Megálmodtalak

Irta: Linda Taylor

Amikor Olivia Burton kézhez kapta a tanfolyamon szerzett diplomát, rengeteg terve volt, de egyetlen centje sem. Társulni nem akart, mert egyik – másik elképzelése olyan, hogy nem vehetné rosznéven, ha a tökés kineveti. Dehát minek a töke, ha jó az ötlet? Pénzzel a bolond is tud pénzt csinálni, ám az is igaz, hogy, tökét csak bolond ad bizonytalan célra. Önálló szeretett volna lenni. Nem azért hagyta ott titkárnöi állását, ahol a két idegen nyelvtudással igen szép fizetése volt, hogy vállalkozóként is, más parancsoljon neki. Az állás azért kellett, hogy összegyüjtse a cégalapitásra valót, és most, hogy vége a szorgos diák életnek, jöhet az igazi megmérettetés.

A tanfolyamon sok mindent megtanitottak volna nekik, amire – véleménye szerint – semmi szüksége nincs egy ötletes vállalkozónak. Milyen szerelésben jelenjenek meg egy tárgyaláson, milyen cipöhöz, milyen szinü zoknit huzzanak, rakjanak-e magukra bizsut vagy sem, rágyujtsanak – e, hogyan kérjenek idöpontot, és ki tudja még mit nem, de ö alig figyelt a magukat nagyon okosnak hivö elöadókra. Fejében akkor is egymást kergették a gondolatok, és mert a tökéje éppen csak arra elég, hogy megkapja a müködési engedélyt, mindent saját erejéböl akart elöteremteni. Piackutatásra nem futja, különbenis mihelyt elárulja az ötletét, abban a pillanatban ellopja az, aki mereven elzárkózik, a megvalósitástól, vagy közremüködéstöl. Az üzleti élet kemény harc, ott egy néhány cinkelt lap, különösen ha a másik fél gyengébb, bocsánatos bün, söt elengedhetetlen. Elhatározta, hogy ö mindig megmarad a becsületes uton, vagyis legfeljebb addig egyensulyozik borotvaélen, amig muszáj, amig biztos talajt nem fog. Nem ugy kezd hozzá, mint a vállalkozók zöme, hogy elmegy a bankba és – akár a házát is betábláztatva kölcsönt kér – , amelyböl kicsicsásit egy üzletet, vagy irodát, elegánsan berendezi, aztán parádéba vágja magát és várja az ügyfeleket. Aki igy kezdi, vagyis betartja a játékszabályokat: hiszen kölcsönt a bank csak akkor ad, ha a céget bejegyezték, de ha bejegyezték, már ketyegnek az adó, bérletidij és egyéb órák, és mire a csodás telephely elkészül, s netán benyitna az elsö vevö, vagy ügyfél, már huzhatja is le a rolót. Szerencsére az államokban könnyü vállalkozni. Alig egy órába telik az adminisztráció, azt is elég lesz akkor rászánnia, ha értelmét látja annak, amibe belefog. Mihelyt az elsö kedvezö választ megkapja, azonnal megy, kitölti a nyolc oldalas vállalkozói bejelentést, és a cége attól a pillanattól él. Egyetlen dologra kell ügyelnie: a néhány kérdésre, nem adhat valótlan választ, mert ha azt irja:nem volt büntetve, és a példányok szétküldése után, a hivatal tudomására jut, hogy mégis, évekig eltilthatják minden vállalkozástól. Csakhogy neki nincs titkolnivalója. Még közlekedési szabálysértése sem volt.

A régóta gyülö ötleteket, sorra felirta egy cetlire, gondosan összehajtogatta, hogy még véletlenül se térjen el egyik a másiktól és valamennyit bedobta az – évek óta bérelt szoba – asztalán álló, sosem szivlelt vázába, hogy esélyt adjon a szerencséjének, amiben – az önmagába vetett kökemény hit után – a legjobban bizott. Tudta magáról, hogy igencsak hidegfejü emberke aki reálisan látja önmagát, és a hozzá illö, csunya, szinte jelentéktelen, de okos fiukat kedvelte. Azokat nem irigyli el töle senki, legfeljebb aki rájuk néz azt mondja: összeillö pár. Sosem volt oda a világszép sztárokért. Sokukról elismerte, hogy jóképüek, fotogének, szivdöglesztöek, de aki csodaszépnek született, annak, nem sok kell hogy felérjen a csucsra, márpedig ö mindenben csak azt becsülte amiért meg kell küzdeni. Nem szerette a lufiszerüen felfujt sikereket, az egy szerepben véletlenül kiugró szinészeket, akiket abba a szerepkörbe be is skatulyáztak, amig hozták a pénzt. S ha már nem; ugy tüntek el, ahogy születtek: a lufi leeresztett. Meggyözödése, hogy sztárt akárkiböl lehet csinálni, ha a tehetség legkisebb szikrája megvan benne. Ennek bizonyitására is volt ötlete. Belenyult a vázába, és kihuzott egy cédulát, miközben kicsit szorongva, végiggondolta: melyik témának örülne leginkább. Elég régen dédelgette már valamennyit, és végzett hozzájuk elötanulmányokat hogy teljes eröbedobással, azonnal nekiláthasson a megvalósitásuknak. Döntsön a véletlen!- Sztárcsinálás! – állt a széthajtogatott papiron és hirtelen nem tudta, örüljön – e, vagy visszarakja és huzzon egy másikat. Ez volt a legkockázatosabb, de egyben legeslegrégibb álma. Tudta, hogy rengeteg munka, rendithetetlen lelemény, arcátlanság, szemérmetlenség, merészség, elképesztö ötletek, és ki tudja még mi minden kell a megvalósitásához, de azért is megcsinálja. Olyan sztárt farag valakiböl, aki most még azt sem tudja hogy ö a világon van, söt talán a saját tehetségében sem hisz, mint Robert Redford. Ha nem nagyobbat! Persze, ahhoz hogy a terve sikerüljön, jól kell kiválasztania az alanyát. A tehetség csodálatos adottság. Minden emberben van készség, indittatás valamilyen munka, vagy pálya iránt, de a tehetség több. Isten ritka adománya. Természetes hát, hogy az emberekböl rajongásig menö csodálatot vált ki az, aki valamelyik müvészetben tehetséges, és elbüvölésre, ámulatbaejtésre képes.

Mivel valamennyi ötletének megvalósitására jó ideje készült, sokszor átlapozta az állambeli szinészek képes kódexét is, amely a müvészt fotóval mutatja be. Jól jött, hogy nem kellett méregdrága jeggyel végignéznie az elöadások egész sorát csak azokat, amelyekben a – szerinte megfelelö – karakter szinész szerepelt. Akit kiválasztott, civilként is látni akarta. Gyakran ácsorgott a szinház müvészbejárójánál hogy a kiszemelt aktort alaposan szemügyre vehesse. Végülis olyan férfi mellett döntött, aki még innen van a harmincon, és a tehetsége kiaknázatlan, mert kishitü, belenyugvó, pesszimista, nincs tisztában saját értékeivel. Nagyon sok ember hibái ezek, de keveseknek adatik meg, hogy lelket öntsenek beléjük. Na, de azért van ö, hogy kezébe vegye a gyámoltalan emberke sorsát, és egyengesse a karrierjét. Választottja külsöre olyan, mint a zsánere, határozottan csunya, nagy orral, elálló fülekkel, de külön a szeme, a szája, akár szépnek is mondható, nem tul magas vékony termetü. Dehát magas, gyönyörü arcu izompacsirtából akkor sem nehéz sztárt csinálni, ha annyi tehetsége sincs, nint felfujt izmaiban, a testi erö. Neki csiszolatlan gyémánt kell, olyan, mint George Stanley, akit, – mint istenkisértéssel felérö tervéhez legesélyesebbet – , többször megnézett, más – más darabban. Valamennyi szerepe pár szavas, néhány mondatos volt, de olyan alázattal rendelte alá saját személyét a feladatnak, olymértékben azonosult az alakitott figurával, hogy nem talált hozzá hasonlót, nála megfelelöbbet. Csodálta milyen hitelesen mozog a különbözö karakterek börében, és mennyi hittel, alkotó erövel próbálja kiszolgálni a közönséget az alatt a néhány perc alatt, amig a szinpadon van. A nézö a sztárokért ül be a szinházba, és legtöbbször nem is figyel oda az epizódistákra, pedig, amig egy nagy nevü sztártól természetes elvárás a remek alakitás, addig egy – egy mellékszereplö okozhat kellemes meglepetést. Nem véletlen, hogy a legjobb epizódszereplöknek is osztanak Oscart. Ami leginkább indokolta, hogy George Stanley mellett döntött:a csodálatosan sokszinü, jól hajlitható, dallamos hol zengö, hol kellemesen duruzsoló, csodálatosan szárnyaló, és szivmelengetöen, zsongitó hangja volt. Tudott volna még néhány jelzöt választottja orgánumára, de egyik sem fejezi ki azt a megejtö varázst, amit a férfi szinpadi, vagy civil hangja keltett benne, és remélte, hogy ezután már, nemcsak benne. Egy csodás bariton, határtalan lehetöségeket rejt, a szini pályán, csak legyen aki felfedezzze, kiaknázza. A kellemes, sokszinü hang szinkronhoz is jól használható, és ott nem számit a elönytelen külsö sem. A filmipar ugy csapja be a tisztelt nagyérdemüt, ahogy akarja. Ha a csodálatos megjelenésü aktornak kiállhatatlan hangja van, egy behizelgö, csodálatos tónusu bariton szólal meg helyette a vásznon. Filmtörténeti tény, hogy nem egy óriási világsztárnak kellett elbucsuznia a vászontól, amikor a hangosfilm megjelent. Olivia vallotta, hogy sok mindenért lehet szeretni valakit, de ezek egyike: a hang. Az elökészületek során többször járt Geroge Stanley szinházának müvészbejárójánál. Egyik alkalommal a férfi, kollégájával érkezett, és mert korán volt, sütött a nap, ottmaradtak a kiskapu elött, beszélgettek. Akkor hallotta elöször a civil hangját, és nem érte csalódás. Hangositás nélkül is bársonyosan melegnek, szinte simogatónak érezte. Kár, hogy a nézök mindig a föhösökre figyelnek, az esemény fordulatait várják, és rá se hederitenek a kisebb szereplök megformálóira. Ha egy föszerepet alakitó szinész sikert arat, az természetes, ha nem ugy volna, bukást jelentene, ám, ha egy epizódszinész rövidke szövegével, nyiltszini tapsot kap, arra müvészberkekben is felfigyelnek. Pár mondatos szerepben kitünni, nem kis teljesitmény, de nagyon ritka is.

Aki epizódistának indul, rendszerint meg is marad annak. Legtöbbjük hamar beletörödik, hogy neki ott a helye, a háttérben, és lassan felhagy reális, vagy irreális álmaival. Nem vágyik Hamlet, III Richard, Cyranó, az ügynök, vagy más remek, nagy szerep megformálására. Talán tudat alatt érzi, vagy a szakma elhiteti vele, hogy képtelen lenne megbirkózni a feladattal. Sokuk örül, hogy él, hogy a neve akármilyen apró betükkel is, de ott áll a szinlapon, és van hova bejárnia esténként, nem beszélve a biztos létalapról. Olivia tudta, hogy George Stanley nötlen, és a szinészbejárónál kihallgatta, hogy napközben – kötetlen munkaidöben programozó – , hogy a próbákon is résztvehessen, de bármit megtenne, hogy este felmehessen a szinpadra, és megfürössze magát, vagy csak a tehetségében való hitét, a rivaldafényben. Egész testét, arcának minden rezzenését kinálja a szinpad megnemállapithatóan egyedi illatáért, amelyet a diszletek, enyv, és festékszag elegye ad, és ami nélkül képtelen volna élni. Minden szavára emlékszik:- Két urnak szolgálok egyszerre. Abból élek, amit ott csinálok, és azért élek, ami a szinpadon vár rám. Amig anyám élt sokszor megsimogatott: édes fiam, hogy lehet valaki ennyire oda a szivárványért? Te még fizetnél is, ha volna miböl, csak játszhass! Igaza van. Dehát az élet rendje az lenne, hogy a szinpad tartsa el a szinészt, vagy legalábbis fizessék meg amit csinál. Egy darabhoz nemcsak föszereplök kellenek, és nem sok olyan dráma van, amelyikhez elég két, vagy négy szereplö, és be is jön rá a közönség.

Olivia a sorshuzás után nem sokat teketóriázott. Elég volt a várakozásból. Tudta, ha másnap estére halasztja az elsö lépést: lehet, hogy sosem teszi meg, visszariad a feladattól, elveszti az önmagába vetett hitét és gyáván visszakozt fuj. Mert meddig tartana visszatenni az ötleteket a vázába és ujra huzni? Semeddig. Megfutamodni mindig könnyebb, mint tüzön – vizen át elöre menni. Tul régen vágyik már az önmegvalósitásra ahhoz, hogy ne rettenjen meg, amikor oda kell állnia a startvonalra. Nem szabad meghátrálnia. El kell indulnia az uton, és lehetöleg meg is kell érkeznie, a célhoz, amelyet maga elé tüzött, s amelynek sikerében egy percig sem kételkedett. Csak birja hittel és erövel?!Nem öltözött ki tulságosan, és a szinház felé tartva, azzal vigasztalta magát, hogy na bumm, ha nem sikerül, majd huz egy másik cetlit. Ezen semmit nem veszithet, hiszen nem tökeigényes, és hite, önbizalma, ereje van böven. Egy órával a kezdés elött ért a müvészbejáróhoz. A lelkiismeretesebbek már gyülekezett. Azok, akik tudják, hogy az öltöztetönö, vagy az öltözöszabó percek alatt szinpadkéképes állapotba hozza öket, nem nagyon csipkedik magukat. Ugy vélik, a sztárokhoz a késés, vagy a várakoztatás éppugy hozzátartozik, mint a siker. Szerzödés ide vagy oda. Ugyan melyik igazgató merné az apró bakikat komolyan venni, amikor tudja, hogy mindig van néhány uj szerzödésajánlat a tarsolyukban.- Müvész ur! Önre várok! – lépett oda, a bejárat felé tartó, de még jó pár méter távolságban lévö, George Stanley elé elszántan, és csak remélni merte, hogy a férfi nem veszi észre: alig van a térdében erö.- Rám? – nézett körül meglepödve a szinész. – Biztosan összetéveszt valakivel.- Nem hiszem. Ön George Stanley, és a mai darabban lévö szerepét már szinte szószerint tudom. Sokszor láttam benne.- Nem is tudom mit mondjak?! Az, hogy kivülröl tudja, hihetö, hiszen öt mondatot nem nehéz megjegyezni egyszeri hallásra sem, de lehetetlen, vagyis érthetetlen, hogy… – dadogta zavartan a férfi, és Olivia szivét valami kellemes meleg járta át. A hangja csodálatos. És ahogy a meglepettet adja, a csodafogadó csunya fiut alakitja, vagy csak éli, mi más, mint istenadta tehetség? Lehet valaki zavarban, vagy meglepve, de Geroge Stanley azt is felülmulhatatlanul csinálja.- Ugye még nem nös?- Mert, ha igen?- Akkor tárgytalan.- De ha nem? – jelent meg az elsö bátortalan mosoly George arcán, olyan csodálatosan átrendezve, vonásait, hogy Olivia elámult. – Hiszen ez az ember szinte szép?! Vagy legalábbis csinos. Nem lesz nehéz dolgom vele, csak igy tovább.- Akkor meg kell tudnia, hogy beleszerettem magába – folytatta a menedzserpalánta.- Belém? Már megbocsásson kisasszony, de nálam sokkal jobbképü szinészekkel sem gyakorta esik meg, hogy egy ilyen kedves lány beléjük szerelmesedjék.- Miért nem mondott szépet? – csapott le Olivia.- Hát… nem is tudom, elnézét, akkor azt mondom, hogy ilyen szép lány…- Felesleges. Tudom milyen vagyok, és azt is látom: maga milyen. Elhiszi, hogy nem egyszer néztem meg a darabot, és csakis maga miatt? Lehetek a rajongója? – kérdezte tüzijátékszerüen, gondolkodási idöt sem hagyva.- Attól függ, hogy mivel járna a rajongása és…- És? Nem tetszem magának? Ugy értem mint rajongót sem tudna elviselni maga mellett?- Mellettem?- Akkor a közelében. Neféljen nem akaszkodom magára. Csak idejövök minden este, mert arra nincs pénzem hogy naponta jegyet vegyek és megnézzem magát a szinpadon. Nos? Megengedi?- Természetesen… de ha valóban nem unja még az elöadást, kérhetek tiszteletjegyet. Minden szinésznek… vagyis bocsánat közremüködönek jár néhány ingyen jegy és én, az igazat megvallva nem nagyon szoktam kikérni, vagyis felhasználni.- Annyira magányos?- Ahogy vesszük. Van baráti társaságom, de azok föleg mérnökemberek, szakbarbárok, vagyis többre tartják a technikát minden másnál. Maga ennyire odavan a szinházért?- Én magáért vagyok oda, de a szinházat is sokra tartom és a kettö együtt: kész gyönyörüség… lenne!- Ráér ma este? Ugy értem kérjek egy jegyet? Végignézi… mégegyszer a…- Hatodszor… – vágott közbe Olivia.- Hatodszor… az elöadást, a vendégemként? Igérem, hogy csak magának fogok játszani, mondaná a nagy szinész szive hölgyének, de én nem vagyok nagy szinész, és tudom, magának is csak játék ez az egész – sorolta, hitetlenkedve a férfi.- Ha azt hiszi nagyon téved. Nekem ez az érdeklödés az életet jelenti. Azt is mondhatnám, hogy a szó legszorosabb értelmében! – állta az értetlen, kutató tekintetet Olivia.- Akkor várjon itt. Azonnal visszajövök. Megpróbálok jó jegyet szerezni, és legalább tudom, hogy hol ül. Kislány, maga aztán fel tudja dobni az embert! – lágyitotta el az öszinte öröm a férfi elnagyolt arcát. – Ha minden szava játék lenne is, csak köszönettel tartozom magának. Régen volt ilyen kellemes meglepetésben részem, ha egyáltalán volt. – tette hozzá.- Nem hiszem, hogy volt! – gondolta Olivia. – miközben a befelé tartó férfi után nézett. – Milyen kedves a mozgása. Eddig észre sem vette. Persze, hiszen eddig nem az öröm hajtotta a mozdulását, csak tette a dolgát. Lám, mit jelent egy embernek, ha felfigyelnek rá, ha szólhat valakihez, ha reménykedhet, maga sem tudja miben. Alig telt bele tiz perc, George Stanley, kezében a jeggyel, visszatért.- Sajnos nem a legjobb hely, de ilyenkorra már szétosztogatják. Nem szeretjük a foghijjas nézöteret. Inkább legyen egy csomó potyajegyes, de tapsoljanak, és hitessék el velünk a sikert. Nem haragszik, hogy csak ilyen helyre ültetem?- Majd kipótolja. Biztos vagyok benne, hogy sokszor láthatom még az alakitásait, tiszteletjeggyel! – jelentette ki a lány, és sejtelmesen tekintett Georgéra, aki szemlátomást az arcát fürkészte. Olivia azon kapta magát, hogy szinte égeti a vizslató, értö tekintet, amelyben nem látott csalódást.- Milyen szép! – állapitotta meg a férfi, elragadtatással, de magában azt gondolta: kedves arca van! Csak ugy süt a szeméböl az életszeretet, vagy valamiféle lángoló hit. Ez nem lehet igaz: csoda a szinészbejárónál! Még szindarab cimnek sem lenne rossz. Mindenesetre óriási élmény. – Viszontlátásra Miss…- Olivia… Olivia Burton – mondta gyorsan a lány.- Az én nevemet tudja, és boldog vagyok, hogy az ajkára vette. Ugy érzem, maga szerencsét hoz nekem…- A szerelmem? – kérdezte sejtelmesen Olivia.- Nem is tudom. Egy kicsit féloldalu igy az egész. Maga érdemtelenül bár, de észrevett engem, nekem pedig még olyan uj ez a dolog… szoknom kéne hozzá! – pirult bele a férfi. – De semmit nem tartok elképzelhetetlennek. Tudja, ha az ember mellett áll valaki, ugy értem ha tartozik valakihez, hirtelen ugy érzi, hogy megsokszorozódik az ereje, és ezerszer többre képes, mint amit addig tett. Maga nagyon lelkesitöen hat rám. Mások is igy vannak vele? – kérdezte kedves mosollyal.- Nincsenek mások. Én mindig egyre koncentrálok. Az ember csak arra figyeljen, akivel az idejét tölti. Vagy – vagy.- Akkor minden jót és elöadás után várom. Az utolsó jelenetben már nem vagyok szinpadon, és legfeljebb, ma nem leszek ott, amikor meghajolnak, ha szükség lesz egyáltalán a hajlongásra. Azt mindig a közönség, és a siker dönti el…- Tudom, és maradjon csak ott végig. Szivesen várok. Azt szeretném ha sokat lenne szinpadon, az emberek szeme elött. Azt akarom, hogy mindenki rajongjon magáért, ahogy én… érti?- Értem! – nézett rá kicsit furcsán George. – De azt hiszem maga csalódásnak teszi ki magát, ha azt képzeli, hogy…- Mindig reálisan nézem a dolgokat, de az elérhetö célokért tudok küzdeni. Oroszlán vagyok. Augusztus negyedikén születtem. Azt mondják a lehetetlentöl sem riadok vissza, és a hegyeket is elhordanám, ha van aki segit… vagy legalábbis nem gátol… – hallgatott el kissé zavartan Olivia.- Lesz! – mondta elragadtatással George, majd hirtelen odanyult a lány kezéért, tekintetével beleegyezést kért, majd kedves természetességgel lehajolt és megcsókolta a tenyerét. Talán azért azt, mert a hegyeket is elhordaná rajta.

