtelen lennék rá. Nagyon szeretlek Gregory. Talán még jobban, mint akkor régen.- Hogy érted ezt?- Adnál még egy kis pezsgőt, és kérem a táskámat. Én vén bolond, elérzékenyültem.

Gregory töltött, odaadta a poharat, majd a táskáért nyúlt, és valami megmagyarázhatatlan erőtlenség fogta el. A táskán látszott, hogy nem a legutolsó divat szerint készült, jó ideje használják már. Összeszorult a szíve a sajnálattól. Micsoda életet biztosíthatott volna ö, ennek a drága asszonynak, és nélkülöznie kellett. De hát miért? Miért? Miért?! Milliomossá lett, de szinte semmi örömöt nem adott neki a pénz azon kívül, hogy meg kellett dolgoznia érte, miközben az, akinek mindenét a lábai elé rakta volna, szűkölködve élt. Nélküle.- Alig tudtam elszabadulni az unokáimtól. Imádnak, és én is őket. Csodálatos ez a pezsgő. Tudod mikor ittam utoljára? Sajnos, nem élek valami fényesen, de hát nem minden a pénzt. Három gyereket neveltünk, olyan gyorsan jöttek, hogy nekem abba kellett hagynom a munkát, csak nekik éltem, és sok mindenről le kellett mondanom, de megérte. Boldogok voltunk és a lányaim azt mondják: nekik volt a legszebb gyermekkoruk. Egy anya képes dáriusi gazdagsággá varázsolni a szegénységet, ha tele van a szíve szeretettel. Az enyém tele volt. És ma sem szűkölködnek benne a szeretteim.- A sorsod elszomorít, de mondjam azt, hogy te kerested magadnak? Mellettem gondtalan, boldog lehettél volna. Tudnod kellett, hogy volt mire házasságot ígérnem neked…- Tudtam, de sosem hittem hogy a pénz boldogit. Ma sem hiszem, pedig nem volt könnyű amit átéltem. Ám így visszagondolva mégis az volt a legnehezebb, hogy el kellett szakadnom attól akit minden porcikámmal szerettem, aki szeretett.- Változtathattál volna a sorsodon. Az eskümben bízhattál! Azt mondtam sosem kellene más csak te.- Mit gondolnál rólam, ha azt mondanám: elátkoztam valakit haló porában is? – kérdezte bűntudattal az asszony.- Nem értelek. Kit és miért kellett elátkoznod?- Anyámat, akit tisztelnem, becsülnöm és szeretnem kellett volna, aki érdemes is volt rá, és nemcsak a tízparancsolat miatt. Csakhogy abban a tízparancsolatban van más is. A tiszteld anyádat és apádat – on kívül még kilenc, és azok felvetik az emberben a kérdést: érdemesek-e a szülök a gyermeki tiszteletre? Persze ez alól a te őseid sem kivételek! – kapta el a hév az asszonyt.- A szüleimet ne bántsd. Ök meg akartak kerestetni, de én nem hagytam. Megalázó lett volna, hiszen azt írtad mást szeretsz, ne keresselek. Ismertelek annyira, hogy ha döntesz…- Jól ismertél, de várjunk vele. Van még abban az üvegben? Töltsél bármit, csak ártson! – kérte az asszony, és pillanatok alatt tíz évet öregedett.

Gregory meglepődött. Nem kellett volna annyira keménynek lennie hozzá, hiszen legszívesebben odaborulna a lábai elé és a ruhája szegélyét csókolgatná, csakhogy legyen miért tovább élnie.- Köszönöm Gregory, drága Gregory! – mondta Jessica, és lehajtotta a pezsgőt. – Ne nézz így rám. Tudom, hogy sokat változtam, nem ilyennek ismertél, de annak már nincs jelentösége.- Aki szeret, az olyannak szereti a másikat, amilyen.- Ez nem egészen így van. Amikor belém szerettél, nem ilyen voltam és nem is melletted csúfítottak el az évek…- Miket beszélsz? Te nekem ma is olyan szép vagy, amilyen voltál. A mai eszemmel nézve, felettem is elszállt az idö.- Akkor jól figyelj Gregory, a mai eszeddel. Anyámat két hete temettük el, aznap, amikor neked a levelet feladtam. Szomorú asszony volt. Már ott is, hát még utána. Én mindent elkövettem, hogy jókedvre derítsem, de ha a bánat megszállja a lelket, csak a boldogság tudná kiűzni onnan. Örömben kevés része volt.- Fogadd őszinte részvétemet. Azt hiszem engem kedvelt, vagyis semmi bajunk nem volt egymással, igaz, hogy egy kicsit valóban mindig szomorkás volt, de hát csoda? Sokszor elnéztem, ahogy öltögetett, és belefájdult a szívem. Az én anyámnak sosem kellett dolgoznia. Ráadásul engem sem egyedül nevelt… Keményen kellet állnia a sarat szegénynek. Nagyon szerethetett téged…- Mégsem tudom őszinte szívvel gyászolni! – jelentette ki az asszony és Gregorinak az volt az érzése, hogy kicsit már a pezsgő beszél belőle. Soha nem látta ennyire indulatosnak, gyűlölködőnek a lányt, akit szeretett. – Képtelen vagyok rá! – tette hozzá az asszony, és szemeit elöntötte a könny.

