Karácsonyi csoda…

Írta: Linda Taylor

- Szerencsés fickó vagy! – mondta Steve Harvey, a repülötér felé tartva barátjának, Kirk Williamsnak.- Lehet mondani! De nemcsak szerencsém volt, rengeteg munkám gyümölcse érik be ezzel az eljegyzéssel.- Rengeteget sokan dolgoznak, mégsem kapják jutalmul az elnökkisasszony kezét, aki ráadásul, fiatal, okos és gyönyörü.- Az események szerencsés összjátéka!- Mindigis tudtuk: vannak ötleteit és bátorságod is, hogy a legképtelenebb elképzelésekbe belevágj. Nefélj azóta bánja a cég, hogy elengedett.- Elengedett? Majdnem kidobott! – nevetett Kirk. – Hiszen ott voltál, és az idö engem igazolt. Ha nem igyekszünk szabadulni a befektetésböl ránkjutó cégtöl, ma tizszeres hasznot hajtana. Dehát ök beijedtek. Egyedül szavaztam az eladás ellen, nyolc ellenében. Mit tehettem volna? Azt mondtam: sajnálom, és hagytam, hogy fussanak, a szerintük: veszett fejsze nyele után. Pedig a fejsze is az övéké lehetett volna, ráadásul aranyból. A Scott cégnél megtaláltam a helyem. Maggie keze, csak hab a tortán.- De tejszinhab! Gondoltad volna két éve, hogy ilyen nagy vagyon hullik az öledbe?- Nem, de nem is hullik. Gondolod, hogy Maggie nem ragaszkodik a házassági szerzödéshez? Annak pedig nemcsak engedményei, kikötései is vannak. De mit számit nekem a vagyon?! Olyan eröt érzek magamban, hogy a világot ki tudnám forditani sarkából a földet. Mióta tudom, hogy Maggie vonzódik hozzám megsokszorozódott a munkakedvem, az önbizalmam, és a tettvágyam.- Mikor lesz az eljegyzés?- Karácsonykor. Maggie ötlete volt, hogy kössük össze a születésnapját az eljegyzéssel. Nem szereti a protokollt, ami azt illeti van is benne része böven, nem csoda, hogy ráunt. Sosem voltam borulátó, de mióta tudom, hogy az enyém lesz, gyakran felébradok éjjelente arra: meggondolta magát, kosarat ad.- Ha már kimondta, és te nem adsz okot a visszakozzra, csak nem tenne olyat?- Neked elmondom, mert félévenként, ha egyszer jössz mifelénk, de volt egy szerelmi csalódása…- Neki? Még ilyen nöt is elhagynak? – képedt el, Steve Harwey.- Ráadásul meglepetésszerüen. Már ki volt tüzve az eljegyzésük, és egyszercsak olajra lépett a fickó. Két éve történt Amikor idekerültem még a hatása alatt volt. A kollégák szerint rá sem lehetett ismerni a régi énjére. Dehát csoda? A csalódás mindig fáj, hát még igy?!- Már ne is haragudj, de mi vihet rá egy férfit, hogy elhagyja akit szeret, rengeteg pénze van, és szavát adta, soroljam?- Ne sorold, mert gondolom ez fájt legjobban Maggienek is. Tudod, ha az ember elé odaállnak, hogy már megbocsáss, de nem kellessz ezért, meg ezért, az esetleg érthetö, vagy magyarázható, de hogy se szó se beszéd, faképnél hagyják?! Velem mindenesetre jót tett az a hütlen fickó, és remélem Maggie is elfelejtette. Nem tudom milyen volt. Sosem mutatta meg a fényképét. Állitólag mindent összetépett, ami vele kapcsolatos.- Ami azt illeti volt is oka rá. – helyeselt Steve. – Irtó rendes töled, hogy kiviszel a reptérre, amikor annyi dolgod van.- Ahányszor te idetolod a képedet, ennyit csak megtehetek. Elvégre évekig dolgoztunk együtt, és barátok vagyunk.- Remélem is. Persze, lehet hogy ha milliomos leszel, már meg sem ismersz! – heccelödött Steve.- Olyannak ismersz? – állt meg Kirk egy piros lámpánál. – Nagyon oda kell figyelnem Maggiera. Az a vágyam, hogy igazán belémszeressen. Nem akarok olyan feleséget, aki csak mellettem él, miközben másról álmodik. Nem tudom sikerül – e?

Azt mondják nagyon odavoltak egymásért, de nekem mondhatják. Valami nem lehetett oké, ha igy ért véget a dolog. Szegény lány! Mindig annak rosszabb, akit elhagynak. Semmitöl nem riadnék vissza, ami örömére lenne!- A vakmerö vállalásokban utólérhetetlen vagy. Mit adsz neki jegyajándékul? Gondolom ki akarsz tenni magadért!- Mit adhatnék? Hozzá képest csóró vagyok, de töröm a fejem valami olyasmin, amivel meghökkenthetném, elkápráztatnám…- Mégis mire gondolsz?- Csak olyasmire, amire az eröm futja. Gondoltam készitek egy berakásos fadobozt. Tudod, apám mübutorasztalos volt, és ha kis is jöttem a gyakorlatból, az alapfogások, még az ujjaimban vannak. De munakigényes, nem tul eredeti, valami más kellene!- Mondjuk egy csodatétel. – nevetett Steve.- Csoda? Amit én elértem, azt sosem a csodának, mindig a munkának köszönhettem.- A te szuggeszivitásoddal bármire képes lehetsz. Találj ki valami nem mindennapit. Elvégre azért vagy szupermenedzser, ötletmann és szervezözseni. Te! – mondta hirtelen Steve és a járdára mutatott. – Nézd csak azt a fickót? Azt a toprongyosat…- Mit nézzek rajta? Annyi van belölük, hogy lassan át kell lépni rajtuk, ha gyalog megy az ember.- Egy ilyenböl embert csinálni! Az igen! Azt neked való feladat lenne. És talán a menyasszonyodnak is imponálna.- Nem is rossz ötlet. Maggie szereti az elképesztö dolgokat. Egy ilyen csavargót felszedni, kihozni belöle, amit csak lehet, fotókkal dokumentálva a kezdetet, a haladást, a

végeredményt és bemutatni neki az uj embert az eljegyzés napján! Nem is rossz ötlet! – kapta el a hév Kirk – et. – Kösz pajtikám!- Én csak ugy mondtam, igazán nem ötletnek szántam, de annyira hajmeresztönek látszik, hogy azt mondom: vágj bele! – mondta Steve. – Feltéve, ha nem alkoholista, vagy narkós. Mert ha igen, semmire nem mégy vele, különösen pár hónap alatt.- Oké! Megállunk!. Itt a fényképezögépem. Csinálj néhány fotót a felszedéséröl. Ilyennek ugysem látja senki soha, ha igaz?! Feltéve, ha belemegy, és nem totál hülye, mert azzal nem lehet mit kezdeni. Tiz perc az egész. – mondta Kirk és odaadta a gépet, Stevenek. – Kapd le, ahogy ott hever, felül, feláll, ahogy szóba elegyedem vele, minden jelentösebb mozzanatot örökits meg.

Mindketten kiszálltak, és ö odasietett a fal tövében fekvö ócska, piszkos ruhatömeghez, miközben Steve fényképezett. Megpróbált a falnak fordulva fekvö férfi arcába nézni. Öreg, fiatal? Részeg, narkós? Ki tudja mi lakik egy ilyen alakban?- Uram! – szólt a földön fekvöhöz hajolva. A férfi nem mozdult. Amikor a hangosabb megszólitásra sem válaszolt, cipöje orrával bökdösni kezdte az alvó embert.- Te jó ég! Most hogy felemelte a fejét, még szörnyübb! – sugta oda neki, két felvétel között Steve. – Inkább hagyjuk, felejtsd el az egészet.- Ne izgasd magad. A torzonborz szörzet senkinek nem áll jól, és szurtos is. Fürdés után legalább öt kilóval könnyebb lesz! – Ébredjen ember! Mi a neve?- John Smith, uram! – mondta készségesen a csavargó, miközben megpróbált, a falnak támaszkodva feltápászkodni.- Tervem van magával. Talán talpra tudom állitani. Mondjuk ugy, hogy kap egy lehetöséget. Vállalja?- Mosogatást, kukázást, bármit, uram! – próbálta kihuzni magát a földönfutó.- Másra gondoltam, de feleljen öszintén: alkoholista?- Nem uram, sosem szerettem az italt. Ha télen nagyon hideg van, a sorstársaim belémtukmálnak egy – egy kortyot, de a részegségig sosem tudnám leinni magam.- És a droggal hogy áll?- Azt is megkóstoltam uram, de nem élek vele.- Irni – olvasni tud?- Igen uram, de nem valami gyorsan.- Büntetve volt?- Pár napra bevittek behatolásért, ugy értem tiltott helyen alvásért, áruházi… szóval, falazásért. A barátaim hozták ki az ennivalót, én csak figyeltem. Nem vinne rá a lélek a lopásra, amig guberálhatok.- Gondolja, hogy képes lenne valami munkára, ha segiteném?- Munkára? Bármire, uram, csak valami biztos hely legyen. Nem fog csalódni bennem, uram. – kezdte leporolni a ruháját, nem nagy sikerrel a férfi. Ugy beleette magát a kosz mindenébe, hogy maguktól megálltak volna a göncei, ha leveti öket.- Fázik, vagy beteg, hogy ennyi holmi van magán?- Nem… semmi bajom, de megszoktam, hogy mindenem rajtam legyen. – mondta restelkedve a férfi.- Csak ugy viszem el, ha saját érdekében betartja az utasitásaimat, és mindent megtesz, hogy a sorsa jobbra forduljon.- Ugy lesz uram! – csillant meg valami reményféle, a férfi szemében.- Ne féljen nem akarom rászedni semmire, ami törvénytelen, vagy káros. Embert szeretnék faragni magából… ujra.- Belölem, uram? – kérdezte reménytelenül a férfi.- Lehetetlennek tartja?- Elszoktam én már a beszédtöl is, uram. A baráti köröm, szóval… nem igényel sok szót… inkább csak isznak és hallgatnak, vagy veszekszenek, én meg próbálom békitgetni öket. Nem akarok kilógni a sorból. Néha elég nehéz velük.- Hogy tudott ennyire lecsuszni?- Ne kérdezze uram! – szökött könny a férfi szemében.- Hány éves? – kérdezte Kirk.- Harminc körül lehetek.- Lehet? Nem tudja?- Nincs rajta a papiromon.- Honnan van a papirja?- Kórházból.- Beteg volt? Csak nem az idegosztályon kezelték?- Nem uram… tüdögyulladás.- És az iratai?- Elvesztek.- Legalább arra vigyázott volna. A nevében biztos?- Igen uram. Arról papirom van.- Sietnünk kellene Kirk! – szólt oda, a ki tudja hanyadik felvétel után, Steve. – Lekésem a gépet.- Oké. Jöjjön. Beültetem egy taxiba. Elviszi oda, ahol megfürödhet. Mire elkészül, viszek ruhát. Odaszólok telefonon, várni fogják, csak aztán nehogy utközben meggondolja magát.- Nem, uram! – mondta alázatosan a férfi, és elindult Kirk nyomába.

Steve megállitott egy taxit. A söför nem volt feldobva, amikor meg tudta, hogy nem a két ur valamelyikét kell szállitania.- És ha tetves? – kérdezte nem is halkan.- A tetü nem mászik szét olyan hamar. Nem viszi messzire. Ennyi elég lesz? Ebböl a féregirtás is kitelik, ha netán…- Mondja a cimet uram. Maga meg üljön be, gyorsan hogy minél kevesebben lássák, kit szállitok a kocsimban. Ha valaki meglátja sosem ül be hozzám.

A férfi arca rezzenéstelen maradt. Ahogy erötlenségéböl tellett, bekecmergett a kocsiba. Kirk háromszoros fuvardijat adott és bemodta a cimet. – Adja át a portán, addig tudni fognak róla!- Isten fizesse meg, uram! – szólt ki a férfi a nyitott ablakon. Látom még?- Két órán belül ott leszek magáért. De jól viselkedjék.

A taxi elindult, Kirk megkérte Stevet: üljön a volához és inditson, amig ö telefonál, nehogy lekéssék a gépet, vagy a taxi elöbb érjen a klinikára. Tudniuk kell, miért viszi oda utasát. Steve inditott, Kirk tárcsázott, miközben nagyot sóhajtott:- Ami azt illeti, egy kicsit meghökkentett, amikor talpraállt. Hogy süllyedhet valaki ennyire mélyre? Hogy embertelenedhet el ilyen visszafordithatatlanul?- Legszivesebben feladnád, mi! – kajánkodott Steve.- A világért sem. Amit egyszer elhatározok, azt tüzön vizen átviszem. – mondta Kirk, és Jeremy Clark doktort kérte. – Helló Jeremy. Küldtem neked egy fura ajándékcsomagot. Élö! Egy ember! Toprongy szegény, de tervem van vele. Képtelen ötlet, de hátha bejön. Megtennéd, hogy rendbeteteted. Természetesen állom a költségeket. Mire megfürdik féregtelenitik, lenyirják, borotválják és megvizsgáljátok, ott leszek a holmival, amiben elhozom. Feltéve ha egészséges.- Testileg, vagy…- Szellemileg is. A tervemhez épeszü ember kell és föleg olyan, aki nem szenvedélybeteg. Azt mondja nem az.- Melyikük dicsekszik vele? – kérdezte, érthetö kétkedéssel a doktor.- Ez igaz. Tehát minden rajtad áll és bukik. Három óra mulva ott vagyok. Ha reménytelen eset, akkor is adok neki némi készpénzt, kárpótlásként a lehetöség felcsillantásáért. Feltéve, ha felfogta amit mondtam neki.- Hogy neked milyen dolgaid vannak? Különben hogy vagy? Megszoktál már?- Annyira, hogy örökre itt maradok. Megnösülök.- Ne mondd. Ez aztán ujság! És kit veszel el?- Hosszu… majd személyesen.- Gondolom alaposan meghánytad vetetted, és vagy szereted, vagy nagyon szép, netán gazdag.- Mind a három. De ne feledd, én burokban születtem. A lepödj meg a fickón: az utcán szedtem fel.- Azt sem tudod kicsoda – micsoda?- Az a vicc az egészben. Minél kétségesebb annál izgalmasabb a feladat, amihez fel akarom használni.- Eddig azt hittem csak pénzzel foglalkozol.- Pénzböl könnyü pénzt csinálni, de embert, egy volt emberböl, még sosem próbáltam. Hátha sikerül. Viszlát! – mondta és letette a kagylót. – Mit szólsz hozzá Steve? – nézett a barátjára.- Te mindenre képes vagy, még a jóra is! – nevetett a férfi, és megállitotta a kocsit a reptér elött.- Siess, mert lekésed a gépet. – sürgette Kirk, Stevet.- Te meg igyekezz a fickóhoz. Egy rend ruhát az is megér, hogy emberi ábrázattal lásd, nekem csak ez a fizimiskája marad meg az emlékezetemben. De a fotózást ne hagyd abba. Sok sikert a jegyajándék létrehozásához. Most még kiváncsibb vagyok a arádra. Remek nö lehet akinek ilyesmivel lehet a kedvébe járni.- Maggie maga a csoda! – kiáltott vissza Kirk, ragyogva.

Hazérve összekészitett mindent, amire John Smithnek szüksége lehet, ahhoz hogy elhozza a klinikáról. Szerencsére olyan magas lehet, mint ö és legfeljebb egy kicsit lötyög rajta az öltönye. Ha egyáltalán elhozza. Pénzt is tett a zsebébe, ne kelljen üres kézzel utrabocsátania, ha Jeremy nem tartja megfelelönek a feladatra. De ha igen, számit a segitségére. Mert amibe belefog, annak sikerülnie kell! Semmit nem türt olyan rosszul, mint a kudarcot, és ez dupla felsülés lenne, hiszen akinek szánta, az vágyai netovábbját jelenti.

Maggie Scott! A csodálatos, de mindig borongós tekintetü lány. Mások komolynak mondják, de akik elöbb ismerték, mint ö, azt mondják nem volt mindig ilyen. Amig a völegénye szerette, szinte sugárzott a boldogságtól. Különösen, amikor ránézett. Vajjon ö mikor éri el, hogy igazi öröm villanjon át az arcán, ha meglátja? Nem volt könnyü az egyszerü beosztottól, ötletek hosszu során át, vezetö posztra jutni, és helyet csinálni magának a csodálatos lány mellett. Hogy is mondta, amikor kinevezte?- Nem tudom mit hallott eddig a cégröl, de ha lehet ezentul tölem szerezze be az információit. Amennyi a jelenleg felkinált beosztással magára tartozik az, hogy harminc éves vagyok ami egy nönél már nem csitrikor, viszont egy cég vezetöjeként fiatalnak számitok, különösen nö létemre. Nem tehetek róla, ha apám tehetségéböl csak egy lányra telt. A cég alapjait ö rakta le. Anyámról keveset tudok. Még abban sem vagyok egészen biztos, hogy meghalt. Sosem jártam a sirjánál, szerintem csak apám számára volt halott, és azzal, hogy a temetö nem gyereknek való, mindig ki tudott térni a kérésem elöl: hadd nézem meg a mama sirját. Dehát kit érdekel a mult? Rágódjanak rajta a történészek. Engem mindig a jövö érdekelt. Még a ma sem. A ma csak átmenet. Ut a jövöhöz, amelyet sosem szabad csüggedten lezárni, még akkor sem ha semmi örömet nem hozott. Hit nélkül nem lehet élni és miben bizhatna az ember, ha ma kudarcot vallott: csak a holnapban. A munkatársaimtól való elvárásaim nagyok, és mindent számonkérek, amit feladatként kapnak, de magában van fantázia és törtetö. Ne ijedjen meg:a szó jó értelmében. Nem az a tipus aki nyugton marad, megpihen, ha valami sikerült, amibe belekezdett. Szerintem miközben valamit végrehajt, a következö tervén töri a fejét, és ez igy van jól. Ez az amivel feltünt nekem. Kiri a többi közül. Sosem szerettem a langyos: ne mozogjunk, akkor nem hullámzik a viz, embereket. Ezen a téren el voltam kényeztetve… de ez nem tartozik másra csakis rám. Tudom, hogy eljutott már magához a pletyka: igen, itthagyott, akit szerettem. Ennyi legyen elég. Mondhattam volna azt is, hogy én adtam ki az utját, de utálom a hazugságot, és valahogy nem is hiszek az egészben,… igazán.- Ezt meg hogy érti?- Igy helyes, hogy engem kérdez. Lehet, hogy csak a sértett hiuság hitetlenkedik bennem, de képtelen vagyok elhinni, hogy… hagyjuk ezt! – komolyorodott el a lány.

És ö hagyta. Sosem érdeklödött többé, Maggie pedig nem hozta szóba a régi csalódást. Munkája sikeressége miatt, szinte állandó kiséröje lett az elnökkisasszonynak. Sokak tekintetében irigység villant, mert biztosan többet képzeltek mint ami volt. Akkor még csak a munkában értették meg egymást, de alig két hete, Maggie felajánlotta neki a kezét. Egy hosszu tárgyalás után voltak a szomszédos államban. A másnapi géppel indultak vissza, ezért magától értetödö volt, hogy együtt vacsorázzanak.- Nem akar megházadodni? – kérdezte Maggie, a kávénál.- Egyelöre nem, Miss Scott.- Elvböl, vagy mert nincs akit érdemesnek tartana rá, hogy elvegye?- Elvböl házasság párti vagyok, de csakis érzelmi alapon.- És engem… tudna szeretni? – nézett rá nyiltan a lány.

Kirk tudta, hogy nem ütheti el viccel a kérdést, mert Maggie semmiben nem ismer tréfát. Akármilyen meghökkentöek a kérdései, illik rájuk komolyan válaszolni, mert sosem lehet tudni mi huzódik meg a gondolata hátterében. Szive szerint azonnal az aszztalra fektetett drága kézre borult volna, esedezve, hogy legalább egy százalékban viszonozza az érzelmeit, mert mióta meglátta szereti, hogy ö a hajtóereje minden tettének, hogy mindent érte tesz, neki akar imponálni, bizonyitani, semmi más nem fontos, csak az, hogy magára vonhassa a figyelmét, hogy elégedett legyen vele.- Nem! Miss Maggie… – mondta lehajtott fejjel- Ezt komolyan mondja? – képedt el a lány.

