Karácsonyi csoda

Irta: Linda Taylor

Gene Heston nem azért volt reklámmenedzser, hogy egyszer is csődöt mondjon az ötletessége, de ahogy a naptárra nézett és látta, hogy december 24.-e vagyis szenteste, de neki nem maradt ideje arra, hogy programot szervezzen magának, elfogta a pánik. Egy karácsony, magányosan. Persze volna akiket felhívjon, és akik, ha még nem csináltak programot jó társaság lehetnének, esetleg meg hívnák a családjukhoz, de nem akart senkinek a terhére lenni, ám magányosan ünnepelni, sem. Még sosem fordult elő, hogy éppen erre az időszakra facér maradjon, de a rengeteg munka, a bizonyítani akarás, nem engedte meg hogy tartós kapcsolatos ápolgasson, és vannak dolgok amiben a nők nem igazán megértőek. Azért is nem akar megházasodni egyelőre. A feleségek azt szeretnék ha minél több pénz kerülne a házhoz, de a férjük jelenlétét is hiányolják, ha éppen a dolgát végezvén, távol van, és netán holtfáradtan esik be az ajtón. Majd, ha már minden meglesz, ami egy családnak kell, akkor megpróbálja felkutatni az igazit, de azt mondják aki keres, az ritkán talál, az ismerkedés inkább esetleges, a legtöbb olyan akár derült égből a villámcsapás. Furcsa idegesség fogta el, és mert ötletessége sosem hagyta cserben, most is a telefonkönyv után nyúlt. Egyetemi diákszállók telefonszámainál ütötte fel a könyvet, és tárcsázott, bár még nem igazán tudta mit akar. – A húgom megbízott, hogy hívjam fel a barátnőjét, és hívjam el hozzánk az ünnepekre, de nemcsakhogy elveszitettem a cetlit amire felírta a nevét, de elé is felejtettem hogy hívják – mondta a portásnak, a mikor felvette a kagylót. – Csak két lakónk nem utazott el az ünnepekre, ugy hogy nem lesz nehéz kibarchobáznunk, de azt csak tudja, hogy szőke-e vagy fekete, mert… – Szőke! vágta rá Gene, mert mindig is a világos hajú lányokat szerette. – Akkor már meg is van, mert csak egyikük szőke az itt búslakodóknak. Paula Rodd! – Hát persze! Paula Rodd. Hogy tudtam egy ilyen nevet elfelejteni, nevetett Gene és a portás kapcsolt. – Miss. Rodd? elnézést, maga nem ismer engem, a barátnője unokabátyja vagyok… – kezdte. – Glóriáé? – kérdezte a lány – Igen! Beszélt rólam? – Mondta hogy vannak unokatestvérei és… – Nekem meg mondta, hogy maga nem utazott el, és én szeretnék neki kellemes meglepetést okozni. Mikor mehetek magáért? A családi karácsonyok a legszebbek… – Nem készültem… ugy értem… – Ha az ajándékozásra gondol, elvem az, hogy a legszebb ajándék, vagyis a szeretet mindig kéznél van, a szívünkben lakik és többet ér bármilyen csecsebecénél. Tehát? – Legalább egy óra kell, hogy… – Remek. Egy óra múlva ott leszek! Nem mondom, hogy legyen nagyon szép, mert úgyis tudom, hogy az. – Tévedés… ezt még Glória sem állíthatja rólam. – Bízza rám! Ízlések és pofonok, de maga igazáén ne várjon szuperment, mert én elfelejtettem sorba állni, amikor a feltűnő adottságokat osztogatták. De hát nem is az a lényeg, hogy tessem magának, hanem hogy ne töltse egyedül ezt a szép estét.

Gene pontosan egy óra múlva megállt a Kollégium előtt. Útközben vásárolt, amiből összehozhat egy vacsorát, karácsonyfát már pár napja vett, csak fel kell díszíteni, de ha egyedül marad nem biztos hogy lett volna ereje hozzá. Nem szállt ki a kocsiból, csak amikor a lépcső tetején megjelent egy lány. Dús, hullámos haját , még jobban bearanyozta a rávetődő fény. Tudta, hogy illő volna kiszállni, elébe menni, ajtót nyitni előtte, mégis ülve maradt, kishitűségből. Ha meglátja, hogy alig pár centivel magasabb nála, hogy az arca is elnagyolt, még egy büziboszorkát sem tud elámítani azzal, amit kitervelt. Így sem lesz könnyű dolga. Belülről kinyitotta a kocsi ajtaját, és Paula belépett az életébe.

