Merj kockáztatni…

Irta: Linda Taylor

- Tessék a kért lista, Miss. Turner! – tett le egy dossziét az asztalra Lewis Engel, a személyzeti igazgató.- Köszönöm. Valamennyien nőtlenek?- Igen.- Akad köztük, akit jószivvel ajánlana egy bizalmas feladatra? – nézett fel várakozón Miss. Turner.- Valamennyi figyelemreméltó tehetség. De talán… David Darlow érdemelné meg legjobban, hogy valami komoly, bizonyító feladatot adjon neki a cég. Nyolc éve dolgozik nálunk és ahogy mondani szokták, egészen alul kezdte. Annál dicsérendőbb, hogy a munkája mellett elvégezte az egyetemet és, napokon belül kézhez kapja a diplomáját. Kicsit elhúzódott a dolog, harminc múlt…- Köszönöm, majd átnézem az anyagát! – mondta Sarah Turner. – Gondolom önéletrajzokat is hozott.- Természetesen, Miss. Turner. – Ha segíthetek, hivjon.- Köszönöm! – mondta a kedves arcú, energikus megjelenésű lány, aki maga is harminc felé közeledett már, de a kora sosem érdekelte igazán. Annál inkább sok más, ami a hozzá hasonló nőknek nem mindig természetes. Neki életcélja az önmegvalósítás hiszen beleszületett egy mamutvállalatba. A céget az apja vezette, de két éve meghalt, és így természetes volt, hogy ö lépjen a helyébe. Anyját már korábban elveszi tette. Szerencsére mindig érdekelte az üzlet. Egyetlen gyermek lévén, apja, tinédzser kora óta belevonta a dolgaiba. Mindig izgatták, a nagy feladatok. Az egyetemen is többet tanult, mint amennyit kellett, szeretett hozzáolvasni a tudnivalókhoz. Lehetőleg mindennek utána nézett, ami érdekelte és aminek az életben hasznát láthatta. Más volt, mint a többi lány, akik előadás után kirajzottak, és már közben is az esti programon, meg a fiukon járt az eszük. Leánytársai, talán ezért sem nagyon kedvelték. Nem az irigység sugallta nekik, a három lépést, inkább az, hogy strébernek tartották. Mert jó, hogy éjjel nappal magol az, akinek egész életében abból kell majd megélnie, amit a profok előadásaiból, és a könyvekből magába szív, de mit játssza meg magát egy milliomos kisasszony, aki ráadásul még Ugy sem öltözik, mint ök., pedig akár naponta másik kocsival járhatna az egyetemre. Valahogy nem értették hogy lehet valaki ennyire felemás. Teljes testbedobással egy munkás életre készülni, és semmibe venni a pénz mindent előteremtő hatalmát?! Bezzeg ök. tudnának mit kezdeni a Turner vagyonnal. Az biztos, hogy egy szalmát sem tennének keresztbe. Remek szakemberek vannak, akik bizonyítani akarnak, és minden tehetségüket latba vetik, ha elcsíphetnek egy olyan állást, mint a Turner cég, bármelyik vezető pozíciója. Sarah nemcsak a menedzselést, a kereskedést, a gazdaságtant, de a könyveléstől a bérelszámolásig, mindent tudni akart. Szerette volna, ha a cég egyetlen dolgozója sem tarthatná méltatlannak arra, hogy a munkájába beleszóljon, vagy szakmailag elbírálja. Nem női sikerekre vágyott, hanem szakmaira. Bizonyítani akart önmaga előtt. Aki ismerte, tudta, hogy ez maradéktalanul sikerült is neki.- Nézzük csak! – nyitotta fel David Darlow dossziéját. – Nyolc éve dolgozik a cégnél.- Kéretem David Darlowot! – szólt ki nem sokkal később a titkárának és tovább olvasta az anyagot, amely tőmondatokból állt, és lényegretörö volt. Ritka, hogy egy beosztott oda meri írni az önéletrajza végére: mivel szeretne foglalkozni, ha lehetőséget kapna rá. Darlow odaírta, és nem is akármilyen tervei voltak. Sarah talán nem is tudta, hogy miközben olvas, szinte szünet nélkül mosolyog.

Öt perc sem telt el, és a tikár jelentette, hogy Mr. Darlow bebocsátásra vár. – Kéretem! – mondta Sarah, és egy önkéntelen mozdulattal megigazította a haját, amitől némileg zavarba jött, mint aki tudatában van annak, hogy kár a gőzért.