Ö felnézett és megijedt a Maggie tekintetéböl sugárzó csalódottságtól.- Nem fejeztem be a mondatot, Miss Maggie.- Befejezné? – kérdezte némi indulattal a lány.- Nem tudnám szeretni Miss Maggie, mert mióta megláttam, szeretem! – nézett rajongó pillantással, a csodálatos lányra.- Azért csodálkoztam! – mosolyodott el a lány. – Azt hiszi nem vettem észre a pillantásaiból? Féltem, hogy nemcsak nekem tünik fel, de mihelyt rámnézett, szinte minden értelem eltünt a szeméböl. – sorolta furcsa kis grimasszal a lány. – Ha nem kérdezek rá, örökre eltemeti magában az érzéseit, vagy…- Nem tudom Miss Scott. Hogy jövök én ahhoz, hogy…- A pénzem riasztja?- Nem. A pénz inkább vonz, ne értsen félre, nem ugy értem, hogy az Öné, de szeretek a pénzzel bánni. A szomorusága riaszt. A reménytelenség érzetét kelti bennem, hogy mindig olyan vigasztalhatatlanság ül az arcán. Nem érzek magamban elég eröt, hitet és reményt, hogy képes legyek oszlatni a szomoruságát, hogy olyanná tegyem, mint azelött volt.- Honnan veszi, milyen voltam azelött? – keményedtek meg a lány vonásai. – Remélem nem tudakozódik utánam?- Nem Miss Scott, de elejtett szavakból is érthet az ember.- Igaz. Valamikor nagyon vidám teremtés voltam, de az az idö soha nem jön vissza. A nagy csalódások, vagy inkább fájdalmak megkeményitik az embert és nekem volt részem néhányban életem során. Anyám fura léte vagy nem léte, apám kemény nevelése, korai halála, aztán az a… szomoru eset… egyszóval nem hiszem, hogy valaha is olyan legyek, amilyen voltam.- Nem szabad feladnia! Még megszerethet valakit és…- Sosem fogok megszeretni. Azért ajánlkozom igy. Elvesz-e feleségül szerelem nélkül, vagy sem? Becsülöm magát, tisztelem a tudását, az erényeit… ennél többet nem kinálhatok. Gyerekeket szeretnék, és ha már ugysem tudok szeretni többé, legalább okos, és kellemes külsejü utódokat akarok. Magát alkalmasnak találom rá.- Ha legalább fele annyi önérzet lenne bennem, mint amennyit feltételez rólam, Miss Scott, akkor most azt kellene mondanom: nem vagyok tenyészmén! – keményedtek meg Kirk vonásai. – De a magával kapcsolatos kérdésekben már régen feladtam minden büszkeséget. Szolgálni szeretném, a kedvébe járni, mindent elkövetni, hogy boldog legyen, ezért inkább megtisztelönek érzem az ajánlatát, mintsem sértönek. Legyen a feleségem!- Nem sok haszna lesz a dologból. Házzassági szerzödést készittetünk. Amig élek minden az enyém, halálom után pedig a gyerekeké… ha nem születnének meg…- Megszületnek. Nincs amit meg ne tennék azért, hogy elérje amire vágyik.- Tehát ha nem születnének meg, a céget igazgató tanács viszi tovább, és maga csak az elnöki fizetésnek megfelelö összeget kaphatja, akár dolgozik, akár nem. Igy is megfelel?- Nem tud olyan kikötést találni, amire nemet mondanék, mert én azt kapom, amire vágyom: magát. Amiröl csak álmodni mertem: a boldogságot. Azért dolgozhatok, akit szeretek. Kell ennél több? Nekem elég ennyi és ha megengedi, hogy segitsek, magánál is rendbejön minden.- Erröl ne beszéljünk! – komolyodott el a lány.- Ahogy parancsolja.- Ne legyen ilyen hivatalos, legalább ha kettesben vagyunk akkor ne. Az eljegyzést a születésnapomra gondoltam. Harminc leszek karásonykor. Nem csinálunk nagy felhajtást, de megigérem, hogy amikor látnak bennünket, megpróbálom a boldog menyasszonyt alakitani. Nem akarom, hogy hozományvadásznak higgyék. Az pedig remélem a kettönk titka marad, hogy én mondtam ki maga helyett, amire vágyott.- Hogy is merészeltem volna?- Ha az üzleti életben is ilyen bátortalan lenne, soha nem jutunk el idáig. Ami impopnál nekem, magában az a sokszor már – már hajmeresztö vakmerösége, vagy inkább bátorsága? Eleinte meghökkentett egy – egy ötletével, de amikor sorra bejöttek, megéreztem magában az eröt, vagy inkább a kopó természetet. Amire ráhajt, azt nem hagyja. Azt hiszem ilyen férjre van szükségem és a gyerekeimnek ilyen apára.- Talán remélhetem, hogy ha másért nem, ezért egyszer… ha nem is belémszeret, de…- Maga szimpatikus nekem mint ember és ez már nagy dolog. Sok összetevöje van annak, hogy valakire rámondjam: ez igen, ez egy remek ember. Maga az. Legalábbis ahogy ez alatt a rövid idö alatt megismerhettem. Tudom, hogy az elözö helyéröl haraggal jött el, de azt is, hogy magának volt igaza. Nálam különben sem számitott soha az ajánlólevél. Apám azt tartotta: egy lehetöséget mindenkinek kapnia kell, de többet nem. Maga tudott élni a lehetöséggel, söt másoknak is egész sor lehetöséget talált ki. Nem Nem kapott érte külön juttattást, mégis csinálta. Miért? Csak azért, mert már az elsö pillanatban belém szeretett?- Nem… a szüleim szerint, nem vagyok jó üzletember, mert nekem sosem a pénz, mindig a munka a fontos. Sosem azt néztem, ha valamit csináltam, hogy mit kapok érte, hanem örültem, hogy boldoggá tehettem másokat. Ez föleg a gyerekoromra vonatkozik. Más családban jutalmazták a munkát, a jó bizonyitványt. Engem az anyám öröme, mosolya, busásan honorált, eszembe sem volt, hogy pénzt kérjek a mosogatásért, bevásárlásért, egyebekért. Most is inkább a sikerélményért, az alkotás öröméért dolgozom. Ha a feladat kedvemre való, nem nézem hány óra…- Innen én is folytathatnám! – szólt közbe Maggie. – Ha más mondja véletlenül sem tünik öndicséretnek. Egyébként ez a juttatás nélküli öröm – hajtotta munkavégzés hivta fel magára a figyelmemet. Ha más le tesz elém egy ötletet, a végén ott áll: mennyit kér a haszonból. A maga ötletei mindig a cég érdekét képviselik.- A cégtöl kapom a fizetést.- Igen, de sokkal kevesebbet mint amennyit érdemelne. Látom, a zsenimenedzser egy kicsit élhetetlen, ha saját érdekeiröl van ha. Nem minden szentnek hajlik maga felé a keze, de ezután rajta tartom a szemem a javadalmazásán. Elvégre családi érdek, hogy meg legyen fizetve, legalább annyira mennyire megérdemli. A gyerekeire is gondolnia kell…- Eddig csak magával kapcsolatban gondoltam rájuk.- Azt akarja mondani, hogy megfordult már a fejében…- Az imént mondta, hogy vannak hajmeresztö ötleteim! De csak az álmodozás szintjén fordult meg a fejemben, hogy…- Mindenben olyan célratörö, csak az élet legnagyobb dolgában ennyire élhetetlen?! – mosolygott Maggie és odanyujtotta neki a kezét.

Nem birta volna ki, hogy csak megszoritsa és ellengedje. Az apró, de energikus fogásu kéz keménysége enyhült, amikor a szájához emelte, és megcsókolta. Nem érte be egyetlen csókkal. Minden rajongását beleadva, egyre bátrabban csókolta, becézte, élvezte a bársonyos bör simaságát, és azt, hogy Maggie belepirul a váratlan gyengédségbe. Amilyen gyorsan odanyujtotta, a kezét, olyan hirtelen huzta el. Ö mégsem tudja elfelejteni a kézfogást, és ha egy egy fárasztó nap után, boldogan, vagy mosollyal az arcán akar elaludni, mindig felidézi azt a pillanatot.- Van még egy kikötésem! – mondta akkor Maggie. – Szeretnék lefeküdni magával az… eljegyzés elött.- Lefeküdni… ugy érti, hogy…- Miért? Mások nem igy teszik?- Dehogynem, de…- Ovatos ember vagyok. Mielött végleg leteszem a voksot valami mellett, szeretem tudni, mit kapok. Remélem nem leszek terhére. Szentestén nálam vacsorázik és ha minden jól megy, a születésnapomon bejelentjük az eljegyzést!- Mitöl függ?- Attól az éjszakától. Ha már nem szerelemböl megyek férjhez, legalább a testem ne irtózzon attól, akinek köteles leszek átengedni. Elpirult! Tudom, hogy szivtelenül hangzott, amit mondtam, de tisztában van a helyzettel, nem várhat tölem többet. Igy tisztességes, nem?- De igen. Csak… félek…- Tudom mi nyomasztja. Ha egy férfi nagyon vár valamit, nagyon vágyik valakire, könnyen csödöt mondhat. Neféljen, böven kap idöt. Nem küldöm haza az elsö sikertelen kisérlet után. Reggelig lesz idönk, izlelgetni egymást. – mondta a lány, már a szobája elött, majd hirtelen belecsókolt, Kirk szóra nyiló szájába és eltünt az ajtó mögött.

Azóta két hét telt el, és Kirk – el szinte madarat lehetne fogatni. Sokan sejtik már hogy valami készül, de senkinek nem mond semmit: önvédelemböl, hiszen ha az a próbaéjszaka nem sikerül, vissza az egész.

A klinikán Jeremy Clark már várta.- Nem tudom mi a terved Kirk, de bármi legyen is, amit kértél megtettem. Testileg leromlott, alultáplált férfibeteget küldtél ide.- Beteget? Csak nem alkoholista, vagy narkós?- Nem teljesen tiszta, most már féregtelen is. Gondolom arra is kiváncsi vagy, nem AIDS – es – e. Attól függ hova akarod vinni. Ha hozzád haza, akkor nem ártana ha várnál vele pár napot. Itt jó helyen van, mi tudjuk izolálni, de ha közösségbe kerül, és HIV fertözött, jogilag bajod lehet belöle. Amit egy beszélgetés során ki lehetett szedni belöle, abból nem mondhatok sem igent, sem nemet. A hajléktalanok szexuális élete követhetetlen, és még a müvelt férfiak sem hiszik el, hogy ha óvszer nélkül szeretkeznek az életükkel játszanak, akkor mit kivánsz tölük? Tüvel biztosan nem fertözödhetett, mert nincs rajta egyetlen szurás sem. Azt mondja próbált drogot, de nem injektáltan, és mivel rosszul lett töle, elege volt belöle.- Vagyis hagyjam itt pár napig. Mikorra kapjátok meg az AIDS vizsgálat eredményét?- Két nap, és ha egészséges, akkor viheted. Az étkezésére oda kell figyelned. Nem mintha válogatna, de neked kell megválogatnod, hogy ne egyen nehezen emészthetö ételeket. A hosszu koplalás, vagyis inkább a rendszertelen étkezés, elhuzódó átállást kiván. A háboru után sokan ették magukat halálra, amikor végre ételhez jutottak. Azt mondtam alultáplált, és engem is meglepett, hogy ahhoz képest, ahogy a rongyaiban kinézett, milyen egészséges. Persze a nélkülözés a legjobb gyógyszer. Ne mosolyogj, ez valóban igy van. Nem egy tudós leirta, hogy a gyomorfekélyesek, akik a háboru alatt alig jutottak élelemhez, spontán gyógyultak. Azt pedig mindenki tudja, hogy a tultápláltság minden baj kutfeje. Magas vérnyomás, és koleszterin szint, keringési bajok, vércukor: mind a dözsölés betegségei. Ezektöl megkimélte öt a sors, vagy a génjei. Ki tudja? Ha szellemileg is ugy helyrejön, mint amilyen fizikai állapotban van, akkor bármire képes lehet. Most eszik, természetesen diétás növér felügyeletével. Mindjárt meglátod. Ruhát hoztál neki?- Igen, leadtam a portán.- Szellemileg milyen?- Elég tompa. Begyepesedett, meghatódott. Állandóan könnyezik, mintha csak a bozontját siratta volna, amig nyirták, borotválták. Lelkileg sérült, de nem elmebeteg. Hetek kellenének rá, hogy egy jó pszichológus kibeszéltesse belöle a sérüléseket, gátlásokat, ha vannak egyáltalán. Az életmód is labilissá tehette a lelki világát. Mit akarsz vele?- Embert faragni belöle.- Ha felveszi a ruhákat, amiket hoztál neki, azon, elvileg tul is leszel! – mosolygott Jeremy.- Nemcsak a kinézetére gondolok, hiszen tudom, hogy egy figurát alakitani nem nagy dolog, minden valamirevaló szinész képes rá. Én társaságba akarom vinni.- Attól függ milyenbe?- Elég jóba!- Akkor még lesz bajod vele, vagy ráparancsolsz: hogy meg ne szólaljon, csak mosolyogjon, nehogy kilógjon a vendégseregböl. Az intelligencia szintje igen alacsony, a szavakat is keresnie kell, persze lehet hogy csak azért, mert gátlásos, és jól akar szerepelni. A neve gyanus.- Miért?- Mert John Smith az átlagamerikai neve, azoknak adják, akik mindent elfelejtenek, és semmit nem lehet kideriteni róluk. Hiába kérdezgettem gyerekkori betegségekröl, egyebekröl, azt mondja nem emlékszik semmire. Mindig igy élt, ahogy rátaláltál. Nem tehetünk mást, minthogy hiszünk neki. Olyan mint egy gyerek, félszeg, senkihez nem mer szólni, csak uramozik, köszönget és hálálkodik. Szolga lehetett, valamikor, azért ilyen tisztelettudó, alázatos, kevés beszédü. Vagy csak a hajléktalanság rágta el a gerincét. A csont több ezer évig megmarad a földben, de a nyomor élve is képes elrágni. Dehát csoda? Ugy ébredni, hogy ne tudja mit eszik aznap, hol alszik el ujra, kétségbeejtö. És hány ezren élnek igy? Vannak, akik nem is adnák fel ezt az életmódot, de azt hiszem vele jól választottál. Aki ennyire hálás mindenért, amit kap, az még menthetö. Csak egyet igérj meg: ha nem sikerül, amit a fejedbe vettél, ugy értem ha a kisérletedhez nem válik be, akkor sem dobod vissza az utcára. Legalább némi segitséget adj neki, hátha igénye van rá, hogy talpra állhasson.- Megigérhetem. A kisérlet már mindenképpen beindult. A fotók amelyeket készitettem róla sorozatnak indultak, és szeretném, ha teljes sikerrel zárhatnám le. Tudod remek dolog sikeresen nyélbeütni egy üzletet, de az sem lehet kutya, amikor az ember visszaadja valakinek a hitét, az önbecsülését, az életet… Dehát neked magyarázzam?- Ahogy mondod. Remek dolog együtt örülni a felgyógyult beteggel, legalább olyan jó érzés, mint ahogy nem lehet soha hozzászokni a halálhoz. Amikor elveszitjük a beteget, egy kicsit mi is meghalunk vele. A hitünk, vagy a reménységünk, az erönk és a tudomány iránti bizalmunk, ki tudja?! A tehetetleség szörnyü érzés de ha az ember arra gondol, hogy mi hetekig küzdünk egy egy ember életéért, miközben az utcán ezrével kallódnak el az egészséges fiatalok?!

Kopogtak és belépett az ápoló, maga elé eresztve egy férfit, akire Kirk csak a ruhájáról ismert rá.- Jó napot uram! Csakhogy ujra látom. Szeretném megköszönni, hogy… – kezdte szemérmesen, John Smith.- Ne köszönje. Forduljon meg. Huzza ki magát.- Az még nem megy valami könnyen! – szólt közbe Jeremy. – A felemelt fövel járást ujra kell tanulnia. Hogy van? – kérdezte.- Köszönöm doktor ur. Finom volt az étel…- Mikor evett utoljára, teritett asztalnál, igy?- Nem tudom uram. Nem emlékszem. Amikor még sikerült mosogatást szereznem, akkor kaptam enni, de nem ilyen királyian.- Na, végre egy jelzö. Csak igy tovább. Próbálja meg elöhalászni az emlékezetéböl a szavakat, ne csak azt a néhányat használja, amelyekre eddig szüksége volt. Tud még ilyeneket?- Talán uram! – mosolyodott el szégyenlösen a férfi.

Kirk nem tudott betelni a látvánnyal, miközben a férfi engedélyével fényképezett. Olyan pillanatot is sikerült elkapnia, amikor a modell ha bátortalanul, vagy félszegen is, de elmosolyodott. Lám mit tesz egy emberrel a ruha és milyen csalóka a külalak. Egész jóképü fickó! Ezzel a modern frizurával, tisztán, jószaguan, barátoknak nézhetnék öket. Amig meg nem szólal, nem is kellemetlen látvány. Kicsit keszeg, lóg rajta a ruha, dehát most az a divat. Csak tudná mi érdekli, hogy fogjon hozzá a kimüveléséhez, vagy esetleges tudásának átismételéséhez?!- Van valami amit szeretett csinálni? Munkára gondolok…- Mindent elvállalok uram.- Ennél többre most nem jutsz vele! – szólt közbe Jeremy.- Jó a ruha mérete? – kérdezte Kirk.- Igenis uram. Az enyém lehet, vagy csak addig viselhetem, amig a régit visszakapom?- Olyan holmit nem vehet fel többé, elégették. Nem érezte, hogy férges?- De igen uram, csak a csipést is megszokja az ember. Én már észre sem vettem. Idönként bevittek fertötleniteni. Én sosem iszkoltam el, ha láttam, hogy befognak bennünket. Volt, hogy önként is jelentkeztem. Nagy gyönyörüséget okozott a fürdés. Alig tudtak kicsalogatni a tus alól.- Régen fürdött?- Azelött, amig munkát kaptam valahol, gyakrabban, mert arra sosem sajnáltam a pénzt. Nagyon jó érzés tisztának lenni, akkor is, ha az ember a régi ruháját veszi vissza, de amióta ennyire lerongyolódtam, nem engedtek be a metró állomások tusolójába sem. Azt mondták elriasztom a turistákat.- Sehol nem jelentkezhetett volna másik holmiért?- Nem szeretek kérni. Ha adnak megköszönöm, de annyi a magamfajta, hogy egyre kevesebb a lehetöség. A guberálás nem rossz, vannak hajléktalanokból lett szervezök, akik átveszik és továbbadják, de nekem nem volna szivem a társaimon nyerészkedni.- Az üzletben nem számit a barátság meg az érzelmek.- Ök is ezt mondták és be is láttam, hogy nekik költségeik vannak. Én inkább mindig leadtam a holmit és nem volt gondom rá.- Két napig itt marad, amig hozzászokik a rendes étkezéshez! – szólt közbe Jeremy. – Pizsamát és fogkefét kap…- Elszoktam már a fogkefétöl, uram. Ha eszem mindig akad utána egy korty viz, amivel jól átöblitem a fogaimat.- Csodálkoztam is, hogy nincs egyetlen lyukas foga sem.- Szerencsére, uram.- Két nap mulva jövök magáért és meglátjuk mit tehetünk! – bucsuzott Kirk, és az ápoló kivezette a férfit. – Szinte szégyelli magát az ember… – mondta, a csavargó után nézve.- Ez még a hálálkodó szakaszban van. Nem romlott el. Vannak akik a mocsokban is tiszták tudnak maradni. Ugy látszik ö azok közül való. A legtöbb, amikor már ugy néz ki, ahogy ö kinézett agressziv, hangos, inkább elvesz, kikövetel, mint köszön.- Lehet, hogy megbánom, amibe belefogtam, de meglepetésnek szánom, vagy bizonyitásnak, mit tudom én minek nevezzem?!- Felcsaptál Higgins professzornak. Meg akarod csinálni a magad kis szines pillangóját ebböl a csodabogárból. Miért ne sikerülhetne? Gondolom nem tanulmányt akarsz irni az esetböl?- Nem, egészen más célból cisnálom. Majd ha eljön az ideje elmondom. Kösz. A számlát küldesd el, légy szives.- Ha befejeztük, de utána is jó lenne, ha láthatnám egyszer – kétszer. Akkor is ha remekül mennek a dolgok. Csodálatos szerzet vagy te?! Mi lenne ha egyszer, pár napig nyugton tudnál maradni, nem találnál ki valami ujat, valami munkaigényes hobbyt. Vannak, akik annyira ragaszkodnak a röghöz, a megszokotthoz, hogy belebetegszenek, ha az ágyukat arrébb kell tolniuk, te meg? Csapongsz, tárgyalsz, kitalálsz, kisérletezel, és még szorgalmi feladatokat is csinálsz magadnak. Legalább csinos?- Kicsoda?- Akinek szánod ezt a mestermunkát? – mosolygott a doktor.- Honnan veszed?- Ismerlek már annyira, hogy szeretsz bizonyitani, ujjal elörukkolni, kilógni a sorból. Egy nönek az ilyesmi mindig tetszik. Jó, nem kell válaszolnod a feltevésemre, de sok idödbe telik, ha végig akarod csinálni, mert beszélgetni kell vele, emberként, barátként, egyenranguként, hogy visszanyerje az önbizalmát, vagy ha nem volt, akkor megszerezze. Ki tudja mihez ért? Mire kiderited használható – e, rá kell szánnod egy pár napot az amugy is kevés szabadidödböl, dehát te tudod. Az embereknek akkor megy el az eszük, ha legjobb soruk van! – nevetett a doktor.- Te sosem voltál még ugy, hogy örömödben valami nagyon nagy dolgot akartál volna véghezvinni?- Dehogynem. Lehet, hogy egyszer meg is nösülök, hacsak nem jön meg az eszem idöben.- E a fickó mérföldkö lehet a házasságomhoz vezetö uton!- Birom ezt a titokzatosságot. Egyszer ugyis elö kell rukkolnod a farbával. Leszel te még papucs.- Aki szerelmes a feleségébe az nem papucs, hanem gyengéd, figyelmes, férj, vagyis boldog ember. – szögezte le Kirk.- Igen, ezt mondják a… nösek. A szerelem sok mindenen átvezeti az embert, állitólag! Csak egy tanácsot fogadj el tölem: szerelemböl nösülj, más ne számitson. Ha ö is szeret, akkor bármit megér a kapcsolat, hiszen a nö isten csodája. Nélküle nem lehetne fiunk, vagy lányunk, nem simogatnának, nem szólnának hozzánk kedvesen, vigasztalón, és nem lenne ami tüzbe hozzon bennünket.