Olivia szemlátomást zavarba jött a ritka kedveskedéstöl, és sokáig nézett a besietö… nem is tudja mijének nevezze… után. – Atyavilág! Mi lesz ebböl?!

Az elöadás olyan volt, amilyennek már látta. Sosem szokott kétszer megnézni semmit. Könyvet még évtizedek multán sem tud ujraolvasni, mert nem köti le az, amire emlékszik. Semmit nem szeret, aminek tudja a végét, mert azt már nem tartja izgalmasnak és sajnálja elvenni az idejét valami ujtól. Egész elöadás alatt, George szavaira figyelt. A férfi elég sokat volt szinen. Hol jöve – menve, hol szótlan statisztaként, ahogy a játék megkivánta. Mire végetért a darab, Olivián valamiféle szánalom lett urrá, kilátástalan reménytelenséggel párosulva. Legjobb ha feladja. Amit elképzelt örültség. Ugysem tudja végrehajtani. Tul sokat képzelt magáról, ideje lenne felébredni és valami életszagubb dologra forditani minden fölös eergiáját. Méghogy ö sztárt csinál egy ilyen névtelen, szinte jelentéktelen fickóból? Hiába érezte tudat alatt, hogy csak az igazán nehéz feladatok hozhatnak sikerélményt, minél keményebb munka van valamiben, annál jólesöbb érzés sikerre vinni, képtelen lett volna a férfi szeme elé kerülni. Megijedt a sosem tapasztalt, különös sajnálatféle érzéstöl. Hogy lehet valamiért igy rajongani? Ilyen szolgamunkát vállalni a világot jelentö deszkákért, és föleg belenyugodni abba, hogy nem vihetné többre ha akarná sem?! Te jó ég, még a végén sajnálatból igazából beleszeretek! – villant át az agyán. Dehát nem ö az egyetlen, akit elnyomnak, aki hagyja magát, aki beletörödik a szerinte megváltoztathatatlanba. Miért szakadjon meg a szive éppen érte? Vannak egy páran a szinen, akiken sajnálkozhatna, ha nem lennének nösek, tehetségtelenebbek, jellegtelenebbek. De neki ö kell, és ha mélyeket sóhajt is: nem adja fel. Sztárt csinál a csodálatos orgánumu George Stanleyböl! Vele akar bizonyitani, és sikerülni is fog! Ebben akárki biztos lehet. – határozta el, miközben az elöadás végén, elsöként hagyta el a nézöteret. Nem volt nehéz dolga, a sor szélén ült, és amig a vasfüggöny ajtaja végleg be nem csukódott, az emberek tapsoltak. Ki felállva, ki a helyén maradva, vérmérséklete szerint. Neki nem volt mire várnia. Az epizódistáknak nem jár a vasajtós meghajlás, legfeljebb, ha olyan tomboló a siker, hogy képtelenség véget vetni a tapsnak, akkor szokott kisorakozni, kézenfova, szinte valamennyi szereplö. De lesz ez még másképp is, George Stanley!

Szinte futva ment a metróig és, csak otthon, amikor becsukta maga után az ajtót, kezdte el restellni a gyávaságát. Most ott várja, keresi. Nem tudja elképzelni hova lett. Csalónak hiszi. Azt gondolja, csak meg akarta vágni egy potyajegyre. De akkor is?! Nem maradhatott ott! Semmi értelme, hogy gellert kapjon a terve. Holnap nekilát, de ugy, hogy George Stanley ne tudja, ne érezze, hogy ami történik azt ö rendezi, ö irányitja. Nekifog, hogy sztárt faragjon valakiböl, aki talán el sem hinné, hogy alkalmas rá. Irógépe volt, néhány levéltervet régen megszerkesztett, csak elö kell vennie a mintákat. Reggel neki is látott. Ujjai villámként száguldottak a billentyükön, és még dél sem volt, amikor a nyolc boritékot bedobta a postaládába. Gondolta két napot vár, aztán elkezd telefonálni. Szegény fiu. Vajjon hogy heverte ki a felültetést? Gondol-e még rá egyáltalán? Elhatározta, hogy egyelöre a szinház tájékára sem megy, de elöadás elött másfél órával odatelefonál, ahogy az elözetes terv, ugy is mondhatni: forgatókönyv elöirja.- Az igazgató urat kérem! – mondta, kora este, mihelyt a szinház titkárságán felvették a kagylót.- Ki keresi?- A Burton szinházi ügynökség. – sorolta Olivia.- Fontos?- Hát ahogy vesszük. Az igazgató ur, biztosan rosszalná, utólag, ha nem kapcsolna be hozzá.- Egy kis türelmet kérek, mondta a titkárnö, és nem sokkal késöbb egy férfi szólt bele a kagylóba.- Jó estét igazgató ur. Ne haragudjon, hogy zavarom, de szeretnék elcsábitani a társulatából valakit. Remek ajánlatot kapott. Majdnem föszerep.- Még jó hogy elöre szól! Nem valami finom dolog szerzödéses szinészekre halászni. – jegyezte meg érezhetö nehezteléssel. – Annyian vannak állás nélkül…- Én ne tudnám, uram?! De sajnos a megbizóm, igényes. Neki csak Geroge Stanley kell! Senki más!- Mit beszél? – kérdezte rövid szünet után, a meglepett férfihang. – George Stanley, de hiszen ö…- A legjobb szinész! – vágott közbe Olivia, majd hozzátette. – Arra a szerepre, amit a megbizóm szánna neki. El kell engednie. Figyelemreméltó feladatot kapna.- Ö tud erröl az egészröl? – értetlenkedett az igazgató.- Nem uram. Ismeri a szinészeket?! Érzékeny emberek és gondoltam, amig öntöl nem kapok elözetes beleegyezést, nem tárgyalok vele. Felesleges lenne csalódást okozni neki.- Látta a megbizója egyáltalán George Stanleyt játszani? – hitetlenkedett tovább az igazgató.- Ha azt mondom, hogy háromszor nézte meg a most futó szerepeiben, akkor elhiheti. Bár, ami azt illeti egy kicsit meg volt lepve.- Min?- Hogy egy olyan kvalitásu szinész, mint George Stanley csak kétmondatos szerepet kap egy népes szereplögárdáju darabban. Dehát ez az ön, és a rendezöje dolga, a mienk pedig, hogy uj csillagokat fedezzünk fel. Tehát?- Utána kell néznem! – kapta be a csalit az igazgató. – Ugy értem meg kell kérdeznem a szinészegyeztetönket, hogy kiket tudnánk beállitani helyette. Megértheti, hogy a repertoárnak mennie kell, nem állhatunk le csak azért, mert valaki élete legnagyobb melléfogására készül… – jegyezte meg gunyosoran.- Olyan nyulfarknyi szerepekre biztosan találnak valakiket, uram, a megbizómnak pedig csakis George Stanley kellene. Nem egy szinészt tett már naggyá.- Dehát kicsoda ö? Ismerem?- Kit nem ismer Ön uram, a szinházi életben, vagyis a szakmában?! – álnokoskodott Olivia. – Természetesen ismeri, és kellemetlen volna neki, ha személyesen tárgyalna, ezért bizott meg engem az ügyvitellel, vagyis elöször a puhatolózással, de azt hiszem nem lesz semmi akadálya annak, hogy George Stanley az ügyfelem rendelkezésére álljon. Egyetért?- Ne élje bele magát miss…- Burton! – vágta rá Olivia.- Miss Burton! Tudniillik most tervezünk egy bemutatót, amelybe George Stanleynek szép feladatot szántunk. Ne higgye, hogy csak a maga megbizójának van szeme a tehetségekhez!- Nem hiszem hogy kedvezöbb ajánlatot tudna tenni a müvész urnak, mint a megbizóm, és nemcsak a feladat értékét tekintve, hanem az anyagiakat is. A kettö együtt pedig, minden vérbeli szinésznek, csábitó. Márpedig George Stanley, – szerinte – vérbeli szinész. Természetes hogy elkisértem a megbizómat az ön szinházába. Nem vagyok szakmabeli, de a megbizóm szerint magam vagyok a mindenható ezerarcu, vagyis a közönség. A nézö, csupa nagy betüvel. Szerinte, ha én azt mondom, hogy George meg tudja hóditani nemcsak a nöi, de a férfi nézök szivét is, akkor…- Gondolja?! – huzta el a szót az igazgató.- Biztos vagyok benne. Hagyta már maga hogy elmondjon a szine elött, három épkézláb mondatot? Na látja? Csodálatos hangja van. De nehogy azt higgye, hogy szinkronfeladatokkal akarjuk megbizni, helyesebben, nemcsak azzal.- Megmondaná a számát, hogy visszahivhassam… egy nap gondolkodási idöt csak kaphatok?! Elvégre két éve foglalkoztatom ezt az embert és…- Oké… de akkor én hivom. Mikor?- Holnapután este. Ilyenkor. És ne füzzön tulságosan vérmes reményeket a válaszomhoz, Miss Burton.- Attól függ mit ért vérmes reményeken, uram? – kérdezte Olivia, befogva a kagylót, mert félt, hogy felkacag és a kapzsi direktor meghallja.- Hát… ami magának kedvezö volna, vagyis a megbizójának, szóval, hogy George Stanleyt eleresztem.- Gondoltuk, hogy a bánatpénzt meg kell fizetnünk érte, de vállaljuk, uram. Természetesen ön birtokon belül van, hiszen a kiszemelt sztárjelölt még szerzödésben áll.- És hagyniuk kell, hogy ö döntse el, megy – e, vagy marad? – vált indulatossá az igazgató hangja.- Viszonthallásra, uram. Tehát holnapután. – mondta Olivia és letette a kagylót. Hazaérve, elöször bánta, hogy olyan szük a szobája, mert legszivesebben táncraperdült volna, az annyira áhitott, de minden reményét tulszárnyaló sikertöl.

Az igazgató letette a kagylót, majd rövid töprengés után kiszólt a titkárnöjének.- Legyen szives keritse elö George Stanleyt. Itt van már?- Természetesen. Sajnos amig kétmondatos egy szinész, órákkal a kezdés elött bejön, de pályája felfelé ivelésével szinte egyenes arányban csökken az elökészületre szánt ideje.

Olivia természetesen nem hivta két nap mulva, este az igazgatót, hanem másfél órával a kezdés elött, ott sétált le fel, a müvészbejáró elött. George Stanley, egy órával a kezdés elött érkezett. Messziröl észrevette, hogy jön, de mintha kicserélték volna. Nem látott odáig, de szinte esküdni mert volna rá, hogy fütyürészik. Szemlátomást jókedvü ember benyomását keltette. Talán tiz lépésre lehettek egymástól, amikor a férfi megtorpant, elkomorodott, majd lassu léptekkel elindult feléje. Olivia nem mozdult.- Mit akar itt? – kérdezte, nem tul udvariasan George.- Magát látni! – mondta, a rosszaló pillantást állva a lány- Azok után, hogy egy órán át kerülgettem a szinházat? – Azt hittem eltévesztette a találkozónk helyét, és nem tudja melyik kijáratnál várom? Ha hiszi, ha nem, még a nézötérre is bementem, hátha történt magával valami.- Nem történt, csak a sok taps miatt elhuzódott az elöadás, és sietnem kellett haza. Tudja nem lakom valami fényes helyen és késö este… szóval… még a potyajegy mellett sem telt taxira. Egyedül féltem volna tul késön hazamenni. Nagyon kellene szégyellnem magam miatta?! – kérdezte bünbánóan.- A világért sem! – enyhült meg George. – Ne haragudjon, hogy igy magának estem, dehát igaza van! A biztonsága mindennél fontosabb, habár… azt képzelte hazaengedtem volna egyedül?!- És képzeli, hogy ha elkisér, nekem lett volna egy nyugodt pillanatom, amig maga is révbe nem jut? Az éjszakai séták nem biztonságosak. Nyugtalan lettem volna, amig fel nem hiv, hogy szerencsésen hazaért.- Nincs is telefonom. – nevette el magát George Stanley, majd gyorsan hozzátette: de lesz! Kislány maga kész csoda. Amióta elém állt és elképesztett, valami fura öröm bujkált bennem, egészen addig, amig meg nem történt a még nagyobb csoda.- Csoda? Milyen csoda? – álnokoskodott Olivia.- Képzelje, az igazgató tegnapelött, alig az elöadás kezdete elött, magához hivatott és azt mondta, már régen figyel tetszik neki amit csinálok, és ahogy csinálom. Föleg a bennem lévö kitartást és türelmet értékeli nagyra. Örül, hogy nem csüggesztettek el a nyulfarknyi szerepek. Ö biztosan tudja, hogy sokkal többre vagyok érdemes, és a legközelebbi darabban…- Nagyobb szerepet kap! – vágott közbe nyugodtan a lány.- Nagyobbat?! Ideadta a szövegkönyvet, és képzelje, a második legnagyobb férfiszerepet osztotta rám. Vagy legalábbis azt mondta nézegessem, majd meglátjuk, de azt hiszi menni fog. Tudja mi ez? Valóságos csoda, és ezt a csodát maga hozta nekem. Valahogy attól kezdve, hogy elém állt, egybefolynak a dolgok. Igaz szerzett az eltünésével két csalódással teli éjszakát és egy buskomor napot, dehát ugy kell nekem: miért hiszek el mindent elsö hallásra? Miért képzelem hogy, legalább mint férfi, vagyok valaki… Megtetszhetem egy ilyen kedves lánynak.- Mert maga valaki! Valaki, akibe igenis bele lehet szeretni, és aki nagyobb szerepekre érdemes. Nekem elhiheti. Elindult a siker felé, és ezen az uton semmi nem állithatja meg – áradozott Olivia. – Maga csak bizzon a szerelmemben és bennem! – mondta a lány és szinte természetesnek érezte Geroge kézcsókját A bemenök közül néhányan furcsán bámultak rájuk, de Olivia tudta miért. Korántsem a kézcsók miatt, hanem mert felbolydult a méhkas. Valakit kiemelnek a névtelenségböl, valakinek sikerülhet, és ez, szinészberkekben, ahol minden mondatért véres harc folyik, ahol minden másodperc számit amellyel többet tölthet valaki a szinpadon, nem kis dolog. Elkezdödnek az intrikák, a hizelgések, a találgatások… de az a jó. A következö lépésig ki kell birnia Georgénak… de talán nem is lesz nehéz! Mihelyt a férfi bement a szinházba, Olivia hazasietett és sorra felhivta azokat, akiknek akciója elsö napján levelet irt. Minden levélben ugyanaz állt.

” T. Filmstudió, szinházigazgató Ur, tévéállomás!” – kinek mi dukált. ” George Stanley szinészre külföldi szerzödések sora vár, ezért kérem sziveskedjenek közölni, ha – bármilyen félreértés folytán – a legcsekélyebb feladat, szerzödés, vagy szóbeli igéret köti Önökhöz. Az adatokra a következö évek programegyeztetéséhez van szükségünk. Telefonon, pár nap mulva jelentkezem. Olivia Burton. ” Amire számitott bejött. Bár a cimzettek sosem hallottak George Stanleyröl, amiben Olivia biztos volt, még sem akadt egy sem, aki határozott nemmel, vagy igennel felelt volna. Kérem hozzon össze bennünket vele, hogy tisztázhassuk a nálunk, rá váró feladatokat. Kérjük, tegye lehetövé, hogy a müvész urat még egy alakitásában megtekinhessük, és azután dönthessünk az általunk felajánlandó feladatokról. Akadt, aki azt mondta: keresztezték egymást a leveleink. Meghivót küldtünk Mr George Stanleynak, mert a nálunk készült próbafelvétel – természetesen a mi hibánkból – nem a legjobban sikerült. Ha mégegyszer befáradna, hozzánk a müvész ur, és pár percre igénybe vehetnénk a türelmét, határozott választ adhatnánk, ami alighanem pozitiv lesz…

Olivia ugy érezte elérkezett a lélektani pillanat: bemehet a polgármesteri hivatalba és kitöltheti a nyolcpéldányos vállalkozói bejelentést. Amikor aláirta, nagyot sóhajtott:tehát ettöl a perctöl kezdve él a:Burton szinházi és reklámügynökség. Az utcán egyre jobb kedvre derült, hiszen mindaz, ameddig a sztárcsinálásban eljutott, alig került néhány dollárjába, és ki tudja mennyit hoz? Tisztában volt vele, hogy minden lépéséröl, amelyet az ügyben tesz, pontos feljegyzést kell készitenie, és nemcsak a költségek miatt, hiszen pénzzel, könnyü sztárolni valakit, de mert csakhamar oda kell tennie George elé egy szerzödést, amelyben: megbizza öt, szinészi pályafutásának menedzselésével. Ami addig a férfi életében történik, és véletlen szerencsének hiszi, azt neki bizonyitania kell, vagyis meggyöznie arról, az ö keze vastagon benne van a véletlennek hitt de egyre reményteljesebbnek látszó eseménysorozatban.

Egy hét telt el az akció kezdete óta, amikor ugy gondolta ideje, hogy odamenjen a kiskapuhoz. Kiváncsi volt: vajon hogy viseli Geroge Stanley a hirtelen felkapást? Természetesen a szétküldött levelekben megirta, melyik szinházban van szerzödésben a müvész ur, és annyit már tapasztalatból tudott, hogy a bolha a fülben, sosem okoz csalódást, legalábbis neki, aki beletette. Biztos volt benne, hogy Georget sorra megkeresik azok, akikkel telefonon beszélt. A fülesek – egyes körökben – sokat jelentenek: többet mintsem bárki gondolni merné. A konkurencia sikerét meggátolni, elcsipni egy jó üzletet, vagy egy jónak igérkezö lehetöséget, megkaparintani valakit, akiben van fantázia, – akár ráigéréssel is – , igazi sikerélmény, vérbeli üzleti huzás. Egy kicsit meglepte, hogy George növel érkezett. Amikor közelebb értek felismerte a szinház egyik hatodrangu müvésznöjét, aki a darabban, amelyben ö, Georgét felfedezte, egy tiz mondatos kis szerepet játszott. Nocsak? – gondolta. – Mihelyt valakit megcsap a siker szele, máris akad, aki fantáziát lát benne, még ha addig világcsufnak, jelentéktelen fickónak tartotta is.- Elnézést müvész ur! – lépett elébük, Olivia.- Most sajnos nincs idöm… amint látja nem vagyok egyedül. Különben is, ideje, hogy kiverjen a fejéböl. Ha akarja kiküldök egy dedikált fotót, de… – sorolta elnézö mosollyal a férfi.- Én is adok valamit a müvész urnak. Azt hiszem itt az ideje, hogy irásban is ismertessem a tényeket! – mondta Olivia.- Tényeket? Egy kis rajongás még nem tény. Semmit nem jelent. Majd elfelejt. Talál nálam nagyobb szinészt, olyat aki érdemesebb a figyelmére. Maga szép, és kedves lány…- Aki állitólag szerencsét hozott magának! – vágott közbe Olivia. – Vagy kutba esett, amit a napokban mondott?- Korántsem, de azt hiszem a karrierem nem tartozik magára. Különben sem lesz a jövöben magánjátszadozásokra sok idöm, mert ma irok alá egy figyelemreméltó szerzödést, három darabra. Mindegyik majdnem föszerep.- Ne irja alá! – kérte, emelt hangon Olivia.- Megörült? – méltatlankodott a müvésznö. – Milyen jogon szabja meg Georgénak, hogy mit tegyen?- A ragongó jogán. Kérem müvész ur, hallgasson rám. Ma ne irjon alá semmit. Ma ne! Halassza, amig csak tudja…- Hogy mit tegyek azt bizza rám. Azt hiszem az én jövömröl van szó…- Nemcsak a magáéról! – vágta rá Olivia. – Az enyémröl is.- Dehát mit akar? – nevetett értetlenül George.- Hogy elolvassa ezt a feljegyzést! – adta át a boritékot amelyben az általa végzett munkák, szinte szószerinti leirása volt. – Ha elolvassa, és ugy dönt, hogy aláirja a felajánlott szerzödést, magára vessen. Egyébként azt hiszem várja néhány telefon – üzenet, az irodán. Ugy értem olyanok, akiket vissza kell hivnia. Azonkivül, ha lehet, ma mulja felül önmagát a szinpadon, mert lesz néhány fontos nézöje, akiktöl sok minden függhet a közeljövöben. Üzleti szempontból is figyelik! – mondta Olivia és, sarkonfordult, akár egy sértett hercegnö.

George Stanley értetlenül nézett utána, aztán zsebre vágta a vaskos boritékot, gondolta, majd otthon felbontja és jókat kuncog a lány rajongásán, de a portához érve meghökkent.- A müvész urat hárman keresték. Egy szinház és két filmgyár titkársága. Tessék a telefonszámuk. Kérik, hogy mielöbb hivja vissza öket. Ez a három levél is önnek jött. Nem vagyok kiváncsi természetü, de amint a boritékon látom, szintén filmgyárak, studiók küldték. Ha egy üzlet menni kezd… – kacsintott az idös ember, cinkosan, majd hozzáttete. – Gratulálok. Maga kedves ember, igazán megérdemelné, hogy…

George alig tudott ráfigyelni. Ami az utolsó percekben történt, az sok volt neki. Minden összezavarodott benne. Azt hitte az a lány csak a száját jártatja, és ime. Mintha jövöbelátó lenne. Minden ugy van, ahogy elsorolta. Mire felért az öltözöig, nemcsak azt határozta el, hogy egyelöre nem ir alá szerzödést, de már Kate Raymond, negédes kedveskedése is idegesitette. Eddig hiába köszöntötte tisztelettudóan minden este, csak átnézett rajta. Bolond lenne, ha nem sejtené, azért csapott le rá, és hivta meg magához, mert fülest kapott a titkárságon a vele kapcsolatos tervekröl. Igaz, az éjszaka kellemes volt és minden álmát felülmulta. Sosem hitte, hogy a – nemcsak kollégák által – körberajongott asszony, egyszer az övé lesz, méghozzá ugy hogy felajánlkozik neki. A darabra megpróbált nagyon odafigyelni. Hátha igaza van annak a lánynak, figyeli valaki. Miért ne? Valamennyi levél próbafelvételre invitálta, és a visszahivott számok szerepkinálatot jeleztek. Nem ment ki a fejéböl az egyik levél utóirata, amely szószerint megegyezett Olivia kérésével: ne irjon alá semmiféle szerzödést amig velünk nem beszélt! Dehát mi történik körülötte? Ugy érezte magát, mintha forgószél kapta volna fel, és csak isten a megmondhatója, hova veti, mi lesz a sorsa.