[rkey]

Első pillanatban tudta, hogy az életébe, pedig volt már szebb lányismerőse is. Azt mondják a belső hang jelzi, ha közelébe kerül az igazi. Kezdett melege lenni. Egyszeriben örültségnek érezte a dolgot, nagynak a tétet, zavarba jött. – Hogy van Glória? kérdezte a lány miután ö megmondta a nevét és indított. – Remekül! Miért nem utazott haza? – Mert nincs hova, vagyis két hely is lenne de most valahogy nem volt kedvem egyikhez sem. – Elváltak a szülei? – Nyolc éves koromban. Imádtam őket, együtt. De külön – külön más partner oldalán sosem voltam képes megbirkózni az érzéseimmel. Vadóc lettem, konok, boldogtalan. De azt hiszem ezt nem kell magyaráznom. – Nem, mert én is hasonló cipőben járok, de az én anyám, sajnos nem élhet más partn4er oldalán. Meghalt. Apám újra nősült és alig vártam, hogy elkerüljek otthonról. Nem túl kellemes egy olyan korú mostoha, mint én vagyok, aki ráadásul szép és könnyű táncba vinni. Azt hiszem ezzel a családi hátterünk túl is van tárgyalva. Nagyon unszimpatikusnak tart? – Ellenkezőleg! – Talán az unokahuga barátnője jogán megmondhatom, hogy maga kellemes férfi, de minek provokál, hiszen úgyis annyian mondhatták már. – Alacsony vagyok! A nők a kosaras termetű, izompacsirtákat szeretik. – Nekem többet ér, ami a fejben van. Én jogot tanulok, de hiszen biztosan tudja, magának mi a foglalkozása? – Reklám menedzser, bróker, közgazda, és széltoló. – Ezt miért mondja? – Mert tartozom egy vallomással! – mondta Gene miközben megállította a kocsit a ház előtt, amelyben lakott. – Nem vagyok senkinek a rokona, fondorlattal hívtam fel magát. Azt is mondhatnám a sors keze vezérelt, de még nem késő. Visszaviszem, és bocsánatot kérek, ha nem akarja együtt tölteni ezt a szép estét egy férfival, aki becsületszavát adja, hogy nem él vissza a helyzettel vagyis, a közös akarat híve. Habár azt tartom, hogy a demokrácia minden emberi kapcsolatban meghatározó lehet, kivéve azt a helyzetet amikor két embernek kellene megegyeznie valamiben. A kettő csak egy esetben lehet döntő szavazat többség, ha mindketten ugyanazt akarják, vagy az egyik szolgalélek, és engedményeket tesz. Ezt nem akarom. Mondja meg nyugodtan, ha… – Szeretem a képtelen helyzeteket. Azért választottam a jogot. Mire vár? Gondolom itt lakik? – Itt, tud fenyőfát díszíteni? Vagy inkább főzni akar? De nem az hadd maradjon nekem. Állítólag remekül csinálom, és jobban kiismerem magam a konyhában.