A két nap hamar eltelt. Kirk Williams megpróbálta a következö napok teendöit ugy átszervezni, hogy esténként korábban mehessen haza, és legyen ideje John Smithre. Tudta, hogy örültség amit csinál és lehet, hogy Maggie nem is értékeli majd, inkább a fejére olvassa, amit ugyis tud: hogy lehet otthagyni a lakást egy férfire, akiröl azt sem tudja kicsoda, micsoda. És ha odahivja a haverjait akik mindent elhordanak, ami mozditható?! Megpróbálja szeparálni, hogy lehetöleg ne találjanak rá, és megtiltja neki a telefonálást. Ha van egyáltalán, akit hivhatna? Attól az élettöl könnyü lesz elszakitani, ha legalább annyi józan esze maradt még, amennyit feltételez róla, és amennyi Jeremy szerint kell legyen. Csak emlékeztetni kell, felidézni elfelejtett szavakat, felébreszteni benne a kiváncsiságot, és hátha… ?! A kulturában nem sok része lehetett. Esetleg olvashatott, ha talált a szemétben ujságot. Pénzt biztos nem adott ki érte. Sok mindent meg kell, vagy ujra kell tanulnia. Késöbb szerez neki portási, vagy kézbesitöi állást. Csak egészségesnek találják. Az AIDS meg sem fordult a fejébe, amikor belekezdett, pedig azzal ma már mindenhol számolni kell. Különösen ha valaki olyan helyen él, mint a védence Fura nyakas pasas. Nem ivott, nem narkózott, nem bujt ki a tisztálkodás alól, nem kér semmit, de mindent megköszön, és nem szereti a máson élösködö hasonszörüeket. Ö csak dolgozni, parancsot teljesiteni, azt tartja társadalmilag természetesnek. Vannak szolgalelkek és alighanem ö egy olyat fogott ki. Menedzsert biztosan nem csinálhat belöle, de az meg sem fordult a fejében. Ha portásként, vagy betanitott munkásként helytáll, az már siker. De ha nem, el sem mondja Maggienak, vagy ha mégis, biztosan elmosolyodik az a drága szomoru arca, hiszen ilyen eljegyzési ajándékot nem sokan adtak volna neki. Bizztosan megérti majd a drága lány, hogy amikor ehhez az emberhez szól, rá gondol, amikor az esetleges sikernek örül, ugy érzi mintha ö mosolyogna rá. A fickó kapocs kettöjük között, amiröl egyelöre csak ö tud.

A lelet negativ lett. John Smith mindent betartott, amit mondtak neki, igy anyagcseréje beállt a normális szintre. Kirk, az az örült hazárdör, a fanatikus Higgins, a szerelmes lovag vihette.- Ha az uj környezet, vagy a rázuduló sok ismeret megzavarná, itt egy fiola nyugtató. Egy tablettánál ne adj többet neki. Ettöl elcsendesednek, megszelidülnek a gondolatai, lassabban forog az esze, de jobban elraktározza a tanult dolgokat.- Remélem nem méreg? – mosolygott Kirk, és eltette a fiolát.- Csudát. Egyfajta nyugtató, ami azt is jelenti, hogy nem szabad tulzásba vinni. Ha fél órán belül kettöt lenyelne, akár nyolc – tiz óráig is aludna töle. Nem árt, de nem is szükséges. Csak roham esetén volna szükség altatásra, de akkor meg semmi helye a házipatikázásnak, inkább szólj nekem, vagy másnak, de reméljük, arra nem kerül sor. Nagyon szelid a mi Johnunk. – mondta bucsuzóul.- Itt lakom. Együtt fogunk élni, amig nem kivánkozik el innen, vagyis amig nem látom ugy, hogy valahol munkába állhat. Mert szeretne dolgozni, ugye? – kérdezte Johnt.- Minden vágyam az, uram.- Nem tul nagy a lakás, de van egy vendégháló. Az éjszakát ott tölti, de napközben magáé az egész birodalom. Használhatja a dolgozószobámat. Örülnék ha kiváncsi lenne a polcokon sorakozó kötetekre, és ha megkérhetem, ne tegye vissza a helyére azt, amit érdekesnek talál. Este szivesen beszélgetek róla. A televiziót és a videót be tudja kapcsolni, ha nem elmagyarázom.- Köszönöm uram! – nézett körül megilletödve, John Smith. – Nem leszek terhére? Miért ilyen jóságos hozzám?- Vegyük ugy, hogy tettem egy fogadalmat…- Hálát adok istennek, bármi legyen is a fogadalma.- Egyelöre nem hagyja el a lakást. Van bejárónöm. Eddig hetenként kétszer járt, de ezentul naponta jön. Föz, bevásárol, ellát benünket. Rendesen egyen és beszélgessen vele. Értelmes asszony és jólelkü. Ha valami kivánsága van, mondja meg neki. Jól föz, de vannak ételek, amelyek készen kaphatók és ehetöek, csak melegiteni kell. Majd megtanulja. Igyekszem minél több idöt itthon tölteni, hogy beszélgethessünk, de tudja minek örülnék nagyon? Ha minél több kérdéssel várna haza. Olyasmikkel amiket napközben olvasott, vagy eszébe jutottak. Ha nem ért valamit, vagy véleménye van róla, csak szóljon.- Igyekszem, uram!

Kirk Williams életében izgalmas napok kezdödtek. Reggelente elsorolta a tudnivalókat Johnnak, és munka után ugy sietett haza, mint akire nagyon várnak. Legszivesebben mindennap ajándékot vitt volna, akár egy gyereknek. Dehát majdnem az. Tudatlan kamasz, aki mindent tudni akar és szeret beszélgetni. Már második nap meglepetés érte. Mihelyt hazaért, Martha behivta a konyhába.- Történt valami Martha?- Uram, azt kérte figyeljem és segitsem a vendégét, de a sors ugy hozta, hogy ö segitett nekem.- Ezt meg hogy érti?- Csengett a telefon. Nem volt bekapcsolva az üzenetrögzitö és mivel Ön azt mondta uram, mindenhez próbáljam hozászoktatni, ami uj lehet olyan embernek, aki évekig nem élt civilizáltan, gondoltam hagyom hogy felvegye a kagylót. Akkor már néhányszor megfigyelhette, hogy csinálom. Egy kicsit ódzkodott, de aztán felvette. Én is a póthallgatót, mert nem akartam hinni a fülemnek. A vendége tud németül, uram!- Biztos ebben?- Saját fülemmel hallottam. Késöbb meg is kérdeztem. Maga beszél németül? Azt felelte, némi tünödés után: nem elég jól. Meg kellett kérnem az urat, hogy lassabban mondja amit akar, de aztán elég jól megértettük egymást. Azt üzeni, hogy Mr Williams este hivja fel. Az irodában többször kereste, de nem volt benn.- Egész nap egyik tárgyalásról a másikra siettem. És normálisan beszélt, ugy értem, nem lehetett az ügyfelem terhére?- Szerintem nem? Még mosolygott is ahogy beszélgettek, és az ur hangja is igen szivélyes volt. Gondolom örült, hogy nem kell velem törnie az angolt.- Van néhány ügyfelünk, aki nem tul jól beszél angolul és próbálkozik, hátha ismerik az anyanyelvét. Kedvességnek veszi, ha németül beszélhet, de hogy John tudjon? Ez meglep. Örülök neki.

Amikor bement a dolgozzószobájába, Joh azonnal felugrott.- Átadom a helyét uram.- Mit olvas John?- Iparjogot! Érdekes…- És érti is, vagy csak olvassa? – kérdezte elképedve.- Egyelöre csak olvasgatom, de nem tulságosan érthetetlen.- Ugy látszik maga még sok meglepetést tartogat a számomra – folytatta Kirk, de németül. Meglepte, hogy John németül felelt, anélkül hogy furcsának tartotta volna a váltást.- Szóval ért németül? – jegyezte meg, mosolyogva.- Igen uram. Egy német ur kereste. Felirtam. Kedves volt…- És örült, hogy maga németül beszélt vele. Beszél más nyelvet is?- Nem uram… hogy öszinte legyek azt sem tudtam, hogy… már elnézést, de bolondnak tünhetek ön elött. Egy ember aki nem tudja, mit tud.- Majd rájön John. Csak ne feszélyezze magát. Olvassa tovább az iparjogot, vagy bármit, ami érdekli. Tévét nem nézett?- Legjobb a könyv, vagy az ujságok… de elég nehezen megy az olvasás. Lassu vagyok, vagy csak az értelmem olyan csigairamu?!- Csiga iramu? Miért, hogy megy a csiga? – mosolygott Kirk.- Mászik uram, és nagyon lassan.- A lakásról nem jutott eszébe valami? Nem emlékezteti egy régi otthonra, vagy valami másra?- Nem uram… és legnehezebb visszaszoknom az ágyba. Ma éjjel is a földön ébredtem.- Leesett?- Nem, csak meguntam a forgolódást és leköltöztem a csupasz padlóra. Nehezen hagy fel az ember a szokásaival.- Tegyen, ahogy jónak látja. De hogy a föld keménysége jobb altató legyen, mint a pihe – puha ágy? Pár hét mulva más lesz a véleménye. Evett rendesen?- Igen uram, csak Martha asszony kicsit zsörtölödött, hogy nem ittam meg a kávét. De… ha utána kellemetlen a közérzetem. Felgyorsul a szivverésem és a halántékomban feszül az ér.- Akkor vége a kávézásnak. Mikor ivott utóljára?- Nem is tudom. Ha választani lehetett mindig teát kértem.- Sajnos nekem szükséges a kávé, alacsony a vérnyomásom.- Meglepö. Van valami irodalma ennek a vérnyomás dolognak?- Van, de kevés az orvosi tárgyu könyvem.- Ön mivel foglalkozik, uram?- Üzlettel.- Az elég tág fogalom, uram. Tulajdonos, üzletember, eladó- Ha igy kérdezi, akkor inkább menedzser.- Az olyan, aki véghezvisz egy dolgot?- Sok minden belefér ebbe a szóba, de az is, amit kérdez. A menedzser felkarol egy dolgot, véghezviszi, kitalálja, megvalósitja, másokat menedzsel. Az üzleti életben ismert fogalom. Rendeltem amgának két öltönyt és fehérnemüt. Látom a cipöm, egy kicsit nagy. Abból is hoznak kisebbet. Választhat, amelyik legjobban megfelel. A számlát bizza rám.- Dehát miért, uram?- Mondtam már. Fogadalom.- De ennyi pénzt beleöl egy fogadalomba? Nem tudom, megérek-e ilyen tetemes kiadást.- Ha nem csalódom magában, sokkal többet is.- Igyekezni fogok uram.- Látom elég sokszor vette fel a telefont. – jegyezte meg Kirk a jegyzetfüzetre nézve. – Szép irása lesz… ha gyakorolja… – Csak igy tovább. Most pedig menjünk vacsorázni, aztán beszélgetünk. Legalább kiszellözik a fejem. Ma elég sok dolgom volt, de igyekeztem haza, magához.- Néha megijedek, ha rágondolok, mit vár el tölem, uram. Nem szeretném ha csalódna bennem.- Bizza rám. Azt hiszem nem fogok. Vacsora után megpróbálunk egy kicsit számolni. Szereti a matematikát?- Mi csak fejböl számoltunk, de nagyjából mindig tudtam, ha több félét vásároltam a fiuknak, hogy jól számolt-e a pénztáros. A gépek elég gyakran tévednek. A fiuk fejszámolónak hivtak, mert sosem hagytam magam becsapni.- Csakhogy a pénztárgépek leginkább akkor tévednek, ha véletlenül, vagy készakarva téves számokat ütnek beléjük.- Készakarva? Aki olyan embereket is képes becsapni, mint mi,… ugy értem, amilyen én voltam.- Nem vagyunk egyformák, John.

Vacsora után annyira elszaladt az idö a beszélgetéssel, hogy Kirk arra riadt, tiz óra van.- Reggel elég korán kell kelnem. Mára befejezhetjük. Nem zsong a feje a sok uj dologtól? Egyébként nem én sürgetem, maga kérdezett olyan sokfélét. Nem volt fárasztó?- Nem uram. Inkább olyan jó érzés. Lesz mit ismételgetnem, uram, jó éjszakát! – mondta John, és átment a szobájába.

Alig lépett ki az ajtón, csengett a telefon.

Maggie volt. Nagyon ritkán telefonált, de ha mégis, Kirket édes boldogság járta át. Azonnal arra gondolt: te drága lány, ha nem hivatalos ügyben hivnál, ha mondhatnám, amit a szivem diktál, de gyönyörüségesen szépeket mondanék. Bolondulásig szeretlek. Szinte az eszemet veszed el, a viszonzás reménye nélkül.- Tessék Miss Scott.- Hivjon Maggienek, legalább ilyenkor, amikor senki nem hallja. Vagy nincs egyedül?- Most már egyedül vagyok! – bökte ki, hirtelen.- Ugy érti, hogy vendége volt?- Nem mondanám vendégnek, de most magamra hagyott.- Remélem nem nö az illetö? Ha mégis, csinálja diszkréten!- Ha az lenne, tudna róla, Maggie.- Szeretem a tiszta játékot. Azért hivtam, mert eszembe jutott, hogy reggel együtt kezdünk, és mivel ugyis utbaesik, gondoltam felveszem a ház elött. Baj?- Remek ötlet Maggie, ha nem leszek terhére, csakhogy van egy bökkenö…- Tudom, hogy haza is kell vinnem, de nem probléma, és taxi is van a világon. Legalább a kocsiban beszélgethetünk egy kicsit másról is, mint üzletröl. Meg kellene ismernünk egymást egy kicsit. Közeledik a karácsony, nem gondolja?- De igen, Maggie.- Akkor jó éjszakát…- Magának is… Maggie… kedvesem!- A lány ugy csinált, mintha nem hallotta volna az utolsó szót, vagy inkább meglephette, mert gyorsan letette a kagylót.

Kirk még sokáig tartotta, ábrándozva, gyönyörü szavakat, mondatokat sorolva, hangtalanul. Mikor jön már el az a karácsony? Mikor ereszti magához közelebb? És mi lesz, ha felsül? De hiszen megkezdte a közeledést. Eddig nem igen fordult elö, hogy felvegye, különösen ha egyedül vezette a kocsiját. Minden lépését, gondolatát analizálnia kell, hogy reményt merithessen belöle a szerelme beteljesedésére.

Kopogtak. John volt az.- Bocsánat uram, hallottam hogy beszél, gondoltam még nem zavarom, kaphatnék holnapra tiszta papirt, amire irhatok?- Mit akar irni? Kinek?- Semmit fontosat, csak néha furcsa gondolataim vannak, de hamar kimennek a fejemböl. Gondoltam, ha lejegyzek néhányat, segitene az elöbbrejutásban. Több mindent kérdezhetnék és hamarabb megérteném, a most még nagyon ködösnek látszó dolgokat.- Természetesen reggel kiteszek egy tömböt az iróasztalra és az sem baj, ha egy nap alatt teleirja. Van másik. Lehetöleg próbáljon meg az ágyon aludni.- Igenis, uram. Jó éjszakát! – huzta szégyenlös mosolyra a száját John, visszalépve a vendégszobába.