Kate a telefonvisszahivások alatt természetesen ott állt mellette. Ugy gondolta, joga van hozzá, hiszen akivel az ágyát megosztotta, annak minden dolgáról tudhat. Elvárhatja, hogy ha barátjának felmenöben van a csillaga, gondoljon rá is. Huzza magával, ha másként nem: kösse ki, hogy csak vele vállal szerepet: partnerek akarnak lenni. Bár a szinészmesterséghez lett volna olyan érzéke, mint a helyezkedéshez. Mindenki tudta, hogy a jelenlegi szerepét is diványalakitása után osztották rá.

George az elöadás végére holtfáradt lett. Kimeritette a sokfelé figyelés, a káprázatos lehetöségek gondolata. Abban biztos volt, hogy vicc nem lehet! Ha valaki meg akarta volna tréfálni, képtelenség ilyen széles skálán reményt kelteni. Valamennyi levél cégjelzéses, tehát valódi. Minden visszahivására bejelentkezett az, aki telefonon kereste, tehát nem képtelenség ami annak tünik, csak érthetetlen.- Jössz már drágám? – szólt be érte Kate.- Még be kell mennem a direktor urhoz. Kérte, hogy el ne induljak haza addig amig…- És mit teszel? – simult hozzá az asszony.- Te mit tennél a helyemben. Aláirnád azt, amiért egy hete még a plafonig ugrottál volna örömödben?- Egy csudát. Kérj haladékot. Aki kéreti magát az mindig kapósabb. Ennyit tudhatnál már… te kis csacsi…- Az a lány is azt tanácsolta.- Szédült liba. Csipem az ilyen kis rajongókat. Szerintem valahonnan megtudhatta, hogy lehetöséged nyilik itt a szinháznál, és még idöben le akart ipi – apacsolni, magának.- Miért bántod? Ugyis leég a képemröl a bör, amiért olyan pimasz hangon beszéltem vele. Nem hiszem, hogy számitásból mondta volna… vagyis ö nem olyan, mint…- Mint? – emelte fel a hangját a müvésznö.- Ha már igy kérdezed, kimondom: mint te. Eddig is az voltam aki most vagyok, de még a tizedik gyürübe sem juthattam volna be, amelyet hódolókból magad köré vontál, és mihelyt…- Tévedsz. Még nem voltál a dirinél, amikor én már meghivtalak… magamhoz.- Mert a titkárnö leadta a drótot. Az eféle kapcsolatok kitünöek azoknak, akik képesek gyümölcsöztetni, fejbentartani, és begyüjteni az információkat, amelyek hasznukra fordulhatnak.- Megértem, hogy feszült idegállapotban vagy, de nem érdemlem meg, hogy bánts. Ha majd észhez tértél, tudod hol találsz meg. Elvárom, hogy megemlits a dirinek, és ha szerepet vállalsz, én legyek feltétele. Emlékezz: az ágyban megigérted!- Az ágyban és mert viccnek vettem, amit kértél. Én, és a nálam sokkal sikeresebb szinésznö?!- Nem tudsz megsérteni drágám. Menj be az igazgató urhoz. Várok rád. Ez az éjszaka rettenetes lenne egyedül, számodra. A feszültséget legjobb levezetni, és remélem nem vitatod, hogy ahhoz kitünöen értek. Amit pedig odabent tenned kell, abban dönts egyedül. Nehogy aztán engem okolj.

George Stanley fél óra mulva ugy jött ki az irodából, mint aki belekábult az ott történtekbe: a három szerepre kinált szerzödtetésböl, több évre szóló meghivás lett, ötszörös gázsival. Mégis türelmi idöt kért.- Talán arra számit, hogy máshol jobb ajánlatok várják? – kérdezte a direktor.- Nem értem…- Ördögöt nem érti? Nálunk remek a hiráramlás. Azt hiszi nem tudom mi folyik maga körül? Csak aztán nehogy két szék közül a pad alá kerüljön, mert akkor még azokat a pár szavas szerepeket sem tudhatja magáénak, amelyeket jelenleg domborit. Ugye mondanom sem kell, hogy azokra máris akadt jelentkezö?!- Jobbak is nálam! – vágta rá George, némi éllel.- Na, még a végén megsértödik? Maga jó szinész. Sajnos ha az ember belemarkol a buzába, képtelen megállapitani, hogy a sok szem között, melyik a legszebb. Igy van ez magukkal is. Nem biztos, hogy valaki aki tehetséges, azonnal kiugrik, mert ahhoz nemcsak ö, hanem egy testhezálló szerepalkalom is kell. A nagy kiugrás. Egyiküknek hamar eljön, másikuk már benne jár a negyedik ikszben mire elcsipi, ha elcsipi. Maga jó szinész, mert nem játssza, hanem éli a szerepét. Nekem viszont jó szemem van, és megláttam magában a többre érdemest. Ezért csak hálás lehetne nekem, hiszen sokan…- Tudom, kibujnának a börükböl, de én mégis arra kérem. Várjunk a szerzödéssel holnapig.- És vegyük hozzá Kate Raymond szerzödtetését is? Azt hiszi nem tudok a kapcsolatukról? Kate remekül alakit az ágyban, nekem elhiheti. Na, nehogy megsértödjék nem én vagyok az egyetlen, aki megelöztem, de szüzlányokat ma már, még a statiszták között se keressen. Remélem nem ugy él ebben a világban mint a strucc. Ma egy szinésznek, ahhoz hogy érvényesülni tudjon, bármilyen tehetségesnek is hiszi vagy tudja magát, le kell feküdnie néhány segitökész emberrel, akik között gyakorta, saját nembelije is akad. Dehát… ez az élet… és ez is: a szinház!

George arra számitott, hogy mire kijön az igazgatótól, Kate már nem lesz ott, de tévedett. Ugy látszik kitartóbb, mint gondolta, és már bánta, hogy annyira meghatódott a hirtelen közeledéstöl, s hagyta magát az orránál fogva vezetni. Amilyen naiv, és hiszékeny barom, még kitüntetésnek is vette. Bántotta a hang, amelyen azzal a kedves lánnyal beszélt, akiböl pedig nem az érdek szólt, amikor pár napja odaállt elé, és megható kedvesen szerelmet vallott. Azt, hogy felmenjen Katehoz nem tudta meguszni, de hogy lefeküdjön vele, azt sikerült elkerülnie. Fejfájásra panaszkodott és hiába csacsogott a nemrég még olyan kivánatosnak talált nö, egyre lehangoltabbá vált, amivel elérte hogy mehetett utjára. Amig hazafelé tartott, eszébe jutott, a boriték, amit az a fura lány a kezébe nyomott. Hátha olvasva is legalább olyan jólesnek a rajongás szavai, mint szemtöl – szemben? Majd otthon, gondolta és sietösebbre fogta lépteit. A levél nem volt a zsebében. Hova lett? Kiránthatta valahol? Az öltözöben? Határozottan emlékszik, hogy amikor a számára érkezett leveleket sorra elövéve, telefonált, még megvolt. A vaskos boriték folyton a kezeügyébe akadt. Csak nem a direktor szobájában veszitette el? Nem, hiszen ott nem vett elö semmit. Akkor csak Kate lakásán maradhatott. Ragaszkodott hozzá, hogy levegye a zakóját, végigheveredjen az ágyán, és ellazuljon, hátha oldódik a feszültsége és maradásra birhatja.

Töltött magának egy italt. Igen. A zakóját, bárhogy tiltakozott is ellene, az asszony vette le róla, és teritette egy szék karfájára. Amig ö a kábaságtól szinte félájultan hevert, vendéglátója jött – ment. A boritékot kivehette anélkül, hogy a lehunyt szemhéja alól láthassa. Dehát mit akart vele? Kigunyolni a rajongó szavakért? Közreadni hogy mások is nevessenek rajta? Miért éppen azt vette ki? Csak nem féltékeny? Igaz, hogy Olivia kendözetlen arca nemcsak legalább tizenöt évvel fiatalabb, de sokkal kedvesebb, és szebb is mint az övé. Hirtelen dühében leszaladt telefonálni.- Kate… azt hiszem kiesett a zsebemböl egy levél nálad.- Nálam? Kizárt dolog. Csak a szobában voltál, ott pedig rendet raktam, mielött lefeküdtem. Milyen levél?- Tudod, amit az a lány adott…- Annyira hiányzanak a szép szavak? Ha akarod elsorolok néhányat… – nevett gunyosan az asszony.- Te nem vagy olyan jó szinésznö, hogy annyi átéléssel csináld, mint az a lány, akinek a szivéböl fakadnak az öszinte szavak. Ami belülröl jön, ahhoz nem kell szinészi átélés, csak érzékeny fül. Add vissza, nagyon kérlek…- Megörültél? Csak nem képzeled, hogy lopok töled…- Akkor csak azt mondd meg, mi volt a boritékban?- Szemtelen fráter! – mondta Kate, és lecsapta a kagylót.

George Stanley egy darabig tanácstalanul álldogált a fülkében, aztán eszébe jutott, hogy hátha Olivia Burtonnak van telefonja. Ám, hiába lapozta át a névsort, nem találta a nevét. Másnap délben, ahogy igérte, belépett a szinház kapuján, hogy aláirja a szerzödést, amely ellen már igazán semmi kifogása nem lehetett, hát még ha beleveteti, hogy filmezést, szinkront is vállalhat, amennyiben együttmüködik a szinészegyeztetövel, és sosem lesz semmi gond az elöadásokkal?! Amikor a büfféhez ért, azt hitte nem jól lát: az egyik sarokasztalnál Olivia ült.- Hát maga?! – lépett oda hozzá, hirtelen nem is tudva, mit mondhatna neki.- Elolvasta? – kérdezte kimérten Olivia.- Nem… azaz… hogy…- Nem?! És nem is csodálkozik, hogy itt talál, éppen akkor, amikor magának az igazgató urral kell tárgyalnia?- De… természetesen csodálkozom, vagyishogy én már nem is tudok csodálkozni semmin. Ami velem az utóbbi idöben történt, az máskor egy évre is elég öröm lett volna, de igy, egy adagban, nagyon kupán tudja vágni az embert.- Nem volt annyi ideje, hogy elolvassa amit irtam?- Minek hazudnék tovább?! A levele… elveszett…- És fogalma sincs hol?! – kérdezte gunyosan a lány.- Azt nem mondtam, de kényelmetlen helyzetbe kerültem…- Kate Raymonddal? Láttam, milyen féltékeny rám, feleslegesen Nekem maga mint férfi olyan mint bárki más! Akár hiszi, akár nem, engem csak, mint tehetséges szinész érdekel.- Ezt csak azért mondja, mert olyan komisz voltam magához, amikor vele látott?- Nem. Ezt azért mondom, mert ez az igazság. Akkor sem tudnék magába szeretni, ha ketten volnánk egy lakatlan szigeten pedig elismerem, hogy a hangja, akár a szférák zenéje!- Szóval maga is becsapott? Kezdem azt hinni, hogy minden összesküdött ellenem, vagy hogy egyszercsak felébredek és kiderül: ami egy héten át történt, csak álom volt.- Nem volt az: elindult felfelé a siker utján, és csak magától függ, hogy meddig jut el.- Honnan veszi? – nézett rá döbbenten George, miközben nem tudta, hogy sirjon – e, vagy nevessen.- Tudom! Biztos vagyok benne. Most már holtbiztos!- Megmagyarázná?- Gondolja, hogy megirom, ha elmagyarázni egyszerübb? – kérdezte gunyorosan a lány.- Mit?- Azt hiszem legjobb, ha odaadom a másolatát annak, amit igy – vagy ugy, de elveszitett. Üljön le, addig én kérek két kávét. Maga olvasson. Fél óránk van, hogy bemenjünk a dirihez. Addig döbntenie kell… Föleg arról, hogy mit ir alá.- Nem értem magát…- De olvasni csak tud? – kérdezte furcsa kis mosollyal a lány, és átadta feljegyzése másolatát, majd elindult a pult felé

Nem bánta, hogy a kávé csigalassusággal készül, mert a vele szemben lévö tükörböl látta George döbbent arcát, aztán hitetlen tekintetét, ahogy oda – vissza lapozott a több oldalas leirásban, és éppen másodszor kezdte elölröl olvasni, amikor visszaérve letette a csészéket az asztalra.- Hány cukorral issza?- Teljesen mindegy – dünnyögte a férfi, alig figyelve.- Csak gondolja. Egy jó menedzsernek mindent tudnia kell arról, akiért dolgozik. Tehát?- Kettövel. És egy kis tejjel, de csak ha hagyom magam kényeztetni. – nézett fel hitetlenkedö, de annál elbüvölöbb mosollyal. – Ha otthon készitem, nincs benne más, csak zacc, és ugyis megteszi. – vágott egy kedves grimaszt.- Nem tudom ez milyen. Elöször kávézom itt és remélem utóljára is. Hogy döntött?- Azt kivánja, hogy döntsek pár perc alatt arról, amit mielött ideaadta ezt az egészet, el sem tudtam volna képzelni? Maga csodálatos lány. Kicsit hazudós, de ki nem az? A szinészek egész életükben azt csinálják, csak nem ugy hivják. Mi domboritunk, alakitunk, más börébe bujunk, és ha kell a civil életben is hazudunk. De kevesen tudnák a rajongó lányt olyan jól eljátszani, mint maga. Vagy talán csak én voltam tul hiszékeny, azt is mondhatnám, hogy naiv?! Az ember eredendöen hiu és könnyen elhiszi azt, amit hallani szeretne. Néha kikapcsol az önkontroll. Tagadhatatlanul jólesik ami kedvezö, vagy uram bocsá hizelgö.- Felejtse el a rajongásomat. Nem a zsánerem, de mint szinészt sokak bálványává teszem. Erre a hangja a biztositék!- Nem vagyok a zsánere és mégis engem választott? Hogy hiheti, hogy másoknak eladhat, ha maga nem lenne vevö rám?!- Mint férfira, de mint szinészt azt hiszem jól kiválasztottam. Egyébként pontositanom kell. Remélem tisztában van vele, hogy nem tul vonzó férfi, ugy értem, nem zugnak bele magába elsö látásra a nök, vagyis nem sértem meg, ha öszinte leszek. Nekem sosem tetszettek a szép férfiak. Egy férfi legyen okos, erös, és fel lehessen nézni rá… valamiért…- Tüz és viz vagyunk. Valóban nem igen szövödhet köztünk szerelem. Nem azért, mert én nem lehetnék boldog, ha egy ilyen csinos lány, mint maga figyelemre méltatna, de nem szeretem az ilyen határozott, magabiztos, önmegvalósitó nöket. Kisebbségi érzésem támad a közelükben. Minden tiszteletem a “tudjamitcsináljon” nöké, de nekem az akit szeretek legyen gyönge, becézhetö, gyengéd, halk szavu, kedves… egy kicsit hizelgö és én bolondulásig rajongani fogok érte. Természetesen csak akkor, ha rátalálok. Maga okos, erös férfit keres, akire felnézhet? – nevetett kétkedve George. – Kötve hiszem, hogy akad köztünk kedvére való. Maga felülmulhatatlan. Képes volt pár nap alatt ennyire megkavarni a dolgaimat, felkeverni körülöttem az állóvizet, és ahogy ténykedése összegszerü kihatását nézem, hát… azt hiszem egy férfi… nem érné be ennyivel, egy ilyen munkáért. Nevetségesen alacsony százalékot kér.- A jó menedzser nem pénzzel, hanem elsösorban ötletekkel dolgozik. Hálistennek van még egy pár, de a vakszerencse ugy döntött, hogy a maga sztárcsinálásával kezdjek. És… hogy valamit tudjon is rólam: nem rég végeztem egy reklám – marketing – mendzser tanfolyat. Természetesen a napi munkám mellett tanultam, és feltett szándékom, hogy fülön fogom a sikert. Persze egyedül nehéz. Kell valami amivel elérheti az ember, vagy valaki, akivel kirukkolhat. Én magát szemeltem ki, aztán majd eldöl, hogy jó huzás volt – e? Akadtak páran, akikkel kezdhettem volna. A nökröl nem is beszélve. Nagyon sok jó szinésznö van állás nélkül, vagy a szinpad peremén. Nézzen körül a nagyvilágban. Pár évtizede voltak szinésznöbálványok, ma mondjon kettöt! Persze nem a régiekböl. Na ugye, feladtam a leckét. Férfi annál több van, de én szeretem a nehéz feladatokat. Ha tulkinálat van, nehezebb bevinni valakit. Nem tul jól türöm a nöi természetet. Remélem a férfiak nem hisztiznek, habár azt már tudom, hogy könnyen csábulnak, hiszékenyek, és mihelyt egy kicsit jobban megy nekik, levakarják magukról a régi barátokat. – sorolta némi szemrehányással.- Bántson csak. Pocsékul viselkedtem magával.- Mint növel, de remélem, mint üzletasszonnyal másként fog. Bizza rám magát.- Mi mást tehetnék?- Van választási lehetösége, és még csak nem is akarom megbántani olyasmivel, amiket maga vágott a fejemhez tegnap este. Vagyis nem mondom, hogy a két mondatos szerepeket ezentul is elcsipheti, ugy értem nélkülem. Tudom, hogy nem lehet visszacsinálni semmit. A gépezet beindult és már én se nagyon tudnám megállitani. Ha nem irná alá a szerzödést, hoppon maradnék, de magának futna a szekere, persze csak ha mindenben okosan döntene. A maga becsületességén mulik, szerzödünk – e, és ha kevésnek gondolja:emelje fel a jutalékom, amennyire akarja. Természetesen csak a tiszta keresetéböl részesülök, és mindent én intézek. Sugok, hogy mit irjon alá, és mit utasitson vissza, hogyan öltözzzön, fusson-e valakivel, s ha igen kivel. Szerzödést nem köthet nélkülem. De azt hiszem jól meg fogjuk érteni egymást. Nos?- Van tolla?- Még azt is? – mevetett a lány. Dehát mit várhat az ember egy szinésztöl, aki a szó szoros értelmében csak a testét kell, hogy áruba bocsássa, minden másról a kellékes gondoskodik Remek. És… köszönöm a jutalék emelést. Látom jó az itélöképessége. Most bemegyünk és megköszönjük az igazgató ur igazán szép ajánlatát…- Dehát az kész örület. Maga nem tudhat róla, de azóta már ujabbakkal kápráztatott el.- Miért nem várja meg, amig befejezem? És megmondjuk, hogy van jobb is, ezzel elérhetjük, hogy még többre értékelje a lehetöséget, vagyishogy megszerezze azt, ami eddig is az övé volt, csakhogy nem ismerte fel, mi van a birtokában. Magára vessen az ilyen direktor. Ez vagy rossz üzletember, vagy nem ért a szinészethez, de azt hiszem mindkettö. – nevetett Olivia.- És ha téved? Ha tulfesszitjük a hurt?- Sok vesztenivalója nincs. A lehetöségeink korlátlanok De azért – ha gondolja – , a szinházi hátteret tartsuk meg. Ugy tudom szereti a szinpadot, a minden esti megmérettetést, a naponkénti felkészülést, de persze kikötjük, az összes munkaterületet:filmet, szinkront. Volt már próbafelvételen?- Igen. Azt mondták: egy vagyok a százból, majd értesitenek, ha éppen ilyenre lesz szükségük.- Biztosan igazuk volt. Gondolom legaláb százan vártak próbafelvételre, amikor az készült, de most magára várnak, és több helyen. Oriási különbség! Vagy maga nem igy gondolja?- De! Azt hiszem össze sem lehet hasonlitani. Csak tudnám, hogyan csinálta? Remélem nem követett el csalást!- Csalást? Maga szerint a fogyasztó és hajnövesztöszert az örök fiatalságot biztositó kence – ficét hirdetök, csalók? Ha nem azok lennének, kevesebb lenne a kopasz, a kövér és a csuparénc ábrázatu ember. A hirdetés hipnózis, szuggesztió, és amit én csinálok az is valami hasonló, csakhogy én egy emberi gyarlóságot: az irigységet lovagolom meg. Amint látja beválik! Nem kell félnie. Nem árulunk zsákbamacskát, nem csapunk be senkit, csak felhivtam a figyelmet magára. Van aki tizezrekért hirdet, én az olcsóbb megoldást választottam. Ilyen egyszerü! – nevetett Olivia. – Egyébként adok egy jótanácsot: legyen mindig magabiztos. Szinte sugározza az elégedettséget, a boldogságot. Jól áll magának.- Honnan tudja?- Láttam, azon az estén, amikor az utcán maga elé állva összehordtam hetet – havat. Csak ugy ragyogott. Jó volna olyannak látni mindig. Ne feledje, most már nemcsak a maga üzlete ez, hanem az enyém is. Magát el kell adnom és lehetöleg minél jobban. Sokáig szeretnék profitálni George Stanleyböl. Az egyebek, amikkel foglalkozni kezdek majd, ha maga sinen lesz, egészen más természetü dolgok. Van néhány ötletem, amihez nem kell töke, csakis fáradhatatlan munkabirás, bátorság és erös hit önmagamban. Magából sztárt csinálok, ha beledöglünk is.- Kedves! – nevetett George. – De nem hiszem, hogy…- Magának nem hinnie kell, hanem a dirinél már csak hallgatni. Azért vagyok itt, hogy képviseljem az érdekeit.- Megáll az eszem, hogy csak ugy felhivta, és beletette a bolhát a fülébe. Megérdemli. Az ilyennek az kell, hogy rászedjék. Addig a köszönésemet is alig fogadta, azóta pedig ugy kapkod utánam, mintha nem is az lennék, aki addig voltam, vagy legalábbis aranyból volnék.- Remélem abból is van, de annyit még egy ovodás gyerek is tud, hogy minden értékesebb, amikor már nincs, vagy éppen veszöben van. Olyan ez mint az egészség. Az ember csak akkor értékeli, mikor elvesztette, de akkor aztán futkos fühöz – fához. Ne higgye, hogy nagy dolog a találékonyságom. Minden ember egyforma. Tudtam, hogy bejön a számitásom. Képzelje mit érzett szegénykém, amikor felvillantottam elötte, hogy esetleg kirepül a markából az, akit birtokol, de semmire se ment vele, és más esetleg igen, elhuztam az orra elött a mézesmadzagot.- És ha kiderül?- Micsoda? Maga kishitü! Csak ketten tudunk mindenröl és remélem nem olyan tipusu ember, aki önmaga alatt fürészeli az ágat?! Persze az elvesztett levél okozhat meglepetést, de…- Akkor is cikis. És ha nem hiszi el, hogy maga a menedzserem?- Megmutatom neki a szerzödésünket…- És, ha megsejti az ármánykodását?- Mondjon egy Sheakespeare darabot, amelyben nincsenek csapdák, fondorlatok vagy “amit akartok”?! Ennek ellenére évszázadok óta nem találtak ki jobb módot a dolgok elrendezésére, összekuszálására, illetve kibogozására, nála. Tehát? Vegyen egy mély lélegzetet, és tegyen ugy, mintha nagy szinész lenne. Ezt csak nem nehéz eljátszania? – mosolygott a tanácstalan tekintetü férfira, biztatón Olivia. – Hiszen az! Remek szinész! Nekem elhiheti! – tette még hozzá, miközben elindultak az igazgató titkársága felé.- Müvész ur! Ez a boriték az öltözöfiókjában maradt! – sietett utánuk a szinházi szabó, Olivia levelével.