Két óra múlva meghitt hangulatot varázsolt a szépen feldíszített jószagu fenyő, a gyönyörűen terített asztal, a gyertya, és a konyha felöl besurranó ételek illata. Paula hamar beleszokott a lakás járataiba, és mivel az ünnep előkészítése volt az elsőrendű céljuk, nem feszélyezte őket semmi. Mintha évek óta ismerték volna egymást. Csak amikor minden készen volt és megálltak a karácsonyfa előtt szállt rájuk valami angyali varázs. – Köszönöm! – nyúlt Paula keze után Gene – A gyerekeim is beérnék, egy ilyen szívvel díszített fával – mondta megcsókolva a markában tartott kezet. – Én az ötletét köszönöm. Remek volt, és mert nincs nálam semmi, amit adhatnék, a vacsora kiválóságát megelőlegezve, kap egy puszit. A hirtelen csók véletlenül csúszott Gene szája a sarkába, de sosem érezte még, hogy egy ártatlan csók ennyi érzést ébresztett volna benne. A vacsora remek volt. Sokat nevettek, beszélgettek, és éjfél is elmúlt, amikor a mosogatással is készen voltak. – Visszaviszem! – mondta Gene. – Terhére vagyok? – nézett rá Paula. – Megígértem, hogy… – Én akarok maradni, persze csak ha nincs ellenére, de nem veszem el az ágyát, jó lesz nekem a nappaliban is, csak érezzem ezt a kedves otthonszagot, legalább ezen az egy éjszakán. Együtt ágyaztak meg. Paula puszival kívánt jó éjszakát. – Én nem kapok? – kérdezte kicsit kacéran. – Köt az ígéretem, és félek, ha megcsókolhatnám, nem tudnék uralkodni magamon és… mindent elrontanék. – Mit? – Nem tudom, de érzem hogy volna mit. Maga nem érzi? – Sosem éreztem még ilyen nagyon, de biztos vagyok benne, ha egy ágyban aludnék sem történne más, csak amit én is akarok. De nem akarom! Még sosem voltam férfivel. Túl visszahúzódó vagyok ezen a téren. Előttem a rossz példa. Nem akarom elrontani az életem, és a késze – kusza dolgokat sosem szerettem. Most minek örül? Annak, hogy megúszott, vagy… – Még kérdezi?! Semmit nem tennék ellenére, de van egy karácsonyi kívánságom. Ha telje siti, boldoggá tesz. Megölelhetem? – Ha nem kéri magam borulok a nyakába. Jó magával Gene… Sokáig álltak összeölelkezve, és mindketten bánták, hogy nem látnak bele a másik gondolataiba, mert így csak remélhették: egyre gondolnak, egyről álmodnak, egyre vágynak, de kábán is józan fejjel. Gene nem értette hogy ébredhetett Paula előbb, és hogy talált meg mindent a reggelihez, de mire puha csókkal ébresztette remek kávé illata lengte be a lakást. – Mintha álmodnék! – sóhajtotta. – Pedig nem, és ha sokáig lustálkodik, kihűl a reggeli. Tojást sütöttem, sonkával, nem tudom szereti – e? – Mindent, amit egy csodálatos karácsonyi angyal rak elém. Egész nap ki sem léptek a lakásból. – Ilyen lehet a papás – mamás, persze a lényeg nélkül! – gondolta Gene. Csak tudnám mire várnék? Huszonhat évesen egy férfi már… – Mire gondol? – nézett rá Paula. – Magamra, mint férjre, apára… – Az a szerep csak annak való, aki ugy érzi holtig szerelmes – mondta Paula. – És ha ugy érzem? Ma már annyi a csoda az élet minden területén, hogy… – Bárkivel megeshet, bármi. Sosem éreztem még ilyen biztonságban magam. Mintha hazaértem volna, persze ez nem felkinálkozás, nem akarom magam a nyakadba varrni… – De hát miért ne, te édes, drága, álomfeleségnek való, gyönyörű lány. – Spicces vagy ha engem gyönyörűnek látsz! – Szerelmes vagyok! Legszívesebben sosem eresztenélek el többé. Ugye örültség? – Nem, ha a döntés demokratikus, vagyis én is akarom, de nem maradhatok holtig ebben az egy ruhában. Vissza kellene mennem valamiért… – Tudok jobb megoldást is. Vedd le, és bújj a pizsamámba, vagy a köpenyembe, szokjad az általam érintett tárgyak illatát, mert a karácsony varázslatokra képes, de a hétköznapok kiábrándítóak is lehetnek… – Belőled, kiábrándítani, engem? – nézett rá ragyogó szemmel Paula, és nem ö csókolta meg a gyönyörű ajkakat, hanem azok öt. Hagyta, hogy megbizonyosodhasson: nemcsak hangulat amit a lány érez, nem csak az érzelmi kapaszkodót látja benne, hanem legalább fele – annyit jelent neki, mint amit ö érez. A csók – mert a szája néma maradt – egyre vadabbá vált, de Gene ajkai alig mozdultak. – Nem értelek! – nézett rá a lány. – Pedig szeretném, ha megértenél, mondta Gene, és kézen fogva odavezette a fenyőfához. – Jézus születésének jelképe előtt, kérlek istenem, add hogy jó férje, méltó párja lehessek ennek a drága lánynak, add hogy képes legyek boldoggá tenni öt, hogy magam is azzá legyek – mondta, a mintha imádkozna. – Ámen! – súgta Paula és sokáig álltak összeölelkezve, miközben ugy érezték a legmámorítóbb szeretkezés sem adhat nagyobb örömet, mint amikor két ember érzi egymást, hiszi hogy vérereik egymásba  kapcsolódva száguldoznak, és tudják, hogy ha egymásba kapaszkodnak, ha tisztelik a másikat, képesek megvívni az egész világgal, csakhogy minden olyan szép legyen, ahogy annyiszor elképzelték…

[/rkey]