Gregory megijedt. Oda ült mellé és átölelte.- Hogy mondhatsz ilyet? Anyja csak egy van az embernek! Igaz, hogy más volt, mint az enyém, nem sokszor láttam mosolyogni.- Mert anyádnak mindene megvolt! Szerették, minden óhaját lesték, gondoskodtak róla, nem bántotta semmi! – sorolta Jessica.- Az előbb bántottad anyádat, most meg véded, ellenemben? De hát mi történt? Miért nem tudod eldönteni, hogy szeretted – e, vagy sem. Az anya mindenképpen szeretetet érdemel, hiszen az életet adja nekünk, de felnőtt szemmel az ember mindent másként lát. Meg tudja ítélni dolgokat. Szíved joga, hogy…- Igen, mindenkinek szíve joga, mit szeret és mit csinál az életével. A jog nekem is kijárt volna, mégis elvették tőlem. Nem szerethettem azt, akinek az elvesztésébe majdnem belehaltam, aki miatt boldogtalan is lehettem volna. Csak a szerencsémnek köszönhetem, hogy a férjem jó ember, és az első években türelmes volt hozzám. Becsült, tisztelt, hiszen szeretett.- Azt mondod anyád az oka, hogy nem szerethettél? De hát mi kifogása volt ellenem? Szerettelek, igaz, hogy fiatalok voltunk még de nem lettek volna megélhetési gondjaink, hiszen apám mellé bármikor beállhattam volna, és megbeszéltük, hogy várunk az esküvővel, amíg nem végzek. Azon a napon akartalak eljegyezni. Titokban. Ezzel! – vette elő a kis, agyonkopott dobozt. Odanyújtotta az asszonynak. Jessica alig látta könnyein át a drága ajándékot, de elvette, kinyitotta és megnézte.- Gyönyörű… de ma már kicsi lenne. Megvastagodtak az ujjaim. Sok munka van annyi gyerekkel, háztartással, mosással, miegyébbel. Felpróbálhatom?- A tied. Nem tudtam átadni, de azóta sokszor elővettem. Ne add vissza. Égeti a zsebem. A tied… nálad a helye.- Csodálatos. Kár hogy most már csak a kis ujjamra jön fel. De viselni fogom… ha nekem adod. Eddig téged égetett, hadd égessen ezután engem. Pedig nem érdemlem meg.- Miért mondasz ilyet. Tudom, hogy te sosem vétettél volna ellenem, ha rajtad áll…- Te remek férfi vagy Gregory, de nem minden hím ilyen!- Hím? Miért érzel ekkora haragot a nemem iránt? Valamikor kedvelted a fiukat, még barátként is. Én mindig igyekeztem kiérdemelni a megbecsülésedet…- Amiért nem tudok elég hálás lenni neked. Tudod hányszor ébredtem fel visítva, mert azt álmodtam, hogy a tied lettem?- És ez riasztott. Ha jól emlékszem voltak percek, amikor csak rajtam múlt, hogy nem történt meg a dolog. Ha nem lennék olyan szentimentális amilyen vagyok, talán ma kényszerből vagy anélkül, de együtt élhetnénk.- És még keservesebb lenne a sorsunk!- Nem beszélnél végre világosan – kérte Gregory.- Azért jöttem, de nem olyan könnyű. Az ember ne tépjen fel régi sebeket, csak ha elengedhetetlenül szükséges. Minden műtét fáj, de utána jön a gyógyulás. Ezért tartottam kötelességemnek, hogy idehívjalak. Nem tűrhetem, hogy haraggal gondolj rám, hogy hűtlennek, szószegőnek higgy, pedig akkor még nem gondoltam, hogy ennyire fájt neked az elvesztésem.- Annyira, hogy csak egy valami segíthetne: ha elfelejtenénk mindent, újra fiatalok lennénk, és ott folytathatnánk, ahol abbahagyatták velünk.- Ne reménykedj Gregory… inkább hallgass végig. Anyám is volt fiatal, és sokak, meg a fényképek szerint, gyönyörű. Ö is volt szerelmes. Bolondulásig. Hitt annak, akit szeretett. Csak azért tudom felmenteni gondolatban. Ha rajta múlt volna, soha nem vét ellenem, nem teszi tönkre az életemet, de volt egy férfi. Egymásba szerettek, és nem tudtak megállni a csókolózásnál, mint mi. Talán azért ígértette meg velem, hogy sosem megyek tovább, nem adom meg magam a legforróbb szerelemnek sem. Bárcsak ö is betartotta volna! – sóhajtotta az asszony.- Nincs igazad. Ma már én sem hagynám ki a lehetöséget.- Csak ugy véled, de ha végighallgatsz, a gondolatától is kiráz a hideg! – borzongott meg az asszony.- Beszélj hát! – kérte a férfi.- Anyám észrevette, hogy terhes. Szólt a férfinak! Azért nem mondok gazembert, vagy aljas férget, mert nincs jogom elítélni. Mindenki saját erkölcsi felfogása szerint él és dönt. Az a férfi nős volt, de anyámnak természetesen nem dicsekedett el vele, vagy talán ha megteszi, akkor is az övé lett volna. A szerelem… ilyen. Amikor megtörtént a baj, jó indok lett az alkalmi találkozások beszüntetésére. Rá akarta beszélni, hogy vetessen el. Adott neki ezer dollárt. Anyám, és nem tudom, hogy ezért dicsérjem-e vagy átkozzam, meghagyott…- De hiszen azt mondtad… három éves korodig volt apád.- Igen, de csak nevelő, ha lehet valakit kemény három éves koráig nevelni. Mert akkor jött rá, hogy anyám becsapta. Nem ö az igazi apám. Jóakarók elárulták neki, hogy nem hét hónapra születtem, ahogy anyám mondta neki, hanem időre. Az a férfi régen kísérgette anyámat, de hát ö a másikat szerette. És nemcsak azért, mert finom, gazdag Ur volt, luxuslakosztályt bérelt a szállóban, ahol szobalányként dolgozott. Ritkán találkoztak, de anyám, akár egy szédült liba, alig várta, a jöttét. Amíg ö volt, szóba sem jöhetett más. A halálos ágyán is azt mondta: nem bánta meg, mert egész életében azt a férfit szerette. Ha újra születne akár cselédjeként is, de mellette kívánna élni.- Szegény asszony! – szólalt meg Gregory.- Kedves, hogy védelmedbe veszed, mint örök vesztest, mint nőt. Ö nem akart megszabadulni tőlem… a lelkiismeretére hallgatott és itt vagyok. Itt vagyunk… szegény mi.- Mi? Ezt meg hogy érted?- Az a férfi, aki az anyámat kihasználta és elhagyta… az apád volt.- Teremtő isten! – sápadt el Gregory. – Akkor mi…- Igen… féltestvérek vagyunk! – sóhajtotta az asszony.- Ez biztos? – kérdezte döbbenten a férfi.- Anyám meglátta apádat és…- Meglátta, de hát sosem járt nálunk?!- Nem szeretett társaságba menni. Azt mondta elég ha a szülök az eljegyzés előtt ismerkednek össze, amikor már biztos a dolog. Különben sem hitt a mi kapcsolatunkban. Túl jó partinak tartott. Azt mondta az ilyen felemás kapcsolatnak sosincs jó vége. Tudod, aki csalódott az nehezen bizik.- Hol látta meg mégis az apámat?- A fényképeken, amiket az új gépeddel csináltál, vagy csináltak rólunk. Gyakran bejöttek a szüleid, ha összecsődült egy kis társaság. Szerették a fiatalságot, engem is kedveltek. Egy csomó fotót adtál, de valahogy sosem került sor rá, hogy eldicsekedjek vele anyámnak. Talán mert éreztem, hogy bántaná a háttér, a pompás bútorok, képek, meg mindaz ami nálatok van. Egyszer pap irt keresett, amire az ügyfele méreteit írja, és kicsúszott a könyvek közül a boríték. Ahogy elmondta, felemelte, vissza akarta rakni, de megakadt a szeme apádon. Anyám szerint a tizennyolc év alatt alig változott. Akkor este megkérdezte: odaadtam-e magam neked? Amikor azt mondtam nem, zokogni kezdett, alig tudtam megvigasztalni. Nem értettem. Örültem, hogy nagy nehezen elaludt. Másnap, amíg iskolában voltam, cselekedett. Mire hazaértem, és izgalommal telve készülni akartam a szülinapomra, mindent összepakolt. Pár perc múlva ott volt a kocsi. Utolsónak mentünk ki a házból, hogy a szomszédok mennél kevesebbet kérdezősködjenek. Természetesen mindent elmondott és én döbbenten hallgattam, majd toporzékolni, könyörögni kezdtem, de hajthatatlan volt. Nem akarta tönkretenni apádék házasságát, amiért ma tisztelettel gondolok rá. De akkor?! Ö mondta mit írjak a levélbe. Megértette velem, hogy a te érdekedben mondok le arról, ami úgysem teljesedhetne be soha, hiszen a törvények… meg egyebek. Azt mondta később hálás leszek neki a kegyetlen szakításért. Jobb volt, hogy elmondta. Ha továbbra is titkolózik, de követeli, hogy költözzünk el, azt hihettem volna: meg tudott rólad valamit, vagy a szüleid kérték, hogy tűnjünk el. Majdnem eszemet vesztettem.- Ha sosem láttam apámat, a nevemről gondolhatta volna, hogy…- A neved elég gyakori. Talán még jól is esett neki, hogy ugy fognak hívni, ahogy öt sosem hívhatták. Nem hitte, hogy éppen annak a fia vagy, aki… Hát ilyen a te apád Gregory!- A mi apánk Jessica! – sóhajtotta a férfi. – Ilyen. Mindig tudtam, hogy bővérű, de akkoriban én csak két éves voltam és, sosem hittem igazán hogy első perctől csalta az anyámat.- Anyád akkoriban élvezte a boldog anyaság semmihez nem hasonlítható állapotát és nem is gondolta, hogy miközben ö a gyermeküket dajkálja, a férje félrelép. Azt mondják minden embernek joga van az élethez, a boldogsághoz. Csak tőlünk rabolták el a párválasztás szabadságát. Mióta tudom, az is megfordult a fejemben, hogy ha anyám kitálal talán jobb lett volna… legalábbis neked. Vagy mégsem? Hiszen akkor apádat gyűlölted volna meg, anyád szenvedéséről nem is beszélve. Most már megérted miért tölt el irtózat, ha a csókjainkra gondolok, miért ébredek csuromvizesen, ha azt álmodom, hogy a karodban fekszem? Visítani szeretnék, ha feltámad bennem a vágy, amit a simogatásod okozott. Csak az nyugtat meg, ha imádkozni kezdek: köszönöm uram, hogy nem engedtél vérfertőzésbe sodródni… nagy a te kegyelmed!- Képtelen vagyok gondolkodni! – ölelte át az asszonyt Gregory. – Amit elmondtál, akár egy bunkócsapás. Ha hazamegyek…- Semmit nem teszel. Mit érnél vele, ha anyádnak bánatot okoznál… egyáltalán hogy van?- Jól!- Szerettem, öt. Nagyon kedves teremtés. Nem viselném el, hogy miattam bánat érje, különösen hogy tudom: az anyám önhibáján kívül bár, de elcsábította az urát.- Apának meg kell tudnia. – mondta határozottan Gregory.- Rád bízom. Tessék egy boríték. Anyám alig a halála előtt adta ide. Mindig azt kérte, hogy amíg él, ne mondjam el neked az igazat. Aztán tegyek belátásom szerint. Sokáig töprengtem, mit tegyek, de azt hiszem helyesen cselekedtem, amikor idehívtalak, legalább megszabadítalak egy fantomérzéstől, amelytől nem vetted észre a valódi szerelmet. Nem volt leragasztva. A fényképem van benne! – mondta. Az akkori… olvasd el, mit irt a hátuljára.

Gregory kivette a fotót és olvasni kezdte:

“Megtartottam… sosem bántam meg! Susan”- Ha akarod átadod apádnak, ha nem, nem. A mi dolgunkon már úgysem változtat semmit. Ahhoz túl koros, hogy gyakorolni kezdjen egy újfajta érzést: az apai szeretetet, egy… nő iránt.- Azt sosem tudhatjuk. – mondta elgondolkozva Gregory.- De gondolhatjuk! Ne felejtsd el, a mi kedves apánk ezer dollárt tett fel az életem ellenében…- Ne beszélj így! – kérte a férfi.- Hát mit mondjak? Követeljek tartásdíjat utólag? Kérjek kártalanítást anyám átsírt éjszakáiért, a sok – sok megaláztatásért, a hazugsággal szerzett nevemért? Akart engem, tehát hálásnak kellene lennem neki. A becsületéért névházasságot vállalt, miközben a mi kedves apánk élte a gondtalan gazdagok bohókás életét. Ki tudja hány testvérünk van még szerte az államokban.- Ne bántsd öt Jessica… én apámként szeretem.- Engem meg akart ölni! Lehet, hogy jobban is jártál volna, hiszen ha akkor anyám megteszi amire kérte, ma nem lennél ilyen boldogtalan és nem tettem volna tönkre a fia életét.- Joggal gyűlölöd öt…- Nem gyűlölöm… csak a tehetetlenség beszél belőlem. Neki tudnék menni a világnak. Kétszázmillió ember él az államokban és mi éppen egymásba szerettünk. – sóhajtott Jessica.- Sok lehet ilyen… anélkül hogy kiderülne.- Miből gondolod? Talán ismered a szellemi fogyatékosok statisztikáját? Anyám szerint a rokonházasságokból baj lehet.- Az sem biztos. Olvastam egy tanulmányt, a betegségek örökletességéről és példaként ismertettek egy települést, amelyre pár száz évvel ezelőtt egyetlen négy tagú család költözött. Nem fogadtak be idegent maguk közé, ma is ugy hívják a települést, ahogy őket, és mindnyájan egészségesek. A génkutatók szerint, éppen az idegenek kirekesztésével biztosították az egészséges utódokat. Vadidegen emberek között is fennállhat a veszély, hogy valamelyikük génje hibás és átörökliti az utódokra. Az sem ritka, hogy egészséges génekkel rendelkező, egészen közeli vérrokonok, ép utódokat hoznak a világra. Talán a mi génjeink egészségesek és.- Ne folytasd Gregory. Amiről nem tud az ember, az nem bántja. Egészségesek a gyerekeid? Fiú, lány?- Mind a kettő fiú. Hál istennek egészségesek.- Az enyémek is. És szépek, olyanok mint apád, vagy a férjem, meg amilyen anyám volt. Csupa szép ember, csak én lettem ilyen kis csökött. A lányaim hamar elkeltek…- Te is hamar elkeltél volna. Tehát a férjed jóképű? Akkor nemcsak jó szeme volt, de okosan is választott. – Megölelhetlek? – kérdezte gyámolításra várva, Gregory.- Mi mást tehetnénk? Összekapaszkodva próbáljunk dönteni, érdemes-e testvérként szeretni egymást ezután, vagy felejtsük el azt is, hogy a másik a világon van.- Drága kishúgom! – érzékenyült el a férfi. Jessica simogatni kezdte, a valamikor oly drága fejet.- Sírjál csak… sírjál. Hadd mossa ki a könny az évtizedes, árulásnak hitt fájdalmat belőled. Az eső is elveri a port és hiába dörög, villámlik, kiderül az ég, ujjá éled felfrissül a természet. Rád is várhat még boldogság, hiszen már nincs ami nyomasszon. Az álom szertefoszlott. Két lábbal kell megállnod a földön. Azt mondod a feleséged kedves asszony?- Igen. És nagyon szép… – tette hozzá Gregory.- Olyan, amilyet érdemeltél. Ha szeret, akkor boldog ember vagy Gregory, ezt magamról tudom. Sokszor elgondoltam milyen rossz lehetett a férjemnek eleinte, amíg fel nem engedett bennem az irántad érzett zűrzavar. Nem kellemes viszonzatlan szerelemben élni. Tudod én mit tennék most a helyedben?- Beszélj csak… a hangod azért szerethetem, vagy nem? Titkos testvérek leszünk… vagy elmondjuk apának…- Csak anyádnak ne. Ö nagyon szeretett engem.- Éppen azért nem értette, miért tűntél el.- Tudod Gregory, mi lesz ma, ha hazamegyek? Ünnep. A gyerekeknek ajándékot veszek, mintha karácsony lenne, és megcsókolom a férjemet. Ugy, mint valamikor… szóval nagyon! Azóta csókolózni sem szerettem. Ne nevess ki, de jó ideig, ha eszembe jutottak a csókjaink, be kellett rohannom a fürdőszobába, hogy kimossam a számat. Percekig öblögettem, mintha az változtatott volna valamit is a bűntudaton, amelyre persze ok nélkül kárhoztattam magam. A férjemmel sem tudtam soha olyan önfeledten csókolózni, mint akkor régen… veled.- Igen a csók… azokkal volt nekem is a legtöbb bajom. Sosem mentem bele többé olyan vad csókcsatákba.- A feleséged jókedélyü, érti a mókát?- Talán értené… de nehéz ugy mókáznia, ha biztos benne, hogy a másik csak kényszerüségböl, vagy tiszteletböl veszi a lapot, és teszi félre a fapofát. Szegény Patricia! Jól kifogta velem! – jegyezte meg öszintén a férfi.- Még nem fejeztem be! – vette át a szót Jessica. Tehát megcsókolom a férjemet, és lesz egy uj nászéjszakánk.- Jó neked, hogy képes vagy szeretni.- Ha nem is ugy, mint valamikor téged. Annyira sosem adtam ki magam. Az a nap, amelyen eljöttünk onnan, megedzett.- Én meg bemagyaráztam magamnak, hogy ugy csak egyszer szabad szeretni, és a feleségem jósága, rendíthetetlen nyugalma, helytállása sem feledtethet el egy ifjúkori lángolást. A házasságunk sok próbát kiállt. A fiait imádja.- A férjem is a három lányát. Olyan büszkén néz rájuk, ahogy csak egy boldog apa tud, és rám is. Idegenek előtt még ma is zavarba hoz a rajongó tekintetével. Vagyis nincs semmi baj BÁTYUS KÁM! A feleséged is lehet még olyan boldog asszony, amilyen én vagyok. Csak hát kár az elvesztegetett évekért.- Én is valami hasonlót találok ki, amikor hazaérek. Ugy értem ajándék, szép szavak… – sorolta Gregory.- Késö – jelentette ki Jessica.- Ezt mire mondod?- Hogy ne várj addig. Itt a telefon… hívd fel, és mondj neki valami szépet.- Megijesztem vele.- Ennyire ridegen éltetek? Sose félj attól, hogy az örömtől megijed az, aki szeret. Beszélj vele másképpen, mint szoktál, most már nincsenek lidérces remények, múltsirató vágyak, csak ö van és te. Légy kedves hozzá. Meglátod megéri. – biztatta az asszony és Gregory tárcsázott, de félt, hogy a belesulykolt bátorság cserbenhagyja. A felesége vette fel a kagylót.- Szervusz… drágám! — Gregory! De jó hogy hívtál. Olyan rosszat álmodtam az éjjel. Ugye nincs semmi bajod?.- Nincs… és ti… te?- Mi történt Gregory? – kérdezte ijedten az asszony,.- Semmi. Csak olyan magányosnak éreztem magam, nélküled.- Hiányoztak a gyerekek? – hitetlenkedett az asszony.- És te. Főleg te… hiszen… szeretlek!- Jól vagy Gregory? – hangzott rövid szünet után a kérdés.- Jól. Most már nagyon jól. – nevetett a férfi.- Nem kérdezem, hogy mit jelent a most már, de boldog vagyok drágám. Szeretlek! Ugye tudod mennyire szeretlek? Te sosem mondtad még nekem, igaz én kértem hogy csak akkor mondd, amikor ugy is éred.- Ugy érzem… drágám.- Hála istennek. – sóhajtott az asszony. – Tudod milyen nehéz olyan szekér után futni, amelyikről tudja az ember hogy sosem veszi fel?!- Pedig ott ültél rajta… csak hát nem minden kocsis tudja kimutatni, hogy örül az utasának. Még mindig olyan szép vagy, mint amikor eljöttem? – kérdezte Gregory, Jessica biztató tekintetén felbátorodva.- Gregory! Nem is tudom mondtad-e nekem mióta ismerlek, hogy szép vagyok?!- Pedig annyiszor elmondhattam volna, hiszen szép vagy drágám. Ezentúl naponta elmondom. Azt sokszor hallhattad tőlem, hogy csodálatos anya vagy, az anyaszivedért is lehetne szeretni…- Mit ér a szépség, ha éppen arra nem hat akire kellene. De ha igaz… hogy…- Igaz szívem… nagyon szeretlek.- Ugye nem ittatok? – kérdezte kicsit gyanakvón az asszony. – Nem merek hinni a fülemnek!- Tudod, hogy nem szoktam.- De ilyeneket sem szoktál mondani. Olyan boldog vagyok, mégsem merem elhinni hogy az lehetek. Siess haza drágám.- Anyámat csókolom! – mondta hirtelen Gregory.- Át is adom, mert neki lett igaza! – örült az asszony.- Miben?- Hogy elöbb – utóbb belém szeretsz. Azt mondja a férfiak ötven felé, vagyis a rolóhúzás előtt, kapkodnak fűhöz – fához, és boldog az az asszony, akibe az ura másodszor is beleszeret. Szerinte ö boldog házasságban élt, de rajtam nem tesz túl, pedig belém csak most lett szerelmes a párom, először. Ám jobb későn mint soha. Nagyon szeretlek Gregory, és egy percig se legyen lelkifurdalásod a közömbösséged miatt. Biztosan volt rá okod. Majd ha ugy érzed elmondod. Én már el is felejtettem mindent. Ugye te sem leszel többé szomorú, és ugy ölelsz majd, ahogy vágyom a csókodra a simogatásodra. Boldoggá tettél… köszönöm, drága Gregory- Köszönnivalóm csak nekem lehet. – sóhajtotta a férfi és letette a kagylót.- Ugye mennyivel könnyebb? – kérdezte azzal a régi, kedves mosolyával, Jessica.- Mázsákkal…- Akkor induljunk. – állt fel az asszony. – Ne felejtsd el, hogy a férjem mindent tud. Én képtelen vagyok hazugságban élni és ki értse meg az embert, ha nem a házastársa. Azt mondta hívjalak el hozzánk, ha nem veted meg az otthonunkat, mert nem sokkal különb annál, amiben anyámmal laktunk.- Alig várom, hogy megismerjem. Irigylem a fickót. Ilyen növel élhet, mint a hugom!- Na látod… megy ez, csak az első percekben érzi ugy az ember, hogy leszakadt az ég. Képzelj el engem… akkor. Benned még maradt valami reményféle, hogy hátha meggondolom és előkerülök, de bennem minden összeomlott. Az egész világ. És ha már itt tartunk, így, huszonöt évvel okosabban, be kell vallanom, hogy anyám helyében én is ugyanazt tettem volna.- Lett volna más megoldás is… kevesebb szenvedéssel…- Neked! És anyádnak? Arra nem gondolsz? Ha kiderül miért menekülünk el a városból, ö is meg tudja és segíteni úgysem tudott volna senki. Hogyan? Fogadott volna örökbe az apád? Adott volna egy halom pénzt kárpótlásul? El tudod képzelni anyád érzéseit?- El. Annál is inkább, mert egyszer félig tréfásan azt mondta apámnak: ugy csalj meg, hogy ne tudjak róla, mert ha a kalandodnak nyoma marad, elperelem a gyereket attól a… nőszemélytől. Az én fiam testvérét ne nevelje más. Megmaradt bennem, mert könyvben sem olvastam soha hasonlót, és ahogy anyám gyermekszeretetét ismerem, képes is lett volna rá. Abba meg anyád rokkant volna bele. Hitted valaha is, hogy ilyen az élet?- Most már jól van minden ugy, ahogy történt! – állt fel Jessica. – Tudod hogy enyhén kótyagos vagyok? A férjem örülni fog…- Annak, hogy ittál?- Annak is… sosem kívántam az italt, még jeles ünnepeken sem. Azt mondtam: nekem ital nélkül is jókedvem van, és spiccesen sem biztos, hogy jobb lenne. Ö persze ivott – egy két kortyot, ha olyan alkalom adódott. A gyűrűvel mi legyen?- A tied… feltéve, ha a férjed megengedi, hogy…- A bátyámtól csak elfogadhatok egy kis emléket?!- Mit vigyek a többieknek? Elvégre valamennyi lányod, unokád, az én rokonom is.- Ahogy mondod bátyuskám. Ugye nem is gondoltad volna, hogy kornyadozó trubadurból, percek alatt sógorrá, nagybácsivá leszel?- Nektek is el kell jönnötök hozzánk. Beszélek Pat – al…- Még mit nem? Képtelen lennék anyád szemébe nézni!- Te?! – kérdezte elképedve a férfi, miközben leszólt taxiért. – Apám a bűnös! És nem is azért, mert félrelépett, hanem mert nem vállalta a következményeket. A helyében…- Hagyd öt. Talán azt hiszi nem vagyok. Maradjon meg abban a tudatban. Nem akarom, hogy azt a kedves embert, akivel olyan jól megértettétek egymást elítéld csak azért, mert félrelépett.- Tulajdonképpen ezerszer félrelépett… és én is tudtam róla. Falta a nőket… de anyád szegény peches volt. Nemcsak a felejtés maradt neki, – a szívfájdalom is, amit én is éreztem éveken át, hanem, hál istennek te is. Tudod milyen jó érzés, ha az embernek húga van? S ráadásul olyan, akit nagyon szeret?- Tudom. Csak hát le a kalappal, ahogy átértékelted az érzéseidet. Örülök, hogy segítettem benne, a jelenlétemmel. Nekem sokkal nehezebb dolgom volt akkor! – mondta Jessica, a liftben.