Aznap este George Stanley nem játszott. Olyan darab volt müsoron, amelyben nem szerepelt. Nem is birta volna ki, hogy szinpadra lépjen. Olyan fergeteges jókedv bujkált benne, miután az igazgató irodáját elhagyták, hogy attól félt, táncra perdül, a járókelök döbbenetére.- Mit szól a csekkhez? – kérdezte elégedetten Olivia, egy közeli bisztróban sültkrumplit rágcsálva.- Folyton az jár a fejemben, hogy hamis.- Olyan gazembernek gondolja a dirit?- Olyan álomszerünek látom az összeget.- Pedig ez csak elöleg, és kétszerese annak, amit maga ma délben boldogan elfogadott volna.- A többiröl nem is beszélve. – tette hozzá George.- És tudja mi a röhej? – kérdezte a lány. – Hogy fogalmam sincs, valóban olyan jó szinész – e, amilyennek komendáltam. Sosem láttam még nagyobb lélegzetü müvet elöadni.- Mit akar hallani?- Itt?- Ahol kivánja. Egy jó szinész mindig tud rögtönözni, és ne feledje, amig az ember hetekig próbál egy darabot, hacsak nem tökhülye, mindenki szerepét megtanulja. Romeót? Hamlettet?- Visszatérünk rá. Reggel irány a bank. Folyószámlát nyitunk, aztán maga kivesz egy megfelelö lakást, én pedig egy irodát, és eldöntjük, hogy mit ad elö nekem, mint intrikus, vagy hösszerelmes. Szeretném látni Jágóként. Remek szerep és nem kiván hösszerelmes alkatot. Bár a maga hangja pozitiv höshöz illö, de bizzuk a rendezökre, és a forgatókönyv irókra. Azt hiszem nem lesz nehéz dolguk, hogy testre szabott szerepet irjanak magának. Ovatosan kell dötenünk a forgatókönyvekröl.- Olivia! Ébredjen fel, szálljon le a földre, – mondanám magát hallgatva, ha közben nem tartanék a kezemben egy csekket, amely visszriaszt attól, hogy álmodozónak, vagy nem is tudom minek tituláljam – mosolygott, elbüvölve a férfi.- Lehetek öszinte? – nevetett fel Olivia. A kételyekben majdnem egyetértünk, de ha mindketten józanok maradunk, nem jutunk elöbbre. Nem igaz, hogy aki sokat markol keveset fog. Csak annak maradhat üres a marka, aki ki sem nyujtja a kezét az után, amit el akar érni. Akkor folytatom: nem mindegy, hogy egy uj csillagot fergeteges sikerben vagy egy, “alig” szerepben ismer meg a közönség. Látott már maga unszimpatikus szerepben kiugrani valakit? Igen, de akkor be is skatulyázzák, és mivel a darabokban mindig a pozitiv szerepek a jobbak, a hálásabbak, nekünk azt a szerepkört kell megcéloznunk és természetesen nyakoncsipnünk, még akkor is, ha maga, alkatilag, inkább a hátköznapi ember megformálására alkalmas. Amit a természettöl nem kapott meg, azt mesterségbeli tudással kell pótolnia. Szerintem a férfiak nagy többsége átlagos, vagy azon aluli külsejü, akárcsak a nök. Természetes hogy a hölgyek a szép férfiakért rajonganak, de vannak, akik reálisan mérik magukhoz a másik külalakját. A férfiaknak, legalábbis ugy gondolom, inkább ellen, mint rokonszenves minden filmszinész, vagy hires ember, aki jobbképü náluk, vagyis akit szivük hölgye többre tart mint öket. Észnél kell lennünk. – sorolta Olivia. – Kocsija van?- Nem valami jó. A márkák között ö is legfeljebb epizódista lehetne, s ráadásul rég kihullottak már a csikófogai.- Akkor kicseréli. És ruhákat vesz. Rengeteg ruhát, divatosakat. A legjobb fodrászhoz megy, mielött jelentkezik próbafelvételre. Ki kell találni a frizuráját. A hajmüvészek értenek hozzá. Azt hiszem legjobb lenne összehangolni a holnapi munkarendünket. Hosszu a nap, és most már pénzünk is van, eddig csak reményeink voltak.- Nekem még azok sem, csak jó adag beletörödés, a megváltoztathatatlanba – jegyezte meg George, nem kevés öniróniával.- Annak vége és azt hiszem nem is tudnánk eldönteni, hogy kettönk közül, melyikünk boldogabb.- Kérhetek valamit? – kérdezte kisfius mosollyal a férfi.- Most, bármit.- Bocsánatot szeretnék kérni, és megcsókolni a kezét.- Oké – vágta rá Olivia. – De nincs mit megbocsátanom! Maga is ember, és mint mindenki más, gyarló, könnyen ámitható – különben nem tudhatnám magam most a menedzserének. Ami pedig a kézcsókjait illeti: már megszoktam. Csak nem nagyon divatos, viszont ragyogó imázs lenne. Hozza divatba ujra. Legyen kitüntetés a nönek, akinek kezet csókol és föleg tegye ezt ugy, hogy minél, többen lássák. – nevetett miközben, kissé belepirulva, odanyujtotta jobbját, a férfinak.

A következö pillanatok kicsit zavarba hozták, mert George, minthacsak szinészi képességéböl akart volna izelitöt adni: szivmelengetöen hajtotta végre a tisztelgést. Rajongó tekintettel nézett a szemébe és szinte alázatosan hajolt rá az odanyujtott kézre. Ajkának érintése forró volt és szenvedélyes. Beleborzongott ahogy az érzéki férfiszáj a kezére tapadt.- Csak tudnám miért futott át rajtam a hideg, vagy az ördög tudja mi ez? – gondolta biborpirossá válva, miközben a fekete göndörhaju, tulajdonképpen vadidegen, férfifejet nézte.

Másnap minden percük be volt osztva. Estére mindketten holtfáradtak lettek, de beindult a gépezet és kezdett összeállni a következö hetek, hónapok programja.

Két hét mulva Olivia megtalálta a neki való, legmodernebb tecnikával berendezett irodát. Lakáskeresésre nem jutott ideje, de az rá is ért. Örök rohanással teltek a napjai. George sorsát egyengette. A bankügyek, a próbafelvételek, a studióbeli hangpróbák sok idejüket elvették. A tárgyalásokon ö beszélt. Jó is hogy George hallgatott, mert nem tudta volna olyan hihetöen állitani: a semmit, ahogy Olivia tette. Sosem hitte volna, hogy egy szinész – szövegkönyv nélkül – annyira tanácstalan?!

A harmadik hónapban már olajozottan mentek a dolgok.- Hoztam egy üveg pezsgöt! – lépett be az irodába kilenc körül, egyenesen a fodrásztól jöve, George. – Hogy tetszem?- Csodálatos. Hogy mire nem képes egy hajmüvész?! Nem akartam megbántani a testmagasságának felemlegetésével, de ne feledje nekem kutya, és szerzödésbeli köteleségem beleszólni, némely, eddig nagyon is magánügynek hitt dolgába. Ha azon lesz, hogy a haját mindig igy száritsák be, hat centivel magasabbnak látszik és az, nem semmi. A simán hátrafésült haj divatjamult…- Parókák alá jó volt. Leginkább kalapban vagy vendéghajjal domboritottam a szerepeimet.- Ám ezentul mindig a szinen lesz, ugy értem szem elött, tehát ugy kell viselkednie, kinéznie, mintha éppen jelenése volna, és hatalmasat akarna alakitani. Elfáradtam! Most jut eszembe hogy enni sem volt idöm. Maga evett valamit?- Semmit. Vehettem volna ételt is, de csak a pezsgöre gondoltam. Van jégszekrénye?- Éppen az ne lenne? És ennivaló is van benne, mert kibujt belölem a nö, és ha annyi idöm nem is volt, hogy bevásároljak, de egy bisztróban vettem néhány szendvicset. Remélem ehetöek. Tessék. Válasszon. – kinálta Olivia.- Nem vagyok annyira éhes, vagyis a fáradtságtól ugysem érezném az izeket. A sok történés nagyon ki tud boritani, de az izgalom jólesö. Ami ma is történt, istenemre, nem volt semmi?!- Akkor pihenjen.- Jó, méghozzá ugy, hogy elöadok magának valamit…- Azt mondtam pihenjen. Hiszen tudom, hogy elfáradt.- Amikor játszom, pihenek. Borzasztó lenne ha fárasztónak érezném azt amit csinálok. A munka robottá válna, ha a legtöbb ember nem lelné örömét abban amit csinál. Nekem különben is szerencsém van, mindig a hobbimnak élhettem, mert a játék, számomra valóban gyönyörüséges játék, vagyis szórakozás. Tudja, mikor kezdödött? Ovodás koromban. Hála érte nagyinak! Azt játszottuk, hogy: mit tennél, ha… mi lenne, ha?! Akadályokat, különös helyzeteket állitott elém, tüz, rossz hir, és egyebek, amiket meg kellett oldanom. Remek játék volt. Rengeteg variációt találtam és föleg önuralmat tanultam belöle. Ö hitte azt, hogy minden emberben van szinészi véna, csak idövel elsorvad. Tanitani kellene az ovodában, az iskolában, a helyzetmegoldások módjait. Veszekedni két ember csak akkor tud, ha mindketten veszik a lapot, de mihelyt egyikük megérti, hogy a partnere fáradt, ideges, de ö nem, tehát neki kell elhallgatnia, engednie, nem lehet civódás. Ha mindenki tudná tolereálni, egy kis szerepjátszás segitségével, a sérelmeket, bajokat, netán örömöket, sokkal több boldog házasság, tehát sokszor ennyi boldog gyermek lenne. Ilyen egyszerü! Tehetség? Szerintem mindenkiben van, mindenhez némi tehetség, csak töle, és föleg a jószerencséjétöl függ, hogy mi kelti fel leginkább az érdeklödését mit fejleszt ki magában és mit hagy elsorvadni. A szinészi vénáért, valamennyiünk érdekében nagy kár. De egyszer talán a müvelödésügy nagyokosai is rájönnek erre! Kezdhetem a produkciót? Mit szeretne hallani? Jelmez nélkül, csak valami modernet adhatok elö…- Romantikus lélek vagyok és a mai darabok meg a szerelem?! Különbenis, azóta már láttam játszani. Nem is tagadtam, hogy a próbafelvételeken engem is elbüvölt…- Az nemcsak magának szólt. Tehát: vágy villamosa?- Nem jó… nagyonis valóságszerü, tulságosan életszagu, ne feledje én most éppen az álmodozó korszakom, beteljesedését élem. Remélem magával együtt – nevetett a lány.- Romeó, erkélyjelenet, megfelel?- Kivülröl tudom már, annyiszor hallottam.- Cyranó?- Végszavaznom kéne, de sajnos Roxán szerepét nem tudom.- Akkor érje be egy verssel. Nagyon szeretek verset mondani. Kevesen mernek egyedül kiállni, és tolmácsolni valakinek a gondolatait. Nagy felelösség nehezedik az emberre. Leginkább a belesülés lehetösége nyomasztó. A prózai szövegen lehet korrigálni, de a vers kötött, és szentségtörésnek számit, ha az elöadó bakizik, vagy megakad. Én szivesen szavalok.- Hallgathatom behunyt szemmel?- Olyan taszitó látvány vagyok?- Olyan zsongitóan kedves hangja van.- Akkor kezdem. Goethe egyik verse hozakodik elö az emlékezetemböl. Talán a maga nem mindennapi személyisége inspirálja. A cime: Ezer alakban rejtözhetsz…

Ezer alakban rejtözhetsz elöttem,

Csupa – kedvesség, látom, mind te vagy;

futhatsz, csodák varázsfátylába szötten,

s Csupa – Jelen, látom merre vagy.

A karcsu ciprus ifju erdejében,

Csupa – Szépség, felismerlek: te vagy;

a folyam zsongó hullámtengerében.

Csupa – Hizelgés, ott is csak te vagy.

Ha a szökellö vizsugár kibomlik,

Csupa – Játék, nekem az is te vagy;

a felhöben, amely épülve omlik,

te Csupa – Tánc, téged látlak: te vagy.

Rét szönyegében ragyogó virágok:

te Csupa – Csillag, nekem mind te vagy;

hol ezerkaru repkényt kuszni látok,

óh Csupa – Ölelés, ott is te vagy.

Mikor hajnal gyul röten a hegyekre,

Csupa – Vidámság, köszöntlek: te vagy;

a tiszta ég szent legét belehelve,

Csupa – Sziv – Üdve, italom te vagy.

Tudásomnak, ha gondolom, ha érzem,

Csupa – Bölcsesség, forrása te vagy:

És mikor Allah száz nevét idézem,

Minden nevének visszhangja te vagy.

/Szabó Lörincz forditása. /

Amikor George elhallgatott, sokáig nem, szólt egyikük sem. Oliviát elbüvölte a vers. Érezte: hogy a férfi azt akarta elmondani neki, amit saját hétköznapi szavaival restellt volna.- Ez egy szerelmes vers! – törte meg a csendet a férfi. – Persze, csak ha nem vette volna észre.- Igen, de én sokkal többet éreztem ki belöle, a maga tolmácsolásában! – pirult el a lány.- Látja ezért szeretem a verseket, mert mindenki azt érez ki belöle, ami a szive vágya, vagy amit szeretne.- Köszönöm. Csodálatosan hajlékony, szép tónusu hangja van. Sosem mondták eddig magának?- A szinészképzöben… néha… de volt egy tanár, aki azt kifogásolta, hogy nem bánok vele elég óvatosan. Hagyom hogy kiadjon. Ugy értette, hogy a hangulatomtól függöen, változtatom Persze azóta megtanultam uralkodni rajta. Kár, hogy nem látott miközben a verset mondtam.- Miért?- Mert csodáltam, ahogy ellágyultak a vonásai, kár hogy maga nem volt kiváncsi az én arcomra.- Hiába csuktam le a szemem, itt volt elöttem. De a hangját akartam igazán élvezni, baj?- Nem. Lenyügözö volt, ahogy a sorok hallatán, elsimultak a vonásai, beleolvadtak egy meghatóan kedves mosolyba. Mintha a lelke tárulkozott volna ki. Mondták már magának, hogy milyen szép?- Néha… de remélem most egy ideig inkább azt sugják, a hátam mögött, hogy okoska vagyok. A szemembe pedig mondhatják akár azt is, hogy pimaszok a kéréseim, nagyok az igényeim. Mindent vállalok magáért. De egyet igérjen meg, mielött kibontjuk a pezsgöt. Nem vettem bele a szerzödésünkbe, mert feltételezem, hogy nem iszik és droggal sem él, de…- Természetesen megfogadom. – jelentette ki a férfi.- Azt sem tudja mit akarok mondani!- Igéretet vár tölem arra, hogy nem teszem tönkre itallal és droggal… azt, amit maga szépen elrendez. Azt is mondhatnám hogy simára söpri az utat elöttem, érthetö hát, hogy szeretné, ha megbecsülném a munkáját. De valamit kifelejtett a tiltások listájáról… A nöket.- A végére hagytam, szándékosan. Nehogy félreértsen. Nem irigyelek magától senkit. Csodálatos asszonyok fogják megkörnyékezni, büvkörükbe vonni. A menza izü szerelmeket, királyi lakomák váltják fel. Vigyázzon. Nem szabad mindegyikbe beleszertnie. Csak magas nökkel mutatkozzék. Az alacsony férfiaknak jól állnak. Mindig arra gondoljon: mindegy mit, csak beszéljenek magáról, de azért legyünk igényesek és figyeljünk oda, hogy mit mutatunk, miröl hagyunk beszélni. Egy csinos nö mindig jó reklám…- Akkor csak magával fogok mutatkozni!- Mondtam, hogy a magas nök valók magához!- Szóval a lelkem is el akarja adni?- Én? Eladja azt maga nélkülem is, ugy értem a szinjátszás mellett másnak is. Lehetetlenség lesz kikerülnie a csodálatos, hires és gazdag nöket. És ne is tegye.- Ilyet sem láttam még: más azt mondaná, itt vagyok!- Más hiubb nálam, és föleg beképzeltebb. Magának nem szabad beérnie olyan nökkel, mint én. A legfinomabb étel is jobban mutat, pazarul megteritett asztalon. De természetesen mindig a szerepeire forditsa a legnagyobb gondot. Ki kell ugrania. Már beinditottam a sajtó figyelem felkeltési akciót.- Szegény sajtó… ök még nem is tudják milyen csalárd módon lesznek megkörnyékezve! – nevetett George.- Vagyis inkább, hogy milyen boldogok lehetnek amig ingyen kapják a magával kapcsolatos felvilágositásokat, hireket pletykákat. Késöbb változik a helyzet.- Honnan érti ezt ennyire?! – ámult el George. – Sokszor azt hiszem a fellegekbe jár és együtt fogunk a földre pottyanni… De sose féljen, én biztosan elkapom!- Vagyis kishitü! Ne feledje, hogy alapos emberke vagyok. Sokat olvastam a témához. Ja, ha valakinek pénze nincs, legalább a szürkeállományával készüljön fel annyira, hogy mindent kivédhessen, ami árthatna az elképzeléseinek. Mindig jó fantáziám volt, az is eszembe jutott, hogy irónö leszek, de ahhoz biztos háttér kellett volna. Tudtam, hogy a próbafelvételek jók lesznek. Bekapták a csalit.- Csali volt, vagy valóban jónak tartják az arcomat?- Gondolja, hogy ha nem, tárgyalást ajánlottak volna? Ne felejtse el, hogy akinek pénze van, az megnézi hova teszi. Nem ölnék bele magába a producerek, a centjeiket sem, ha nem látnának fantáziát a fotogén arcában, a tehetségében. Remekelt. Láttam rajtuk, hogy paffok lettek.