Kopogtak, és a szabad – ra, belépett David Darlow. Hányszor találkoztak az elmúlt két évben: folyosón, liftben és valahogy mindig zavarba hozta a fiatalember tekintete. Sosem Ugy nézett rá, mint a főnökére, hanem, mint nőre. Ezt észre kellett vennie, még akkor is, ha tudja, hogy öt, mint nőt nem érdemes figyelemre méltatni. A férfi tekintetében mindig több volt az érdeklődés, a főnöknek kijáró tiszteletnél. A vak is láthatta, hogy David Darlownak nem közömbös. Vagy tévedne?- Foglaljon helyet kérem. Hamarosan végez, gondolom nem akarja itt hagyni a céget.- A világért sem, Miss. Turner, feltéve, ha a cégnek, szüksége van rám.- Nem is annyira a cégnek, mint nekem. Valamit kérni szeretnék magától – kezdte, enyhe zavarral a lány.- Parancsoljon velem.- Mikor akar házasodni, gondolom van már valaki, aki…- Nincs! – vágta, rá talán túl gyorsan is David.- Csak nem akarja azt mondani, hogy…- Nincs komoly partner az életemben. Az ember ne gondoljon családalapításra, amíg a feltételek nem adottak.- Megtudhatnám mik a feltételei annak, hogy családot alapítson?- A legelső és szerintem legdöntőbb, hogy nincs aki Ugy szeressen, ahogy én öt, vagyis hiányoznak a kölcsönös mély érzelmek, amelyek nélkül bűn összekötni két ember életét.- Akkor vegye Ugy, hogy én most bűnre csábítom, vagyis bűnös ajánlatot teszek magának. Vegyen el engem feleségül! – mondta ki nagy bátran a lány, és szemrebbenés nélkül nézett Dacidra. A hatás nem maradt el. Sosem látott még korabeli férfit ennyire elpirulni. – Nagyon megleptem?- Hát, ami azt illeti Miss. Turner, sok minden megfordult a fejemben, amikor közölték, hogy hívat, de…- Tehát?- Nem is tudom, mit mondjak?- Akkor segítek. Kötelességem, főleg azok után, amiket a családalapítással kapcsolatos elképzeléseiről mondott. Ez nem lenne igazi családalapítás, csupán házasságkötés, amely egy olyan szerződésen alapulna…- Gondolhattam volna… – bökte ki csalódottan David.- Azt hitte szerelmes vagyok magába?!- Világért sem, de azt reméltem, hogy olyasvalamit kér tőlem, amivel a cég, vagy az Ön segítségére lehetek.- Olyasmit kértem. Tizenötmilliót szerezhetünk ezzel a házasságkötéssel, amellyel természetesen semmiféle kötelezettség nem jár. Még az sem, hogy Ugy tegyünk, mintha házasok lennénk. Ne vágjon ilyen kétségbeesett képet! – sajnálta meg a fiút, az egyre jobban zavarba jövő lány. – Remélem köztünk marad, de meghalt egy nagynéném, aki dúsgazdag volt és mindenét a macskájára hagyta. Egy esetben fordíthatnám azt a rengeteg pénzt, mondjuk a rászorulók továbbtanulására, lakásé pitésre, árvaházak támogatására, ha férjhez mennék valakihez. Drága néném, ugyanis vénlány maradt, és amíg élt mindig arról próbált meggyőzni, hogy egy ideig jól elvan az ember egyedül, de ahogy múlnak az évek, egyre inkább bánja, hogy nem köttette be a fejét amikor itt volt az ideje, és nem hozott a világra gyerekeket. Sajnos sosem érezhette hogy fontos valakinek. Természetesen én sokban hasonlítok a nagynénémre és bevallom – eszem ágában sincs igazából férjhez menni, legalábbis egyelőre. De értette a tréfát az öreg hölgy, és azt is tudta, hogy ekkora vagyont nem hagyok egy macskára