A látogatás hosszura nyúlt, sokat beszélgettek, nevettek. Gregory el volt ragadtatva az unokahúgaitól. Mindegyikben felfedezett valamit anyjuk ifjúkori vonásaiból, mozgásából. Arról, hogy féltestvérek, csak Jessica férje tudott, aki megígérte, senkinek nem szól, amíg Gregory így, vagy ugy el nem rendezi a dolgokat otthon. Fő a békesség. Egyfolytában azon törte a fejét, hogyan segíthetne Jessicán, anyagilag, hiszen ha fele vagyonát rájuk íratná, akkor sem adná oda azt, ami a törvény szerint is járt volna neki. Az apai szeretet, a szép gyermekkor, a jó iskola, a szép ruhák, szórakozás, kocsi, mind kimaradtak az életéből, a kárpótlás pedig? Lehetetlen! Minden a maga idejében boldogit, utólag inkább megkeseríti az ember szája izét. Azét is aki adja, azét is aki kapja. Jólesett a sógorát hallgatni:- Szerencsére remek feleséget kaptam aki a keveset is mindig művészien be tudta osztani, sosem éreztük nagy hiányát a pénznek. A mosoly, a szeretet csodákra képes.- De azért szeretnél egy saját műhelyt, ugye? – kérdezte Gregory.- Majd valamelyik vejem ügyesebb lesz nálam. Kettő közülük autószerelő. Ott ismerkedtek meg a lányokkal a műhelyben. Tíz éve dolgozom egy helyen. A főnök meg is becsül, és nem dicsekvésként mondom, de sok ügyfele ragaszkodik hozzám.- Vagyis jobban is kamatoztathatnád a tudásodat!- Vénségemre változtassak? Akár hiszed akár nem, képtelen lennék ott ülni egész nap az üvegkalitkában, mint a főnök. Nekem az olajszag, a szerelés, életszükséglet.- Ez remek! Akkor ha nyittok egy mühelyt, adott lesz a rendelők köre.- Nyitunk? Ugyan miből nyitnánk? – nevetett Douglas.- Kölcsönből…- Azt vissza is kell adni.- Ezt nem kellene, ez a lehető leghosszabb lejáratú kölcsön, amit eddig aláirtak.- Na ne mondd! – komorodott el Jessica. – Aztán hány évre kötnénk le magunkat vele?- Örökre!- És persze kamat nélkül, csak ugy érzelemből, mi? – kérdezte pironkodva. – Hagyd ezt Gregory! Kérlek?- A kamatot már előre felvette a cég, és tulajdonképpen abból tevődik össze a töke, amit kölcsönként kaptok. Így kerek a dolog, vagyis nagyon boldoggá tennétek vele, ha elfogadnátok a kezdő tökét. Van a városban eladó szerviz, vagy szívesebben építenétek egyet? – kérdezte sógorát, Gregory.- A harmadik vejem építész… és készitett már néhány vázlatot, egy igazán modern, szép garázsról, mert tudod hogy van, ha valami a családban szóba kerül, nem egykönnyen felejti el az ember. A vejeim azt mondják rám építenék, az én szorgalmamra, szaktudásomra, de hát nem adtam volna hozzájuk a lányomat, ha ők kontárok lennének. A fércmunkát sosem türtem el, s ráadásul a mi szakmánkban veszélyes is, ha hibázik, vagy elnagyolja az ember.- Készítsétek el a tervet, de ne fukarkodjatok, amennyi annyi áll rendelkezésetekre, hiszen én tartozom nektek és nem is ennyivel. Jessica boldogsága minden pénzt megér, és ö azt mondta nagyon boldog volt veled.- Ezt mondta? – pirult el a férfi és nem mert a feleségére nézni. – Hát még, ha… – kezdte, de elhallgatott.- Hát még ha ezután gond nélkül élhettek! – fejezte be a mondatot Gregory.- A gond, és baj csak erősíti, edzi az igazi szerelmet. Másra gondoltam…

Jessica odanyúlt a férje kezéért. Olyan természetességgel emelte az arcához, ahogy kevesen tudnák, és megcsókolta. Douglas nem tudta volna elkapni sem, de hát nem is akarta. A keze fejére hulló könnycsepp többet jelentett neki mindennél.

Gregory útban hazafelé, a repülőn ugy érezte, nem ugyanaz aki előző nap volt. Gondolatai a felesége körül jártak. Milyen nagy szamár is tud lenni egy férfi, ha elvakítja a szerelem, vagy inkább az önsajnálat. Sebnyalogatás, mert elhagyták, ami nem éppen hízelgő állapot. Nagyon tudja bántani az önérzetet. Mindig annak rosszabb akit otthagynak és ö akkor, meg volt győződve, hogy Jessica becsapta, mást szeret, elhitte neki amit irt. Egy férfi önbecsét sárba tudja rántani a csalfaság. Akkor is, ha nem jelentett számára olyan sokat a hűtlen nő, mint neki Jessica. Aztán eltelt nyolc év, nagyjából Csókos Brigit cseppet sem önzetlen, de mindig hatásos segítségével. Nem érdekelték a lányok, pedig akadt volna nem is egy. Ugy csinálta, hogy minél több idejét foglalja le a tanulás, a munka. Dolgozott, akár egy megszállott. Apja többször figyelmeztetette: ne vidd túlzásba fiam. Az erő véges, be kell osztani. Hiába vagy fiatal, az élethez más is kell. Nézz körül a lányok között. Nősülj meg. Nem élhetsz örökké egy ködös emléknek. Patriciáékhoz is a szülei kedvéért ment el. Nagy parti volt, sok ismerős, de ö főleg a barátokkal társalgott.- Szabad? – állt meg mellett egy csodálatosan szép lány, fülig pirosodva.- Természetesen.- Azt mondják a házikisasszonyt illik megtáncoltatnia a férfi vendégeknek, de hát ha én arra várnék, hogy maga…- Bocsásson meg. Nem vagyok oda a táncért… és…- Nem érdeklik a lányok!- Ezt meg honnan veszi?- Hírlik. Megijesztettem?- Nem csak… az embert egy kicsit meglepi ha szembesül a mások véleményével.- Ha érdekelnék régen észre kellett volna vennie, hogy… szerelmes vagyok magába! – nézett a szemébe a lány.- Belém?! De hát maga gyönyörű. Olyan udvartartása van, hogy akárki boldog lenne vele…- Csak magát nem érdeklem.- Ne haragudjon, sosem voltam túl harcos természet. Akkora táborba beállni a győzelem legkisebb reménye nélkül…- Talán éppen a gyávaságának köszönheti a gyözelmét!- Ezt meg hogy érti?- Ahogy mondom. Akik állandóan ott vannak körülöttem, nem érdekesek, hiszen már behódoltak, de aki nem hajlandó kapitulálni, az mindig izgalmas, nem gondolja?- Talán igaza van. De hát vannak nálam sokkal jobb képű férfiak is, akik boldogok lennének, ha…- Nem érdekel az ö boldogságuk. A magamért szeretnék mindent megtenni, és én csak akkor lehetek boldog, ha maga viszontszeret.- Ugye most játszik velem?- Sosem tennék olyat. Magával nem.- Zavarba hozott…- Pedig nekem lenne restelkednivalóm. Egy lány, aki kiteríti a lapjait. Szánalmas vagyok, ugye?- A szép érzések sosem alázhatják meg az embert, de…- Maga képtelen viszonozni.- Mit mondhatnék erre? Nem vagyok szerelmes magába.- És másba?- Erre nem válaszolok. Képtelenség volna egyetlen szóval elmondani, hogy…- Mást szeret!- Nem egészen… szóval…- Tehát visszautasítja az érzéseimet. Azt akarja, hogy én is olyan boldogtalan legyek, mint maga?- Honnan veszi, hogy…- Aki szeret, az nemcsak a szemével lát. Érzem hogy valami bántja. Szeretnék segíteni… miért nem hagyja?- Mert nem tudnám viszonozni a szerelmét, ha valóban ugy érez, ahogy mondja.- Nem is kell. Nem kérek alamizsnát. Engedje, hogy kiérdemeljem a szerelmét. Tegyen próbára, szánjon rám egy kis időt. Nagyon kérem… – tekintett rá könnybelábadó szemekkel.