Másnap este Kirk, kezében a fényképezögéppel, óvatosan nyitott be a dolgozószobába. Lekapta az irásba merült férfit. John felállt, mosolygott, köszönt, miközben ujabb fotó készült róla.- Hogy telt a napja? – kérdezte Kirk.- Jól uram, de zavarba hoz ezzel a sok fényképezéssel. Nem érek én meg ennyi filmet…- Ha azt kérném, hogy mondja el, milyennek lát engem, megtenné? – kérte Kirk.- Ön jóképü férfi, uram.- És maga?- Magamat nem nézegetem…- Akkor tegye meg. Kiváncsi vagyok milyennek látja önmagát.- Mire jó ez uram. Ha jót mondok nagyképünek tart, ha rosszat, kishitünek, vagy nagyravágyónak.- Már az megérte, hogy a feladat ilyen szavakat juttat eszébe! – nevetett Kirk. Na lássuk. Ott a tükör. Kezdje el.- A frizura valahogy idegen…- Idegen?! Ugy érti: volt másmilyen is?- Lehet uram, de nem a torzonborzra gondolok. Ha most kérdeznének, más frizurát kérnék. De ott a kórházban örültem, hogy megnyirnak. Aki csodát él át, az hallgasson és legyen boldog. Különbenis féltem. Azt hittem tévedséböl vagyok ott. Valaki mást akartak felszedni helyettem. Volt amikor álomnak hittem az egészet nem mertem elaludni, féltem, hogy mire felébredek minden köddé válik és ujra ott leszek, ahol voltam.- A szeme szürke. Tetszik magának a szürke szem?- És önnek?- Szeritnem egy kicsit hideg. A szem a lélek tükre. Milyen embernek tartja magát?- Embernek?! – nélázott John. – Tehát hidegnek mutat a szemem Nem tudom, de nekem az tetszik legjobban az arcomban, meg a szám. Nem lehetne rá azt mondani, hogy jelentéktelen, vonalszáj. Duzzadt, talán tulságosan is az, és van konturja.- Ami határozottságot, keménységet jelent.- Ha mindenem ilyen elönytelen külön külön, akkor mit mondhatok az arcomról általánosságban? – mosolygott John, még mindig a tükörbe nézve.- Hogy jóképü. A haja szine és a seprüszerü szempillái egyedivé teszik a szürke szemét. A sötét pilláktól, majdnem kéknek látszik. Nézze meg naponta többször. Általában a szürke szemüek, ha boldogok, vagy örülnek valaminek, megsötétedik a szemük szine. Akár kék is lehet. Csak a barna szemek, az olyanok mint az enyém, állhatatosak, ugy értem nem változtat rajtuk a hangulat. A legközelebbi hajvágáskor, mondja meg, milyen frizurát szeretne.- Magam sem tudom.- De azért elképzelheti… és rajzolja le. Ott van a tömb, irt ma bele valamit?- Sokat uram. De csupa kusza gondolatot.- Személyes dolgokról?- Azokról is.- Csak nem jutott eszébe valami a családjáról?- Nincs családom uram. Senkim nincs.- És ha csak ugy hiszi?- A fiuk szerint én átlagamerikai vagyok. Ön szerint mit jelent átlagamerikainak lenni?- Megmagyarázom. Üsse fel a telefonkönyvet, bárhol. Huzza végig az ujját a neveken. Van amelyikböl alig akad pár, de elöfordulnak nevek, amelyek oldalakat töltenek be. A vezetéknevek is azonosak. Látja mennyien élnek ugyanazzal a névvel? Csak a foglalkozásuk és a cimük különbözteti meg öket. Azonkivül persze sok minden. A legtöbb van a Smith – böl.- Vagyis a John Smith. Nem sok fantáziára vall.- Vagy esetleg nem is a szüleitöl kapta.- Hanem?- Semmi. Tul korai lenne még olyan mélyre. Evett? Én már vacsoráztam, a fönöknömmel.- Fönöknöje van, uram?- Igen. Tudja mi az hogy fönöknö?- Siker, uram! Szerettem ha nö vezetett egy boltot, vagy bármit, ahol munkát kértem. A nök szive hamarabb megesik az emberen. Egyszer hetekig mosogathattam egy bisztróban. Egyhuzamban persze csak három hétig, mert különben be kellett volna jelentenie és elég gyengén ment a bolt, csupán a tulajdonosnö jószive tartott ott. Akkor hiztam is néhány kilót. Pedig munka volt böven. Fel is szolgáltam, ha sokan voltak. Persze tudtam mit kell mondanom, ha jönnek az ellenörök. Távoli vendég rokon vagyok és kimélni akartam egy kicsit a tantit. Hálistennek sosem kérdeztek, mert nehezemre esett volna hazudni.- Pedig az emeberek többségének könnyen megy a hazugság.- Nem tudom uram, talán hazudni csak azoknak szabad, akiknek jó az emléklezötehetségük, de nekem nem lehet valami jó, mert naponta többször elismételtem, mit mondjak ha jönnek. Mert az igazat azonnal rá tudtam volna vágni, de ami nem valós, könnyen elszáll az ember emlékezetéböl és aki annyiszor mond mást, ahányszor kérdezik, annak késöbb nem hisznek. Engem különben is rajtakaptak volna. A fiuk sokszor kinevettek. Mimózának csufoltak. Ha profánkodtak, elpirultam. Nem tudom mi nevetnivaló van ezen.- A nökkel hogy áll?- Nem érdekelnek, uram.- Nem érdeklik? Soha nem támad fel magában valami furcsa vágy, ha meglát egy szép asszonyt? Gondolom látta öket az utcán?- Nem az asszonyokat figyeltem, de elöfordult, hogy utána lódultam egyiknek – másiknak. Megcsapott egy illat, valami csodálatosan jó szag, és furcsa bizsergés kapott el, azt is mondhatnám: kellemes emléket ébresztett bennem. De nem tudom mit.- És ment a nö után?- Egy darabig, de aztán észheztértem, elrestelltem magam, tudtam hogy bajba sodródnék, ha észrevenné hogy követem, és lassan megszégyenülten, csalódottan, szárnyaszegetten lemaradtam.- Sosem volt, akit szeretett?- Kellett hogy legyen. A fiuk szerint az anyját mindenki szereti.- A magáé milyen volt?- Nem tudom, nem emlékszem rá. Lehet, hogy neki volt olyan jó szaga, amire ma is felkapom a fejem.- A társaival csak voltak nök. Gondolom elöfordult hogy csoportba verödtek. Egyik nö sem keltett magában nemi izgalmat?- Értem mire gondol uram, a szemem láttára üzekedtek ott a hasonszörüek, mert ugyan hova is vonulhattak volna félre, meg az ittas ember kába, nincs szégyenérezte, elhagyja minden szeméreme.- Elhagyja a szemérme… – ismételte meg a mondat végét Kirk. – Milyen szép szavak ülepedtek le magába. Érdemes valamennyit a felszinre hoznia Beszéljen csak. Egyik sem tetszett, soha?- Büdösek voltak, uram!- És maga?- Én is, de magán sosem érzi ugy az ember a szagot, mint máson. Görényszokás…- Mit tud a görényröl?- Egy mese forog a fejemben. Sokszor gondoltam rá, amig ott éltem magam is büzösen, de mégis fennhéjjázón azt gondolva, hogy én különb vagyok náluk.- Elmondaná?- Tanmese. Nem sokan szeretik, de nekem tetszik. A görény bement egy farmra, hogy tyukot lopjon. A kutya aludt, nyugodtan odamehetett az ólhoz. A gazda nyitvafelejtette az ajtót és ö besurrant. – Fuj, micsoda büz! – gondolta miközben elkapta a legközelebbi csirkét, és iszkolt kifelé. A csirke rikácsolására a kutya felébredt, és elkapta a ragadozót. – Fuj, milyen rossz szaga van ennek a házörzönek. Csak tudnám hogy birják ki mellette az emberek? – gondolta a görény utálkozva, mielött kimult volna.- Remek.- A mese, uram.- Az is, de amilyen tömören elmondta. Gondolom nem igy hallotta.- Nem hiszem… a meséket általában bö lére eresztik.- Bö lére eresztik. Ez is szépen hangzik.- Butaságokat mondok?- Dehogy, csak próbálom kitalálni hol ragadhattak magára ezek a szavak. Milyen környezetben élhetett azelött. Olvasott ma?- Az orvosi könyveit uram. És felütöttem néhány német regényt is. Mintha az egyiket olvastam volna… valamikor. Thomas Mann irta.- Nagy német iró, ha beszéli a nyelvet miért ne olvashatta volna?- Van egy francia könyve is uram.- Igen… ajándékba kaptam. Bár nem tudok franciául, de azt a müvet mindenkinek ismerni illik, a saját anyanyelvén. Cyranot szinte minden nyelvre leforditották. A nemes lelkü barát, szeretö.- Beleolvastam… és könnyen lehet, hogy értek franciául, mert… vannak sorok, amelyeket kivülröl tudok… – kapta el a hév John Smith – et. – Cyrano utolsó szavai.

Kitéptétek kezemböl a babért.

A rózsát, mindent, ami kincset ért.

Vigyétek hát!… De valamim maradt,

Amit irigység, csuf rosszakarat

Nem vehetett el!… Ezt ma este még

Ha majd elöttem föltárul az ég

S jó istenemhez felszállok a mennybe;

Magammal tisztán, tündöklön viszem be.

Mert foltja nem volt egy parányi sem…

És ez gazok… A becsületem! / Ábrányi Emil forditása. /- De hiszen ezt szóról szóra mondta! Ez nem hevenyészett forditás. – ámult el Kirk.- Eszembe jutott! – pirult bele John. Olyan, mintha valamikor nagyon szerettem volna. De ha igy van, miért nem emlékeztem rá eddig? – nézett Kirkre, aki sokáig nem tudott szólni.- Ki lehet ez a férfi? Hogy áshat elö ilyen emlékeket egy mocskos hordalékkal ki tudja mióta ellepett eméléktóból. És hogy kerültek oda? Kivel olvasta, lehet hogy nem is amerikai? Akkor honnan került ide, ki ez a furcsa ember? Hirtelen valami jeges rémület járta át. Mint aki rádöbben milyen nagy dologra vállalkozott, és mekkora gondot vett a nyakába. Ha adódtak is percek, amikor kicit fásultan gondolt a vállalására, egy – egy ilyen felfedezés uj erövel töltötte fel. Az elsö fotón egy lecsuszott ember, egy hajléktalan csavargó, beszükült beszédkészséggel értelemmel, aztán akárcsak a növény a napsugár jótékony hatására, napok alatt feléled, virágozni kezd, csodálatba ejt. Még franciául is beszél. Vajon milyen meglepetést tartogat még? Csak türelem. Mennél több idöt hagy neki hogy magához térjen annál nagyobb lesz a sikere vele, a drága lánynál. Szinte látta magát, ahogy Maggie ölébe hajtja a fejét és mesél… mesél az általa mosott aranyról, amelyröl senki nem gondolta amig a meder alján hevert, hogy egyszer csillogni fog.

Nem dicsérte meg Johnt a Cyranoért. Félt, hogy megriadna bezárkózna, és ezután szemérmességböl nem osztaná meg vele, ami eszébe jut. Ha igy megy tovább, elöfordulthat hogy lesz olyan kérdése, amelyre nem tud válaszolni. De csak hadd gyüjtögesse az emlékcserepeket, hátha összeáll belöle valami csoda, amely visszavezetheti a családjához. Talán vannak gyerekei, valahol a nagyvilágban, felesége aki várja, vagy csak egy asszony, akit szeret, egy lány, akiért epekedett. Az az illat, ami mindig izgalomba hozta, ilyesmit sejtet, de hogy a nemi vágya teljesen elcsendesedett, vagy impotenciára, vagy monogám, mulhatatlan szerelemre utal. Mert a természetet nem lehet becsapni. Nem kell, hogy kivánja a férfitest a szexet, ha nem azzal élhetni meg, akire minden porickája vágyik. Lehet valaki hüséges egy életen át, anélkül, hogy érezné: le kellett mondania valamiröl, vagy áldozatnak venné az önmegtartóztatást. Igy, éppen igy szereti ö is Maggiet! – jutott eszébe hirtelen, hiszen féléve már hogy nem kellett neki senki. Addig beérte utcalányokkal, mert azokhoz nem kell körités, csak rendel és megkapja amit kér. Nem telefonálhatnak rá, nem kell öket lerázni. Ha megy, mindig ott vannak, ölelésre készen. Megfizeti öket és kész. De most már olyan akár az érzéketlen fa. Elnémult a teste, vagyis dehogy. Hiszen ha Maggie közelében van, vagy ha csak rágondol, minden porcikája tüzben ég. Ugy önti el a forróság, mint kifolyó láva a vulkán oldalát. Belebódul, ha megérzi… az illatát. Igen, ez a fickó megtanult az érzékszerveivel szeretni. A szimata egy szép szerelmet idézhet, mint ahogy ö is felkapja a fejét, ha megérzi valahol Maggie parfömjét. Ö is lódulna az illat nyomába, ha nem tudná, hogy más is használhat hasonlót.- Hivjon Kirknek! – szólalt meg, nagysokára, ellágyulva.- De, uram…- Kértem, hogy hivjon Kirknek. Én sem urazom! – mondta és magára hagyta az utána bámuló férfit.

Már csak két hét volt karácsonyig, Maggie mintha sokkal közelebb került volna hozzá. Mások elött is Kirknek hivta, rámosolygott, ha kettesben maradtak, megsimogatta az arcát, átölelte, mint aki szoktatja magát hozzá. Ö olyankor mozdulni sem sem mert, félt hogy elszáll a varázs. Minden ereje elhagyta és azt kivánta: örökké tartson a gyönyörüséges pillanat. Bárcsak volna bátorsága folytatni amit Maggie elkezd, de nem merte. Hátha elutasitaná. Hagyni kell. Ugy a legjobb, ahogy ö akarja.

John Smith egyedül volt otthon. Csörgött a telefon.- Tessék Williams lakás! – szólt bele, a telefonba.- Ki beszél? – kérdezte elég hosszu szünet utá a nöi hang.- John Smith.- Biztos, hogy Williams lakás?- Igen. Mr Williams nincs itthon. Mit mondjak ki kereste?- Bocsánat téves kapcsolás! – vágta rá a nö és letette.

Alig szakadt meg a kapcsolat, Kirk hazaért. John éppen azt irta fel az üzenetek utolsó sorába: téves kapcsolás. Nöi hang.- A téves kapcsolásokat ne irja fel, John. – Felesleges.- De ez egy kicsit furcsa volt.- Miért?- Nem akart hinni nekem.- Ezt meg hogy érti?- Kétszer is elmondatta velem, hogy kinek a lakása.- Ö nem mondta meg a nevét?- Nem, hiszen téves kapcsolás volt.- Jól tette hogy felirta. – mondta Kirk és leültek enni.- Mit csinált egész nap?- Felfedeztem a bankvilágot… a pénzpiacot…- Hol?- Akad méhány idevágó kötete, és mennél többet forgatom öket, annál érdekfeszitöbbek lesznek.- Van már elképzelése arról, mihez lenne kedve? Hamarosan el kellene kezdeni valamit. Fordithatna is, hiszen jól beszél két nyelven. Lehetne idegenvezetö, de ahhoz ismernie kellene a várost.- Nekem legjobban tetszik a pénz világa.- Tözsdecápa nem lehet, csak ugy. – mosolygott Kirk.- Nem is akarok uram, csupán játszom a gondolattal…- Ne urazzon! – mordult rá Kirk, maga sem értette miért.- Elnézést, de be kell vallanom valamit. Az ujságokból kiirtam néhány részvényt és papiron eljátszottam a gondolattal…- Csak azt ne mondja, hogy bevált amit lépett volna?- De igen uram. Sok pénzt kereshettem volna rajta, persze csak akkor, ha igaz is, amit az ujságok irnak. Dehát csak játék volt. Gondolom ott a percek is számitanak és én abban a percben “vettem” a részvényt, amikor az ujság a kezembe került.- Percek? Pillanatok is!- Akkor legjobb ha abbahagyom. Mennyi idöt kapok még?- Mennyit szeretne?- Bevallom egyre nehezebben viselem, hogy adósa vagyok, hogy hetek óta a nyakán élek. Nagyon sokat köszönhetek önnek, uram. Rengeteget. Sosem fogom tudni meghálálni.- Reggel ott hagyok az asztalon egy illemköyvet, nem egészen ez a cime, de meg kell tanulnia hogy viselkedik egy ur olyan társaságban, ahol adnak az etikettre, a jó modorra.- Ha gondolja, hogy fontos… Kirk, akkor átnézem, habár…- Be akarom mutatni magát egy társaságban. Nem szeretnék szégyent vallami. A ruhája már készül.- Nem fog, uram! – mondta John, de mindjárt bocsánatot is kért, hogy nem Kirket mondott.

Egy héttel karácsony elött, amikor már a szmokingos kép is elkészült John Smithröl, Kirk Williams beadta egy fotóshoz a tekercseket és megrendelte a képeket.- Holnap jöhet érte, uram! – mondta a kis boltocska tulajdonosa. Kirk maga sem tudta, miért vitte éppen abba a boltba, amikor a cég közelében sok nagy üzlet volt. Még azt sem mondhatná, hogy közel esett a lakásához, mert éppen féluton volt a cég és a lakása között, de korán érkezett egy tárgyalásra, és azt a pár percet sem akarta elvesztegetni.- Albumot is árul? – kérdezte a boltost.- Igen! Parancsoljon választani, hogy bele illö méretü képeket készithessünk.

Kirk kiválasztott két börkötéses fényképalbumot, mert akármilyet nem adhat Maggie kezébe, és azokat magával is vitte.

Másnap, hazafelé menet megáll a bolt elött, és gyomrában egy furcsa kis izgalommal indult befelé. Most meglátja, amit a valóságban végig szemmel kisért és ami neki is kellemes meglepetést okozott: John Smith emberré válását.- Uram, ha megbocsát… kérdeznék valamit! – kezdte a tulajdonos, miután megforditotta a “nyitva” táblát.- Tessék! – mondta kicsit meglepödve Kirk. – Talán nem sikerültek a képek?- Valamennyi tökéletes, és nem igen szoktam más szemmel, mint a szakemberével nézni a felvételeket, de ezek mellbevágtak.- Mellbevágták? Megtudhatám miért? – gyült egy kis izgalom – gombóc a gyomrában. Nem elöször érezte már, mióta pártfogoltja annyira kinyilt és egyre többet foglalkoztatta a kiléte. Azzal próbálta nyugtatni magát: szokásos emberi gyarlóság. Féltékenység támadt benne, hogy a tanitványa tultett rajta, felülmulta.- Akiröl a fotók készültek… szinész? – kérdezte az öreg.- Miért gondolja?- Remek maszkjai vannak, és sokféle öltözékben, pózban látható. Azonkivül egyedül szerepel a képeken, vagyis gondoltam ez a sorozat egy aktor felkészülése a nagy szerepre, amelynek maszkjában majd, szinte felismerhetetlenné válik.- Melyiket gondolja a maszkjának? – kérdezte Kirk.- Természetesen azt a torzonborz csavargó figurát. Hogy el tudja változtatni a kedves, finom arcot a szörzet?! Ami azt illeti a jelmeze kitünö, ha szinészröl van szó. – szögezte le.- És ha nem? – kérdezte Kirk Williams, kicsit furcsán.- Akkor én ezt az ember ismerem! – jelentette ki, cseppet sem titkolt örömmel, meglepetésszerüen, az üzlet tulajdonosa.- Ismeri? Hogy érti ezt? – döbbent meg Kirk.- Nem hasonlithat két ember ennyire egymásra. Igaz, hogy két éve nem láttam Mr Robert Cardinalt, de esküdni mernék rá, hogy a képek róla készültek.- Ki az a Robert Cardinal? Nem ismerem.- Egy csodálatos képességü, nagyon müvelt ember… volt!- Meghalt?- Eltünt… ugy értem az én szemem elöl tünt el. Pedig gyakran bejárt hozzám, mert szenvedélyes fotós volt. Nem is fotós, müvész. Hobby szinten müvelte a fényképezést, de csodálatos adottsággal rendelkezett. El tudta kapni a legszebb, legmegrázóbb pillanatokat. Mindig mondtam neki: miért nem viszi a képeit kiállitásra, egyikkel – másikkal biztosan nyerne.- Tehát fényképész volt a foglalkozása annak az urnak, akiröl maga beszél, mert természetesen a képek nem róla készültek.- Nem fényképész volt uram, üzletember és neki köszönhetem, hogy a boltom még ma is megvan, söt jobban megy mint valaha. Azt hiszem neki nem lehetne meghatározni a foglalkozását, mert mindenhez értett, mindenkinek segitett, sosem fogyott ki a tarsolyából a jó ötlet, vagy a baráti tanács. Az én boltomat egy jó ötlete mentette meg. Amikor elöször itt járt, éppen a csöd gondolatával foglakoztam. Négy alkalmazottam volt és rengeteg mérgem velük. Az üzlet nem igy volt berendezve, vagyis rá sem lehet ismerni az akkori boltra. Megkérdezte mi bánt? Mondtam hogy be kell zárnom, tönkrementem. Most is elöttem van, ahogy elkomorodott, körbefordult a boltban, megkérdezte mennyi a rezsim, hány alkalmazottam van, mennyi az adósságom, aztán azt mondta: ruházzon be. Épitse le az embereket és vegyen modern berendezéseket, akkor talpraállhat. Nem nagyon hittem neki, mig el nem magyarázta mi egy jó tanácsadó titka. Mindig az idegen szemével látja azt amit a saját szem hajlandó elnézni. Azt mondta én megszoktam, hogy a bolt igy nézzen ki, és azt hiszem attól megy jobban az üzlet, hogy egyre több alkalmazottra van szükségem, pedig ök csak a pénzt viszik, de a termelékenységük meg sem közeliti a modern technikát. Rávett hogy ne ragaszkodjak az általam teremtetthez. Megrendeltem a legmodernebb gépeket, és a képek retus nélkül is szebbek lettek, mint amikor szzakemberek szöszmötöltek velük. Olcsóbb lettem, és talpra álltam. A legjobb szakembert tartottam meg, és belsö épitésszel terveztettem át a boltot. Azóta sosem a saját szememmel nézek közül az üzletben, és mindig találok változtatni, ujitani valót. Csak oda kell figyelni a elejtett véleményekre és haladni a korral. Felhozott egy jó példát: a költözést. Az ember nekiáll csomagolni, és semmit nincs szive kidobni. Még az évek óta elö sem vett kacatot is bepakolja: majd jó lesz valamire. Ha mindezt idegenre bizza, anélkül szabadul meg a felesleges lomtól, hogy valaha is hiányolná. Azt mondta: az átvilágitás olyan az üzzleti világban, mint a gyógyitásban a sebészet. Fájdalmas, de radikális. Hol van most Mr Cardinal?- Nem ismerem öt. Kiröl beszél tulajdonképpen?- A Scott cég igazgatójáról!