George kibontotta a pezsgöt, és töltött.- Akkor isten éltesse és sok sikert. – adta oda az egyik poharat Oliviának.- Magának is. Föleg magának, mert hogy a természetböl vegyem a példát, én csak a karó vagyok, maga a szölö töke és nem tölem függ, milyen gyümölcsöt terem, és milyen lesz a nedü, amit a borászok elöállitanak belöle. Remélem remek évjárataink lesznek. Az élet társasjáték. Egyedül semmire sem menne az ember, de ha ésszel tud slalomozni a lehetöségek között…- Maga kóstolta már a drogot? – kérdezte hirtelen George.- Csoda lenne, ha azt mondanám, hogy nem? Irtózom az olyasmitöl és mellesleg az italtól is. Még a szilveszteri pohár pezsgö is földhözvág. Nem ugy hogy berugok töle. A jókedv, amit ad: isteni, csak utána két három napig, nem gyözök hizelegni a gyomromnak és igérgetni, hogy soha többé. Ugy hogy velem jól jár. Lesz aki a közös partykról hazatámogassa, ha tul sokat ivott…- Sosem lesz alkalma rá!- Vagyis nem akar velem partykon mutatkozni!- Nem ezt mondtam. – tiltakozott a férfi nevetve.- Eleinte sokat kell együtt lennünk. Holnap rendelek néhány jó ruhát. Nekem is emelnem kell a maga fényét, habár…- Igy is emeli.- Azok, akik majd körülveszik csak a külsöségekre adnak. Hol van ma az embereknek annyi idejük egymásra, hogy igényük legyen a belsönk megismerésre is. Elcsépelt szavak, üres bókok, semmitmondó kérdések amelyekre senki nem vár választ.- Itt akarja tölteni az éjszakát? – nevetett George. – Nem szeretném siettetni, de állva elalszom, és holnap próba. Tudja minek örülök? Hogy aki a tizmondatos szerepeimben a helyemre lép, boldog. Dehát én is az voltam, amikor megkaptam. Csakhogy annak a kollégának nem biztos, hogy utjába akad egy tündér, aki kezelésbe veszi… és…- Gondjaiba. Ugy helyesebb, és az igazsághoz tartozik, hogy nem minden anyagi érdek nélkül. Nincs bennem semmi kegy és önzetlenség. – jelentette ki Olivia.- Egyébként most kezdek igazat adni magának!- Miben?- Ahogy nekikezdett. Ahogy odaállt elém, és azt mondta szerelmes belém.- Gondolja, ha azzal kezdem, hogy sztárt szeretnék csinálni magából, szóbaáll velem?- Hát, azt hiszem bolondnak nézem, már megbocsásson, de nem hittem volna benne.- Nem maga az egyetlen. Együttszárnyalni az álmodozókkal kevesen képesek, pedig azok viszik elöbbre a világot. S ha tudjuk, hogy az akivel tervünk van elég földhözragadt fantáziáju, jobb, ha ármányhoz folyamodunk.- Hivjunk egy taxit. Képtelen lennék most vezetni, és legalább nyugodtan hajthatom álomra a fejem, mert tudom hogy magát is épségben tettük ki a háza elött. – ajánlotta George.- Házam? Ha egyszer házam lesz, nem olyat veszek.- És lesz? – kérdezte enyhe hitetlenkedéssel George.- Ennyire nincs magában hit? Ha az ember biztos benne hogy ugysem tud felmászni egy hegyre, neki se induljon!- Méghogy nincs bennem hit? Igenis sziklaszilárd az a meggyözödésem, hogy maga nem is nö, hanem kész csoda. Két csinos lábon járó ötletgyár, merészség, vakmeröség, és haláltmegvetöen bátor vállalkozó! Szerencseamazon! Lovagot mégsem mondhatok… – nevetett Geroge.- Nyugtával a napot. Lesznek még békétlenségeink. Jó nagy a szám, ha okom van rá, hogy kitátsam.- Megijeszt.- Az is a dolgom. Magának meg, hogy játsszék, és minél jobban. Dehát minek mondom ezt, hiszen biztos vagyok benne, hogy nem okoz csalódást sem nekem, sem a nézöinek.- Jó lenne már két hónappal idösebbnek lenni.- Egyetértek, de csak akkor, ha két hónap mulva sokkal elöbbre tartunk, mint most. – mondta Olivia.

Hat hónap telt el olyan villámgyorsan, mintha csak napok lettek volna, évekre szóló eredményekkel. Olivia egy este ugy érezte nem birja tovább. Általános letörtség, reményvesztettség lett urrá rajta. Pedig nem volt rá oka. Minden a legjobb uton haladt. Ügynöksége kezdte kifutni magát. Már hét munkatárssal dolgozott, egyedül képtelen lett volna ellátni a George menedzselését és a sok egyebet, amibe sorban belevágott. A pártfogoltjára nem lehetett panasza: kökeményen helytállt. Nem is hitte volna, hogy ennyire belejön, ilyen komolyan veszi, és annyi kitartás van a vékony dongájunak látszó férfiban. A belsö tartás, a ki tudja honnan gyüjtött erö, meglepöen magabiztossá tette. Volt egy mosolya, amellyel mindenkit levett a lábáról. És a hangja, a mozdulatai, megbabonázták az elsö darab bemutatójának nézöit. Jó volt a szerep. Illett hozzá. A teljes szivvel szeretö férj, aki nem hagyja hogy elvegyék az asszonyát. Megmutatja, hogy sosem a csábitón, mindig a férjen mulik, hagyja-e megfosztani magát, a szeretett nötöl. Ugyanazt az asszonyt másodszor is meg lehet hóditani, csak oda kell figyelni rá, éreztetni vele, hogy fontos. Jól megirt darabban, hálás szerep volt, amelyhez éppen olyan alkatu férjet álmodhatott meg a szerzö, amilyen George. A bemutatón tombolt a közönség. Az odacsöditett ujságirók telefonon kapták a fülest hogy, ha nem akarják elmulasztani életük nagy pillanatát, legyenek jelen a sajtóbemutatón, mert nem sok kritikus lehetett olyan szerencsés, hogy aszisztálhathatott egy világsztár születésénél. Az alkalmat tehát vétek volna kihagyni. Olivia – telefonon leadott fülese – sokak számára vált csalivá, s ha egyszer ott voltak, nem maradhattak érzéketlenek George elementáris erövel ható alakitásával, s persze a hálás közönség tetszésnyilvánitásával szemben. Nagyon el tudja vinni a szinészt egy olyan szerep, amelyben sirnia kell. A férfi ha sir, borotvaélen egyensulyozva próbál sikerre törni, mert sosem lehet tudni milyen érzést vált ki, a neméhez nem méltó gyengeség Van akit meghat, van aki szánja, de lenézi, ám ha jó izléssel, teljes átéléssel, kiváló partnerekkel, folyik a játék a szinpadon, biztos a siker. A közönség le volt nyügözve. A taps és a vivát nem akart szünni.

Olivia kisétált a szinházból. Szeretett ott ülni a nézök között. Nem fenntartott helyen, kiváltságosok páholyában, hanem a közönség soraiban. Hallani a spontán megnyilvánulásokat a szünetben. Aki komolyan veszi a munkáját az minden kritikát meghallgat és ahelyett, hogy felháborodna a nem éppen kedvezökön, tanul belöle, javára forditja. Ezt tette ö is. Mindenre gondolt. A premierre remek fotókat rendelt Georgeröl, és az elöadás szünetében szétosztatta. Azért nem az elején, mert akkor még nem igen tudták volna eldönteni, reklám-e a dolog, vagy érdemes jobban megnézni, kit ábrázol a kép, esetleg megéri a végén odamenni vele a kiskapuhoz és autogrammot kérni. Sokan gondolták az utóbbit. Nemcsak a nök, mégis természetesen zömmel a szebbik nem várt a holtfáradt, de a boldogságtól szinte lebegö férfia. Ugy beszélték meg, hogy nem váratja öket sokáig, hiszen az dedikálás, a néhány kedves szó, a hálás mosoly, ragyogó, és föleg ingyen reklám. Könnyen röppen, mesélik, eldicsekszenek vele, sokáig emlékeznek rá.Messziröl figyelte, milyen türelmesen várják a hölgyek és urak, hogy sorra kerüljenek és amikor visszakapják az aláirt fotót, ujra megnézik, aztán gondosan elteszik, akárcsak egy régen vágyott skalpot. Nem ment közelebb akkor sem, amikor a férfi már az utolsó aláirt fotót adta vissza, jól ismert, szinte igézö mosolyával. Csak csodálni tudta: hogy birja erövel? Amikor meglátta öt, tárt karokkal sietett oda hozzá.- Látom hájjal kenegették miközben nekem görcs állt az ujjaimba! – sugta kedvesen.- Nemcsak engem… öket is! – biccentett Olivia az eltünö közönség után. – Gratulálok. És… köszönöm.- Maga? Akkor mit szóljak én? – mondta George és megfogta a lány kezét. – Gondolom nagyon unja már a kézcsókjaimat, de mielött rábólintana, hadd mondjak valamit. Magán kivül eddig csak anyámnak csókoltam kezet. Azt hiszem az angol királynönek kötelezö lenne, dehát attól a lehetöségtöl védve vagyok.- Maga mindennel viccel. A kézcsókjait egyáltalán nem unom, a banketteket annál inkább. Azt hiszem ma nem sokáig maradok. Nincs senki a meghivottak között, akivel terveim lennének a maga jövöjével kapcsolatban. Mulasson jól. A soros Darlingja igen mutatós… nem én mondom… az ujságirók. De azt én is elismerem, hogy igazán jól festenek egymás mellett. A fotókon is… s ha elgondolom, hogy már két hosszu hete tart…- Ennyire odafigyel mindenre? – képedt el George.- Csak ami magával kapcsolatos, illetve azok közül is arra, ami a kettönk dolgát hátráltathatná. Ne szeressen bele nagyon! – mondta a lány, szinte barátian.- Kicsit szabad?- Maga nem tudna kicsit szeretni… vagy ha igen, akkor csodálatos szinész. Ahogy ma este ezt az oroszlánként, de mégis oly meghatóan, a szerelméért harcoló férjet alakitotta, el kellett hinnünk, nekünk nézöknek, hogy a szeretett nö, magának valóban az életet jelenti.- Nem mondom, hogy nem hizelgö Miss Warren társasága, de maga lesz az elsö aki megtudja ha valakibe igazán beleszerettem. – csókolta meg Olivia kezét George.- Erre a szerzödése is kötelezi.- Igazán? Akkor én nem olvastam el elég figyelmesen.- Belevettem a kikötésekbe, hogy a szerzödö felek minden jelentösebb eseményt, amire privát életükben készülnek, idöben kötelesek megbeszélni egymással.- És én ezt aláirtam? – sóhajtott mókásan George.- Ezek szerint elolvasatlanul! – mevetett Olivia.- Mert tudtam, hogy magában megbizhatok. Egyelöre jól érzem magam a kis próbababával. Sosem tetszettek a magas nök, de magának lett igaza. Ki lehet birni a kisebbrendüségi érzést mellettük! Csak végig kell nézni a hosszu combu, remek alakjukon… és szét kell tekinteni az irigykedök között.- Volt egy csodálatosan szép barátnöm, aki mindig csunya lányokkal mutatkozott. Mit gondol miért?- Gondolom azért, hogy jobban felhivják rá a figyelmet.- Magánál forditva van. Igaz, hogy a nöre figyelnek fel de csak rákapják a tekintetüket, aztán megpihentetik magán. Milyen boldog lehet ez a férfi, hogy ilyen gyönyörü nö szereti? Mi lehet benne olyan ellenállhatatlan? És ez kell nekünk.- Bennem ellenállhatatlan?! Ugyan már…- Azt hiszem én már kezdem kapisgálni mi az! Hozza a kabátját és mehetünk!

A “BURTON ÜGYNÖKSÉG”, ahogy Olivia reklámszervezö és menedzser cégét bejegyeztette hamar fellendült. Amikor George Stanley utját ugy – ahogy elegyengetve látta, hozzáfogott második ötlete megvalósitásához. A divatszakma folyamatos igényli a jó megjelenésü, daliás férfi modelleket. Az erösebb nemet nehezebb erre a pályára mozgósitani. Aki tudja magáról, hogy remek emberpéldány, az méltatlannak tartja, hogy ruhákat mutasson be, s aki mégis ilyesmire adja a fejét, azt fel kell késziteni a szakmára. Hiába a remek testalkat, a daliás termet, a deltás vállak, a szinte Apollói szépségü fej, ha a modell ugy mozdul, akár egy dromedár, vagy akkorákat lép, mint egy elevátor. Ez az ötlete sem kivánt nagy befektetést. Egy jól megfogalmazott hirdetés és jöttek a jelentkezök. Késöbb, amikor a válogatásnál tartottak, a helyzet adta az ujabb ötletet. Nemcsak daliás, jóképü férfimanekenek jelentkeztek, ahogy elöirta, hanem átlagon aluliak is. Ez késztette arra, hogy olyan manakeneket is képezzen, amilyenekböl az erösebb nem zöme áll: mélynövésüt, kövéret, pocakost, vagy hórihorgast. A piac diktál, és ö felvesz minden kesztyüt. Mert mit kockáztathat?! A fiuk befizetik a tanfolyam diját, az óradijat utólag fizeti azoknak, akiket a képzésükre alkalmaz, és mire végeznek: szerzödéshez juttatja a fura kinézetü modelleket. Hitt abban, hogy mindent el lehet adni, csak tudni kell, hol kinálja az ember. Az egyetemen egyik oktatójuknak volt erre egy sztorija a világ legjobb üzletkötöjéröl, aki két fejögépet adott el egy farmernek, akinek egy tehene volt, és az elsö részlet fejében: elhozta a tehenet. Biztos volt benne, hogy a nem szokványos, alacsony, pocakos, vagy éppen csupacsont alkatu, elnagyolt arcu férfimanekkenekre is akad kereslet, mire a képzés végetér. Igy is lett. Abból indult ki, hogy nemcsak magas, karcsu, vállas férfiak vásárolnak ruhanemüt, hanem százszor annyi sovány, alacsony, pocakos, vagy nyakigláb is. Ki mutassa be nekik, hogy rajtuk is jól áll majd, – hiszen a tervezésnél, szabásnál, a fazonnál mindenre odafigyeltek, és megpróbálták az alak elönyeit kiemelni, a hibáit pedig elkendözni, – ha nem egy hozzájuk hasonló alkatu férfi?! Ilyen egyszerü ez! A próbaképpen kiválasztott tiz férfi, – akik között akadt, mindenféle, csak elönyös külsejü nem, – hamarabb elkelt a kurzus után, mint a daliás szépfiuk, akikkel telitett a piac. Sorra hivta fel a ruhagyárak, söt, a jobb nevü szabóságok figyelmét is, különleges “diákjaira”, és az üzlet beindult. Az emberek nagy többségét megtestesitö férfimanökenek olyan kapósak lettek, hogy ujabb kurzusokat indithatott. Olivia sosem hitte volna, hogy éppen azok válogathattak leginkább a lehetöségek között, akiknek felvételénél gondja volt: elmennek – e, a többi között? S ami meglepte: a lelki ráhatásra, önbizalom növelésére, inkább az igazán szépfiuk szorultak rá.

Olivia szerette a mókás reklámokat és ugy gondolta azon a vonalon is lehet keresnivalója. Vannak különleges arcok, amelyeket az isten is komikus helyzetek megjelenitésére teremtett. Cégének hatodik hónapjában reklámfilmekkel próbálkozott. Tudta, hogy a jó reklám meghökkentö, természetesen a jó izlés határain belül. Remek szakembereket talált, hiszen akkor már Georget kisérve, sok jó operatörpalántával, rendezövel megismerkedett, akik – ha éppen nem voltak szerzödésben, elvállaltak egy – egy reklámfilmet, amelyekhez legtöbbször ö adott ötletet. Csak ugy szórta a frappáns megoldásokat, és csakhamar közkedvelté váltak a Burton reklámok. Talált egy halálcsunya, de ugyanakkor kedvesen félszeg mosolyu fiut, akit egy férfiparföm ajánlásával futtatott be. Mindenki meghökkent, amikor a felvétel helyszinén bemutatta, hiszen közhiedelem, hogy piperecikket megkedveltetni, jól eladni, csak álomszép modellekkel lehet. Olivia másként gondolta. Egy nem tul vonzó férfira mindenki felfigyel, a nök is. Ök talán éppen azért, mert elüt a megszokott sztárarcoktól, vagyis hasonlóbb ahhoz, akinek a parfömöt vennék. A reklám alig tizenöt másodperces volt.

“Ezzel a parfömmel nekem is lehetnek sikereim!” – mondta a halálcsunya fiu, majd ellenállhatatlan kedvességgel, ahogy csak a külsejük miatt, félszeg férfiak kezdik a széptevést, nem kacsintott, inkább cinkosan összevillantotta tekintetét a nézökkel. Tenyerén ott volt az uj parföm, s háttérzeneként egy nöi vokál zsongta a készitmény, – végig látható – fantázia nevét.

Olivia abból is megélt volna, ha csak reklámötleteket ad el, filmekhez. De ö valamennyi vonalat vitte, csak a személy válogatást nem szerette. Tul sok keménység kellett hozzá. A beadott irásos, fotós anyag mellé, két percet kaptak a jelentkezök, hogy eladják magukat. Azokban a percekben érezte csak igazán: milyen szerencsés ember is ö? Ha nincs benne akkora mersz, ha nem lettek volna nagyratörö tervei, most ö is sorra járhatná a nagy cégeket és ajánlkozgathatna? Ki tudja, képes volna-e két perc alatt jól eladni magát?! Ugy összeállitani saját személyi anyagát, hogy ne köszönjenek el töle még elöbb! Dehát a piac törvénye kegyetlen. Üzletben nem lehet barátság:csak a frappáns megoldásokra képes, jó meglátásu gyors eszü, munkabiró emberek vihetik valamire.

Ahogy terebélyesedett a vállalkozása, ugy maradt egyre kevesebb ideje a magánéletre. Az természetes volt, hogy Georgenak, akit mindigis legföbb feladatának tekintett, szolgálatára kellett állnia. Sosem hagyta, hogy a jó sajtóval rendelkezö, ugyanakkor vitathatatlan szinészi sikereket elérö férfi körül, akár csak rövid idöre is, elcsendesedjen a világ. George csodálatos orgánumára a tévétársaságok is lecsaptak. Rovatokat kináltak neki, elképesztö összegü szerzödéseket tehetett le egy – egy studió vezetö asztalára, ha ugy látták, hogy George elvállalhatja a feladatot anélkül, hogy egyéb munkáit elhanyagolná. A cél az volt, hogy minél többet legyen szem elött. A közönség hamar felejt. A sikert mindig szinten kell tartani. Amig a szinész birja erövel, addig rengeteg feladatot vállal, késöbb azzal is megelégszik, ha egy – egy kiszivárogtatott pletyka miatt szellöztetik meg a nevét, csak irjanak és beszéljenek róla. George mindenben rábizta magát – néha talán – tulságosan is. Sosem látszott fáradtnak, nem mondott nemet, mintha valami leróhatatlan hála kötötte volna menedzseréhez. Olivia sokszor gondolt arra az estére, amikor George szavalt neki és azt mondta: öt a munka nem fárasztja, inkább feltölti, hiszen örömét leli abban amit csinál. Másként hogy is birná a megfeszitett tempót?! Csak a pofavizitnek elnevezett partykat nem kedvelte. Nehezen türte a különbözö rendezvényekre való kötelezö bevonulást, tartalmatlan édelgést. Pedig micsoda udvartartás vette körül?! Vagy éppen azért?! Hál istennek Georgéval jól járt. Remekül választott. A férfi hamar megszokta, hogy cirkusz az egész világ. Kettöjük kapcsolata kifogástalan volt. Az utóbbi idöben már nem tartotta fontosnak, hogy a magánéletéröl kérdezze a férfit, mert ugy gondolta, neki sem juthat több ideje a lelkizésre nála. A sajtót figyeltette, minden vele kapcsolatos hirt ismert.

Az elsö film, amely George Stanley föszereplésével készült, óriási sikert aratott. Az emberek ki vannak éhezve a sok akció és horror film után, az érzelmes, szép, mesékre, andalitó történetekre, illetve az olyanokra, amelyekben nemcsak az izomkolosszus bájgunár, de a hozzájuk hasonló, is boldog lehet, vagyis önmagukért durkolhatnak. A forgatókönyvet, nem is titkoltan Georgének iratták. Az óriási kasszasiker, csillagokig emelte a nemrég még névtelen kis szinész gázsiját. Oliviára néha majdnem rájött a csuklás, mikor kimondta a gázsi összegét, amit szemrebbenés nélkül vettek tudomásul, vagyis kérhetett volna többet is.

Alig másfél év mulva, hol volt már a butorozott szoba? Hol voltak a szegényes ruhák, a rozoga kocsi. És hol a szabadidö, a gondtalan boldogság, amikor együtt szórakozhatott, nevethetett az évfolyamtársakkal, vagy álmokat szöhetett képtelen terveiröl amelyek szépen sorban mind megvalósultak. George pazarlóan élt. Ö mindig odafigyelt a folyószámlájára, és megigértette vele, hogy a holnapra is gondol, vagyis befektet. Az anyagi biztonságra szükség van, mert nemcsak egy szinész, de akárki életébe jöhet olyan változás, amely véget vet a jólétnek. Akkor mi lesz? Bebiztositotta George hangját, életét, testi épségét, de csak azután nyugodott meg igazán, amikor védence céget alapitott. Értett a számitógépekhez, és a szoftverkészités nem rossz üzlet! Elöbb – utóbb, biztos anyagi hátteret ad. George hallgatott rá, hiszen tudta, hogy kettöjük, közül, a sztárgázsik ellenére is – Olivia vagyona növekszik jobban, mert nem egy lábon áll, s ráadásul nem is az általa fizetett jutalék jelenti a jövedelme nagyobbik részét, és folyton töri a fejét valamin.