Akkor nézte meg alaposabban. Csodálatos fekete haja volt, a bőre tejfehér és a sötét barna őzike szemek, gyémántként csillogva ragyogtak felé. A szája duzzadt, érzéki vonala, az orra leírhatatlan piszesége, nem igen hagyhatott volna hidegen egyetlen normális férfit sem.- Mit néz? Csúnyának talál? – kérdezte Patricia, állva a vizslató pillantást.- Nincs ember, aki magára azt mondaná, hogy…- Akkor vegyen el engem feleségül!- Szerelem nélkül?! – bökte ki értetlenül.- Én szeretem, és ha maga beéri ennyivel, ha elfogad…- Ne alázkodjék meg… kérem…- Inkább sírjam tele a párnámat esténként, ahogy hónapok óta teszem?- Nem is tudom mit mondjak?- Amit hallani szeretnék.- De hát mi lenne az? Azt hiszi a szülei beleegyeznének, hogy olyanhoz menjen, akitől nem várhatja el hogy boldoggá tegye.- Egy hete nagykorú vagyok. Nem jött el a születésnapomra, pedig én címeztem a meghívót… a szüleinek.- Ugy tudom ők itt is voltak.- De én elsősorban magát vártam. Hol volt?- Nem szeretek társaságba járni.- Gregory, menjünk ki a kertbe. A téma nem olyan, hogy táncközben megbeszélhetnénk.- Ahogy parancsolja. – egyezett bele ö, és akkor még nem is sejtette, hogy tíz perc múlva vőlegény lesz.- Akkor vegyük ugy, hogy most kezdünk beszélgetni! – szólalt meg Patricia, mihelyt leültek, távol a háztól, a megszokott helyére. – Szeretem! Ha nem lehetek a felesége én is olyan bánatosan élem le az életemet, mint maga…- De hát nem is ismer. Mit tud egyáltalán rólam?- Annyit, hogy akár amiatt is magába szerethetnék. Nem tudta, hogy a tehetséges, a valamiben kitűnő emberekbe könnyű beleszeretni?! Magáról annyi szépet és jót hallottam, olyanoktól, akik inkább irigylik, mintsem elfogultak lennének. Tudom hogy pontos, szavatartó, gyorsan döntő…- Egyik sem ok arra, hogy belém szeressen. Nézzen meg jobban. Az udvarlói mind magas, csodálatos férfiak. Odavannak magáért…- Vagy a pénzemért. Tudja én mindig hideg fejjel néztem a világot. Ha valami túl szép, bizalmatlanná tesz.- Nem hiszi el, hogy bele lehet szeretni magába?- Nem! Amíg magától nem hallom, hogy szeret.- Azt hiszem én már nem tudok szeretni soha többé.- Tehát jól sejtettem. Csalódott. Akkor eggyel több oka van, hogy engem vegyen feleségül. Egyedül nem élhet, gondolom maga is szeretne gyerekeket, akárcsak én, és velem jól jár. Tudom mit vállalok. Nekem elég, ha megtűr maga mellett…- Hallgasson kérem… Ha érez is valamit irántam, el fog felejteni. Az egyoldalú szerelmek nem hosszú életüek.- És ezt éppen maga mondja?! – nézett rá Patricia könnyes szemmel. – Hát nem érti? Szeretem, és fáj, hogy nem boldog.- Vagyis szánalomból alázkodik meg ennyire! – nézett rá hálásan ö.- Ha a szívemre hallgatok és ki is mondom az igazat, az miért baj?- Mert félreérthető. Ha egy férfi vall szerelmet, egészen más, mintha…- Akkor vegye ugy, hogy én más vagyok, mint a többi lány. Ha magának nem kellek, sosem megyek férjhez.- Ha maga tudná, mit érzek, kislány?! Szörnyű kellemetlen helyzetbe hozott. Huszonnyolc éves vagyok, a szüleim szerint ideje volna, hogy megnősüljek, de tegyem tönkre valakinek a boldogságát, csak azért, hogy…- Ha engem ért a valaki alatt, az elutasításával tesz boldogtalanná. – nézett rá őszintén a lány.- Ebben az esetben nem tehetek mást, minthogy megkérem: legyen a feleségem.- Ezt komolyan mondja?! – ragyogott fel a lány arca, és átkapta a nyakát. A szája éppen csak érintette az övét, de látszott, hogy a csók belső sugallatra indult, aztán a hév elhalt, az ö érzéketlen fogadtatásán. – Ne haragudjon! – pirult el Patricia. – Soha nem csókolom meg, ha nem akarja, de másokkal el kell hitetnünk, hogy jól megvagyunk egymással.- Maga csodálatos teremtés! – mondta akkor ö, és megcsókolta Patricia arcát.- Kezdetnek nem rossz! – adta vissza a puszit a lány, és elkapta a kezét. – Jöjjön! Bejelentjük a hogy eljegyeztük egymást.- De csak így, ilyen hirtelen? Mit fognak szólni a szülei?- Olyan boldogok lesznek, mint én. Ugyanis tudnak a maga iránt érzett reménytelen szerelemről, és most már elárulhatom: lelkére kötötték a maga szüleinek, hogy ha kell, hat ökörrel, de vonszolják ide ma este. Örülök, hogy megtették.- Én féltem magát!- De hát mitől?- A csalódástól. Maga csodát vár és attól tartok, én nem tudok megfelelni az elvárásainak.- Nem várok csodát. Arra vágyom, hogy szeressen, de tudom, nem minden vágyálom válik valóra, ám ami megmarad álomnak, azt olyannak képzeljük, amilyennek szeretnénk.- Rendben van Patricia. Belemegyek ebbe a féloldalu szerelembe, és ígérem, hogy mindent elkövetek…- Pszt. Ne mondjon semmit. Bízzon rám mindent. Ugy érzem annyi bennem a szerelem maga iránt, hogy elég két ember boldogságához is. Csak egyet kérek, hagyja, hogy boldogítsam és ne próbáljon meg szerepet játszani. Úgyis észrevenném. Csak akkor mondja, hogy szeret, ha valóban ugy érzi.- Sokan azt mondanák rám, hogy burokban születtem. Ilyen gyönyörű lány és egy…- Ki ne mondja! Nehezen tűröm, ha bántják azt, akit szeretek. – mondta komolyan Patricia és felnőtt módjára belekarolt, hogy a szüleikhez menjenek.

Furcsa hónapok következtek. Ha kettesben voltak sok minden szóba került, csak az érzelmeik nem. A találkozások és a bucsuk alig – csókot jelentettek, ha más is jelen volt. Ha nem, csak egy hellóval köszöntötték egymást. Patricia boldognak látszott és ez öt is magával ragadta. A barátok irigykedő megjegyzései jólestek neki, de mihelyt kettesben maradtak képtelen volt közeledni hozzá. Úgyis megérezné, hogy nem szívből jön! – gondolta. Már akkor sem hinne nekem, ha valóban beleszeretnék. Akkor meg minek játsszam meg magam?

Az esküvő csodálatos pompával zajlott le. Neki elcsuklott a hangja, amikor a pap kérdésére válaszolnia kellett. Ugy érezte elárulta azt, akinek a legszentebb esküvel, saját szavaival fogadott örök hűséget. Ma is legszívesebben a föld alá süllyedne szégyenében, de a nászéjszakán kudarcot vallott. Csókos Brigit vigasztalgatta másnap.- Rá se ránts! Gyakran megesik, hogy a férfiak csődöt mondanak. Leginkább olyankor, ha nagyon akarnak bizonyítani, vagy örülésig kívánják, azt akit végre megkapnak. Vannak egyéb okok is, de azok hál istennek nálad nem állnak fenn. Az imént bizonyítottad. Remélem a jó tanácsokat, amiket adtam, megfogadod. Pótcselekvés. Sokan csinálják. Odaképzelnek valaki mást… vagy az emlékképeikkel támogatják meg a nehezen lobbanó vágyukat. Ugy tudom gyönyörű lányt vettél feleségül. Akkor meg a mi baj? Ha nálam sosem sülsz fel, nála sincs okod rá. Biztosan szeret… és ha így van, akkor türelmes lesz. Kivárja, amíg helyt tudsz állni. Gondolj a mi kis tornagyakorlataink valamelyikére, amelyik legjobban megmozgatta a pornófantáziádat, akkor menni fog. A test hamar legyőzi a lelki gátlásokat. Mert benned azok vannak. Lelki sérelmek. Csak tudnám miért?! De hát nem tartozik rám. Nekem az a dolgom, hogy segítsek, eligazítsalak, ha gondod támad. Meglátod menni fog. Ma este már sikerül. Persze ha még szűz, az elég nagy baj, mert ha ö kezdeményezne könnyebb lenne. Hagyni magát könnyebb az embernek, mint megdolgozni az örömért. Nekem elhiheted.

Azóta sosem járt Csókos Brigidnél. Biztosan ki is öregedett a Clubból. Vajon képes volt-e rá, hogy abbahagyja, és férjhez menjen. Remek anya lett volna belőle. Mestere volt a hízelgésnek, a mások kedvébe járásnak, szeretetet adott, miközben szívszakadva vágyott viszonzásra. Csak hálával gondolhat rá. Pszichológus és örömlány volt egy személyben, ami ritkaság.