szállni. Kényszerhelyzetbe akart hozni… szeretetből. Remélem nem kell elsorolnom, hogy apám halála óta, is hány alapítványt tett a cég vagyis ismeri az életfelfogásomat. Azért mert nekem szerencsém volt a startnál, kötelességem minél több fiatalt segíteni. Akar velem szövetkezni egy macska örökségének a megkaparintására? Szegénykém úgysem élvezhetné már sokáig a töke hozamait, hiszen tizennégy éves, és kiscica kora óta szeretem. Természetesen igyekszem bearanyozni a hátralévő napjait, ám a végrendelet kikötése szerint, csak akkor tarthatok igényt az örökségre, ha még a cicus életében férjhez megyek, különben a hagyaték egy állatmenhelyre száll. Nem vagyok irigy természetű, de boldog lehetne némely ember, ha olyan sora lenne, mint egyik másik négylábú kedvencnek. Maga mit gondol?- Természetesen elvileg mindenben egyet értek, csak…- Csak?- Meg kell gondolnom?- Ugyan? Annyira csúnya vagyok, hogy nem lenne hajlandó velem az anyakönyvvezető elé állni, két tanú jelenlétében?- Maga nekem a legszebb a világon Miss. Turner! – bökte ki őszintén David.- Ne vigye túlzásba! – pirult bele a lány. Tudja, hogy már tíz perce tárgyalunk egy nem túl jelentős ügyről?! Ha másról lenne szó, már régen berekesztettem volna az alkudozást, de terveim vannak azzal a pénzzel, és egyedül nem juthatok hozzá. Gondoltam maga megért, hiszen ha jól tudom dolgozott is, miközben az egyetemet végezte.- Sosem ijedtem meg a munkától!- Csak tőlem, vagy inkább a házasságtól?- Kicsit hirtelen jött az egész. Gondolkoznom kell.- Egy jó üzletember percek alatt képes dönteni.- De nem ilyen nagy horderejű dolgokban.- Mikor milyenben. Most döntsön ebben. Ne féljen szerződést kötünk, amely védi a személyes szabadságát. Akkor válunk el, amikor akarja, jelen sem kell lennünk, meg lesz az nélkülünk is. Ugy értem a bontóper. Az esküvőt azonban nem úszhatjuk meg. Oda kell állnunk és azt mondani: igen.- Éppen amiatt nehéz a döntés. Ugy terveztem, hogy azt komoly lépést, ha lehet, csak egyszer vállalom az életben.- Ennyire romantikus? – mosolygott Sarah.- Ebben igen.- Tehát?- Rendben van! – mondta ki nagy nehezen David.- Végre! – állt fel a lány, és kezét nyújtotta. Köszönöm! Megkérhetem, hogy az iratait adja le a titkáromnál. Ö majd mindent elintéz. Nem kell kényelmetlenségeket vállalnia, miattam.- Én szeretném elintézni, ha kaphatnék rá egy kis szabad időt. Legalább az illúzióm legyen meg, hogy házasodom, és kedvem szerint intézhetem a ceremóniát. Valahogy Ugy, mint egy boldog völegény.- Boldog vőlegény? – nevetett fel, furcsán Sarah.- Magát nem bántaná, ha világgá futna a híre?- Miért bántana? Maga nőtlen, én hajadon vagyok, kinek mi köze hozzá, hogy…- Érzelmek nélkül intézi ezt is, mint az üzleti ügyeit?! – kérdezte furcsán a fiu.- Ezt jól megkaptam. De igaza van. Más ez, és más az üzlet, még ha minden a pénzért történik is. De maradjon a kettőnk titka. Hazaszólók, hogy készítsék össze a szükséges iratokat, mert maga értük megy. Aztán ne is lássam, amíg nem tudja mikor, hol, és milyen megjelenést vár el tőlem. Remélem nem akarja, hogy talpig menyasszonynak öltözzem?- Bevallom, Mindigis arról álmodoztam, hogy…