Kirk Williams azt hitte azonnal összecsuklik, de hirtelen feltámadt benne a vad, védekezési ösztön.- Azt mondja eltünt? Hogy tünhet el egy ember?- Két éve átrepült a második államba és nem tért vissza. Az ujságok akkoriban nem irtak róla, mert személyes okokból leállitották az információt, de a konferencia helyszinén nyomozott a rendörség. Persze az államokban könnyü eltünni egy embernek, ha köddé akar válni, de fogalmam sincs Mr Cardinal miért lépett volna olajra, hiszen minden jóban része volt.- Hogy érti ezt? – dadogta Kirk.- Völegénye volt egy dusgazdag lánynak… A Scott cég tulajdonosnöjével imádták egymást. Ritkán lát az ember olyan kedves, szép párt. Amikor behozta a filmeket, néha Miss Scott is vele jött… Azóta persze öt sem láttam, de mióta ezek a képek a kezembe kerültek, alig tudom visszatartani magam, hogy fel ne hivjam. Természetesen az ön engedélye nélkül nem tehetem meg, de remélem hozzájárul, hogy – bárkiröl készitette is ezeket a fotókat – Miss Scott megnézhesse. Ha nem is Mr Cardinal az illetö, de biztosan hatással lenne rá, hogy egy hozzá kisértetiesen hasonlitó férfit lát. Azt mondják belebetegedett lelkileg a völegénye hütlenségébe, de én nem tudom elhinni, hogy Mr Cardinál, csak ugy hátatforditott volna mindennek, ami itt volt, és letelepedett valahol máshol. A rendörség nem talált büncselekményre utaló nyomot, de a fejem rá, hogy eltették láb alól. Mi az a bünözöknek eltüntetnie egy holttestet? A gépen, amellyel vissza kellett volna repülnie, már nem volt ott, és se nem irt, se nem telefonált.- Biztosan anyagi okai voltak, hogy… – nyögte Kirk, és elszállt minden ereje, mert azt hallotta, mitöl legjobban félt.- Téved uram. Mr Cardinál megbizható, korrekt uriember volt. Ezt nemcsak én mondom. Miért hagyott volna itt mindent?- Megkaphatom a képeimet? Sietek…- Természetesen uram. Nem akar nekem segiteni?- Segiteni? Hogyan? Fogalmam sincs mit akar tölem.- Talán ha megengedné hogy másolatot készitsek és…- Csak nem képzeli hogy közprédára teszem a képeimet, olyan valaki érdekében, akit nem is ismerek?- Ön tudja uram, de segitenie kellene…- Jutalmat akar az elhagyott arától?- Jutalmat?! Vannak az életben dolgok uram, amik pénzzel megfizethetetlenek. Ha életem végéig mindennap köszönetet mondanék Mr Cardinalnak, azt is kevésnek érezném. Inkább valami indittatást érzek, ha… netalán ö az, akit lefotózott.- Mondom, hogy nem ismerem azt az embert, akiröl beszél. Megnézhetném végre a képeimet? – türelmetlenkedett Kirk.- Hogyne, elnézést, hogy ennyit beszélek és csak szorongatom a tasakokat, de…- Ezek nem az én felvételeim! – jelentette ki határozottan Kirk, mihelyt az elsö képet meglátta.- Az nem lehet, uram. Az ön száma van a tasakon…- Akkor elirták. Én családi fotókat hoztam. Ugylátszik a gép is tévedhet, vagy az egyszem embere kutyulta össze a képeimet? Azonnal keresse meg…- Egy pillanat türelmet kérek, uram. Utána nézek, de…- Semmi de, éppen elég idömet elrabolta a mesedélutánjával. Holnapra keresse elö a saját felváteleimet. Addig természetesen elviszem ezeket. Ha jól tudom elöre fizettem. Nincs idöm a visszaszámlázásra, és a keresgélésre sem. Holnap eljövök a képekkel, addigra legyenek meg az enyémek. – mondta Kirk, és mielött a halottsápadt idös tulajdonos megszólalhatott volna, – markában a tömött tasakokkal – , elhagyta a boltot. A kocsija nem messze állt, de legszivesebben futott volna odáig. Remélte, hogy alaposan ráijesztett az öregre, és felhagy a találgatással. Beült és inditott. Csak akkor vette észre, hogy reszket a keze. Ilyen nincs! Ilyen véletlen nem létezik! – suttogta remegö szájjal, és mikor megállt a lakása elött, azon csodálkozott, hogy hazért. Képtelen volt az utra figyelni. Egész uton iszonyatos gondolatok kavarogtak a fejébe. Olyanok, hogy maga is megijedt tölük. Megölöm Meg kell tennem. Senki nem keresi. Régen elveszett ember. Eltüntetem. Nem kerülhet Maggie közelébe, nem tudhatja meg, hogy akit annyira szeretett él, és valószinüleg saját hibáján kivül tünt el a szeme elöl. Dehát mi történhetett? Nem érdekes. Fö, hogy elhozta a fotókat. A neve és a cime nincs felirva a boltban, hiszen elöre fizetett. Legfeljebb körözéssel juthatnának a nyomára de az öreg nem meri felhivni Maggiet. Legalábbis reméli. Cselekednie kell, méghozzá órákon belül. A boldogsága a jövöje függ töle. És még azt mondják: jótett helyében jót várj?! Alaposan át kell gondolnia mindent. Ez volt az utolsó rossz huzása többé nem hibázhat. A kivagyiság, a majd én megmutatom, sodorta bajba. Ha nem ugrik be Steve heccelésének… Steve! Ö mindednröl tud! Mi lesz ha megkérdezi sikerült – e? Semmi. Azt mondja nem, és egy marék pénzzel utjára bocsátotta. Ki tud még róla? Jeremy, de neki is mondhat hasonlót. És Martha! Ö a legkönnyebb eset. Ugy kell rendeznie, hogy minden igaznak hasson, amikor Johnnal elhagyja a lakást. Olyan helyzetet kell teremteni, hogy Martha és az a fickó higgyenek neki. De nem! Képtelen lenne mebert ölni. Még öt sem, aki elütheti az annyira vágyott boldogsától. Elveheti töle azt, akiért a hidegrázásig odavan. Ki kell találni valami okosat. Okosat? Ami más ellen indul, bosszuból, hogy lehetne okos dolog?!

[rkey]

Sokáig ült a kocsiban, gondolataiba merülve. Milyen furcsa is az emberi megérzés?! Napok óta sejti, hogy Maggie szomorusága és az ö felszedett nyomoronca között van valami. Egyre világosabb lett elötte, hogy a férfi átlagon felüli müveltségü, sok mindenhez ért, és egy idö óta már nem a védencét, hanem a konkurenciát látja benne. Maga sem értette miért?! Megölni örültség! Senki nem tünhet el nyomtalanul, még John Smith sem, akit már bejegyeztek egy klinikán, akiröl többen tudnak, akiröl fotókat hivtak elö, akit kapcsolatba hoztak egy eltünt férfival. Ovatosnak kell lennie. Át kell gondolnia mindent. De cselekednie kell! És amit tesz, az nem szolgálhatja John Smith érdekét. Nem hagyhatja életben. Vagy vissza kell dobni a tudatlanságba… az amnéziába… de hogyan?! John Smithnek fogalma sincs a multjáról. Ha vannak is felködlö, elösejlö emlékei, az igazi neve még nem jutott eszébe. Amig azt nem képes felidézni, addig nincs baj. Addig minden lehet. De ahogy sok mindenre szép lassan rájött, miért ne villanhatna eszébe egyik pillanatról a másikra, hogy ki is ö tulajdonképpen?! Örület! Tizezrével vannak a hajléktalanok, és neki éppen azt kellett kikapnia közülük, aki tönkreteszi a boldogságát. Önmaga alatt fürészelte a fát, mert bizonyitani akart, mert bolondulásig szeret Miért ne szerethetné meg öt is Maggie?De ilyen titokkal a lelkében hogy tehetne meg mindent, a szerelme elnyeréséért? Amig nem tudott a völegényével való szakitásról, addig más volt, de igy minden szép szava fals lenne, minden bókja, igyekezete hogy meghóditsa a drága lányt, gellert kapna, ármánykodássá süllyedne, még maga is hamisnak érezné. Képmutatásra pedig nem lehet családot alapitani.- Valami baj van? – kérdezte John Smith, kicsit aggodalmaskodva, amikor meglátta.- Nincs… miért?- Olyan gondterheltnek látszik, pedig volna néhány kérdésem… de… igy nem zavarhatom…- Most ne is. Hoztam haza egy csomó munkát. Ugye nem baj?- Nem, hiszen már igy is annyit tett értem, hogy ha örökké élnék, és halálomig szolgálnám sem lennék képes megfizetni érte. Maga nagyon rendes ember Kirk! – mondta elhomályosuló szemmel a férfi. – Csupa sziv, megérdemli, hogy boldog legyen az életben, és az is lesz, ha nem hagyja magát.- Ezt meg hogy érti? – döbbent meg Kirk.- Ugy, hogy ne hagyja magát. Vegye el, amiröl ugy érzi, hogy megilleti, küzdjön érte, ne adja fel. Dehát ezt önnek ugysem kell mondanom. Kettönk közül én vagyok az, akinek még sokat kell tanulnia, hogy képes legyen eligazodnia az élet bugyraiban. Mert nemcsak szépségei vannak a mindennapokban, hanem kegyetlenségei is. Néha olyan rossz érzés kerit hatalmába…- Miféle?- Nem tudom… nem értem. De ne törödjön velem. Nagyon fáradt lehet és még nincs vége a napnak. – mondta illedelmesen John és bement a szobájába.- Te örült! Ha tudnád, hogy ellenedre beszéltél. Vegyem el, amiröl ugy érzem, hogy megillet? De hiszen arra rámegy az életed… a tied, te szerencsétlen! – nézett sokáig a férfi után, aztán gondolataiba merült. Hajnalra készen állt a terve…- Jó reggelt Kirk! – köszöntötte a vendége, aki már a konyhában serénykedett, mert Martha asszony késett egy kicsit és gondolta egy jó kávé nem árt annak, aki átdolgozta a fél éjszakát.- Jól aludt? – kérdezte Kirk, miközben a kávét kortyolgatta.- Amikor elaludtam már igen, de sokáig fenn voltam. Olvastam. Néha olyan érzésem van, amikor egy könyvben lapozok, hogy olvastam már, hogy értem. Olyan, mintha lassan tisztulna az agyam. Képes vagyok gondolkozni nemcsak a legégetöbb létfenntartási dolgokról, hanem magvasabb kérdésekröl is. Dehát könnyü nekem, nyugodt életet biztosit, és mindent megad, hogy ne legyek olyan földhözragadt tudásu. Ugy látszik könnyen ragadnak rám az ismeretek. Minden érdekel… minden a világon…- A fotózás is? – kérdezte hirtelen Kirk.

John Smith kicsit restelkedve, elmosolyodott.- Annyira, hogy többször meg szerettem volna kérni már, amikor rólam készitett felvételeket, hogy hadd csináljak én is egy párat Önröl…- De?- A beállitott póz nem az igazi… azt meg nem kivánhatom, hogy ideadja a gépet és rám bizza mikor kapom le.- Mikor kap le?- Igen. A fényképezés müvészet, legalábbis igy gondolom, mert mi az, ha nem csoda, hogy az ember elkapjon egy pillanatot. Mit pillanatot? A pillanat ezredrészét, egy felsejlö mosolyt, egy felröppenö madarat, a riadtság, vagy az öröm villanását egy tekintetben.- Biztos, hogy ö az! – nyilalt Kirk szivébe a gyanu. De nem hagyja magát elütni a boldogságtól. Nem és nem. Amit az éjjel kitervelt, az végrehajtja!

Martha csomagokkal tele, érkezett.- Elnézést, de mindenütt annyian vannak. Látom már kávéznak. Köszönöm John. Legalább jó kávét fözött?- Igen! – felelt helyette Kirk, és már nyulni akart a telefonért, amikor megcsörrent.- Elnézést, hogy szinte hajnalban zavarom, de vizsgáltassa meg a vonalát! – kezdte Maggie Scott.- Miért?- Már kétszer félrekapcsolt. Van a lakásában más férfi is?- Nincs. Ki lenne?- Akkor a vonalban van a hiba… és a hallásomban! – tette hozzá, kicsit elszomorodva a lány.- A hallásával? Mi baj a hallásával?- Az ember beszugerállja magának, hogy azt hallja, amit szeretne. Ne törödjön vele. Csak én képzelödhettem… Azért hivtam fel, mert mindig csupa rohanás a nap és nyakunkon a karácsony. Pár nap és most sem tudok sokkal többet a magánéletéröl, mint amikor megkértem a kezét.- Azt tudja, hogy nagyon szeretem, a képességeimet, munkámat ismeri… magamról mi mást mondhatnék. Magáról annál több mondanivalóm lenne, ha megengedné. Akár azonnal el tudnám kezdeni csokorba szedve a legszebb jelzöket.- Ne… azt ne tegye, hiszen szinte semmit nem tud rólam. El sem tudnám mondani szemtöl szembe, ami a… völegénnyemmel kapcsolatos… gondoltam igy telefonon…- Nem… a világért se szerezzen magának kellemelten perceket. Nem érdekel mi volt a multban, ha fájdalmas emlékei maradtak el kell felejtenie, amiben tudok segitek. Ne gyötörje magát azzal, hogy elmondja. Tudom, hogy fájdalmas, ha eddig hallgatott róla.- El kell mondanom, de mégsem jó megoldás a telefon. Azt hittem könnyebben megy, ha nem kell a szemébe néznem, de, mi lenne ha odamennék magához? Délelöttre egyikünknek sincs semmi fontos elöjegyzése, ha jól tudom.- Ide?! – döbbent meg Kirk, és átment a készülékkel a dolgozószobájába.- Ha maga jön ide, arról legalább hatan tudnak, vagyis a személyzet, de ott fel sem tünne egy nö. Gondolom hozzá szoktak…- Nem szoktak hozzá, Maggie. Mondtam hogy szeretem, és a szerelem nálam egyet jelent a lelki és testi hüséggel.- Ne beszéljen szamárságokat. A férfi test más, mint a nöi!- Felépitésre igen, de egyébként ugyanugy lehet uralkodni mindkettön, ha elég erös hozzá az ember.- Tehát kosarat kaptam? – kérdezte a lány.- Inkább munka után… ha kérhetném… – nyögte Kirk.- Megfordult a fejemben, hogy elöbbre hozhatnánk a nászéjszakánkat. Két nap nem számit, és a karácsony este nem is szexuális kapcsolat elkezdésére való. Dehát nem akarok eröszakoskodni. Biztosan oka van rá, ha nem akar látni. Tehát maradjunk a holnap estében, és nálam. Egyszer ugyis át kell esnünk rajta, és gondoltam jobb lenne ugy, hogy beszélgetünk, aztán jön minden magától. Vagy megy, vagy nem megy. Mindigis utáltam a kicsinált, megtervezett dolgokat. Csak azért kell ünnepelni az anyákat, mert anyák napja van, hogy az év többi napján nem törödünk velük, az mit sem számit?! A nászéjszakán illik helytállni, pedig a legtöbb férfi csütörtököt mond.- Ha tudnám, hogy nem azért vágyik a karjaimba, mert ugy gondolja: jobb tul lenni rajta, annyival rövidebb a bizonytalanság vagyis minél elöbb dönthet: kellek – e, annál elöbb belenyugszik, hogy szerelem nélkül menjen férjhez.- Abba már régen belenyugodtam. És azt is tudja, hogy maga szimpatikus nekem.- A szimpatia nem sokat számit. Gyenge vigasz a szerelemben annak aki többet vár.- Akkor holnap este? – kérdezte Maggie.- Köszönöm a megértését. – bucsuzott Kirk, de mihelyt bontott a készülék, tovább sorolta: Vigyázz magadra, édes. Életem legszebb álma, soha el nem érhetö csodalénye. Ha tudnád mi bánt? Ha tudnád, miért tértem ki az ajánlatod elöl, ami pár napja még a mennyekbe emelt volna. Ha sejtenéd, hogy a kezemben tartom a boldogságod, és éppen azon mesterkedem, hogy örökre megfosszalak töle. Vagy önzö módon megtartalak magamnak, és talán boldogtalan leszek, vagy boldoggá teszlek azzal, hogy odaviszem hozzád, azt, aki után vágyakozol, de azzal önmagamat ölöm meg. Mit tegyek? Nincs eröm hozzá, hogy lemondjak rólad. Tudtam, hogy az már szenvedély, amit irántad érzek, de hogy a becsületemet is legyözi? Meg kellene ölnöm, de nem tudom megtenni. Lemondani sem tudok rólad. Képtelen vagyok félreállni, inkább félreállitom öt. Már ugyis beletörödtél az elvesztésébe. Ö meg talán meg sem ismerne, vagy ugysem emlékezne semmire, a böröd bársonyára, az ölelésed tüzére, a hajad selymére, a csókod izére. Csak becsületböl maradnál mellette. Ö nem teljes ember Maggie, és nem is lesz az sosem. Bocsáss meg nekem, édes szerelmem. Meg kell tennem, amit elhatároztam. Nincs más választásom.

A telefonkészülékkel visszament a nappaliba. John már nem volt ott, Martha takaritott. Ki akart menni, amikor látta, hogy Kirk tárcsázik, de ö intett, hogy maradhat. tudta, hogy Marthának hallania kell, amit beszél, de nem szabad tudnia, hogy két számmal többet nyomott meg, és süket kagylóba beszél.- Szervusz Steve. Igen én. Ne haragudj, hogy ennyi ideig hallgattam, de a mü elkészült. Ugy gondolom jobb helye lenne nálad. Mégiscsak két állammal arrébb lenne, nem akadhatna össze olyanokkal, akikkel együtt csavargott. Nem, ö nem hallja. Meglepöen jó eszü fiatalember. Igen… harmincnál alig lehet több. Két nyelven beszél. Megtennéd, hogy szerzel neki valami állást? Tudom, hogy nem megy azonnal, de utalok át pénzt. Addig el lehetne nálad, ha nincs terhedre, de szobát is bérelhetsz neki valami olcsóbb helyen. Igen. Ahogy megállapodtunk. Most már a tied a fickó. Remek barátra lelsz benne, nekem elhiheted. Már holnap felültetem a reggeli gépre. Irdd fel a nevét egy kartonra és várd a repülötéren? Tudtam, hogy rendes fiu vagy. Meghálálom. Nem baj, hogy éppen az ünnepekre passzolom át, dehát, tudod mi elött állok?! Igen… a programom maradt. Majd elmondom. Nyugtával a napot! – sorolta Kirk, rövidebb, hosszabb szüneteket tartva, tekintetét le sem véve a serénykedö Martháról. Csak nehogy kimenjen – Nyugodtan ajánlhatod portásnak, küldöncnek, de csak ismerös helyre, mert bizonyitványai nincsenek. Egyébként mit számit a papir, ha nincs mögötte tudás. – nevetett. Tehát akkor holnap. És várj rá. Boldog karácsonyt… Még hivlak, ha megvettem a jegyet, nehogy elkerüljétek egymást. – mondta és letette a kagylót.- Ez megvolna! – mondta nagy sóhajjal.- John elmegy, uram? Már elnézést, de nem lehetett nem meghallanom miröl volt szó. – mondta Martha.- Igen, de neki ne szóljon róla. Nyugtalanná tenné az utazás. Majd én este megmondom neki. Készitsen elö két böröndöt.

A tárgyalásra pontosan odaért és a nap is ugy telt mint máskor. Annyi idöt szakitott magának, hogy jegyet váltson Johnnak egy gépre, amely Steve városába megy ugyan, de… A jegyért készpénzzel fizetett és csak John Smith neve szerepelt a nyilvántartásban. Még hátra volt a legnehezebb: este, amikor Martha elmegy, meg kell beszélnie John – nal az utazását. Nem lesz könnyü, de biztosan örül majd, ha azt hallja, hogy állást kap és kikerül a régi környezetböl.- John holnap elutazik! – kezdte este, amikor már nem huzhatta tovább.- Hova? – nézett rá a férfi.- Állást kapott. Remek helye lesz. Várják. Sajnos nem tudom elkisérni, de egy barátom várja magát. Tudja, aki ott volt, amikor elöször találkoztunk. Aki fényképezett. Maga biztosan megismeri, ö nem igen, de mondtam, hogy irja fel a nevét egy kartonra, ugy nem kerülhetik el egymást. Nem lenne szerencsés ittmaradnia, ahova olyan feledhetö emlékek füzik. Steve segit magának, barátja lesz, helyettem. Nála fog lakni… majd hivom telefonon, és csak igy tovább. Okoz még maga meglepetést…- Kicsit megijesztett, uram!- Uram? Csak nem kezdi ujra? Elöször ugy gondoltam itt szerzek állást, de jobb lesz igy. Ugye megérti? Ott elsö perctöl kezdve uj ember lehet, itt bármikor összefuthat valakivel, akit felismer, és ahogy én a maga becsületességét ismerem, nem állja meg, hogy szóba ne álljon vele. A lecsuszott alakok könnyen ráakaszkodnak az emberre, ha látják, hogy jobban megy neki…- Hányra legyek készen? Vagy ne vigyek semmit?- Dehogynem… Martha odakészitett két böröndet. Mindenét rakja bele. Ha akarja segitek. Vele már nem találkozunk.- Azért volt olyan furcsa, amikor elbucsuzott. Még meg is csókolt. Rendes asszony. Kérjen töle elnézést a nevemben, ha tudom hogy örökre válunk, megcsókoltam volna mind a két kezét.- Örökre? Nagy szavak. Látják még egymást. Velem is. Na ne lógassa az orrát. Lásson neki és aztán próbáljon aludni. A gép korán indul. Idöben felkeltem. Nálam csörögni fog az óra.- Jó éjszakát uram. – mondta elcsukló hangon John és bement a szobájába.