Attól kezdve nem okozott gondot a házasélet. Eleinte odafigyelt a rendszerességre, mert nehéz annak kezdeményezni, akit nem hajt a vágy, később Patricia átvette a kezdeményező szerepét. Egyik – másik ölelésük csodálatosra sikeredett, de amíg csókos Brigit, vagy Jessicát kellett maga mellé képzelnie, hogy elkapja a hév, hogy igazán tűzbe jöjjön, addig nem lehetett elégedett önmagával. Bántotta, hogy nem tudja megadni a gyönyörű asszonynak azt, amit nála különb férfiak is boldogan megadtak volna neki. Az igaz szerelmet, az egekbe röpítő kéjt. Nem ember az, aki az anyagilag, vagy érzelmileg kiszolgáltatottakat megalázza. Márpedig ö megalázónak érezte Patricia helyzetét, még akkor is, amikor az első anyaság, szinte mámorossá tette az asszonyt. Mi járhat most a fejében? Szültem neki egy gyereket mégsem szeret! Örök bűntudatban élt, de a gyerekről is az jutott eszébe: milyen lehetett volna a Jessicáé? A szerelemben fogant? Patricia jól érezte magát a családban. Apja és anyja kényeztették, hiszen meg voltak győződve róla, hogy a fiuk boldog, és az unokák amúgy is lázba hozták őket. Tizenhét év taposómalom. Patricia számára. Mert ugyan mi boldogíthatta volna a langyos ölelésekben. Legalább csókolózni tudott volna vele, de képtelen volt rá. Mihelyt elkapta a láz, hiszen Patricia nem igen hagyott volna férfit hidegen, azonnal eszébe jutott Jessica és minden megaláztatása, reménytelen szerelme. Hogy is mondta most a húga?- Mutasd meg neki, milyen egy igazi ölelés! Hiszen szereted, csak ugy gond oltod már nincs jelentősége annak, hogy kimond, ha ennyi évet kibírt melletted, talán nem is igényli. Mondj el neki mindent kettőnkről. Ha valaki, hát ö meg fog érteni. Én vagyok a hibás. Ha tudtam volna, hogy benned ilyen mély az érzés, nem fogadok szót anyámnak és elmondok mindent neked. Tudod a mi esetünk más, mint a szerelmi csalódás, ebből a kábaságból abban a pillanatban kigyógyul az ember, mihelyt meghallja, hogy miért tilos a szerelem. Mintha egy vödör hideg vízzel zúdítanák nyakon az embert. Sajnálom, hogy boldogtalanná tettelek… és még jobban, hogy Patricia sem lehetett boldog melletted. Pótolj be mindent! A szerelem csodálatos dolog Gregory, nézz ránk! Ennyi év után is ugy csókolózunk, akár a tinédzserek. A gyerekek előtt sem szégyelltük és hál istennek ők sem restelkednek. Jó is a házassága valamennyi üknek. A reggeli házastársi csók egész napra erőt ad a férfiaknak, csak hát ezt kevesen tudják. A csók az összetartó kapocs, egyik öleléstől a másikig, minden bajon és gondon átsegít.

Gregory könnyűnek és határtalanul boldognak érezte magát, először vágyott minden porcikájával Patricia ölelésére. Próbált visszaemlékezni a bőre simaságára, csókja izére, a simogatására. Beleremegett, ahogy végiggondolta, mi mindent tett meg az ágyban, és egyébként is Patricia, hogy bebizonyíthassa mennyire szereti. Melegség töltötte el, amikor eszébe jutott, hogy amire csókos Brigit azon az első éjszakán próbálta megtanítani, azt Patricia, szerelme sugallatára, belső indítatással mind bevetette, hiába. Neki mindig csak az járt az eszébe: a hűtlen lánnyal milyen lett volna? Mennyivel jobb?! És néha az is, hogy Jessica soha nem ment volna olyan messzire, csak azért hogy megtartsa magának. Mocskos gondolatokat képes kiagyalni az ember, ha ugy érzi, hogy vétett ellene az élet és legtöbbször azt bántja, akit nem kellene. Hogyan lesz képes a feleségével elfeledtetni mindazt, amit ugyan sosem mondott ki, de folyton ott bujkált a gondolataiban: mással is megtenné… akárcsak csókos Brigit. Jóságos ég! Annyit már tudhatna, hogy a nők csak két dologért követnek el mindent, hogy a férfiak kedvére tegyenek: pénzért, és szerelemből. Patricia szerelemből próbálkozott meg mindennel, amit a szíve, és érte égő teste diktált, és minden férfi boldog lehetne, ha olyan szerelmi partnere lenne házon kívül, mint neki a hitvesi ágyban. Ezentúl másként lesz. Összehangolódik az adás és a vétel. Elmúlt belőle az elhagyottak engesztelhetetlen fájdalma, lavinaszerűen változott át a Jessica iránt érzett múlhatatlannak hitt szerelem, testvéri szeretetté. Micsoda megkönnyebbülés! S ha elgondolja, hogy milyen gondolatokkal indult útnak. Hogy hajlandó lett volna mindent felrúgva, régi szerelmével új életet kezdeni. Felépítheti-e valaki a boldogságát, mások bánatára? Előbb utóbb hiányoztak volna a gyerekek, szürkébbnek tűnt volna a szépnek hitt álom, az ölelések annyi örömöt sem adtak volna, mint a hitvesi szerelmeskedések. Csalódott volna… és ha ö, akkor Jessica is. A másik ellenében sosem lehet igazán boldog az ember.

Amikor hazaért már aludt a ház csak Patricia szobájában égett a villany. Rá vár! A külön hálószobát Patricia rendezte be. Szüleinek azt mondta: ébren alvó és minden mozdulásra felébred. Csak ö tudta, hogy attól a fagyos, feszélyezettségtől akarta megkímélni öt, ami mindkettőjüket elfogta, ha kettesben maradtak. Szinte futva tette meg az utat odáig. Lihegve támaszkodott a csukott ajtónak és meghatottan nézte a gyönyörű asszonyt, aki olyan kitartó türelemmel szerette, és akit – most már tudja – Mindigis szeretett. Bárcsak lett volna ereje évekkel ezelőtt kimondani. Patricia kiugrott az ágyból és egymás karjába futottak. A marcangoló, forró csók közben egyiküket sem zavarta, hogy könnyük végigfolyt az arcukon. A szemük ragyogott. Amikor pillanatokra elengedték egymás száját felkacagtak, akár tavasszal a gerlicék, amikor párjuknak örülnek.- Gyönyörű vagy… édes szerelmem. Büszke vagyok rá, hogy a feleségem és gyermekeim anyja vagy. – suttogta Gregory.

Először vetkőztették le egymást, és amikor már ruha nélkül voltak, Gregory csókkal csalta feleségét a langyos tus alá. Ugy mosták, simogatták, csókolták egymást, mint két szerelmes, akik tudják hogy előttük az egész gyönyörű, sejtelmes éjszaka. Mit éjszaka? Az egész élet!

Gregory ébredt elsőnek és elbűvölve nézte az alvó asszonyt. – Én tettem boldoggá. Milyen gyönyörű! – gondolta és nem állta meg, hogy bele ne csókoljon az alvástól kissé száraz, szép ivó ajkakba.

Dél volt már mire bekopogott apja szobájába.- Visszajöttél kölyök? – kérdezte a szokott kedélyességgel. – Mi újság odaát? Rendben mennek a dolgok?- A vállalatnál igen.- És hol nem? – nézett rá csodálkozva az apja.- Van valami, amit meg kell beszélnünk, apa.- Mi a baj? Olyan gondterheltnek látszol.- Inkább csak a téma komolysága… a dolog magántermészetű. Kérsz egy italt?- Annyira komoly a dolog? – nézett rá az apja. – Töltsél! Egy kicsit rám ijesztettél, fiam.- Lenne mivel?- Csak egy valami van, ami titok előtted. A csapodárságom gondolom nyílt titok… de van valami ami régóta nyomaszt.- Negyvennégy éve? – kérdezte Gregory, miközben odanyújtotta apjának a poharat.