Olivia maga sem tudta, mikor érezte elöször ugy, hogy szereti George Stanleyt. Talán akkor amikor Barbara Klinével majdnem összeköltözött. Azért csak majdnem, mert töle kért tanácsot, és ö lebeszélte. George szótfogadott, de benne maradt egy kis lelkifurdalás. Milyen jogon tette? És ha az a nö lett volna az igazi? Nem lehetett hiszen George egészen más. Ugy érezte, csak hagyta magát rábeszélni Barbarától a közös életre. Képtelenség, hogy egy olyan, nem hozzávaló, nöt válasszon egy egész életre? Milyet?! Gyönyörü és talán ez a baj. Kevés szép asszony tart ki jelentéktelen külsejü férje mellett, a bajban is, föleg hüségesen. Akkor sem igen, ha az minden kivánságát teljesiti és a népszerüségben is lubickolhat mellette. Mindig jön valaki, aki csinosabb, több ideje jut rá, aki még gazdagabb és bökezübb, mint amilyen egy önmagát égetö szinész lehet. Más az, ha valakinek a vagyona ontja a hozadékot, és ö az egész évet átszórakozhatja a világnak mindig azon a táján, ahol éppen süt a nap, és más ha valaki mindent megad ugyan, de hol a Szaharában, hol egy porfészekben, netán más országban forgat, éjjel nappal. Elkisérni, vagy hetekig magára hagyatva maradni, egyik sem könnyü egy csinos asszony számára.- Olivia, szeretnék tanácsot kérni. – mondta azon a bizonyos estén George. Magánügy. Azt hiszem megtaláltam az igazit Barbarában… ha nem is veszem, el azonnal, mit gondol szerencsés dolog lenne, ha összeköltöznénk. Olyan kevés az idöm és ugy többet lehetnék együtt vele.- Ezt ö kéri, vagy maga akarja?- Lehetek öszinte?- Csak az lehet.- Tudja, harmincnégy éves koromig egyedül éltem. Megszoktam, hogy senki nincs a terhemre. Néha jólesett volna elbeszélgetni valakivel, de mostanában, amikor hazamegyek, már nemhogy beszélgetni, de levetközni sincs eröm.- Sosem panaszkodott! – döbbent meg Olivia, pedig régen sejtette már, hogy egyszer eljön a pillanat, amikor hallja is azt, amire – nem kevés lelkifurdalással – annyiszor gondolt.- Maga igen? – kérdezett vissza George.- Én valahogy jobban birom… az én munkám változatosabb. Emberek munkája, sorsa függ tölem és a felelösségtudat eröt ad. De maga ott áll a felvevögép elött, egyszál maga, és csak azt adhatja, amije van, a tehetségét, a legegyszerübb eszközzel, azzal, ami valamennyiünknek van, csak nem mindenki tudja hasznositani: a testével, az arcával.- Magának rendben van a magánélete? – kérdezte hirtelen a férfi. – Arra mindig gondot fordit, hogy nekem legyen valakim, de mit csinál ezalatt maga? Van aki szeresse, aki kényeztesse?- A kettö egészen más. A partner a munkaeszköze, disze, vagy nem is tudom minek nevezzem. Összetartoznak, mint gomb a kabáttal. Képzelje mi lenne, ha hetekig nem tartana valakit? Nem gyözné leszerelni az imádóit, a találgatásokról nem is szólva. Nem szeretném, ha egyszer valaki kimondaná, vagy leirná hogy: nem érdeklik a nök. Hogy csak azért van egyedül, mert… szóval érti? Az emberek zöme prüd, és a nök is inkább elviselik ha a kedvencük nöfaló, mintha… a saját nemebelieket szereti. Még ha csak feltételezéses alapon is. Ma még nem tartunk ott, hogy ez mindennapi dolog legyen. Persze ezzel nem azt akarom mondani, hogy nem voltak igazán nagy sztárok akik… de nem szabad elfelejteni, hogy a filmipart föleg a férfiak uralják, vagyis, aki szinte szép, és még tehetséges is, az talál olyat, akinek a vállán feljebb léphet, vagy aki megkisérti és ö nem tud ellenállni az ajánlatnak.- Értem. Én faljam a nöket, de maga még a kérdésemre sem hajlandó válaszolni. Vagy titok? Oké, nem faggatom. Nincs hozzá jogom. Sokszor azt gondolom talán jobb lenne, ha hetenként mással járnék. Egy hét még nem biztos, hogy ágybaránt.- Nem kedveli az ágyjelenetet a magánéletében? – kérdezte zavartan Olivia.- Vannak problémáim! – nézett rá, zavarbaejtö nyiltsággal a férfi. – De Barbara szép, az apja gazdag, azt mondja szeret, és elviselhetö az ágyban is.- Ez nem tartozik rám! – szólt közbe akkor, ö, és érezte, hogy tul hirtelen volt, de nem birta volna ki szó nélkül.- Szerintem igen, hiszen a szexuális élet, szükséges jó, vagy rossz, mindenki annak tartja aminek akarja, de meghatározza az ember hangulatát. Maga hogy birja anélkül?- Miböl gondolja, hogy…- Mindig egyedül látom!- Ha magával kell megjelennem valahol, minek vigyek magammal koloncot? Én olyankor dolgozom, és biztosan unná az aki éppen velem van. – sorolta belepirosodva Olivia.- Jelenleg ki az?- Jelenleg… éppen senki, de…- Ne haragudjon, hogy indiszkrét voltam. Tehát… mit tanácsol?- Nem Barbara való magához! – mondta ki ö, akkor, elég hosszu szünet után, nagyon komolyan és csak, amikor George értetlen, de azért belenyugvó képpel kiment, nyilalt belé a felismerés. Szereted! Azért mondtad neki, mert szereted! Nem akarod elvesziteni. Meg akarod kaparintani magadnak! Ha más mond ilyet, biztosan megsértödik, de azóta egyre többször érez nyilalást a szive táján. Ha Georgét édelegni látja az éppen soros nöjével, azonnal müködésbe lép a fantáziája, és csakhamar belehasit a leggyötröbb érzés, amit sosem akart megismerni: a féltékenység.

Hétvégére adott magának két teljes nap pihenöt, és leautózott a tengerpartra. Szeretett volna mindentöl távol: két napig aludni… aludni… aludni. Arra nem számitott, hogy aki szereti megszokott ágyát, és akinek ahhoz is legalább két hétig kellett idomulnia, az hiu ábrándot kerget, ha azt hiszi máshol jobban tud pihenni. Már elsö este rájött, hogy otthon kellett volna maradnia, kikapcsolni a telefont, nem nyitni ajtót, és bele se lapozni az ujságokba. Az ujság okozta az igazi robbanást. Reggelizés közben szétnyitotta, és ott állt elötte, öles betükkel: George Stanley nösül! Ugy látszik Barbara Kline mégis az igazi?!

A hir szinte letaglózta. Tehát George mégsem hallgatott rá. Nem tudta visszaverni Barbara ostromát. És vele mi lesz?! Nem mint növel, hanem mint menedzserrel? Egy vagyonos feleség sok mindenbe belezavarhatja Georgét. Nem enged neki annyi fellépést vállalni, inkább reprezentál vele a társaságban. Köszöni, de ö nem kér a szerzödésszegésekböl még akkor sem, ha történetesen öt nem érné anyagi hátrány, mert a dusgazdag hölgy kártalanitaná. De George az övé… ö teremtette, egy kis epizódszinészböl, aki persze alkalmas volt arra, amire kiszemelte de az is csak az ö jó szimatát bizonyitja. Ugyan ki merné utána csinálni egy névtelen kis senkivel? Ki?! Hát, aki ugyanolyan névtelen és ráadásul nincstelen senki, mint amilyen te, akkor voltál! – kapott észbe hirtelen és önmaga elött is restellte a hozzá méltatlan gondolatot. Ö mindig tekintettel volt arra, amit védence akart. Tudta, mit jelent neki a film, a szinpad, a szereplés. A szinészek magamutogató emberek és mennél erösebb bennük ez a vágy, annál boldogtalanabbá válnak, ha megvonják tölük a szereplés lehetöségét. Az a nö tönkreteszi Georgét. Mit tegyen? Nem állhat oda elé, mint a szinészbejárónál, hogy szereti. El sem hinné! Meg aztán, ki az a bolond, aki felcseréli öt Barbara Klinéval? Még csak meg sem sértödhetne a visszautasitáson?!

Hirtelen eszébe jutott valami. Ugy érezte, meg kell tennie. Hátha sikerül. Jókora távolságra vannak egymástól, és bizott a telefonvonalak torzitásában. Nem sokkal késöbb egy selyemkendöt boritott a telefonkagylóra, és tárcsázott.- Halló Mr George Stanleyt keresem!- Most nem ér rá. – jelentette ki egy nöi hang.- Fontos lenne. Ujságirónö vagyok és…- Valamelyik huszadrangu laptól?- Nem… a lapon miatt nincs mit szégyenkeznem. Azt hiszem a müvész ur megérti, hogy…- Várjon egy kicsit. Mondhatnám azt is, hogy forduljon a menedzseréhez, de nem mondom. Ugyis lekaparom róla. Nem fogom hagyni, hogy kizsigerelje. Szerinte az ujság fontos. Az ujságirók tabuk. De ki törödik George idejével és föleg azzal, hogy szinte tiz percig sem lehetünk együtt nyugodtan. Várjon.- Tessék… George Stanley! – hangzott fel nem sokkal késöbb a világ legcsodálatosabb hangja.- Judy Hoffmann vagyok, ujságirónö. – hazudta Olivia.- Tessék, kérdezzen, fél percet kap. Ha hosszabb intervjut akar, beszéljen Miss Burtonnal, a menedzseremmel.- Éppen róla akarok kérdezni valamit, uram.- Róla? – lepödött meg George. – És éppen tölem? Mit?- Hogy igaz-e a pletyka, miszerint férjhezmegy.- Mit beszél? Miért menne férjhez, ugy értem, kihez?- Uram én a tengerpartról beszélek. Itt láttam öket együtt, és a mivel elég ritka dolog férfival látni, egy kicsit érdeklödtem és megtudtam, hogy…- Töle?- Nem uram.

[rkey]

Vele még nem beszéltem.- Akkor meg?- A portást faggattam ki. Gyakran megszállnak itt. Néha csak egyetlen éjszakára, mert Miss Burton nagyon elfoglalt.- És ki az… ugy értem milyen a fickó?- Mivel nö vagyok adja hozzá a véleményalkotásomhoz azt is, hogy elfogultan itélek. A férfi, hozzá képest csodálatos. Magas, vállas, napbarnitott, szöke… Azt is mondhatnám: szép!- Szöke?! – kérdezte meglepetten George.- Igen… göndör. És a szeme? Uram a szeme akárcsak Paul Newmané. Tengerkék, vagy nefelejtskék, nem is tudom…- Megmondaná melyik hotelban van most Miss Burton?- Ha válaszol a kérdésemre. Tud-e róla, hogy a menedzsere férjhezmegy, és mit szól majd, ha felbontja a szerzödsésüket? Ugy tudom a jövendöbelije dusgazdag, vagyis ha megengedi is, hogy a felesége dolgozzon, semmiesetre sem tartja helyesnek, hogy valakinek, az ugynevezett… már meg ne sértödjék de a tikárnöje legyen. Mondhattam volna megalázóbb jelzöt is, hiszen tudjuk, sok sztár miként bánik a menedzserével.- Én nem tartozom azok közé… de, amit mondott érdekes. Köszönöm, hogy szólt. Megmondaná a szálló nevét?- Ha megengedi titokban tartom. Olvassa el holnap az ujságot. Valamit, valamiért. Maga sem mondott semmit, amivel…- Akkor most mondok, emelte fel a hangját George. Miss Burton nem megy férjhez. Ahhoz a milliomos szöke kékszemühöz biztosan nem. Elég ennyi? – kérdezte, szinte dühösen.- Természetesen uram, de miért olyan biztos ebben?- Azt nem mondtam, hogy biztos vagyok… csak nem hiszem!- Azt hogy felbontsa a szerzödést, és más menedzser után kelljen néznie?- Azt, hogy ne lehessek hálás neki, amig csak élek. De maga ezt ugysem érti! Tehát… mondaná a szálló nevét.- Ugy tudom már elmentek, de ellenörizheti, hogy itt töltötték az éjszakát.- Elég, ha maga mondja. Köszönöm, hogy hivott! – ejtette le a kagylót, erötlenül a férfi.

Barbara Kline nem értette mi ütött bele. Hogy borithatta ki ennyire egy kis vacak ujságirónö, na de ö ennek hamarosan véget vet. Nincs az a pénz amiért hagyja majd, hogy a férje hozzá nem méltó filmekben játszon, bugyuta darabokban idétlenkedjék. Egy – egy remek dolgot megcsinálhat, csak hogy el ne felejtsék az emberek, hogy felszisszenjenek, ahol megjelennek: ni, a hires szinész felesége! Hogy felvághasson vele. Sajnos már tudja, micsoda boldogság, felülnézetböl tekinteni a hódolók seregére s közben arra gondolni:ugrálhattok körülötte, de ö az enyém… és az is marad!

George Stanleyt valami megmagyarázhatatlan rossz érzés keritette hatalmába, miután letette a kagylót. Maga sem értette, mi lehet az. Talán attól tart, hogy vége a csodának? Ha Olivia feleség, késöbb anya lesz, nem tud majd annyi idöt szánni az ö ügyeinek intézésére, mint eddig, vagy a leendö férje örökre eltériti a pályáról. Ha tudja. Olivia elég makacs teremtés. De miért nem törödött jobban azzal, hogy a lány nemcsak ügynök, hanem nö is. És micsoda remek nö?! Amilyen jólesett neki akkor a szinészbejárónál a vallomása, olyan szégyenletes volt mikor megtudta, hogy csak játékból, vagy inkább a cél érdekében csinálta. Beleélte magát a nem mindannapos, szivet melengetö helyzetbe. Azóta valami megmagyarázhatatlan szemérmesség mindig visszatartotta attól, hogy férfiként próbáljon közeledni hozzá. Sündisznóállásba kényszeritette Olivia érzelmi közönye. Pedig milyen jó vele lenni?! Megnyugtató érzés maga mellett tudni az örzö angyalát, kabaláját. Gyávaságból döntött ugy, hogy elveszi Barbarát. Félt, hogy, bármeddig reménykedik is, Oliviánál csak elutasitásban, baráti gunyorosságban lehetne része.

George a szinészeten kivül csak egyvalamire vágyott, szivszakadásig: az apaságra. Mindigis gyereket akart, mert sokszor eszébe jutott milyen jó kapcsolata volt az apjával, mennyire boldoggá tette, ha együtt lehettek. Csodálatos dolog tanitani, nevelni, a legjobb tulajdonságainkat átadni annak, aki puszta létével is képes bearanyozni az életünket. Barbara, ha gyerekröl esett szó, elhuzta a száját és ki is mondta: nincs tulságosan oda a srácokért, mert büszkébb a melleire, mintsem hagyja tejeszacskókká szipolyozni öket. Késöbb, esetleg! Negyven éves koráig van ideje gondolkozni. Neki nem tetszett ez a beszéd, de gondolta, addig még jó pár év van hátra, és az együttlét megváltoztathatja az asszony felfogását az utódokról. Akkor már nem nem lesz indoka, hogy elmenjen vele egy többnapos forgatásra, mert szabad idejét együtt töltik, és ha egyedül marad, hiányozni fog neki valaki, aki öt jelenti, vagyis a gyermekük. Mit is mondott Olivia, amikor megkérdezte töle, hogy elvegye – e? Nem Barbara való magához. De akkor ki? Eddig egyetlen partnernöjére sem mondta: ez igen, ez magához való. Igaz, hogy egyiket sem akarta feleségül venni. De az is, hogy már belefáradt a partnercserékbe. Lassan a müvészi munkája rovására megy a folytonos változtatás. Ideje lenne megállapodni valaki mellett. Rendet kellene tennie érzelmi életében. A házasság csendes boldogság, gondolta, de az együttjárás, a közös programok egyeztetése, örök vitát jelent, és elrontja a kevéske szabadidö jóizét. Barbara nem érti meg, hogy neki kötelessége eljátszani az ágyjeleneteket is. Hiába tudja, hogy majdnem felöltözve bujik be partnernöje mellé, hiszen nem egy forgatást végigasszisztált már, de az arcának a karjainak játszania kell a boldog beteljesülést, a szerelmes odaadást. Mi lenne, ha nem válogatna, ha minden szerepet fenntartás nélkül elvállalna, vagyis teljesitené a rendezök kérését, akik már pornóba hajló jeleneteket is elvárnának töle. A szinésztársak szerint a civil feleségekkel sok a baj, náluk már csak a szakmabeliek okoznak több gondot. A féltékenység ezen a pályán hatványozottabban jelentkezik, és sok házastárs nehezen viseli, ha párja testi közelségbe kerül a partnerével. Hiába tudja, hogy ebböl élnek, hogy társának milyen nagy örömet jelent a játék, az alakitás, a szinészet.

Olivia mihelyt letette a kagylót, meg is bánta, hogy kitalálta az egészet. Ennyire naiv lenne, hogy azt higgye: képes felvenni a versenyt egy olyan bombanövel, mint Barbara? De valahogy ugy volt a férfival, hogy tudat alatt a magáénak érezte, mindig a közelében tudta, elérhette, beszélgethettek, jól megvoltak egymással, és a kiséretében lévö nöket, csak diszletnek, kelléknek tekintette. De hogy most, az éppen sorost elvegye feleségül?! És vele mi lesz?

A hátralévö idöt a szobájában, töltötte, olvasott, ötleteket vetett papirra, vagyis a tárgyalásokat, telefonokat kivéve, azt csinálta amit máskor. Alig várta hogy hazaérjen. Vasárnap este elmult tiz óra, amikor beállitotta a kocsiját a garázsba. Már, ahogy a kaput kinyitotta hallotta: csörög a telefon. Ki lehet az? Ilyenkor! Nem tartott bennlakó személyzetet. Idegesitette volna, hogy amikor holtfáradtan hazaér, és szinte egyetlen összefüggö gondolata sincs, akár lábujjhegyen járva is, de valaki megkérdezze, mit óhajt. A bejárónö feltöltette a hütöjét, és ö tusolás után megpróbált a sok finomság közül valamihez kedvet csinálni magának.