Kirk legszivesebben utánaszól, hogy állj meg, hékás, vissza az egész! Ittmaradsz és minden megy ugy, ahogy a sors akarja. Dehát honnan tudhatja az ember, hogy hogyan akarja a sors. Be kell segiteni neki, és hogy is mondta John? Vedd el, ami a tied. Maggie már az övé, és ö elveszi. El! Mindenáron!

Jóval késöbb csengett a telefon. Steve volt.- Szervisz öreg fiu. Ha én nem hivnálak, már nem is jelentkeznél. Nyakunkon a karácsony, gondolom régen tuladtál a mi ágrólszakadtunkon? Vagy tévedek?- Te sosem tévedsz öreg, csak akkor tévedtél, amikor azt hitted, hogy én csodákra is képes vagyok. Bemagyaráztad, hogy embert tudnék faragni abból az alakból. Azért is nem hivtalak, mert szégyelltem bevallani, hogy kudarcot vallottam.- Nem mentél vele semmire?- Talán mentem volna, ha el nem szökik!- Elszökött?! A paradicsomból, vissza a pokolba? Mindent megtettél, hogy jól érezze magát?- Ami erömböl tellett. Martha egész nap itt volt, azt hiszem el is kell küldenem majd, mert azóta folyton azt mondogatja, hogy nem volt megfizetve azért, amit el kellett viselnie. De már nem is bánom, hogy igy történt. Nem érnék most rá ilyen gyerekes dolgokkal foglalkozni. Azóta Maggiet is jobban megismertem. Nevetségesnek, vagy pitiánernek tartaná az egészet. Ez nem sikerült Steve. Van ilyen. Még mindig jobb egy ilyen kudarc, mint egy üzleti.- Gondoltam, hogy közbejött valami, azért nem jelentkezel. Mert a sikert nem tudtad volna ennyi ideig magadba tartani. Akkor boldog ünnepeket. A többihez még nem gratulálok, nem akarom elkiabálni…- Jobb is. Egy kicsit mindig babonás voltam. Minden jót Steve, és mihelyt én leszek a legboldogabb ember, azonnal hivlak.

Reggel korán bekopogtatott Johnhoz, aki már fenn volt.- Reggelizik? Vagy majd a gépen? – kérdezte Kirk.- Olyan izgatott vagyok, hogy ugysem tudnék most enni.- Akkor odaadom a jegyét John, tegye a zsebébe. Az igazolványa megvan?- Igen… ur… Kirk!- Mindjárt felirom a barátom telefonszámát is, hátha mégis elkeverednének, ami kizárt dolog, hiszen felirja egy táblára a maga nevét és ott várja. Könnyü száma van, föleg az eleje, kettövel kezdödik és hétig fölfelé megy, aztán visszaindul. De mindjárt felirom. A nevét tudja: Steve Harvey, látásból ismeri is. De van egy másik fontos megjegyeznivalója: Clark doktor adott tablettát amiböl egyet mihelyt felér a gépre le kell nyelnie. A másikat ráér akkor, ha felszólitják az utasokat, hogy csatolják be az öveiket. Ezzel kellemesen töltheti a légiutat. Inkább elözzük meg a rosszullétet, hiszen amint mondja, máris izgatott. Ez enyhe nyugtató és föleg a hányingeres kellemetlen érzéstöl szabadit meg. Két tablettát kivettem a fiolából és külön becsomagoltam egy szalvéta darabba. Tehát egyiket mihelyt felér lenyeli. Vizet kap hozzá. A másikat amikor elkezdödik a felszállás. Ne izguljon John. A barátom remek fickó, több ideje lesz majd magára, mint nekem volt és amellett dolgozhat, tehát kellemesebben telnek a napjai.- Hogy köszönjem meg amit értem tett Kirk?- Sehogy… vagyishogy ne adja fel. Legyen épp olyan célratörö, mint itt volt. Ha elöbb nem, husvétkor látjuk egymást és szeretném, ha óriási változást tapasztalnék pozitiv értelemben. Stevenek is vannak könyvei, képezze magát, ismételjen… de ne terhelje a memoriáját olyasmivel, ami felesleges. Steve élö lexikon, bármit megkérdezhet töle is. Inkább olvasson, nézzen szét a lányok között. – mosolygott Kirk.- Ugyan… Kirk. Ki állna szóba egy féleszüvel?- Hogy mondhat ilyet John? Azzért mert még felére sem emlékszik annak, amit tudott, boldog lehet akivel szóbaáll. Ugy Ugy csinál, mintha nem nézne tükörbe. Maga nagyon vonzó férfi!- Köszönöm… és boldog ünnepeket.

A repülötéren John egyre izgatottabban viselkedett. Figyelt, nézett, a kezét tördelte. Kirk nem tudta mi volna helyesebb, ha lenyeletné vele az elsö tablettát, vagy ha megbizik benne és elhiszi, hogy az utasitása szerint beveszi.- Látja, máris idegesiti a környezet. Nem akarja most lenyelni a tablettát? – kérdezte.- Nem… Kirk. Mindent ugy csinálok ahogy elmondta. Megigérem, hogy beveszem… nekem is jobb a kellemes közérzet. A felszállást nagyon nehezen viselem…- Ugy érti, hogy repült már? – lepödött meg Kirk.- Nem tudom. Ez most beugrott. De éppen elég gondot okoztam már magának. Beszállok. Boldog karácsonyt Kirk Williams és isten fizessen meg értem! – mondta könnyes szemmel, aztán elindult a beszálló folyosó felé. Amig csak látta Kirket, integetett.

Kirk Williams élete legizgalmasabb perceit élte át. Alig tudott uralkodni magán, hogy utána ne kiáltson: gyere vissza, becsaptalak. Meg akarok szabadulni töled. Ne hagyd magad. Ott ébredsz ujra a mocsokban. De nem kiáltott. Ne haragudj öreg fiu. Vesztesnek mindig lennie kell, és miért én legyek az? Miért én, aki csak jót akartam. Aki nem ártottam neked. Nem mintha te ártottál volna, csak a véletlenek egybeesése tett bennünket ellenfelekké. Ketten nem élhetünk ugyanabban az államban, rád semmi szükség ott, ahol én vagyok. Menj isten hirével John Smith, vagyis Robert Cardinal, akiért még most is fáj a szerelmesem szive és lehet, hogy amig él fájni fog. Ugy sem lett volna könnyü dolgom a szerelme elnyerésében, de igy, hogy tudom, nem jószántadból hagytad el öt, büntudatot érzek, mert elszakitalak töle. Megéri-e a lelkifurdalás? Nem lenne-e jobb, ha visszahivnálak? Ha elvinnélek hozzá és a karjaidba bujna. De hátha nem ugrana be a multad, fel sem ismernéd. Nem kockáztathatok. A hármunk élete menne tönkre. Olyan a memóriád, mint az öregembereké. A semmikre emlékeznek, a fontos dolgok átesnek a tudatukon, akár a szitán. Mi lesz, ha egyszer minden kivilágosodik, rájössz, hogy volt egy lány, akit szerettél és lekötözni sem tudnak, hogy meg ne keresd.

Képtelen lett volna otthagyni a repülöteret, amig a hangosbemondó nem közölte, hogy a gép felszállt. Akkor sóhajtott fel elöször, megkönnyebbülten. Mi lenne ha lezuhanna a repülö? Ha nyoma sem maradna John Smithnek. Örültség! Normális, éppeszü embernek nem juthat ilyesmi eszébe. Ennyire nem aljasodhat le senki? A szerelem nem veheti el ennyire az eszét! Minden ugy történik, ahogy a sors könyvében meg van irva. Ha valaki átmegy a másik oldalra és a fejére esik egy tégla, hiába mondjuk: ha itt marad most is élne, nem igaz, mert számára az volt megirva. Semmi nem történik ok nélkül. Összeszoritotta a fogát ha arra gondolt: bármilyen jól sikerüljön is a házassága, ezt a fickót sosem fogja elfelejteni. Ez megkeseriti minden napját, a mód, ahogy eltette az utból fanyarrá teszi Maggie csókjait és örök lelkifurdalásban él majd. Pedig nem öli meg. Nem tesz neki semmi rosszat, csak nem segiti. Dehát éppen eleget segitett. Nem érheti nagyobb baj, minthogy visszakerül oda, ahonnan felszedte. Jeremynek is azt kell mondania, hogy a védencük megszökött. Ocsmány dolog ez a hazudozás Johnak igaza volt: aki hazudik annak jó emlékezötehetségre van szüksége, de az igazság mindig egyforma. Fel a fejjel Kirk Williams! – mondta magának, amikor inditott, hogy szabad, boldog, reményteljes emberként bemenjen az irodaházba, amelynek nemsokára ö lesz a feje, legalábbis ami a munkát illeti. És jön a csodálatos éjjel! Csak fel ne süljön! Csak ne jusson eszébe, közben John?! Innia kell majd, hogy ellazuljon, de az ital sosem tett jót neki szeretkezés közben. Van akit feldob de öt inkább lelombozza. Mindig józaanul szeretett résztvenni az élvezetekben, mint ahogy a bajokat is józanul oldotta meg… eddig! A szerelem ugyis kábaság, minek tetézni mesterségesen? Ugye megbocsátassz nekem Maggie? Mindent érted tettem… értünk… vagy inkább magamért. Csak ezt usszam meg! Csak tünjön el az életemböl az a fickó. Majd siettetni fogom az esküvöt és utána már hiába történik bármi, Maggie a feleségem lesz, és mielöbb gyereket akar. Akkor pedig már lesz ami hozzá kösse, az állapota, vagy a gyerek örökre egymáshoz kapcsolja öket. Csak pár hónapig ne történjék semmi. Dehát hogy kerülhetne vissza onnan?! A zsebében van ugyan öt darab százdolláros, nem volt szive anélkül utnak inditani, de a repülöjegye csak odautra szól. Nem abba a városba landol, ahol Steve lakik, és annyi Steve Harvey van minden nagyvárosban! Csak a saját nevét találják nála: és ha azokat a tablettákat beveszi, egy idöre megnyugszik, összekeverednek benne a dolgok. Addig teng – leng a reptéren, amig ki nem küldik, és ha nincs kapaszkodója, lecsuszik, oda, ahonnan felszedte.

John Smith, miután a stewardess megmutatta hol a helye – leült és sorra vette a tennivalókat. Le kell nyelnem a tablettát. Kérnem kell egy kis vizet. Nem tudok bevenni semmit viz nélkül.- Kaphatnék egy pohár vizet? – kérdezte a stewardesst.- Pár perc türelmet kérek uram, csak befejezzük a beszállást és máris hozom. Rosszul van?- Nem, miért?- Nagyon sápadt. Csak nem fél?- Azt hiszem egy kicsit szorongok. Nem tul veszélyes a repülés? – kérdezte John szinte dideregve, mert ugy érezte, hogy fejét szétfesziti a sok elötörö emlékkép, amelyekböl nem sokat értett, de egyre inkább kiszoritották tudatából a jelent. Gépen ülök, repülni készülök. Nyugi, kapom a vizet, lenyelem a tablettát és minden jó lesz. Állitólag ez a legbiztonságosabb közlekedés.

A gép már a levegöben volt, amikor a stewardes vitte a vizet. John lehunyt szemmel ült, nem keltette fel. A legrosszabbon tul vannak, addig kellemetlen a repülés, amig a gép le és felszáll Fenn már elviselhetö. Nem sokkal késöbb látta, hogy az utas ébren van, és nyugtalanul tekintget jobbra – balra.- Gyere nézzük meg azt a fickót. Már a szomszédja is elhuzódik töle! – mondta az utaskisérönö a kolléganöjének és odamentek John Smithez.- Valami baj van uram? Kér egy italt… vagy…- Nem… köszönöm… ugye repülögépen vagyok?- Igen uram. De hiszen tudja. Alig pár perce szálltunk fel és most már simán megy a dolog. Hoztam a vizet, de aludt.- Milyen vizet? Nem kértem semmit… Mikor érünk Bostonba?- Bostonba? De hiszen onnan indultunk, uram!- Onnan? Akkor tévedés történt. Vissza kell mennem!- Nem tudok segiteni uram. Elöbb le kell szállnunk az uticélunknál, aztán keresünk egy gépet önnek, ha ugy gondolja, hogy rossz gépre szállt, ami persze… lehetetlen, hiszen ellenöriztük a beszálló kártyáját.- Engem Bostonban várnak. Hanyadika van ma?- Huszonharmadika, uram!- Huszonharmadika? Nem értem, nekem tizennyolcadikán kellett volna megérkeznem. Vártak rám…- Karácsonyra igy is böven otthon lesz, uram! – próbálta nyugtatni a feltehetöen tudattévesztö utast, a stewardes.- Ne humorizáljon. Januárban nincs karácsony…- Igy igaz uram, de most december van.- December? Maguk viccelnek?- Nem, Mr Smith.- Smith? – képedt el a férfi. – Maguk tréfálnak velem. Az én nevem Robert Cardinal és Bostonba akarok repülni, január tizennyolcadikán fontos tárgyalásom lesz… várnak is rám és…- Akkor még böven van ideje uram, és a nevének utána nézek az utaslistán, de ha jól emkékszem Ön John Smith. Nem nehéz megjegyezni. Csak egy Smithünk van a gépen, Ön.- Beszélhetnék a kapitánnyal?- Nem uram. Most nem. Esetleg késöbb.- Lehetne inenn telefonálni?- Nem uram, de rádióüzenetet tudunk továbbitani. Akarja?- Köszönöm… nem. Végig kell gondolnom mégegyszer, mindent.- Az a leghelyesebb uram, biztosan görbe volt a tegnap este, és olyankor bizony nem a legkellemesebb a repülés, de ha gondolja hozhatok egy rágót, ami segit.- Nem kérek semmit… gondolkoznom kell. Olyan kusza minden. Biztos, hogy Bostonból indultunk?- Igen, uram.- Akkor lehet, hogy még csak most megyek a tárgyalásra? De miért van december… megkérdezhetem milyen évet irunk?- Ezerkilencszázklilenvcenkettöt, uram.- Nem Kilencveneggyet? Biztos, hogy nem tévednek?- Nem, uram. Ha kivánja, megmutatom a repülési naplót. De legjobb ha lehunyja a szemét és pihen egy kicsit. Késöbb visszajövünk. Ha szüksége van ránk szóljon. Nemsokára kináljuk az ételt. Addig minden rendbejön, meglátja!

John Smith fejében egymást kergették a gondolatok. Mi ez? Mi történt vele? Csak nem háborodott meg? Végignézett magán és valahogy nem találta rendbenlevönek a ruháit. Sosem szerette a sötét barna szint. Miért csináltatott éppen sötét barna öltönyt. És a cipöje… nem megy az öltönye szinéhez. Eszébe jutott a belsö zsebe. Biztosan nála vannak az iratai, abból minden kiderül. Csak egy John Smith névre kiállitott igazolványt talált, és ötszáz dollárt, százasokban. És a hitelkártyái, az iratai? Mi történt vele? Próbált kutatni az emlékezetében, hátha rájön hogy került a gépre, és hirtelen erös fejfájást érzett. Jobbnak látta, ha kér egy csillapitót. Talált ugyan két tablettát a zsebében, de nem tudta mik azok. Amikor lenyelte a fájdalomcsillapitó, behunyta a szemét és ráparancsolt magára: nyugi fiu, nyugi… szép lassan végiggondolsz mindent. Csak semmi feltünést, abból elég volt. A végén még átadnak egy orvosnak, és magyarázkodhatsz. Egyet biztosan tudsz: Bostonba kell menned… ott várnak. De ki vár? Ki is? Valami nagyon kellemes érzést ébresztö valaki vagy valami… de ki lehet az, mi lehet az?

Amikor a gép leszállt egyenesen a pénztárhoz ment és váltott egy jegyet visszafelé. Mire odaér biztosan eszébe jut, mi dolga ott és hova kell mennie. Eszébe kell jutnia. Ha nem, megkeresi Kirket. Ki is az a Kirk? Jó ember! Abban biztos, hogy jó ember. De milyen Kirk és hol lakik? Ö kisérte ki a reptérre, de mikor is? Most, vagy két éve? Dehát mi történhetett vele?

Leszedte a futószalagról a csomagjait, aztán ujra feladta a bostoni gépre és alig várta, hogy felszálljanak. Még mindig nem tudta, milyen céllal indul vissza, de elhatározta, ha kell lemegy alfába, de szép lassan megpróbál rájönni, ki ö és hol a helye? Végre felszálltak. Visszamegy Bostonba, de hova? Nem jut eszébe a cim, ahol lakik, vagy lakott? Nem akar felhajtást maga körül, nem kérdezösködik senkinél, mert azzal csak neheziti a dolgát. Semmi értelme, a rendörségre, vagy kórházba kerüljön, hiszen még maga sincs isztában semmivel. Abban biztos, hogy nem John Smith, hanem Robert Cardinál a neve és Bostonban lakik. De hol? Megpróbált gondolkodni, mit mondjon a taxisoförnek ha megérkezik: hova vigye?

Már megkapta a böröndjeit, amelyeket azért nem akart ott hagyni, habár John Smith névre szóltak, mert abban reménykedett, hogy talál bennük Kirkre vagy magára vonatkozó adatot. Fogalma sincs mi lehet bennük? Olyan volt mintha idegen csomagokkal utazna. Meg sem ismerné a ruhadarabokat, ha sorra eléraknák. Nem az ö izlése az sem amit visel, nem ö választotta. Dehát akkor ki?

Kezében a két börönddel, tanácstalan indult a taxisor felé. Azt tudta, hogy nem sokáig ácsoroghat a repülötéren, gondolta beül egy taxiba, még van annyi pénze, és azt mondja vigye egy nem tul drága hotelba. Aztán miközben nézte, ahogy a soför berakja a böröndjeit a csomagtartóba, hirtelen eszébe jutott a cime: Hát persze! Évek óta ott lakik Madeleine néninél. Hogy is felejthette el. Mi lehet vele? Megvan-e még a lakrésze, a ruhái, a holmija? Egyre tisztább lett a kép. Madeleine néni az anyja barátnöje. Aranyos asszony. A neve Kleist. Két szobában lakik a házában, amely dupla komfortos, tehát kényelmes, hiszen a gondolatát is leste, mintha az anyja lenne. Idös hölgy lévén egész egész nap otthon volt, és mindenröl gondoskodott, ami egy magányos férfinak szükséges. Magányos? Valóban egyedül élt? Régen érzett nyugalom járta át amikor a taxi elindult, és tudta, hogy biztos cimre viszi. Madeleine mindent megmagyaráz, vele könnyebben mennek majd a dolgok. Pszichológus volt. Ki értse meg, ha nem ö. Ki segithetne rajta, ha nem ö? Végre, csakhogy révbe ér. Csakhogy talált egy biztos pontot, ahonnan elindulhat visszafelé, vagy elöre? Nem akarta törni a fejét mert annyi minden kavargott benne, hogy attól félt, ujra elfelejti a fontos dolgokat és soha többé nem tud visszaemlékezni semmire.- Megérkeztünk! – mondta s soför és ö kinézett a kocsi ablakán.

A ház. A kedves megszokott kerttel. A kapun névtábla. Kleist. Ez az. Jól emlékezett. Kifizette a taxit és csengetett. A kaputelefonba csakhamar meghallotta a jól ismert hangot.- Madeleine Kleist! Ki van ott?- Robert!

Alig pár pillanatnyi szünet után, a nyugodt nöi hang azt kérdezte:- Megérkeztél Robert?- Igen… késtem? – kérdezte feszengve, de mindenképpen próbálkozásként.- Nyitva van. Gyere be. Persze a kulcsod megint a börönd alján van? – kérdezte elcsukló hangon az asszony.