Az öreg jót húzott az italból, mint aki erőt akar meríteni, aztán bólintott.- Pontosan annyi. Honnan tudsz róla?- Tőled szeretném hallani!- Úgyis elmondtam volna… ha nem is most, de még idejében ahhoz, hogy ne maradjon utánam elvarratlan szál. Akkoriban volt egy gyönyörű szobalány. Nem sokszor lehettünk együtt, de még érintetlen volt, amikor először összefeküdt velem. Szerelemből. Soha semmit nem kapott tőlem…- Csak ezer dollárt… angyalcsinálásra! – lökte ki magából, majdnem gyűlölettel Gregory.- Tehát nyomoztál utánam? – sóhajtotta az öreg.- Soha nem jutott volna eszembe, de az élet néha furcsa dolgokat produkál. Hallgatlak.- Való igaz. Amikor megmondta, hogy terhes, adtam neki egy csekket. Többé nem láttam. Tudtam, hogy a csekket beváltotta.- És megnyugodtál?!- Tudod, hogy sosem voltam monogám természet. Anyád, ha nem is volt frigid, de nem tudott együttrepülni a vágyaimmal az ágyban. Nem mintha nem tettem volna meg mindent és ö is, de nem egyforma a vérmérsékletünk és ilyenkor nincs mit tenni. Mielőtt elizélnél hallgass végig. Annyit sikerült megtudnom a szállodában, hogy férjhez ment és elköltözött abból az államból. Tudni akartam mi lett az állapotával. Nyomoztattam utána. Amikor a nyomára bukkantak, megint költözőben volt. Válás után. Annyit sikerült megtudnom, hogy a férje rájött, nem tőle van a gyerek és elhagyta. Néhány államban próbáltam utol érni, de legalább ötvenben kezdhetett új életet. A lelkiismeretem megnyugtatására nyitottam egy számlát, amely azóta is kamatozik. Nem adtam fel, hogy egyszer rájuk találjak, de ha mégsem sikerül, amíg élek, terád testálom a feladatot. Annak a gyereknek a léte, és az élet hozzá való igazságtalansága, azóta is szégyennel tölt el. Én vagyok az oka, ha nem ugy él, ahogy, lányomként, ahogy téged neveltünk. Meg tudtál valamit róla, vagy csak a szóbeszéd ért el hozzád? – nézett rá fáradtan az apja.- Tessék! – nyújtotta át a boritékot, amit Jessica anyja hátrahagyott. Az öreg remegő kezekkel húzta ki a fényképet. Gregory akarattal tette bele ugy, hogy az írás tűnjön a szemébe először. Amikor apja könnye a pár szóra pottyant, megsajnálta, de nem volt ereje azt mondani: fordíts! Percek múlva nézte meg az öreg a képet, aztán döbbent tekintete rámeredt és zokogni kezdett.- Szóval ö… vagyis miattam?! – kérdezte remegő szájjal. Odasietett hozzá, mert attól félt megárt neki az erős felindulás.- Igen ö. Azért ment el. Kiderült, hogy féltestvérek vagyunk. Az anyja meglátott egy fotón. Ilyen az élet, apám!- Meg tudsz nekem bocsátani, fiam?- Már megbocsátottam, és ö is. Ö már huszonöt éve tudta. Másképpen képtelen lett volna elvinni innen az anyja. Remek asszony volt. Nem akart anyának bánatot okozni.- Hol van? Látni szeretném… A leggyönyörűbb belső szépségű nő, akit valaha ismertem. Anyád is kedvelte… te jó ég! Mit szól, ha megtudja? Habár… biztosan tudta, hogy nem vagyok hűséges hozzá. De a férj követelőző vágya, egy idő után terhessé válik az asszonyoknak. Persze nem mindnek. Anyád elég frigid természet, és a szívével ezerszer jobban szeretett, mint ahogy a testével képes volt rá. Ne hidd, hogy nem voltam elég türelmes hozzá. Ha valaki, hát én értek a női testhez, de vele nem boldogultam. Tudom, hogy így is boldoggá tettem. Csak a vágyfeleslegemet vittem máshová. Amiről az ember nem tud, az nem bántja és én vigyáztam, hogy soha ne jusson a fülébe olyasmi, ami fájna neki. Mégis megtudott ezt – azt. Sosem tett szemrehányást. Azt hitte amiről hallgat, az nem is létezik.- A Jessica anyja két hete meghalt. Nem akarta, hogy amíg él, megtudd: van egy lányod.- Isten nyugosztalja… becsületes teremtés volt!- És téged? Mi nyugtat meg ezek után, hogy mindenről tudsz?- Mindent megteszek azért a lányért, amit tehetek.- A lányodért, aki csodálatos teremtés, akit teljes szívemmel szerettem. Aki itt hagyott, és boldogtalanná tett.- Azt hittem túl vagy rajta, elfelejtetted és boldogan éltek Patríciával… – ijedt meg az öreg.- Csak ugy látszott. A szívem tegnapelőttig az övé volt. Azóta meg az bánt, milyen szerényen él a húgom, mióta csak a világon van. Apa nélkül nőtt fel, mégis vidám, kiegyensúlyozott, és remek lányokat nevelt. Olyanokat, mint ö volt, hiszen ismerted és a sors fintora, hogy amíg itt éltek, rajongott érted… meg anyáért is. Már unokái is vannak. Nem is gondoltad, hogy dédpapa lettél… ugye te kedves vén kujon?!

Az öreg könnyesen mosolygott. Gregory tudta, hogy abban a percben vált hetvenkedő kurafiból, csendes, boldog öregemberré.- Dédunokák! Anyád örülne nekik, hiszen annyira odavan a gyerekekért. Sajnos neki nem lehetett több. De mit fog szólni?- Azt te fogod előbb hallani, mert a te kötelességed bevallani. Ahogy én ismerem: bízom a bocsánatában. De nem vállalom át a beismerő vallomást. Töltök még egy kortyot, és indulás!- Tehát az a csodálatos kislány az enyém? – kérdezte hitetlenkedve az apa.- Igen… habár ö sem örökölte a te világraszóló szépségedet, akárcsak én. Ráadásul az anyjáét sem.- Szépség? Mindig haragudtam ha ezt hallottam. Mi szüksége van egy férfinak a szépségre? Nem mondom üzleti kapcsolatban jó, mert első pillanatban vonzónak találni valakit, fél siker, de különben? Egy hétköznapi ember kevesebb kísértésnek van kitéve, kevésbé hajlamos a gőgre, a csalásra, amibe persze a körülmények viszik bele. Bolond aki kihagyja azt, amiben örömét lelheti. Erős jellem és gyatra férfiasság kellett volna az állhatatossághoz.

Gregory Cross először örült a vasárnapnak. Evés közben elnézte anyja mindig derűs, kedves arcát, és próbált a homloka mögé látni: vajon hogy fogadta apa vallomását? Elnézte két fiát, akik nagyapjuk külcsínét örökölték, és akiket talán hasonló csapodár életmódra ítél a jóképűségük. Tekintete legtöbbször a felesége arcán fürkészte. Végre boldognak látja! Ráadásul ugy, hogy közben ö is súlytalannak érzi magát örömében.

Azon az estén nem oltotta el a villanyt, amikor mellé bujt. Addig szüksége volt a sötétségre, hogy mást képzelhessen a karjaiba, mint akit ott tart, de annak örökre végre. Hála istennek- Gyönyürü vagy! – mondta feleségének és szájuk, lágy, ízlelgető csókokkal, lassan birtokba vette egymást.- Most már hiszek neked! – sugta, Patricia. – A csókod bizonyítja, hogy belém szerettél… és nagyon boldoggá tettél! Mindig felforrt a vérem, ha hozzámértél, de sosem okozott az ölelésed ilyen nagy gyönyörűséget. Csodálatos, ha viszontszeretik az embert

És Gregory beszélni kezdett…- Szegény… drága… szerelmesem! – csókolta meg a történet végén, az asszony. – Most mi lesz? Gondolod, hogy a mami tudja már?- Apa délben azzal ment be hozzá, hogy elmondja neki. Remélem megtette. Anyám arca sosem volt árulkodó.- Aki szeret, azt sok mindent megbocsát, ha meg akarja tartani, aki drága neki. Így voltam én is. Éreztem, hogy nem engem ölelsz, hogy csak tűröd a csókomat és ha nagy néha el is merültél az élvezetben, egyszer csak görcsberándult a tested, mintha megfagytál volna. Gondolom olyankor rá gondoltál.