Bement a lakásba és elhatározta, hogy nem veszi fel a telefont. Nem érdekli ki az, és mit akar. Nem döl össze a világ, ha megvárják a reggelt. A csengetés nagysokára abbamaradt. Levetközött és bekapcsolta az üzenetrögzitöt. Szinte csak George kereste, ki tudja hányszor és halaszthatatlan ügyben, azonnali visszahivást kért. Töltött egy italt, leült kedvenc foteljébe és bekapcsolta a tévét. A telefon ujra csörögni kezdett. Amikor már nagyon idegesitette a kitartó csengetés, felkapta a kagylót.- Itt, George… hazaért? – hallotta a férfi sóhaját.- Igen. Pár perce. – mondta megenyhülve.- Akkor gondolom még nem hallotta az üzenetrögzitöt.- Miért? – tért ki a válasz elöl Olivia, miközben szivverése felgyorsult és szinte a dobhártyájában dübörgött.- Kerestem magát. Sokszor.- Baj van?- Ugy is mondhatnám!- Melyik munkájával?- Magát csakis a munkám érdekli?- Arra szerzödtem, nem?- A munkám rendben van… – mondta nagyon halkan George.- Barbara okoz gondot? Olvastam, hogy elveszi.- Mire maga is elhatározta, hogy férjhezmegy. Gondolja, hogy ha mindketten házasságban élünk jobb lesz a kapcsolatunk, vagy mire véljem ezt a hirtelen döntést?- Nem értem mit beszél. – álnokoskodott Olivia.- Nemcsak maga képes titkokat kifürkészni. Ezuttal nekem is sikerült. Hol volt a hétvégén?- A tengerparton.- Ahova elég sokszor jár…- Sokszor? Attól függ mit nevezhetünk soknak. Mondjuk, de sajnos mindig rövid idöre.- És sosem egyedül! – emelte fel a hangját a férfi.- George… miért fontos ez?- Sosem mondta, hogy van valakije!- Mondanom kellett volna?- Maga minden kapcsolatomról tudott, ugyszólván áldását adta rájuk, miért ne illethetne meg engem is az a jog, hogy tudjam mit csinál azaz… müvel a szabadidejében… az…- Ügynöke!- Én nemcsak annak tekintem. Társnak, söt! Nagyon sértené, ha azt mondanám, hogy jóbarátnak?- Büszke lennék rá.- És egy jóbarát annyit sem érdemel, hogy… elmondja neki a problémáit? A terveit, a házassági szándékát?- Nincsenek problémáim, vagy ha igen, egyedül oldom meg- Meg sem kérdezné, hogy az az illetö magához való – e?- Minek tenném, hiszen nem is ismeri.- Bezzeg maga minden partneremet ugy ismerte, akár a tenyerét… mindent kifürkészett velük kapcsolatban. – sorolta érezhetö indulattal a férfi.- A munkámhoz tartozik. Ha valaki gyözni akar, fel kell készülnie az esetleges támadások kivédésére, ahhoz pedig, hogy védekezni tudjak, ismernem kell a támadási felületeket. Vagyis minden a maga érdekében történt.- Amelyet persze sosem lehet elválasztani a sajátjától.- Vagyis sokallja, amit magán keresek?!- Szó sincs róla. Mindent magának köszönhetek, ezt akkor is kijelentem, ha majd felbontja a szerzödésünket.- Miért bontanám fel?- Ismerem az ilyen házassági tervszövögetéseket. Barbara is pedzi már hogy késöbb jóval kevesebb munkával is be kell érnem, ugy több idöm marad a családra, és gondolom a maga jövendöbelije sem sokáig türi, hogy csak fényképen csodálhassa.- Vannak dolgok, amibe senki nem szólhat bele.- Akkor maga nem is szereti azt a fickót igazán.- Mert maga igen Barbarát, és ezért hagyja is majd, hogy beleszóljon a munkájába, az életébe.- Bizonyos szintig kénytelen az ember megalkudni, ha családot akar alapitani.- Barbarával… családot?- Miért beszél igy? Csak nem irigyli…- Én?!- Akkor az bizsergeti meg a szivem táját, hogy hátha féltékeny rá…- Én? – kérdezte sértetten Olivia, miközben legszivesebben kacagott volna a boldogságtól.- Akkor miért mondta, hogy nem hozzám való?- Mert tudom, hogy maga odavan a gyerekekért és Barbara nem az a kimondott anyatipus. A kiskutya a hóna alatt sokkal jobban áll neki. Igaz, hogy valamivel kevesebb baj is van egy ölebbel, mint…- Maga bántja öt! – mondta furcsa hangsullyal a férfi.- Dehogy. Mindenki azt szeret, amit akar, csak meg akartam magyarázni miért gondoltam, hogy nem magához való.- És maga szerint ki való hozzám?- Nem tudom… mindenkinek egyedül kell rátalálnia a…- És maga rátalált!- Most már biztos vagyok benne, hogy igen! – jelentette ki, megkönnyebbült sóhajjal Olivia.- Tehát eddig bizonytalankodott?- Abban, hogy ö az igazi, hogy csakis vele lehetek boldog és hogy az isten is egymásnak teremtett bennünket régóta biztos vagyok, csak…- Csak? – kérdezte George miközben ugy érezte, mintha a lány minden szava törként hatolt volna a szivébe.- Csak attól félek a munkámmal lesznek problémák.- Ö is ki akarja sajátitani?- Mindenki azt akarja a másikkal, ha szereti! – vágott vissza a lány.- Akkor én nem szeretem Barbarát, mert nem nagyon hiányzik ha nincs velem.- Ez érthetö, hiszen egy szinész, ha dolgozik, akkor minden porcikájával jelen kell lennie, és minden ami zavarhatja, terhes neki.- Kár hogy a maga választottja nem szinész.- Honnan tudja, hogy nem az?- Persze, honnan is tudhatnám?! Mindenesetre ha az, szerencsés fickó, mert két legyet üt egy csapásra. Maga az egyetlen nö, aki értékelni tudja egy szinész munkáját, hiszen hozzáedzödött mellettem. Képes átérezni az alkotás kinját, de a semmihez nem hasonlitható gyönyörüségét is.- Csodálom magát George. Tudom, hogy nagy müvész.- Aki elkallódott volna maga nélkül. Tudja hány nagy tehetségü müvész lesz alkoholista, drogos, vagy vet véget az életének önkezével, mert nem teljesülhettek az álmai? A szinészek álmodozó, hiu emberek. És aki annyira pörén kinálja magát a közönségnek az belerokkanhat a csalódásba.- Miért mond ilyeneket? – kérdezte ijedten a lány.- Amikor az embernek latolgatnia kell, hogy válasszon, Thália és egy nö, vagyis a boldogitó alkotó munka, és a kétes boldogság között… akkor…- Vagyis nem tudja nösüljön – e!- Irigylem magát, hogy mindenben olyan biztos tud lenni De vajjon nem téved – e?- A döntés nem könnyü, de nem is lehetetlen.- Olyanok számára, akik döntöképesek. Mint maga. De én, amikor megismerkedtünk, csak a sült galambra vártam. Mindigis maga döntött helyettem, amiért nem lehetek elég hálás.- Nem tartok igényt a hálájára. Volt egy ötletem, ami bejött és szépen profitálok belöle, hála magának.- A… völegénye gazdag?- Miért érdekes ez? Sosem tudnék valakit a vagyonáért szeretni. Szzámomra nem a pénz teszi az embert!- Csak azért kérdezem, mert félek, hogy eltiltja a munkától…- Attól engem soha, senki nem tilthat el.- Ezt neki is megmondta?- Igyekszem, amikor csak alkalmam adódik rá.- Igy meg merte mondani neki, mint most nekem?- Betüszerint! – vágta rá a lány.- És?- Két választása van…- Maga csodálatos lány Olivia. Boldog lehet az a férfi, akit maga szeret.- Mégsem mernék rá megesküdni hogy az.- Dehát mi a baj?- A boldogság relativ dolog. Ismertem olyan házaspárt, akiknek mindig hangos volt a házuk a vitától, a furcsa hangvételü kedveskedésüktöl, de tudom, mennyire szerették egymást, és mindig akadt mondanivalójuk a másik számára. Még harminc év után is. A szomszédok mégsem hitték el, hogy boldogok. Annál inkább arról a házaspárról, akiknek sosem hallották a hangjukat, de ök sem az egymásét. Öt év után már süket – némán éltek egymás mellett. Akkor melyik a jobb? Különben, ha nem vette volna észre, mióta felemeltem a telefont, veszekszünk. Eddig sosem volt különösebb nézeteltérés köztünk. Most miért van? – kérdezte ártatlan naivsággal, Olivia.- Barbara sem igérkezik tul csendes házastársnak, de félek, hogy a mi vitáink sosem lesznek gyümölcsözöek. Féltékeny! Esztelenül gyötör olyasmikért, amiket meg kellene értenie. És különbenis! Nézzen ránk! Épeszü ember nem mondhat mást, minthogy nekem több okom lenne a féltékenységre. Hiszen ö gyönyörü. Mi lesz, ha elveszem?- Ha elveszi egyáltalán!- Kétli?- Nem, csak nem vagyok tul ámithatós fajta. Hiszem amit látok. Az élet tett ilyen kétkedövé.- És maga szerint Barbara nem hozzám való. Megmondta, amikor kérdeztem. Tudja mi aggaszt? Hogy adok a szavára. Két ember van, akinek számit a véleménye. Az egyik maga.- A másik Kirk, az öltöztetö szabója?- Igen. Ezt is tudja? – képedt el George.- Az ember ha nem is mindig beszél, figyel, észveresz dolgokat és kombinál. Kirk rendes ember. Odavan magáért. Nem csoda, ha ö sem helyesli…- Honnan veszi?! – kiáltott fel döbbenten George.- Elszóltam magam? Magának még sosem mondta, amit én, vagyishogy Barbara nem magához való.- Miért, magának mondta?- Nézze, ha mi ketten beszélgetünk az egész más mintha egy beosztott beszélget a fönökével, akit ráadásul szeret. Tudja az olyan kijelentés, mint az enyém volt a házasságával kapcsolatban, balul is elsülhet. Volt már olyan hogy senki nem hitt egy emberpár boldogságában és mintaházasok lettek. Most képzelje, ha Kirk megjósolja, és nem válik be. Elromolhatna kettöjük kapcsolata.- De magának elmondta?! Azt nem mondta, hogy ki lenne hozzám való?- De! Tett rá célzásokat, csakhogy én kinevettem…- Miért, mit mondott?- Nem lényeges. Én viccnek vettem, és az is.- Kérdezzem meg töle?- Ne hozza kényelmetlen helyzetbe szegényt. Inkább megmondom. Azt mondta, hogy magából, és belölem remek páros lenne. Házaspáros. Ugye viccnek is rossz?- Magának az? – kérdezte furcsa hangsullyal a férfi. – És mit válaszolt?- Hogy nincs szándékomban férjhezmenni.- Ami nem igaz, hiszen megteszi.- Az én házassági hirem még nem jelent meg sehol, ugy értem ujságban, mint a magáé. Persze hogy is várhatnám el, hisz korántsem vagyok olyan érdekes, mint maga, a sztár!- Aki magának köszönheti, hogy sztár lett. Nincs igazság a földön.- Van, csak meg kell keresni, és harcolni érte. Szerintem érdemes. Ne haragudjon, de nagyon fáradt vagyok…- Most érkezett meg egy két napos vikendröl, és fáradt?- Csodálkozik? – kérdezte sokat sejtetöen Olivia, de mentem el is szégyelte magát, mert George sokáig nem tudott válaszolni a frivol kérdésre.- Nem! Igy a természetes. Jó éjszakát. Ja… és holnap reggel megmondom Barbarának, hogy mégsem veszem feleségül.- Mit beszél? Szakitani akar vele? – döbbent meg Olivia.- Miért olyan nagy baj ez?- Semmiért, de tudnom kell róla. Képzelje, ha elkapnak a hir kiszivárogtatása után. Nem mondhatom, hogy nem tudok róla, azt sem hogy igaz, ha nem vagyok biztos benne.- Biztos lehet. Barbara Klinét nem veszem feleségül.- Vagyis nem akar nösülni!- Azt nem mondtam. Minden vágyam, hogy apa legyek, az pedig nösülés nélkül nem az igazi. Az apának és a gyermeknek családban kell élnie, egy otthonban kell jól érezniük magukat egymással, és az anya szeretete nélkül ez nem az igazi.- Nem kiván maga tul sokat? – nevetett a lány.- Maga tanitott rá, hogy az ember mindig a maximumot célozza meg, mert ha azt eléri, maga a csoda, de ha könnyedén átviszi a lécet, semmi nem ösztönzi, hogy emeljen rajta és fusson neki ujból.- Vagyis már van egy uj nö a talonban? – ijedt meg a lány.- Ha nem is uj, de van. Csak nem lesz könnyü dolgom vele… ugyis mondhatnám, hogy szinte semmi reményem nincs.- Akkor rajta. Elsö hallásra izgalmas feladatnak hangzik. Ismerem?- Igen!- Kate Raymond?- Nem!- Judy Warren?- Ne találgasson. Ha órákig sorolja sem találná ki, márpedig az elöbb azt mondta fáradt. Jó éjszakát Olivia. Álmodjon arról akit szeret.- Maga is.- Bárcsak az én álmom is olyan megnyugtató lehetne, mint a magáé.- Az álmok nem mindig adnak nyugalmat.- Már akinek. Nekem biztosan nem. Az enyém sajnos reménytelen. És ami a legborzasztóbb, azt hiszem én foszlattam szét. Nem figyeltem rá eléggé. Minden fontosabb volt nála, vagy csak gyáva voltam? Ki tudja? – kérdezte reménytelenül a férfi.

Másnap reggel hétkor ott volt a studió öltözöjében. Kirk azonnal hozta a gözölgö kávét, minden oda volt készitve ami szükséges, maradt tehát ideje, egy kis gondolkozásra.- Kirk, szereti maga Barbara Klinet. Ugy értem becsüli?- Természetesen uram, hiszen az ön…- De ha nem lenne az én… akkor?- Lehet, hogy akkor még jobban! – vágta rá öszintén Kirk.- Ezt meg hogy érti?- Ne kivánja hogy megmagyarázzam, uram. Vegye ugy hogy nem hallott semmit. Miss Barbara csodálatos teremtés. Szép, kedves, és odavan önért.- Most!- A szerelem az elején mindig nagyon szép, és hogy végig olyan maradjon, az rendszerint két emberen mulik.- Meg a körülményeken! – vágta rá szomoruan George.- Hát igen, a körülmények már sok tréfát csináltak. Sok mindenbe beleszóltak, és nem is mindig szerencsésen! – mondta Kirk miközben felvette a megcsörrenö telefont. – Igen direktor ur, azonnal megkérdezem. A producer szeretne beszélni Önnel, uram! Azt kérdezik, felmegy-e az irodába, vagy jöjjön ö?- Isten ments. Akkor nem tudom kidobni. Megyek. De maga szóljon fel értem idöben, nem akarom váratni a stábot.

Pár perccel a távozása után kopogtak és Barbara Kline, meg az apja léptek be.- A müvész ur még nincs itt? – kérdezte a lány.- De igen, Miss Kline. Az igazgatóhoz ment. Van valami megbeszélnivalójuk. Foglaljanak helyet.- Köszönjük, de nincs sok idönk.- Ö sem marad soká. Tiz perc mulva fel kell szólnom érte, hogy idöben ott legyen a forgatáson.- Akkor várunk! – mondta az apa. Meg kell beszélnünk az eljegyzési partyt…

Kirk, maga sem tudta milyen sugallatra, bement a spanyolfal mögé, ahol George Stanley magnóval szokta tanulni a szerepét, ha jutott rá ideje a felvételek szünetében. Ugy nyomta be a inditógombot, hogy közben köhintett, majd elhagyta az öltözöt. Nem értette önmagát, olyan hirtelen cselekedett.- Ilyen helyen éli le az életét? A müvész népség nagyon igénytelen. S hogy ez még boldogitson is valakit?! – dünnyögte Mr Kline.- Boldogitotta, papa. Beszélj multidöben. Ha feleségül vesz azt hiszed türöm ezt a vándoréletet? A pénzét majd te kezeled, és nem lesz szüksége a pojácáskodásra, nem kötelezhetik hogy mindenféle ócska növel ágybabujjon, egy vacak film kedvéért. Te elhiszed, hogy két ember olyanfajta testi kapcsolatából, mint egy ágyjelenet, nem lehet más? Én nem. Mindig piszkosnak érzem, valahányszor kilép egy olyan felvételröl. Szegénykém azt hiszi, hogy minden ugy folytatódik, ahogy van. Bolond lennék elárulni neki, hogy mi vár rá?! Ugy teszek, mintha én is élvezném, a kulisszák világát, az általa isteninek tartott, semmihez nem fogható diszletbüzt. Felfordul a gyomrom mindentöl, aminek nem illata, hanem szaga van.- És biztos, hogy nem okoz majd gondot kettötök között, ha kényszeriteni akarod öt bármire is?- Bizd rám papa. Szeret, nem vagyok tucat nö, mindenki utánam fordul, pedig nem mindenki tudja, hogy gazdag is vagyok. Hála neked. Én férjet szeretnék, akivel a társaságba járhatok, nem egy szinész rabszolgát. Semmi értelme nincs, hogy egy meglett ember, rongyokba bujva bohóckodjék, és egész életét lámpalázban élje le. Mással is lehet sok pénzt keresni. George nemcsak addig drukkol amig dolgozik, de utána is. Lesz-e sikere a filmnek? Mit szólnak hozzá az emberek? Na, nem?! Nekem gondtalan boldogság kell, nem ez a karaván életmód. Eddig hozzá csapódtam ha több napra utazott valahova, mert láttam milyen sokat jelent neki, ha ott vagyok, de vége, nem nekem találták ki.- De Georgét igen? – kérdezte mosolyogva az apa.- Öt igen. Hires ember. Nemcsak egyszerü milliomos. Gazdag ember sok van, de sztár kevesebb, és George még sokáig benne lesz a köztudatba. Nem azonnal hagyja abba, kimódoltan vonul majd vissza. Évenként maximum egy film, de arról beszéljenek. Ez az esztelen szuka, aki az ügynökének meri nevezni magát, a börét is lenyuzná, elaprózza a tehetségét, a koszos kis jutaléka miatt. Minden elfogadtat vele, amit csak ajánlanak.- Gondolom megbeszélik, mielött…- Ezentul csak velem beszél meg mindent, és én döntöm el mit játszon. Sosem hagyom, elleneszenves figurát alakitani.- Pedig sokszor azok a nagy szerepek!- A lila müvészetben, de én a rózsaszin, heppys filmeket szeretem. A film akkor jó, ha a gazdagokat elandalitja a szegényeket pedig megrikatja.- Csak okosan kislányom. Szeretném, ha boldog lennél és nem szabad ajtóstól rontani a házba. Biztos, hogy George…- Bizd rám papa. Hiszek a varázserömben.

Kirk visszatért, kitárva az ajtót érkezö gazdája elött, aki mihelyt meglátta a látogatókat, kérte hogy hagyja magukra öket. Kirk tett ugyan egy tétova lépést a spanyolfal felé, de látva George sürgetö pillantását, sóhajtott és kiment.- Végre! – fogadta szerelmesét, Barbara. – Azért jöttünk ilyen korán, mert a papának is dolga van, és ha beindul a forgatás már semmi nem biztos. Az eljegyzséröl lenne szó…- Most? Öt perc mulva indulnom kell és különbenis…- Mit különbenis?- Még beszélnem kell veled az egészröl.- Mi beszélgetnivalónk volna még arról, amit már eldöntöttünk?- Eldöntöttél… – tette hozzá türelmesen George.- Micsoda hang ez? – kérdezte indulatosan Mr Kline. Hogy beszél maga a lányommal? Azt hiszi, olyasvalakivel van dolga, aki hajlandó bárkivel ágybabujni, méghozzá nyilt szinen?- Uram, sosem szerettem a gorombaságot, de mivel szinésznö kollégáim nem hallották a sértés, kénytelen vagyok én kikérni a nevükben, hogy…- A pártjukra áll?- Velük dolgozom… egymásra vagyunk utalva. A film és a szinház összmunka. Mindennek, és mindenkinek helyén kell lennie, ha sikert akarunk. Segitenünk kell egymást. Aki nem ezt teszi önmagának is árt vele. – sorolta George.- Nem azért jöttem, hogy a szinészetröl vitatkozzam. Állapodjunk meg az idöpontban, és menjen dolgára. – kérte Kline.- De papa, az idöpont már adott. – csititotta a lánya.- Semmi sem adott… és ne haragudj Barbara, de ugy határoztam, hogy nem nösülök! – mondta határozottan George.- Mit beszélsz? – döbbent meg a lány.- Sokat gondolkoztam a kettönk dolgán és rájöttem, hogy egy szinész nem hozzád való férj! Téged nem is érdemelne meg egy pojáca. Te többet érsz annál, mintsem…- De én téged akarlak. – szeppent meg Barbara.- Na ez az látod. Akarsz. De hogy én mit akarok, azt sosem kérdezed. Én játszani szeretnék, és hogy emiatt még valakivel vitáznom is kelljen, azt nem tudom vállalni.- Sosem szóltam bele a munkádba…- Te is tudod, hogy nem igy van. Kifejezetten nem tiltottad, de duzzogtál, és nem tudok két urat szolgálni.- Vagyis a szinészetet választod?- Abba elöbb voltam szerelmes, és az sosem mulik el.- Ugy?! Szóval az irántam érzett szerelmed már elmult?- Nem is tudom… valahogy összezavarodott bennem minden. Vannak dolgok, amik…- Amik sértésnek számitanak, Mr Stanley! – kelt lánya védelmére az apa. – Ne gondolja, hogy bármit megtehet Barbarával. A házasság kutya kötelessége… hirbehozta a lányomat.- Uram, ha arra gondol, nem voltam liliomtipró!- Pimasz fráter! – sziszegte az apa.- Bocsánatot kérek, de önök hozták ki belölem. Ha nem jönnek ide váratlanul, szépen megbeszélhettünk volna mindent.- Nekünk már nincs mit megbeszélnünk, maga ripacs! – kiáltotta Mr Kline. – De vegye tudomásul, nem egyszerü hirként jelenik majd meg a lapokban, hogy a házasság elmarad. A tisztelt nagyérdemü, azt is meg tudja, miért…- Mert meggondoltuk magunkat! – jegyezte meg George.- Mit gondol mibe kerül nekem kiszivárogtatni, hogy maga homokos, hogy csak addig jár egy növel, alibiböl, amig komollyá nem válik a dolog. Vagy hogy impotens! A két legjobb napilap az enyém. Van néhány magazinom, és lehetöségem, hogy milliók csámcsogjanak a maga buziságán, vagy tehetetlenségén. Meglátja hogy tapsikolnak majd az emberek a hirnek.- Nem teheti meg! – suttogta elképedve George.- Mindent megtehetek. Akinek pénze van, az mindent megtehet. Csak nem képzeli hogy félredobhatja a lányomat…- Jelentsék be, hogy ö szakitott velem. Egyetértek, de a fenyegetéssel nem, és harcolni fogok ellene.- Más valamit utólag magyarázni és más megmagyarázni. Huszonnégy órát kap. Ha holnap reggel nyolcig nem közli az eljegyésük napját, betartom amit igértem.- De hiszen Barbara te tudod, hogy…- Mit tudnék? Köztünk sosem volt igazi testi kapcsolat. – kiáltotta a lány. – Az eszed közben is a müvészeteden járt.

George hallgatott, mert tudta, hogy Barbarának igaza van: ha ölelte, vagy csókolta, az esze mindig máson járt.- Tehát holnap reggel nyolcig! – mondta Mr Kline kimenve.

Kirk, a távozásuk után nem sokkal, szinte nesztelenül tért vissza. Készitenie kellett a gazdáját, de nem is az volt, ami leginkább nyugtalanitotta, hanem a magnó, amely azóta is forgott. Hacsak Mr Stanley észre nem vette és ki nem kapcsolta, akkor pedig várhatja a fejmosást, hogy ha valamit bekapcsol, legyen rajta a figyelme. Odasietett a spanyolfal mögé, és megkönnyebbülten látta, hogy a magnó forog. Köhintett egyet, és leállitotta. Majd, ha elkezdödik a felvétel, vagy este, amikor Mr Stanley elmegy, kicseréli a szalagot. Ma ugysem igen fogja használni. Amilyen feldultan mentek el a látogatói, biztosan nem lesz kedve szerepet tanulni, még a szünetekben sem. Majd rábeszéli, hogy igyon egy kortyot és pihenjen le. Csak tudná mi hozhatta ki a sodrukból Klineéket. Arra gondolni sem igen mert, amit a legjobban szeretett volna. Az ördög tudná megmondani miért van ugy, hogy az egyik ember azonnal szimpatikus, a másikat meg sosem képes elfogadni az ember? Kirk igy volt Miss Barbarával. Sokszor gondolt már arra, hogy, ha még nagyobb uralma lesz Mr Stanley felett, ö inkább más gazdát keres, de nem hagyja magát ugráltatni. A müvész türelmetlensége, amely egy civilnek néha bántó is lehetne, az más. Ö, aki már sok szinészt öltöztetett tudja, hogy a kiborulások elkerülhetetlenek de kedveskedés követi a vihart, és a barátság töretlen marad. Mert ugyn ki legyen türelmes egy rendezök, producerek, kollégák technikai malörök által gyötört emberhez, ha nem az öltöztetöje?- Miss Olivia Burtont keresem – mondta Kirk Cross aznap kora délután, mihelyt felvették a kagylót.- Kit jelenthetek? – kérdezte a titkárnö.- Kirk Crosst. Az öltöztetöt…- Tessék, Kirk. Mi történt? – szólalt meg Olivia.- Nagy baj van, Miss, és sajnos nem tudom mihez kezdjek.- A baj azért van hogy megoldja az ember. Remélem nem Georgeval történt valami? – nyilalt belé a sejtés.- Nem… azahogy igen… vagyishogy nem egészen. Ide kellene jönnie, Miss Burton.- Ö ott van?- Már nincs… csak én gyötrödöm itt az öltözöben egy magnószalag társaságában.- Mi van rajta?- Hallania kellene Miss Burton, hogy eldöntse, mit tegyünk. Szegény müvész ur nem lehet irigylésreméltó hangulatbann, de talán ha tudná amit én tudok, felvidulna, vagy legalábbis megnyugodna. Nem akarom telefonon keresztül elmondani… tudja, itt központ van és…- Értem. Üljön be egy taxiba és jöjjön ide.- Magnója van?- Természetesen. Szólok a portásnak, hogy engedje be.- Azt hiszem kihozza a sodrából amit hallani fog.- Fel tudja dobni az embert, de azért csak jöjjön – mondta Olivia, és letette a kagylót. – Mi történhetett? Csak nem az esküvö körül támadt valami zür?