Robert tétován lépett be a kinyiló kapun és a ház ajtajában meglátta Madeleint. Arca gyanusan piros volt. Csak nem ment fel megint a vérnyomása?- Isten hozott Robert! – mondta az asszony, nyugalmat eröltetve magára, de nem mert a férfira nézni: szeme tele volt könnyel.- Csak nincs valami baj? – kérdezte a férfi.- Mi lenne? Ha itthon vagy már semmi gond, de nem szeretek egyedül lenni ebben a hodályban. Különben is aggódtam érted. Mindig aggódom, ha nem vagy mellettem. Azért mert elmultam száz, még van bennem aggodókészség az iránt, akit fiamként szeretek.- Sokat késtem? – kérdezte kicsit értetlenül Robert, mert tudta ugyan, hogy Madeleine ritka intelligens asszony, mégsem ilyen fogadtatásra számitott. A helyzethez, vagy legalábbis amit ö elképzel, jobban illett volna a: jézusmária hol voltál ennyi ideig? Hogy nézel ki? Miért nem adtál életjelet? Azt hittem már, hogy meghaltál. De Madeleinen, a piros arcán, a könnybelábbadt szemén, és a gyanusan reszketö kezén kivül, semmit nem lehetett észrevenni. Majdnem olyan volt, mint máskor.- Kihasználtam az alkalmat, hogy nem voltál itthon. Rendbetetettem a szobáidat. Rájuk fért a tapétázás, de minden a helyén van. Ugyanugy raktunk vissza mindent. Tudom milyen bogaras vagy, mennyire szereted a rendet. Hogy is mondod: csukott szemü rendet! Ha mindent a helyére teszel vissza, akkor csukott szemmel odanyulva is megtalálod. – duruzsolt az asszony, mintha attól félne, hogy ha abbahagyja a csacsogást, elbögi magát. – Nézd meg milyen szép lett minden! – nyitotta ki Robert elött az ajtót.- Végre itthon! – sóhajtott egy nagyot, az idegen böröndöket letéve a férfi.- Végre? Ennyire hiányoztam? Még a végén elbizom magam! Az ingeid a ruháid, mind a helyükön vannak, oda raktam vissza ahol voltak. – mondta az asszony és nem bánta, hogy volt hite várni. Valami azt sugta, visszajön a lakótársa, nem hitte el, hogy Robert megszökött. Micsoda butaság. Tudta, hogy mielött elutazott összekaptak Maggieval, a fiu mindent elmondott neki, de hogy egy kis civódásért faképnél hagyjon egy olyan lányt? Azt egyedül ö nem hitte el. Egy idö után, még Maggie sem gondolt másra, csak hütlen elhagyásra. Különösen, amikor minden kutatás eredménytelen maradt.

Madeline Kleist sok amnéziás, pszichés beteggel foglalkozott élete során. Volt érzéke a lelki sérültekhez, és mi másért tünt volna el ennyi idöre Robert, ha nem azért, mert valami összezavarodott a fejében. Ki tudja milyen utakat járt be, miközben neki és Maggienak a szive szakadt meg utána. Csak most ne rontson el semmit. Csak most tudjon természetesen viselkedni. Csak térjenek vissza Robert emlékei, mert az, hogy egyszercsak hazajött, már a gyógyulás kezdete. Öt nem felejtette el. De vajjon honnan jött? Ki adta rá ezt a szörnyü öltönyt? Mire emlékszik a lakcimén kivül? Számára elsö parancsolat volt: soha ne csodálkozz semmin, végy mindent természetesnek, ugy könnyebben juthatsz el a bonyolult dolgokig…- Hogy utaztál? Gondolom elsö utad a tus alá vezet. Nem is zavarlak. Mindent megtalálsz. Fözök egy kávét. Ugy, ahogy szereted. A kedvenc süteményeddel nem tudlak megkinálni, mert éppen most készültem frisset sütni… mire megérkezel.- Mire megérkezem? – kérdezte óvatosan, Robert. – Mikorra igértem?- Nem mindegy? Fö hogy itt vagy. Nem vagyok én házsártos feleség. Megszokhattad már hogy én mindig örülök a jöttödnek, de ritkán fordult elö eddig… hogy elöbb érkeztél…- Elöbb? – kérdezte kétkedve Róbert.- Elöbb, vagy késöbb, nem mindegy? – kérdezte a konyhából és hamarosan letette Robert elé a kávét. Az csak állt és nem tudott betelni a régi szobája látványával. Otthon van. Hazaérkezett. – Igyad már. A repülö mindig kikésziti a gyomrodat.- Honnan tudod, hogy repülövel jöttem?- Mert azt mondtad mielött elmentél, hogy azzal jösz visszafelé is, és a kocsid itthon van. Ott áll a garázsban.- A garázsban? – kortyolt a kávéból Robert. – Mióta?- Amióta otthagytad. Tudhatnád milyen gyáva nyuszi vagyok, sosem tanultam meg vezetni, igy nem tudom kihasználni, ha elutazol és nyugodtan furikázhatnék azon az isteni masinán.- Dehát mikor mentem el?- Hozom az ujságokat! – terelte másra a szót, Madelenie. – Tudom milyen ujságbuzi vagy. Te tölts magadnak a kávéból még, ha akarsz, ne várd, hogy mindent a kezedbe adjak! – zsörtölödött, ahogy szokott, mert valami azt sugta, nem ronthat ajtóstól a házba. Semmit nem tud, de sok mindent sejt, és annyit már megtanult a nyolcvan év alatt, mióta a világon van, hogy legjobb, ha az ember nem kérdezösködik. Aki akar ugyis elmondja ami a lelkét nyomja, aki bezárkózott, azt pedig hiába faggatná.

Felvette az ujságot és bevitte Robert szobájába.- Jólesett a kávé? – kérdezte kedvesen.- Olyan isteni volt, amilyen lenni szokott. Ezután már semmi másra nem vágyom, csak a fürdésre, borotválkozásra, tiszta fehérnemüre… – sorolta a férfi.- Semmi másra? – kérdezte kicsit furcsán Madeleine, de azonnal meg is bánta, mert Robert arca hirtelen töprengövé vált.- Mire másra? – kérdezte tétován.- A kedvenc habfürdödre, dehát ha csak tusolni akarsz! – nevetett az asszony.- Legszivesebben fejest ugranék egy jószagu, csupahab óriási meleg vizes kádba és fel sem jönnék a viz alól, amig birom levegö nélkül. Olyan boldog vagyok Madeleine, ha tudnád milyen boldog.- Akkor nem is zavarom köreidet. Lubickolj, vagy tusolj. Csinálj, ami jólesik. Nekem dolgom van a konyhában. – mondta az asszony és kisietett. Azonnal a telefonhoz ment, bevitte a hálószobájába és tárcsázott. Addig birta erövel. Akkor ugy érezte kimennek alóla a lábai, ezért lerogyott az ágyára és várta, hogy felvegyék a kagylót.- Maggie Scottot kérem… sürgös… – mondta szinte sugva a telefonba, mihelyt felemelték a kagylót.- Ki keresi? – kérdezte az inas.- Ne huzza az idöt. Mondja neki, hogy Madeleine keresi és életbevágó!

Egy örökkévalóságnak tünö idö után, végre meghallotta Maggie hangját.- Mi történt, Madeleine?- Itt van Robert. Hazajött. Két börönddel, fura öltözékben és… én már eszébe jutottam.- Mit beszél? – hült el a lány. – Ott van? Hogy, hogy maga jutott az eszébe? És én?- Türelem. Még nem beszéltünk konkrét dolgokról. Azt hittem elájulok, amikor becsengetett. Igyekszem szóval tartani, elterelni a figyelmét, hiszen ha magára emlékezne, nem hozzám jött volna haza ennyi idö után. Robert alighanem beteg. Nem komoly, de óvatosnak kell lennünk. Idejön?- Gondolja, hogy nem önszántából… – hallgatott el tétován Maggie.- Mindig mondtam, hogy nem. Valami történt vele. Nem tudom mi, de itt van, egészséges és olyan aranyos, mint volt. Csak kétkedik, mint aki nem hiszi amit átél.- Ha tudná Madelein, hogy az utolsó pillanatban érkezett?!- Az életben csak egyetlen utolsó pillanat van, de ez nem az. Indul már?- Azonnal, csak elintézek egy telefont.- Nagyon kérem: tegyen ugy, mintha tegnap látták volna egymást utoljára… vagy inkább ne! Beengedem beszélgetni kezdünk és ne figyeljen rá… semmit ne tegyen, amig fel nem kelti az érdeklödését. Érti? Neki kell emlékeznie. Nem szabad sürgetnünk. Begörcsöl. Valami szörnyü dolog történhetett vele, majd megtudjuk, de miért nem csapja már le a kagylót?! – mondta Madeleine, mire a vonal azonnal megszakadt. Elmosolyodott.

Maggie Scott reszketö kézzel tárcsázta Kirk számát.- Féltem, hogy már nem találom otthon! – kezdte, amikor a férfi felvette a kagylót.- Nem sokon mulott. Éppen indulóban vagyok. Alig várom már hogy lássam Maggie…- Most nem lehet…- Nem lehet? Dehát mi történt? Miért ilyen izgatott? Csak nincs valami baj? – kapta el a balsejtelem Kirket.- Semmi… inkább öröm ért. Egy nagynénim érkezett meg váratlanul, dehát ami egyiknek öröm az a másiknak…- Velem ne törödjön. És meddig marad?- Fogalmam sincs. Nem illik mindjárt erröl érdeklödni egy vendégtöl, de azt hiszem az ünnepeket is velünk tölti.- Velünk?- Igen. Elfelejtette, hogy a születésnapom lesz?- Lehet azt elfelejteni?- Akkor huszonötödikén délután szeretném megölelni. Ugye itt lesz? – csordult ki az öröm a lányból.- Természetesen Maggie. Ott a helyem, maga mellett. Jó éjszakát. – köszönt el Kirk és semmit nem értett.

Madeleine jó ideig ült az ágyán, eröt gyüjtve. Sok minden megfordult a fejében. Mit kellene tennie, és hogyan. Nem szabad semmit elrontania. Amikor visszament Robert szobájába, a fiut az asztalnál ülve, ujsággal a kezében találta. Zavartan hajtogatta össze a lapot, de nem kérdezett semmit. Mint aki fél, hogy amit hall, az rosszabb lehet a képzeletében lévönél. Struccpolitika. Amiröl nem tudok az nem bánt. Gyáva betegek kifogása: nem vizsgáltatom meg magam, mert addig jó, amig nem tudom a biztos rosszat. Te jó ég! Valamit tennie kellene, mert egyre keservesebb a helyzet. Miért hallgat Madeleine, miért tesz ugy, mintha…- Linával beszélgettem néhány mondatot. Tudod milyen! A szomszédasszonyok átka és áldása egyszemélyben. Ha meglátja az embert nem lehet lerázni, igaz, hogy olyat sem lehetne kérni töle, amit ne tenne meg, és milyen legyen egy jó szomszéd, ha nem ilyen?- Lina? Ja persze… hogy van a fia?- Remekül. Jó gyerek! Ugye Kedvesem mindened a helyén van. Észvesztöek a mesteremberek. Nem is hinnéd, mekkora kupit tudnak csinálni. Az embernek égnek áll a haja. Anyám mindig mondta: csak mesterembert ne engedj a házadba, mert szétveri. De nekem szerencsém volt. Talált ugyan egy csomó rejtett hibát, rábeszélt olyasmikre is, ami eszem ágában sem volt, de most legalább jó pár évig nem lesz gondunk semmire.- Nem mondtad… mielött elutaztam, hogy ilyen nagy munkára készülsz?- Ki kellett használnom, hogy olyan sokáig üres a fél ház.- Sokáig? Ugy beszélsz, mintha hetekre mentem volna el! – próbálkozott Robert.- Ugy is van. Kereken három hétre kaptál kimenöt és ki kellett használnom, hogy nem vagy láb alatt.- Három hét… – mondta maga elé nézve Robert.- Nem öltözöl fel? Nekem jó vagy igy is, fürdököpenyben, de nincs még olyan késö, hogy egyenesen ágyba bujj…- Igazad van Madeleine. Szétnézek egy kicsit a holmim között. Jólesik ujra végigsimitanom az öltönyeimet. Hogy az ingeim milyen rendben sorakoznak azt láttam, amikor törülközöt vettem elö- Akkor megteritek, és összecsapok valami finomat. Csipd ki magad. Elvégre nem vagyok még kereken száz éves, hadd lássak végre egy szép férfit… ha már egész életemben elkerültek. Te most csapdába estél. Ha akarod, ha nem, velem kell élned…- Imádok veled élni, és megint tulzol. Nem ök kerültek téged, neked volt fontosabb a munkád… Igaz is te poszichológus voltál…- Voltam? – kérte ki magának Madeleine. – Ne felejstd el fiam, amit az ember megtanul azt nem vehetik el töle, legfeljebb a szenilitás eheti meg, de attól még messze vagyok. Na, nyomás a szekrényedhez. Csak feltartod az embert! – mondta Madeleine, mert félt hogy Maggie nem jut be észrevétlenül a házba.- Te mindig viccelsz Madeleine, nem is tudom van e rajtam kivül aki elhiszi, hogy sosem volt dolgod férfival?- Nekem elég az ha egy ember elhiszi, és én tudom. Persze ma már másként tennék, dehát késö bánat eb gondolat. Ki vállalkozna rá, hogy egy ilyen öreglánnyal elemi szinten megismertesse a szexet? A szerelemböl böven kivettem a részem, csak a szex nem jött össze. Rengetegszer voltam szerelmes, meséltem is a lovagjaimról eleget. Ha már elfelejtetted volna a dicsekvéseimet… – sorolta Madeleine, le nem véve szemét a férfiról. Elérte amit akart. Robert elgondlkozva ismételte meg:- Szerelmes?- Igen… mindenki volt szerelmes, vagy az, vagy lesz…- Mindenki! – nézett rá Robert, de ö közbeszólt.- Tiz perc mulva a szobámban folytatjuk. Oké? Csinos legyél, mert most már bevallhatom, mindigis szerettem a nett férfiakat és mióta férfivá cseperedtél, fülig szerelmes vagyok beléd. Nem mint férfiba, hiszen az unokám lehetnél, hanem mint ideálba.- Te mindig viccelsz, Madeleine.- Pedig néha nem is könnyü! – sóhajtott egy mélyet Madeleine, aki mindenáron fel akarta ébreszteni Robertben a szerelem szó jelentését. – De beléd még egy köszivü nö is szerelmes lenne, amikor elegánsan, mosolyogva, diszkrét illatosan megjelensz. A desodorod ott van a szekrényben.

Madeleine kiment. Robert odalépett a szekrényhez és nézte a jól ismert holmikat. Megakadt a szeme egy szépen csomagolt dobozon. Kivette és értetlenül nézegette.- Ez az enyém? Mi lehet benne? Biztosan ajándékba szántam valakinek. Madeleinek? – meditált Robert, majd egyre idegesebb mozdulatokkal bontogatni kezdte a dobozt. Szerencsére nem figyelt másra, igy Madeleine beengedhette, a minden izében reszketö, hangtalanul zokogó Maggiet.- Jó hogy nem a ház elött állt meg a kocsijával. Istenem, csak sikerüljön! – sorolta, befelé menet.

Amikor Robert kiemelte a dobozból a parfömöt, idegesen csavarta le a kupakját, majd mint aki pincéböl, vagy isten tudja milyen levegötlen helyiségböl szabadult, mélyet szippantva szivta magába az illatot. Lehunyta a szemét és nem tudott betelni a csodálatos szaggal. Mire emlékezteti? Madeleinen nem érzett hasonlót és akkora bunkó nem lehet, hogy ha parfömöt ajándékoz egy hölgynek, ne a kedvenc illatát vegye.

Madeleinenek be nem állt a szája, ugy magyarázott Maggienek. Érezte, hogy ereje és képmutatási készsége végén jár.- Istenem tégy csodát. – suttogta. – Vett magának egy üveg parfömöt. Ott van a szekrényében. Szépen becsomagolva. Csak kibökné a szemét, ahogy benéz a ruhái közé. Mi emlékeztesse magára, ha az sem? Annyit beszéltem, a szerelemröl, hogy már magam is untam, de nem ugrott be neki semmi. Pedig hogy szerette magát?! Csak én tudom mennyire. A parfömjét is. Mindent, a levegöt , amit együtt szivhattak. Tudja mit mondott egyszer? “Nekilátok és keverek Maggienek valami csodás illatot, amelyet senki más nem képes utánozni, azt szeretném ha messziröl megérezhetném, amikor közeledik. Ha csak akkor kapnám fel a fejem az illatra, ha valóban ö van ott mellettem. Ez már örület, Madeleine: minden nö után megfordulok, ha elgondolkozva megyek, és elhuz mellettem az ismert illat. Azt hiszem hogy ö az. ”

Robert elég hosszu idöt töltött az öltözéke válogatásával, de egyszer mégis csak nyilt az ajtaja.- Tegyen ugy, mintha mindennap ezt csinálná. Sürögjön forogjon az edények között. Villámcsapásként kell hogy érje a találkozásuk. Csak most lennék elég okos: tünjek el, vagy maradjak itt?! Maga ne csodálkozzék semmin kedvesem, semmin! Lassan kell ráébrednie mindenre, mert minél lassubb a visszaemlékezési folyamat, annál több emlékképe tér vissza. Meg kell tudunk, mi történt vele. Hol volt ennyi ideig. Két állammal odébb tünt el és egyszercsak beállit? Hát mi ez, ha nem csoda? Még jó, hogy megöriztem minden holmiját, mintha tegnqap hagyta volna itt. Legyen óvatos! Megértette? – sugta Madeleine a lánynak.- Magának több hite van mint nekem, Madeleine. Az utolsó pillanatban jött vissza… holnap már késö lett volna…- Holnap? – csodálkozott az asszony. Két évig tudott várni és egy nap már világ mulása lett volna?- Majd elmondom, de most menjen. Én mosogatok, oké?- Maga tudja. Most már szerencsére nemcsak az én felelösségem a dolgok alakulása. Leülök olvasni, de ne szüljon, ha meglátja hogy forditva tartom az ujságot. Az eszem máshol jár.

Pár perc mulva nyilt az ajtó és megjelent Robert. Olyan elegáns volt, mint régen.- Meg vagy elégedve velem, Madeline? – kérdezte mosolyogva, az ujságot azonnal letevö asszonytól.- Kétszázra emelkedett a vérnyomásom. Egyenesen szivdöglesztö vagy!- Elég lett volna ha csak bevallod, felesleges volt kiszagositanod magad, ugyis tudom, hogy csak a szappanszagot türöd meg magadon. – mondta Robert és leült az asszony mellé.- Nincs rajtam parföm! – vágta rá Madeleine.- Akkor rajtam maradt volna meg ennyire intenziven? – kapta orrához a kezefejét Robert. – Nem… magamon nem érzem. A levegöben van. Be akarsz csapni, Madeleine? Miért tagadod, hogy…- Sosem tagadok le semmit, de megkérhetnélek, hogy hozz egy pohár vizet. Nagyon meleg van ma.

Robert indult a konyha felé. Az ajtóban megtorpant. Maggie kezében megállt az edény. Madeleine odanézett és látta, hogy Robert mélyet lélegzik, aztán suttogni kezd:- Mag… Maggi… Maggie?!

A lány nem fordult hátra. Várt.- Maggieeee! – szakadt ki Robertból, és két lépéssel a mosogatónál termett. Éppen hogy elkapta a földre omló testet. Maga felé forditotta a lányt és nézte, mintha álmot látna. Maggie kezéböl kiesett a tányér, és darabokra tört.- A szervizem utolsó darabja volt! – gondolta Madeleine, aki alig látott a könnyeitöl. – A cserép szerencsét hoz! – mosolyodott el és besettenkedett a hálószobájába. Ugy vágódott rá az ágyra, akár egy zsák. Egy pillanatig sem birta volna tovább, talpon.