A Cross házban új élet kezdődött. Gregory jókedve átragadt a gyerekekre is. Egy hét múlva benyitott hozzá az anyja.- Beszélni szeretnék veled fiam. Aggódom apád miatt. Szomorú, életunt, tennünk kellene valamit. – Mindent tudok, fiam. És tudod mi a borzasztó, hogy azóta nyugtalan vagyok, nem lelem helyem, mintha nekem lenne bűntudatok a miatt, amit ö követett el, ellenem… ellenünk. Helyre kell hoznunk mindent. Apád olyan, amilyen. Ha ezerszer annyi hibája volna, mint amennyi van, akkor is az utolsó leheletemig szeretném. Nem tudom nézni, hogy kókadozva tengjen – lengjen a házban. Szeretném látni Jessicát!- Azt akarod, hogy elvigyelek hozzá?- Nem! Jobb lenne, ha ők jönnének ide. Valamennyien. A testvéred, nem? Apád lánya, akit kutya kötelességem szeretni, annál is inkább, mert amióta először megláttam mindig kedves volt a szívemnek és tudod miért? Mert sok apró hasonlóságot fedeztem fel benne, amit apádban szeretek. Egy – egy mozdulata, a szeme színe egy kedves hunyora! Aki nagyon szeret valakit, az mindennel képes megbarátkozni, ami rá emlékezteti. Boldog lettem volna, ha ö lesz a kis menyem, de az élet okosabb volt nálunk. Apádat gyakran találom gondolataiba merülve. Hát olyan nagy baj, hogy minél több örömöt akart? Ha én nem tudtam megadni neki, amire vágyott, oda ment, ahol megkapta. De mindig visszajött. Itt volt otthon és ez nagy dolog. Te tudod Jessicáék címét: hívd meg őket hozzánk… aztán majd meglátjuk, feltéve, ha téged nem zavar. Patricia tudja?- El kellett mondanom neki, különben sosem értette volna meg, hogy élhettem mellette ennyi éven át, érzéketlen fatuskóként, amikor olyan szép, olyan kedves, és annyira szeretem.- Na látod! Legalább megérted a kérésemet és nem csodálkozol azon, mi mindenre képes az ember azért, akit szeret. Gondolod, hogy Jessica eljönne?- Ha te hívod? Mami, nagyon szeretett téged, és amikor elmondta nekem a titkot, amelyet alig pár hete ismert meg, tudod mire kért? Hogy neked ne mondjuk meg soha. Ne okozzunk fájdalmat mert nem azt érdemled, apától és tőle, hiszen szeretted őket. Olyan életvidám, mindig mosolygó teremtés, amilyen volt. Ami a szívén, az a száján. Csak apa csélcsap természetét nem örökölte.- Örülök, hogy te sem. Nem mondom magamról, hogy boldogtalan voltam, de azért sokszor megfordult a fejemben, ha társaságba mentünk, hogy összenevetnek a hátam mögött, azok, akik beevickéltek néhány alkalomra, apád karjaiba. Kutyául megalázó helyzet a megcsalt asszonyé. Ma már nem számit, csak az hogy apád amíg él, boldog és kiegyensúlyozott legyen. Ugy érzem, ha Jessica a közelébe lehetne, ha oldódna a bűntudata, – mert én ismerem, van neki, és nemcsak Jessica miatt – , valamennyien boldogabbak lehetnénk. Mit szólsz hozzá fiam? Vállalod?- Annyira mami, hogy azonnal felhívom Jessicát. Maradj itt. Nagyon nagy baj lenne, ha közben átadnám neked a kagylót? Hátha nekem nem hiszi el amit mondok. Szó, ami szó, elég hihetetlen is. Csodálatos anyám van! Büszke vagyok rád! – mondta Gregory miközben tárcsázott.- Szervusz Jessica!- Szia bátyó! Kár hogy nem videó telefonon hívtál. Láthatnál egy nagyit ölében két unokával, akik azt kunyerálják, hogy meséljen a gyerekkoráról. Mi újság?- Mindent elmondtam Patríciának és megfogadtam a tanácsodat.- Bravó! És az eredmény? Várj, kitalálom! Ugyanaz ami nálunk, csak pompásabb díszletek között. Boldog vagy bátyuska? Mert én nagyon. Douglas csodálatos ember! Hitted volna, hogy ilyen csodálatos a szex azzal, akit szeret az ember?- Nem, eddig csak képzelegtem róla, vágytam rá, miközben csak a kezem kellett volna kinyújtanom utána.- Fátyolt rá! Felejtsük el ami volt. Bolond ember az aki a múlt bajain rágódik. Amit nem lehet helyrehozni azon kár. Inkább éljünk a mának és próbáljuk szebbé tenni a holnapot. Azt hiszem kettőnknek sikerült. Sajnálom, hogy neked, csak most.- Van amit helyre lehetne hozni… tudod ki áll mellettem?- Anyád? – kérdezte rövid szünet után Jessica.- Igen! Apa mindent elmondott neki és így is szeret. Sok hasonlóságot fedezett fel benned apánkkal. Átadom a kagylót, oké?- Köszönöm, és ha nem kapnád vissza, megkérlek csókold meg helyettem a kezét… amellyel annyiszor megsimogatott.- Okos asszony igyekszik megkedveltetni magát a jövendőbeli menyével, hacsak nem akarja elveszíteni a fiát is. – vette át a kagylót az anya. – Én mindig azt tartottam, inkább két gyerekem legyen, mintsem azt az egyet is elveszítsem csak, mert mint anyós kötöm az ebet a karóhoz. Téged nem volt nehéz megszeretni. Olyan a természeted, mint… apádnak.- Meg tud nekem bocsátani Mrs. Cross.- Neked? Ugyan mi közöd neked ehhez az egészhez. Neked mindebből csak a szenvedés jutott. Mindig a felnőttek rontanak el mindent. De szerencsére, ahogy hallom, rendbe jöttek a dolgok. A fiatalságotokért kár, de még nincs vége az életnek, csak az a baj, hogy olyan rövid. Szeretném ha meglátogatnátok bennünket… Valamennyien. Az unokáidat is szeretném megismerni. A vejeidet nehogy otthon hagyd.- Egek ura! – ujjongott Jessica. – Ennyi embernek egy egész repülőgép kell.- Akkor lesz. Apád annyit törte magát a vagyonáért, mi egyébre költhetné el okosan, mint arra hogy boldoggá tegye önmagát és azokat, akik szeretik. Eddig sikerült neki, egyetlen szépséghibával, amit anyád és ellened vétett.- Mrs. Cross, maga csodálatos ember!- Szólíts Melissának!- Köszönöm Melissa, és elfogadjuk a meghívást, csak hát a gyerekek szétszedik a házat. Mi itt elég szűkösen vagyunk, de az a ház, még mindig ugy előttem van, mintha tegnap jártam volna benne utoljára. Nagyon boldog voltam ott… Melissa!- Még leszel is Jessica. Ide mindig hazajössz. Apád még nem tud semmiről. Meglepetés lesz a hetvenedik születésnapjára.- Legalább lesz mivel hetvenkednie! Egy egész szeretethad lepi el a házát, mert ugye nem kell mondanom, hogy mi valamennyien vidám emberek vagyunk, és ami a szívünkön az a szánkon. A vejeimnek is. Egyenes emberek, adná isten hogy boldoguljanak. Jobban, mint a férjem. De hát egyik ember arra születik hogy dolgozzon pontosan szépen, a kezével, másik meg arra, hogy az eszével fiaztassa amit megszerez.- Alig várom, hogy lássalak Jessica… és a szeretteidet.- Igyekszünk nem kilógni a sorból az öltözködésünk szerénységével, habár amikor először jártam abban a házban akkor is kilógtam, még sem éreztette velem senki.- Nem a csomagolás a fontos, hanem ami benne van!- Egyesek szerint csicsás csomagolás nélkül a legjobb árut is nehéz eladni. De humbug az egész.- Még beszélünk, de készüljetek, a születésnap itt van a nyakunkon és attól tartok apádnak nagyon hosszú lesz ez a két hét. – Ismerem öt. Ha előbb megtudja, hogy a világon vagy, nem így alakultak volna a dolgok. A repülőjegyek idejében odaérnek és ajándékokról szó se essék. Annál szebbet úgysem kaphatna tőletek, minthogy velünk ünneplitek öt. Szervusz kislányom!- Mindig tudtam, hogy nincs nálad nemesebb ember, mami! – ölelte át anyját, túláradó szeretettel Gregory.- Mégsem tudtam megakadályozni hogy ennyi éven át boldogtalan legyél. Pedig ha akkor arra biztatlak, hogy keresd, ne fogadj szót neki, talán előbb kitudódik minden.- Apa büszke lehet a feleségére! – mondta őszintén Gregory.- Te is fiam. Régi mondás, hogy ki milyen asszonyt érdemel olyat kap. Ezt annak mondták, aki a feleségére panaszkodott. Egy biztos, mindig kettőn áll a vásár és nem lehet jó házasság az, ahol az egyik csak lemond a másik pedig élvezi az életet. Kell bizonyos egyensúly és minden rendben megy, akárcsak nálunk.

A Cross ház ünnepi lázban égett. Az ünnepelt többször megpróbált Gregorival szóba elegyedni, de ö mindig kitért a beszélgetés elöl. Miért ne legyen neki meglepetés, hogy azt kapja, amire vágyik? Aztán eljött a nagy pillanat. Kocsik álltak meg a ház előtt. Gregory bevezette a vendégeket. Az ünnepelt már az asztalnál ült és arra gondolt, mi végre az a rengeteg teríték, amikor ö jobban örülne egynek? Egy kedves kéz simogatásának, egy bájos moss olynak és egyetlen szónak: papa. Annál szebb ajándékot senki nem kívánhatna magának az ö helyében.- Papa! – jelent meg elsőnek az ajtóban Jessica, és az ünnepelt, felállt. Előbb csak nézett a körülötte titokzatos képpel állókra, aztán kitárta a karját. Mire a lánya odaért hozzá, szálfa egyenes termetével, ölelésre tárt karokkal várta. Ahogy könnyein át látta sokat változott ugyan a huszonöt év alatt, de az ö lánya, az ö bűne, az ö születésnapi ajándéka. Ölelésük összefonódott és nem szégyellték, hogy mindketten sírtak.

Jessica volt az aki könnyeit törölgetve, elsőnek bujt ki az ölelésből, hiszen akkor már ott állt mögötte az egész család. Az unokák odafutottak hozzá, volt mit tennie.- Ismerkedj meg az unokáiddal, a vejeiddel, a dédunokáiddal, papa, mert én sem tétlenkedtem ám. Megpróbáltalak öregíteni ahogy csak tudtalak. Ugy sem nézel ki hatvannak sem. Gondoltad volna, hogy szülinapodra dédunokákat kapsz? És három lány unokát.

A betódulók körülfogták a meghatott férfit, aki elfogódottan üdvözölte a sok vidám ismeretlent. Jessica odament Melissához és megölelte.- Gregory átadta, amit küldtem? – kérdezte könnybelábadt szemmel. – Kértem, hogy csókolja meg…- Igen, de hadd nézzelek. Semmit nem változtál. Ami addig apádhoz hasonló volt benned, azt az idő nem törölte le. Olyan vagy amilyennek megszerettelek.- Szólíthatnálak maminak, már csak apa után is?! És ne haragudj az igazira! – kérte Jessica.- Tisztában vagyok apád varázsával. Számomra az lett volna sértő, ha azt mondja rá egy valamire való nő, hogy nem tudna beleszeretni. Sajnálom, hogy anyád boldogtalan volt.- Ilyen az élet! – mondta Jessica és megölelte a jó ideje mellettük álló Patríciát is. – Itt a fantom nő! Húzd meg a hajam a sok szenvedésért. Örülök, hogy a bátyám ilyen gyönyörű feleséget kapott, és elárulok egy titkot. Odavan érted! – sugta,, miközben megcsókolta.- Örülök, hogy minden kitudódott. Nézzétek apát. Sosem láttam még ennyire boldognak. – ragyogott Patricia.

Vacsora után a férfiak félrevonultak. Sorshatározó dolgokban kellett dönteniük. Az ünnepelt hajnal felé került ágyba.- Van, amit sosem bocsátok meg neked! – sugta, neki Melissa. – Vétettél ellenem, de magad ellen is. Ha megtanítottál volna a szerelemre, nem lelett volna mellékutakon járnod. Szerettelek, tudatlan voltam, és csak hiszitek, hogy a feleségek nem képesek helyettesíteni bárkit, ha egyenlő partnernek tartjátok őket… az ágyban. Azt hiszed sosem támadt fel bennem újra a vágy, amikor megöleltél? Csak nem mertem kezdeményezni, visszatartott az álszemérem, amit belém neveltek, és amit te sem igyekeztél kiölni belőlem. Persze kellemesebb partner volt Csókos Brigit…- Te jó ég! Honnan tudsz róla?- Gregoritól, de ne ijedezz, sajnos csak pár napja mert róla beszélni. Pedig sokat köszönhetek annak a nőnek. Átsegítette a fiamat a válságon. Volt hova menekülnie, amikor magára maradt. Hát nem érdekes, hogy az életben mindennek és mindenkinek megvan a maga helye, ahol hasznossá teheti magát?! Valld be: hogy a nők csak abban különböznek, amit tudnak. Az a csali… és engem kirekesztettél a lehetőségből, hogy igazi társad lehessek, szállni tudjak a vágyaiddal.- Mit nem adnék drágám, ha újra húsz éves lehetnék és mindent elölről kezdhetnék… veled. – sugta, az ünnepelt, és Melissa ugy bujt az ölelésébe, ahogy annyi éven át megszokta. Boldogan!

[/rkey]