Alig ment el a titkárnö, csörgött a telefon.- Helló Olivia? Itt George. Baj van!- Magánál is? – csuszott ki a száján.- Miért, még kinél?- Mondjuk nálam is volt… de már tul vagyok rajta, ugy értem elintéztem. Ne is gondoljon rá, inkább beszéljen.- Nem telefontéma. Találkozhatnánk?- Dolgom van még…- Odamehetnék!- Az annyi mintha itthagynám a munkám. Ha itt van nem tudok dolgozni.- Tehát nincs rám ideje?- Hogyne lenne, de nem azonnal. Mondjuk egy óra mulva. Addig végzek, s ha megvár a Totalban, iszunk egy kávét. Rámfér.- Totalba? A téma nem nyilvános helyre való.- Akkor?- Nem mehetnék fel az irodájába, vagy…- Vagy? – kérdezte Olivia, gyorsuló pulzussal.- Nem jöhetne fel… hozzám. Még nem is volt itt igazán…- Hogy érti az igazánt?- Ugy hogy csak kettesben lettünk volna. Ha jól emlékszem a lakásszentelön tisztelt meg elöször és utoljára.- Ha mindig ugy hozta a sor, hogy valamelyikünknek nem esett utba a helyszin, vagy máshova szólitott a kötelesség. Barbara is ott lesz?- Nem… amit szeretnék megbeszélni magával, az szigoruan négyszemközti téma.- Amiröl egy jövendöbeli sem tudhat?- Csak az tudhat róla! – mondta megható kedvesen George.- Ezt meg hogy érti? – szeppent meg a lány.- Megmagyarázom, de ne huzzuk az idöt, dolgozzon maga kis szorgos méhecske, hogy minél elöbb ideérjen. Lesz még ereje vezetni, vagy várjam ott a ház elött? Én már reggelig szabad vagyok, de hogy mi lesz utána… arról fogalmam sincs.- Megijeszt!- Pedig semmit nem akarok kevésbé, mint magának kellemetlen perceket szerezni. Tehát várom, és köszönöm.- Minek köszöni? Munkaköri kötelességem, hogy,…- Ez nem! Ez magánügy és kedves magától, hogy idejön.- Azt hiszem minket már a barátság is összeköt…- Sajnos…- Ezt meg hogy érti? – ijedt meg a lány.- Sajnos, hogy csak a barátság… szóval várom! – mondta a férfi, és letette a kagylót.

Olivia még nem tért magához a hallottak hatása alól, amikor a portás szólt, hogy Mr Kirk Cross megérkezett.- Mi történt Kirk? Rámijesztett! – fogadta a férfit.- Én egyenesen pánikba estem amikor meghallgattam ezt a szalagot.- Ki vette fel és mit?- Én, ármánykodásból, és egy aljas szakitást.- Micsodát?- Egy botrányos szakitást… és föleg azt, ahogy kibujik a szög a zsákból…- Tegye már fel kérem, és töltsön egy italt, magának. Alig áll a lábán!- Köszönöm, Miss Burton! – hálálkodott Kirk, miközben lábujjhegyen tartott az italos szekrény felé, mert a magnón megszólalt Miss Barbara Kline…

Kirk háromszor töltött magának, mire a felvétel végetért. Állt és várta, hogy Miss Burtoné legyen az elsö szó.- Ö természetesen nem tud róla? – kérdezte Olivia.- Arról, ami az alatt hangzott el, amig nem volt jelen, természetesen, nem. Hogy merészeltem volna megmondani neki? Nem beszélve arról, hogy már el is ment, amikor vettem magamnak a bátorságot, és lehallgattam, mielött letörlöm. Nem tudom, mi ütött belém, amikor bekapcsoltam azt a vacakot.- Bár nem vagyok hive a kukkolásnak, és a fülelésnek, de ezuttal nagy szolgálatott tett a müvész urnak. Megmentette. És nemcsak egy botránytól.- Gondolja, hogy a házasságból sem lesz semmi?- Örülne neki? – mosolyodott el a lány.- Hiszen tudja, hogy mi a véleményem. A gazdámhoz olyan tipusu nö való, mint maga, aki mindent elrendez körülötte, hogy neki csak a játékra, a szerepére legyen gondja. Dehát mit tegyen az ember, ha az égben másként rendeltetett. Kár, hogy maguk csupán szimpatikusak egymásnak, de nem képesek lángralobbanni, pedig… ?! Azt tudom, hogy mint munkatársak, barátok jól megvannak, de mintha a gazdám vak lenne. Már elnézést, de mentségemre szolgáljon, hogy sosem szoktam inni, most meg mindjárt a padlón leszek attól amit ez alatt a pár perc alatt lenyeltem, de maga ezerszer klasszabb csaj, mint Miss Barbara. Szerintem, ha róla lemosnák a sminket olyan lenne akár a nagyanyám, magát pedig még sosem láttam kendözve… én csak igy mondom, mert van a természetes szépség, amit lehet némi raffinériával, jeles alkalmakra fokozni, de amikor a nök arcát vakolatszerüren fedi, a smink, és az ember attól fél, hogy megrepedezik, ha elneveti magát, vagy ha simogatni kezdi, hát… Szóval miss Barbara nem csunya nö, de naturban nem vehetné fel a versenyt magával. Bárcsak Mr Stanley is rájönne erre…- Az emberek általában nemcsak a másik külcsinébe szeretnek bele, Kirk.- Nekem mondja? Kaptam volna én feleséget, ha ugy lenne?- Miért. Maga jóképü fickó lehetett, fickó korában.- Mint ahogy Mr Stanley nem az. Magunk között vagyunk Miss Burton. A gazdám nem férfiszépség, pedig ha az lenne, fele tehetség sem kellett volna hozzá, hogy elérje azt, amit a maga segitségével elért…- Ezt miért hangsulyozza ki?- Mert ö is mindig ezt teszi. Akárkivel beszélget, ugy értem a jelenlétemben, a sikereiröl, a karrierjéröl, mindig hozzáteszi. Az ügynöknömnek köszönhetem. Engem ö csinált meg. Nyuszi voltam, csak lapultam a szerencsére várva. Kész csoda, hogy eljött, Olivia személyében. Igy mondja.- Elvihetem a szalagot? – állt fel, a lány.- Hova? – ijedt meg Kirk.- Még nem tudom kinek mutatom meg elöbb…- Neki?- Neki feltétlenül, de még nem döntöttem el, hogy kivel kezdem. Kérem a szalagot.- Csak baj ne legyen belöle. Meghalnék a film világa nélkül, és ha Mr Stanley kiebrudal az öltözöjéböl, lelkibeteg leszek. Öreg vagyok én már ahhoz, hogy mindig máshoz szokjak, és hozzám is egyre több türelem kell.- Téved Kirk, és garantálom, amig George szinész lesz és amig maga vállalja, nem öltöztetheti más. Beéri ennyivel?- Kényszeriteni akarja?- A nök mindig rákényszeritik a férfiakra azt amit akarnak, csak a butábbja ugy csinálja, hogy észrevegyék. Én megpróbálok anélkül hatni rá. Egyébként magával elégedett. Hivok egy taxit, az hazaviszi, kevés az idöm. Várnak rám…- Köszönöm… – hajolt meg Kirk, és ott maradt a ház elött.

Olivia taxit kért, majd a kocsiból felhivta Georgét.- Nem akarok lemondani, de késem egy kicsit. Ne kérje, hogy idöt mondjak, bármennyit kell is várnia rám, biztos vagyok benne, hogy megbocsátja. Legalábbis hiszem…- Magára életem végéig is várnék! – bökte ki a férfi.- Azért ne vigye tulzásba, nég ma ott leszek. Ne igyon sokat. – kérte kedvesen a lány.- Honnan tudja, hogy…- Én sem tennék mást a maga helyében, még akkor sem, ha tudom, hogy az az egyetlen, ami nem segithet.- És mi segithet? Rajtam már semmi!- Semmi, vagy senki! Mert nem mindegy. Viszlát George!

Olivia ezután mégegyszer tárcsázott, de az a beszélgetés még rövidebb volt, mint az elözö. Negyedóra mulva becsengetett a Kline házba. Az inas a házigazdához vezette.- Sajnálom, hogy a lányom gyengélkedik, de azt hiszem én is megfelelek magának, ha arról a gazemberröl van szó.- Nem tudom kire gondol, Mr Kline, de én George Stanley ügyét szeretném megnyugtató módon rendezni. Ugy, hogy ne legyen harag. Néha mindenkinek jobb a békesség.- Nem maga fogja megmondani, mit tegyek, ha a lányom…- Én nem is akarom, de ha meghallgat egy szalagot, talán más lesz a véleménye.- Nem váltogatom, mint egyesek az ingüket!- Néha inget sem lehet gyakran váltani, ha ugy hozzák a kürülmények, de véleményt lehet, söt kell. – mosolygott Olivia, miközben betette a szalagot a Mr Burton által mutatott magnóba. – Leülhetek? Kicsit hosszu volt ez a nap. Azt hiszem legjobb ha Ön is leül, mert ha meghallja a… szóval szüksége lesz biztos támaszra. – jelentette ki, Olivia miközben szinte lerogyott.

Mr Kline magában igazat adott neki, amikor meghallotta saját és leánya beszélgetését. Ugy festett, mintha egy jégkrémböl készitett figurát a napon hagytak volna. Arcán szétkenödött, majd olvadni kezdett a diadalmas, gyülölködö mosoly, és elöbb riadtsággá, majd rémületté változott.

Olivia felállt, és kivette a szalagot.- Biztos, hogy… – kezdte nagysokára a férfi.- Nincs róla másolat! – nézett szembe vele Olivia.- Halljam az ajánlatát. Mit kér érte?- Semmit. A szó szoros értelmében semmit. Maga nem kényszeriti Georgét eljegyzésre, én nem hagyom hogy közreadják a kényszerités szószerinti változatát. Ez tisztességes, nem?!- És a lányommal mi lesz? Szereti azt a gazembert…- Az élet nem csupa cukormáz. Néha le kell nyelni egy – két keserü pirulát is, de ahogy én Miss Klinet ismerem, hamarosan megvigasztalódik. Nagy választékból könnyü…- Azt sem tudom mit mondjak neki?- Csak az igazat!- Vagyis hogy a fickó csapdába csalta. Tudja hogy nevezik ezt felsö körökben. Lehallgatásnak! Ha sejtjük, hogy…- Ha… a ha ott nem volna, sok minden másképp lehetne, de hogy megnyugtassam Mr Kline, a magnó véletlenül maradt bekapcsolva. A müvész ur azzal szokott tanulni. Az öltöztetöt elhivták és ugy felejtette. A szinésznek örökké tanulni kell…- Te jó ég? Hogy birta ezt a hóbortot szegény Barbara? Ez a mákony rosszabb, mintha az a fickó alkoholista és drogos lenne egyszerre. Aki ennyire sikerbolond, jobb ha egyedül marad- Miért kellene egyedülmaradnia? – kérdezte már az ajtóból Olivia.- Mert olyan szédült nöt ugysem talál, aki mindezt eltüri neki, és még ki is néz valahogy.- Ki tudja? – Hátha? – kacsintott Olivia, és majdnem felkacagott. Olyan boldognak érezte magát, hogy ha nem az inas mutatja az utat, és hátratekintve nem veheti sértésnek, vagy kifigurázásnak, legszivesebben táncolva ment volna a kapuig. Igy azonban csak magában örült, és elképzelte George drága arcát, amikor végighallgatja a szalagot… te jó ég? Mit fog az alakitani? Hiszen végre anélkül lehet isteni, hogy szerepet irtak volna neki! És milyen hálás szerepet?! Hiába: az életnél nincs nagyobb drámairó.

Még ki sem szállt a kocsiból, George már mellette állt.- Ennyire vár? – kérdezte leplezett örömmel.- Jobban, mint gondolná.- Ilyen nagy a baj? – komolykodott Olivia.- Azóta sokat gondolkoztam. Nem is olyan nagy. Ha akad aki azok után is hozzámjön feleségül, hogy nem éppen hizelgö hireket olvas rólam, azt is mondhatnám hogy semmi, de jöjjön be.- Meg is teritett? – kérdezte Olivia, a gyertyafényes asztalra tekintve.- Tudom, hogy nem vacsorázott még.- Bekaptam volna otthon valamit… ahogy szoktam.- Ugy szokta? Én legalább étteremben vacsorázom, mert maga rámparancsolt, hogy adjam meg a testnek, ami a testé. Még a gyomrára sem vigyáz? Az evésre is sajnálja az idöt? Pedig azt nem lenne szabad. Egy idö után a gyomor bosszut áll.- Akkor már kezdi, mert most nagyon liftezik…- Igyon valamit. Ideges, vagy csak fáradt?- Izgatott vagyok… vagy inkább kiváncsi. Nem is tudom. Hol a magnója? Kaptam egy szalagot, lejátszanám. Meglepetés!- Legalább kellemes? – nézett rá értetlenül a férfi.- Attól függ kinek… nekem az!- Te jó ég, mi lehet ez?! – kérdezte Georege, miközben bekapcsolta a készüléket. Amint meghallotta az elsö szavakat, olyan fehér lett, akár a fal. Döbbenten figyelt, majd leült, és mihelyt az ismert részhez ért, el akarta zárni a készüléket.- Hadd hallgassam végig. Tetszik, ahogy megmondja a magáét. Ahogy dönt, ahogy harcol a boldogságáért. – kérte Olivia.- Még gunyolódik is? Ha végighallgatta tudhatja mi vár rám. Reggel nyolcig nyilatkoznom kell…- Hát nyilatkozzék.- Mit mondjak?- Hogy szereti.- Kinek?- Akit szeret, annak.- De… – pirult bele George. – Én nem öt… én soha… szóval – Én soha nem szerettem öt… de mást sem, vagyis, mióta magát megismertem, szóval…- Nem is hittem volna, hogy egy remek szinész ilyen nehezen talál szavakat szövegkönyv nélkül! – mosolygott a lány.- Maga is dadogna, ha be kellene vallania, hogy szerelmes.- Valamennyi nöbe, akivel futott! – szólt közbe Olivia.- Csak egybe, de azzal sohasem futottam.- Most mi lesz? – kérdezte kedves biztatással a lány.- Ha maga nem tudja, én honnan tudnám?- Szóval bizik bennem? – kérdezte Olivia.- Kiben bizzon az ember, ha nem abban, aki…- Menedzseli… vagyis inkább viszi a dolgait.- Nem akarom, hogy vigye… azt szeretném, ha…- Mit szeretne? – nézett rá várakozóan a lány.- Ha odaülne végre az asztalhoz és enne. Agyon van csigázva.- De még nem tudja mit mondjon reggel nyolckor!- Ez igaz, de sokkal fontosabb, hogy ne éhezzen tovább! Velem, majdcsak lesz valahogy! – sóhajtotta George.- Én is ezt mondtam magamnak! – vallotta be Olivia.- Mikor?- Amikor odamentem a szinház elé, majdnem két éve.- Hogy azt mondja: szeret! És ha megesküdnék rá, hogy elhittem,… söt, azóta is töretlen hittel bizom benne? – kérdezte George, belepirulva.- Tudom! – nézett rá szinte rajongón a lány. Remekül játszotta, hogy boldoggá tettem a vallomásommal.- Nem kellett játszanom, maga akkor, ott, elbüvölt. Fel kellett volna kiáltanom, táncrakerekednem, megéreznem, hogy- Mit?- Hogy szeretem! Régen tudom, hogy attól a perctöl kezdve, amikor odaállt elém, és nyilt tekintettel megszólitott. Szeretem magát… csodálom, tisztelem, rajongva imádom, nem tudok élni maga nélkül! Végre kimondtam!- Miért ne tudna? Mert semmi érzéke az pénzügyekhez, és jó ha valaki menedzseli? – évödött Olivia.- Mert nem érdekel semmi, amikor magát látom.- Kivéve a szinészetet! – mondta kedvesen a lány.- Azt kivánná, hogy hazudjak? A mesterségemet mindig, mindenek elé helyezem.- Ne folytassa. Ha valaki megérti, akkor én vagyok az. Egyébként nem kell reggel nyolcra Kline – ékhez rohannia!- Akkor az ujságok…- Megjelennek, mint máskor, holnap, és azután is! Lehozzzák, hogy közösen állapodtak meg a szakitásban. Mit gondol kivel hallgattattam le elöször a szalagot? Mr Klinevel.- Olivia, maga nemcsak a világ legdrágább teremtése, de a legokosabb méregkeveröje is. Ezt hogy csinálta? Hogyan készült ez a szalag. Maga találta ki, hogy…- Mindig mondtam, hogy tulértékeli a képességeimet, vagy inkább összetéveszti a leleményességemet az alattomossággal. A szalagot Kirknek köszönje, de ö maga sem tudja mi vitte rá, hogy bekapcsolja a magnót, mielött magukra hagyta a vendégeket. Isten áldja meg a hatodik érzékét.- Örül neki?! – kérdezte reménykedve George.- Ém ne örülnék?- Könnyü magának. Van akit szeret. Valóban szereti?- Sosem szeretnék mást! – jelentette ki ragyogva a lány.- És velem mi lesz? Belehalok, ha…- A szerelembe, még senki nem halt bele. Legfeljebb ha nagy csalódás érte. De ki itt a csalódott? – nézett rá, álnokul Olivia.- Ha maga nem adja ki az utját annak, a…- Ne folytasd, kedves! – lépett mellé a lány. – Nekem senkim nincs… csak te! Mire észbekaptam annyira lefoglaltad minden percemet, olyan mélyen belerágtad magad a zsigereimbe, hogy senki másra nem jutott idöm és nem is bántam. Jó volt hinni benned és csodamódra, lassan, de biztosan belédszeretni.- Olivia! – ölelte magához tuláradó örömmel George. Nézz rám! Mi a baj? Könnyes a szemed! – ijedt meg a férfi.- Ha tudnád mennyire vágytam rá, hogy megbujhassak az ölelésedben, hogy magadhoz szorits. Csodálatos hozzádsimulni. Tudod, hogy jó ideje már, érintés nélkül is képes vagy lázba hozni minden porcikámat? Sirni tudnék az örömtöl, annyira szeretlek! – sugta Olivia. – Bolondok voltunk mind a ketten, és kár találgatni, hogy ki volt a nagyobb!- Tudod, hogy Barbara ráhibázott? – kérdezte mosolyogva a férfi. – Sosem azon járt az eszem, akit éppen öleltem. Mindig téged láttalak, kivántalak, éreztelek, vágytalak, és minden mozdulatom megfagyott amit más felé tettem.- Elveszitettünk két gyönyörü évet! – sóhajtotta Olivia. – Ha akkor nem kapok bele annyi mindenbe, ha kicsit önzöbben élek, már megszokottnak érezném az ölelésedet. De jó itt! Hogy is hagyhattunk ki ennyi idöt?- Emlékszel még a Goethe versre? Akkor azt mondtam szerelmes vers. Azt reméltem értesz belöle.- Mondd el ujra, hangtalanul, mégis a száddal… ugy, hogy minden porcikám égjen a gyönyörtöl! – sugta Olivia.

A férfi szája hitetlenkedve indult a régóta vágyott ajkak felé. Olivia nyilt tekintettel várta a csodát, majd behunyt szemmel adta át magát, az egyre forróbbá, észvesztöbbé váló csókvallomásnak.

… Csak hajnal felé jutott eszükbe, hogy éhesek…- Nincs jobb hely a te ágyadnál, puhább párna a karodnál – suttogta Olivia.- Mintha valamelyik darabból idéznél! – köszönte meg egy forró csókkal a szivböl jövö bókot George.- Csodálkozol? Az igazán szép szavakat vagy a nagy öröm, vagy a mély bánat szüli, és én most kimondhatatlanul boldog vagyok. Szeretném, ha csak te tennél tul rajtam boldogságérzetben. Te! Te… csodák, csodája! – sorolta Olivia, és hagyta hogy George csókja belefojtsa a gerlekacagást.- Tudod mi vagy, te drága lány? – hajolt fölé a férfi rajongó tekintettel. – Csupa Kedvesség, Jelen, Szépség, Hizelgés, Játék, Tánc, Csillag, Ölelés, Vidámság, Sziv – Üdve, Boldogság… és nemcsak Goethe szerint! – sorolta lágy, behizelgö hangján, csók kötöjelet téve, a csodálatosan szép szavak közé.

Szinopszis

Linda Taylor: Megálmodtalak c. andalitó regényéhez

Egy agilis, csupa önbizalom lány nagy tervet forgat a fejében: meg akarja valósitani önmagát, vagyis inkább régen dédelgett ötleteit. Az ötleteket cetlire irja, és a sok közül kihuz egyet, amelybe másnap belevág. A sztárcsinálás akad a kezébe, amelytöl egy kicsit megriad, pedig minden tervéhez végzett elötanulmányokat. Régen tudja ki az, az átlagos külsejü de csodálatos hangtónusu, bizsergetöen kellemes orgánumu karakter szinész, akiböl sztárt farag. Aznap este odamegy a szinészbejáró elé… és kezdetét veszi az önmegvalósitás, amely olyannyira felgyorsul, hogy szinte maga sem hiszi el: kevés anyagi ráforditással, meghökkentöen egyszerü, de mépgis hatásos ötletekkel hogy lehet sikerre vinni valamit.

Sorra valósitja meg ötleteit, miközben a sztárrá lett szinészt is menedzseli és ö irja elö: milyen nökkel mutatkozzék mit vállaljon el. Kapcsolatuk munkatársi, de amikor már mindketten – ugymond – felértek a csucsra, és belefáradtak az örök tettrekészségbe, pihenés nélküli, feszült életmódba, izgalmas események sorozatán át – de mindenképpen a lány által támasztott féltékenységnek köszönhetöen – egymásratalálnak.

A milliomoslány menyasszony, a becsületes öltöztetö, a sok közbejött véletlen segiti a két egymásnak teremtett embert, akik tulajdonképpen már az elsö percben sem voltak közömbösek egymás számára, csak mindkettöjüket megszéditette a siker és éppen azon siklott át a figyelmük, ami a legfontosabb: a boldogság lehetöségén, a mély emberi érzések fontosságán, amely az egyszeri emberi lét: igazi értelme.

[/rkey]