Maggie már éledezett, de nem merte felnyitni a szemét. Félt, hogy elszáll az álomkép, amire olyan régen várt és megtöri a varázst, amelyet Robert él át azzal, hogy emlékezik, általa.- Az illatod velem maradt! És Te? Hol voltálte?! – szoritotta magához szenvedélyesen a lányt és feltört belöle a nehéz férfisirás. – Elhagytál… miért? Miért? Miért?- Veled voltam… szerelmem! – ölelte, csókolta Maggie. – Mindig veled. Egyetlen percre sem szakadtunk el egymástól!- Akkor mondd meg, Mindenem: hol voltam én?!- Csókolj meg édes… reszketek az ajkad érintéséért, szeretlek, minden porcikám érted ég… Robert… drága szerelmem. Csodálatos férfi vagy! Csodálatos!- Mégsem kerestél… nem hiányoztam neked? – értetlenkedett egy – egy csókkal megszakitva szavait, a férfi.- Most hagyjuk ezt Robert. Olyan jó, hogy átölelsz. Szorits magadhoz. Ne engedj el soha többé.- Hol volktál? Fájt a hiányod. Szenvedtem, mint egy állat, csak nem tudtam mitöl…- Én is szenvedtem! – sugta Maggie.- Haragudtál rám… igen. Haraggal váltunk el. Miért is? – nézett tépelödve Maggiere a férfi.- Akaratos voltam. Azt mondtam nem tudok meglenni nélküled három hétig… ne menj el arra a kongresszusra… maradj velem.- Pedig tudtad, hogy érdekel a téma. – szótagolta, még mindig az emlékeiben keresgélve Robert. – Hagytál elmenni haraggal.- Visszajöhettél volna, hogy kibékits. Volt még idö a gép indulásáig… – csókolta Maggie a férfit, ahol érte, sirva, nevetve, szinte eszelösen.- Amig élek bánni fogom, hogy nem hallgattam rád. Sosem szabad hagyni, hogy haraggal menjen le a nap. Üljünk le és mesélj!- Miröl meséljek, édes Mindenem!- Amit nem értek. Azt mondják l992 van. Én l99l januárjában váltam el töled. Erre emlélkszem, de mihelyt beugrott a mult, kiesett a jelen. Nem tudom hogy kerültem egy gépre amely innen, Bostonból indult.- De hiszen itt éltél… innen indultál.- Két éve, és azóta? Hol voltam… mi történt velem? Semmire nem emlékszem…- Nem tudom Robert. Majd együtt megfejtjük. Az értekezlet helyén sokáig keresett a rendörség. Eltüntél. A többiek mind visszajöttek… nélküled. Szerintük te másnap este nem voltál sehol A holmidat magaddal vitted. Nem láttak többé. Arra gondoltam…- Hogy meggorroltam rád és látni sem akarlak többé!- Ha az én gondolataimat ilyen világosan tudod, akkor a sajátjaidra is emlékezned kell. De ne töprengj… most ne. Ez is kész csoda, hogy ujra itt lehetek a karjaidban… és csókolhatlak!- Valami dereng… elsö éjjel nem tudtam aludni… és reggel biztos voltam benne, hogy vissza kell jönnöm… hozzád!- Beszélj… beszélj drága… – pásztázta reszketö szájával szerelmese arcát, Maggie.- Telefonáltam, de nem értelek el. Kimentem a reptérre, de nem indult gép. És hogy is volt? Meg akartam inni egy italt és a pultnál beszélgetni kezdtem egy fickóval. Saját gépén volt ott. Elmondtam hogy haza kéne jönnöm és ö… vele jöttem haza.- Két éve? És azóta Robert?- Nem tudom. Milyen ismerös a csókod ize, mennyire vágytam utána, csak nem tudtam mi az a nyugtalansaág bennem. John Smith vagyok… nem tudom hol kaptam ezt a nevet. Kiesett a fejemböl a két év, alig villan fel belöle valami.- Fö, hogy a multra emlékszel, életem!- Igen… a mult egyre tisztább lesz. A reptérröl taxival indultam hozzád, de három sarokkal arrébb nyitva volt még egy virágbolt. Kiszálltam, hogy virágot vegyek és a kocsit elküldtem. Össze kellett szednem a gondolataiamt, annyi szépet akartam mondani, hogy megbocsáss és nem akartam, hogy zajt csapjon az autó. Meglepetést szerettem volna szerezni neked. Kulcsom volt. Gondoltam fellopódzok a szobádba és csókkal ébresztelek, ha el tudtál aludni! Nem birtam tovább ugy, hogy haragudj rám.- Nem haragudtam.- Mégsem kerestél. Már a szállodában várnia kellett volna az üzenetednek, hogy maradhatok, vagy jöjjek vissza. Nem kerestél. Miért nem? Van valakid? Mi történt azóta? Mi volt velem? Hol jártam, mit csináltam. Jaj a fejem…- Csendesen Robert! – simogatta a homlokát a lány. – Van idönk. Most már van. Ölelj át, nyugodj meg. Hajtsd ide a fejed, és hallgass, pihenj egy kicsit. Meglátod lassan minden eszedbe jut! – mondta anyáskodó becézéssel, miközben szerelmese kezét csókolta. Robert kavargó gondolatokkal bámult a semmibe.- Három fickó. Igen. Jött három fickó… és pénzt kértek. Tele volt mind a két kezem. Be akartam nyulni a zsebembe, de leütöttek… leütöttek! Igen! Most már tudom, mi ez a dudor a halántékomon. Megrepedhetett a csontom.- És kórházba szállitottak, ahol uj nevet kaptál, mit gondolsz miért?- Mert nem voltak papirjaim. Gondolod, hogy…- Mindenedet elvehették… akár le is vetköztethettek, hogy semmi nyom ne maradjon amin a rendörség elindulhat. Megvan az az igazolvány? Biztosan pecsétet is tettek rá. Add ide drágám… felhivom, a kórházat. Addig pihenj. Vesd le a zakód, és feküdj le, kényelmesen. Lazitsd el magad. Minden tisztázódik… minden. Ideülök melléd, innen telefonálok.

Maggie Scott nem sokkal késöbb a kórház számitógépes nyilvántartójával beszélt. A komputer pillanatok alatt kiirta:

“Alsónadrágos, eszméletlen férfibeteg. Fejsebbel. Feltehetöen leütötték. Ápolt körmök. Az eszméletvesztésböl két hét mulva tért magához. Amnézia. Semmire nem emlékezett. A nevére sem. Uj nevet kapott:John Smith – ként jegyeztük be a naplóba. Senki nem érdeklödött utána. A rendörség szerint a fellelés idöpontjában, a városban nem tünt el hozzá hasonló férfi. Egy hónap mulva átadva a szociális gondozónak”.- Teremtö isten! – tette le a kagylót Maggie. – Itt voltál a közelemben és a rendörség két állammal arréb kutatott utánad. Fel sem merült még bennem sem, hogy itt keresselek. Madeleinehez naponta eljöttem, vagy hivtam telefonon, de azt hittem elhagytál, mert összevesztünk. Hát persze, hiszen akkor kezdtek keresni, amikor a többiek indultak visszafelé, senki nem gondolt arra, hogy te már husz nappal azelött itthon voltál és leüthettek… az a husz nap nap elöny… az zavarta meg a nyomozást.- Kishitü szerelmesem… hát nem megmondtam, hogy amig élek, sosem hagylak el? Tudhattad, hogy hihetsz nekem, hiszen annyira szeretlek. De hol voltam két évig? Mit csináltam annyi idön át? Miért nem láttál meg valahol, vagy én téged. Vagy valaki aki ismert, aki emlékeztetni tudott volna, hiszen olyan sok barátom volt, ismerösök… mi lehetett velem?- Most nem érdekes szerelmem. Fö hogy itt vagy, egészségesen, épen és ami szép volt, ami rég volt arra már emlékszel. Most hazamegyünk. Holnap szenteste, és a szülinapom.- Meg az eljegyzésünk! – mondta ki felderülve Robert.- Igen! Két éve ugy terveztük, hogy a tavalyi születésnapomon megtartjuk.- A gyürüt is megvettem. A táskámban volt… elvitték.- Nem kell gyürü. Elég ha völegény van, mit ér a gyürü nélküled? Majd kerül az is.- Mielött elmentem, vettem egy üveg parfömöt a születésnapodra. Madeleine vigyázott rá, de hálistennek, ahogy hazaértem felbontottam. Mellbevágott az illat… illat… igen, valami dereng. Az illatod mindig velem volt. Ha utcán voltam is… valami mindig hajtott az illat után… téged kerestelek…- És rámtaláltál. Itt a kocsim a sarkon, induljunk! – állt fel Maggie. – Madeleine elaludt azóta. A végkimerülés határán járt, amikor megérkeztem. Ö hivott ide. Remekül viselkedett, ugye? Pedig azt mondta, az ütö is megállt benne amikor meglátott. Micsoda ész egy nyolcvanas hölgynél?! Képes volt ugy tenni, mintha tegnap látott volna utóljára, pedig hogy szeret téged?! Dehát ki nem imád, aki ismer? Csodálatos férfi vagy Robert… senkit nem tudtam volna szeretni rajtad kivül!

Életük legszebb karácsony estéjét töltötték együtt. Madeleine velük vacsorázott, de Robert hazavitte, és kettesben maradtak. Olyan csodálatos érzés volt, feküdni egymás ölelésében és hallgatni, hiszen aki nem ért a másik némaságából, az a szerelmét sem érdemli meg. Másnap este Kirk Williams elsönek érkezett. Robert nem mutatkozott, ö volt a meglepetés.- Maggie, nem próbálná fel a gyürüt? – kérdezte Kirk gyanutlanul, a boldogan mosolygó lánytól, mihelyt megérkezett.- Biztosan jó, de sajnos, mem lesz szükség rá. Legalábbis nem velem. Nagyon kegyetlennek tartana, ha…- Sosem hittem benne igazán. – hervadt le a mosoly Kirk arcáról. – Tudtam, hogy meg kell küzdenem magáért… de legalább adjon esélyt. Gondolkodjék. Még van idö. Legalább reményem legyen.- Feleslegesen áltatnám Kirk! Ne higgye, hogy játék volt az egész… vagyishogy, ez hosszu. Ahogy maga sosem hitt igazán a házasságunkban, én is képtelen voltam beletörödni, hogy szerelem nélkül menjek férjhez.- Bizza rám magát Maggie, majd megszeret.- Semmi értelme, az általásnak, de ugye azért nem lesz semmi baj. Továbbra is együtt dolgozunk. Igérje meg! – kérte Maggie.- Nekem az is boldogság ha egy levegöt szivhatok magával, de mintha hirtelen a mennyböl pottyantottak volna le. Mennyire vártam ezt a napot. Érthetetlen, én rontottam el valamit?- Ne szomorkodjék Kirk. Annyi szép lány van a világon. Hiszem hogy megtalálja az igazit. Maga jobbat érdemel nálam, ugy értem olyat, aki viszonozza a szerelmét. Elhamarkodott lépés volt részemröl, és sajnos magát is megsebeztem vele.- Ne okolja magát. Pár hónap csodálatos, reménykedö boldogságban volt részem. Álmodozhattam, tervezgethettem, bizakodhattam, de biztos, hogy semmi remény számomra?- Biztos, Kirk. Ne haragudjon…- Dehát miért? – kérdezte értetlenül a férfi.- Majd megtudja! – mosolygott Maggie és adott egy puszit a bánatos férfinak, aztán otthagyta. Kirk odaszoritotta tenyerét a csók helyére, és megint ébredezni kezdett benne a reménység.

Tiz óra volt, amikor Maggie csendet kért.- Kedves barátaim tisztelt vendégeim. Miután ujra megköszönöm a születésnapi jókivánságokat, egy csodát jelentek be. Karácsonyi csodát. Ugy határoztam, hogy férjhezmegyek! – mondta ragyogó mosollyal, mire Kirk Williams felderülö arccal indult feléje. – A választottam személye nem okoz meglepetést, de az hogy itt van, ámulatra késztethet mindenkit. Robert drágám, gyere be! – - nézett az ajtó felé, és Robert Cardinal, tárt karokkal belépett

Kirk Williams arcáról lefagyott a mosoly. Olyan fehér lett, akár a fal. Robert elindult Maggie felé. Utja Kirk elött vezetett el. Amikor ránézett, megtorpant. Arca hirtelen felderült és keblére ölelte a férfit.- Kirk! Maga itt?! Micsoda boldogság! – ujjongott.- Ti ismeritek egymást? – lépett melléjük döbbenten Maggie.- Neki köszönhetek mindent… várj csak… igen már emlékszem… ö segitett, hogy emberré váljak, hogy visszatérjenek az emlékeim. Kirk, hogy kerül maga ide? Ugye te tudtad Maggie, azért hivtad meg? – ölelte át a lányt, aki ugyanolyan értetlenül nézett, amilyen döbbent, Kirk arca volt.- Igen drágám… – mondta kicsit bizonytalanul. – De erröl majd késöbb, most állj ide mellém. – karolt a férfiba.- És mondjam el, hogy szeretlek, hogy alig vártam már ezt a napot. Ugye hozzám jössz feleségül? – nézett rá komolyan Robert.- Boldogan! – ragyogott Maggie.- Lássuk a csókot! – tapsoltak a vendégek.

Kirk egy darabig még ott állt, majd amikor ugy érezte egyre kevesebben figyelnek rá, kiosont a teremböl.

Egy óra mulva küldönc érkezett. Csomagot hozott Robert Cardinalnak, és levelet Miss Scottnak. A levélben Kirk Williams lemondása volt. Maggie elképedt: Kirk igazi uriember. Beszélnie kell róla Roberttel. Nem lehet titok köztük, hiszen ha ök keten ismerik egymást, ugyis kiderül minden. De honnan, hogyan?

Robert kibontotta a csomagot. Egy album volt benne. “JOHN SMITH ÁTALAKULÁSA, AJÁNDÉKUL ANNAK, AKI MAGA A CSODA” ez állt a boritón, és ahogy belelapozott, megdöbbent. Torzonborz, csuparongy, felismerhetetlen, alázatos ember, és Kirk Williams!- Mi az Kedvesem! Mit kaptál? – lépett mellé Maggie.- Magyarázatot a két évemre. Ez voltam én… – mutatott a torzonborz alakra. És most már mindenre emlékszem. Magamforma emberek között éltem, alkalmi munkából, kukákból elökotort ételeken vegetálva.- Nem! Ez nem lehet igaz. Meg sem ismernélek, ha nem te mondanád, hogy…- Pedig én vagyok. Gyere ülj mellém. Ezt itt Kirk! – mutatott azz elsö képen, a félig oldalt látható alakra.- Kirk? Kirk Williams? Mit keresett ö melletted? És mit is mondtál, amikor megláttad? Még nem volt idöm visszatérni rá.- Kirk csodálatos fickó. Ö mentette meg az életemet.- Azt hittem csak valami kósza emlék sejlett fel benned, amikor megláttad. Tudnod kell valamit Robert, nem akarok titkot. Kirk Williamssal akartam eljegyezni magam.- Vele? Éppen vele? Nem értem.- Nálunk dolgozik. Remek szakember. Szerelmes belém, én megmondtam neki, hogy nem szeretem, de felajánlottam, hogy hozzá megyek, ha már azé nem lehettem, akit imádok. Feladtam, Robert. Két év után, minden remény nélkül, feladtam…- Ez az ember nagyon szerethetett téged Maggie… – mondta elgondolkozva Robert. – Láthatta nálad a képemet, felismert, felkutatott és visszaadott neked.- Nem láthatta. Senkinek nem mutattam meg a képedet. Elraktam valamennyit. Szégyelltem hogy elhagytál. Azt hittem azért nem jöttél vissza, mert nem kellek neked.- Akkor nem értem… miért mégis ö szedett fel és miért volt hozzám olyan jó? De most jut eszembe ö kisért ki a géphez… a barátja nevét is tudom. Hivjuk fel. – mondta Robert és tárcsázott.- Mit mondott magának Kirk rólam? – kérdezte Maggie, Stevet miután megmondta ki ö. – Beszélt magának egyáltalán rólam?- Beszélt?! Áradozott. Olyan jelzöket használt, amelyek a jégcsapot is megolvasztották volna. Tudja, hogy ö nem sokat jelent magának, de nagyon rendes fiu. Bármire képes lett volna, hogy boldoggá tehesse. Olyan eljegyzési ajándékot készitett magának, amire nem sok völegényjelölt gondolna. Kár, hogy nem kapja meg…- Elárulná mi volt az? – kérte Maggie, és odaadta Robertnek a póthallgatót.- Nem sok értelme van, mert az a fickó megszökött. Nem lehett komplett, amikor felszedtük. A járdán feküdt, a fal mellett Csuparongy csaavargó volt. Kirk azt mondta akkora eröt ad neki a maga iránt érzett szerelme, hogy még egy olyan elesett embert is képes volna talpraállitani. Majdnem fogadott velem, hogy megteszi. Dehát elveszitette volna, mert bár szépen haladtak. az a hálátlan fickó megszökött. Aki egyszer megmártózik a mocsárban, az nem egykönnyen kecmereg ki belöle. Pedig Kirk igazán ugy bánt vele, mint a barátjával.- Mikor szökött meg töle? – kérdezte Maggie.- Nem tudom… a napokban felhivtam és akkor mondta. Nem dicsekedett vele, mert ugyan ki büszkélkedik a kudarcaival? Ö nem tehet róla. Én láttam meg azt a fickót. Kirk fényképekkel akarta dokumentálni amit elér vele, és ha sikerült volna embert faragni belöle, maga albumban kapta volna meg a fotókat, amikor bemutatja a kifogástalan megjelenésü John Smith – et, eljegyzési ajándékul, annak bizonyitására, hogy egy hegyet is képes volna elhordani magáért.- De valamiböl rájött, hogy John Smith azonos az én két éve eltünt völegényememel, ezért két napja felültette egy gépre, minden áruló jel nélkül, hogy ne álljon az utjába.- Ezt komolyan mondja? Az a fickó a maga eltünt völegénye? Amnézia?- Logikus gondolkodás. Itt élt nem messze tölem két éven át, és nem tudtam róla. Leütötték, uj nevet kapott… csavargó lett.- De mi megláttuk, nekem volt egy örült elszólásom, Kirk pedig kapott rajta. Nagyon haragszik rá? A szerelem elvette az eszét. Olyan becsületes fiu, de állitólag maga gyönyörü. Nem csoda ha becstelenségre vetemedett, csakhogy… Mi van a fickóval?- Itt áll melletem. Tegnap este volt az eljegyzésünk, Kirk elküldte az albumot, és lemondott az állásáról.- Tömör mondat volt. És most mit csinál? Ugy értem… Kirkkel?- Megcsókolom a kezét, és ahol csak érem. Maga sem ussza meg a hálámat, mihelyt találkozunk a nyakába ugrom. Remélem mielöbb megismerhetem… drága Steve! Isten áldja meg az örült elszólásait! Ugye eljön az esküvönkre? Dehát mit hüppögök én itt, amikor mellettem áll a maga John Smithje és alig várja, hogy megköszönje. Adom Robert Cardinalt, a világ legcsodálatosabb férfiját, és köszönöm… Kirket is felhivjuk!- Áldja meg az isten Steve Harvey! – kezdte Robert.- Magát is! Hiszen, ami történt az kész csoda! Ne rója fel Kirknek amit tett, pánikba esett, amikor megtudta, hogy a jótette üti el a boldogságtól. Csak tudnám hogy jött rá? Ki látta magát?- Ki sem jöttem a lakásból, csak amikor a reptérre vitt.- Kellett lenni valaminek, ami felnyitotta a szemét, különben maga lett volna a jelképes eljegyzési ajándék az ujjásületését dokumentáló album mellé. Hol van most Kirk?- Remélem még otthon. Küldött egy lemondó levelet Maggienak és nekem az albumot. A képeket belaragasztotta és az utolsó oldalra odairta: JOHN SMITHNEK NEM TUDTAM VOLNA ÁRTANI!… El akar menni, de nem hagyjuk. Ha nem is a városban, a cégnél kell maradnia. Gondolom Maggie közelsége nem lenne jó neki, és én is egyfolytában féltékeny lennék rá! – nevetett fel, és belecsókolt a lány szájába. – Boldog karácsonyt Steve! – bucsuztak együtt.- Te Othelló… te… – kacagott Maggie. – Örök hálával tartozom Kirknek! Ö adott vissza téged, nekem! Örökké áldani fogom!- És én nem? Te kis hütelen, türelmetlen… szerelmesem. Kirk nem tudott volna ártani, John Smithnek, megesküdnék rá. Különben sem róhatnék fel neki semmit, hiszen tudom mennyire lehet szeretni téged. Csoda, hogy a szenvedély elvette az eszét, amikor az enyém régen odavolt?! Bujj a karomba Mindenem! Sok – sok ilyen boldog karácsonyt, és nemcsak nekünk! – mondta Robert elhomályosuló tekintettel, miközben ajkuk olyan szenvedéllyel forrt össze, mint amikor – két év elött – örök hüséget fogadtak egymásnak.

[/rkey]