[rkey]

- Odacsődítenénk a fotósokat, aztán engem hibáztatna, hogy kitudódik a dolog.- Menjünk egy másik városba. Mondjuk oda, ahol születtem. Ott magát nem ismeri senki…- Annál többen a város szülöttét – mosolygott a lány.- Bízza rám, ha akarja a szüleim sem lesznek jelen…- Szülei? Mit keresnének, ott éppen ök.?!- Mindig őszinte voltam hozzájuk. Fájna, ha mástól tudnák meg, hogy a fiuk, – ha némi furfang miatt is, – de, tudtuk nélkül kötött házasságot.- Magára bízom. Mire odaér a házhoz, az iratokat borítékba teszik. Várom az értesítését és köszönöm…

David Darlow egy pillanatig állt még, mint aki mondani akar valamit, aztán meggondolta és elhagyta a szobát.

Azon a napon Sarah Turner gyakran kapta magát azon, hogy a jövendőbelije jár a fejében. Milyen jóképű, kár hogy olyan nehezen állt kötélnek? Mást sértene, hogy még a tengernyi vagyon sem tudta elkápráztatni, de neki inkább imponált a meggondoltsága.

Hosszura nyúlt a napja, de azzal, hogy nyolcra hazament még nem értek véget a kötelezettségei. Egy partira várták, ahol illő volt megjelennie. Ugy is tervezte, hogy ott lesz. Letusolt, hajat mosott, beszárította, és a ruhái között válogatott, amikor a szobalány bevitt egy csomagot.- Ezt most hozták, Miss. Turner. Azt mondták sürgös.- Tegye le kérem, majd reggel megnézem. Most már úgyis késésben vagyok…

A lány az asztalra tette a csomagot és kiment. Sarah már belebujt a ruhájában amikor ránézett a címzésre. Mi lehet? És ki küldte? David Darlow?! Mi az ördögöt tett egy ekkora borítékba? Biztosan egy folyamatban lévő ügy aktái. De miért nem adta le a közvetlen főnökének? Igaz, hogy ö mentette fel a munka alól, meghatározatlan időre, de akkor is, mi köze neki a… Saját kezű felbontásra, vette észre a jelzést a borítékon. Mi lehet benne? Leült a heverőre és kibontotta a csomagot. Mi ez?! Fényképalbum, vagy napló?! Kinyitotta a vastag könyvet és elakadt a lélegzete… Szerelmem! – ez állt az első lapon. És… minden ami vele kapcsolatos! – nézett farkasszemet a saját, újságból kivágott fényképével. Hirtelen elhagyta minden ereje.

… Amikor a céghez kerültem, és először megláttalak, furcsa érzés fogott el. Mintha örök idők óta ismertelek volna. Az a sejtelmes kis mosoly a szád szegletében, mintha nekem szólt volna. Pedig észre sem vetted azt a kézbesítőt, aki esténként azért imádkozott, hogy másnap akadjon egy olyan küldemény, amelyet a titkárságodra kell felvinnie. Hátha megpillanthat?!

… Ugye fogalmad sincs róla, te drága lány, hogy dolgozik nálatok egy kótyagos fiú, aki képes két órával előbb bemenni a munkahelyére, vagy órákig sétálni a parkoló környékén, hátha megláthat? Hogy is gondolhatnál ilyesmire? Hogy is gondolatok én ilyesmire?!

Sarah lapozgatott és nézte a képeket, amelyek mind – mind öt ábrázolták, és legalább hét – nyolc évet fogott át a különös, vallomásokkal tűzdelt, fotógyűjtemény. Ki látott már ennél kedvesebb vallomást?! – járta át valami soha nem érzett boldogság

… Szeretnék felérni hozzád és tudom, hogy ezt csak egyféleképpen tehetem meg: tanulással a nyomodba eredhetek. Sikerült beiratkoznom az egyetemre! Neked köszönhetem, hogy megpróbálkozom vele. Az irántad érzett szerelem erőt adott!! Ha majd úgy érzem, hogy leragad a szemem, vagy nem fog az agyam ránézek valamelyik képedre felidézem magamban csodálatos lényedet, és új erőre kapok. Ha diplomás leszek, azt csakis neked köszönhetem, még akkor is, ha éppúgy reménytelen imádód maradok, mint amilyen azóta vagyok, mióta először megláttalak. A találkozás, veled, életre szólóvá vált.

Mire Sarah észbekapott, késő volt. Már csak telefonon mondhatta le az estélyt. Képtelen lett volna bármilyen protokollra. Úgyis folyton David Darlow járna a fejében.

A kötet közepe táján talált egy borítékot. Kibontotta.

… Drága Miss. Turner! Ha ezt a levelet megtalálta, akkor biztosan nem dobta félre a nyolc éve gyarapodó gyűjteményt, amelyet fontosnak tartottam megmutatni Önnek. Az esküvő szombaton, délután háromkor lesz a bostoni polgármesteri hivatalban. A szerződést nem készítettem el. Képtelen voltam rá Ha méltat annyira, hogy belelapoz a könyvbe és utána is úgy dönt: látszat esküvőt kíván… akkor is várom a szertartás színhelyén, de a közreműködésemre ne számítson. Sosem szegtem még meg a szavam, de most a szívem erősebb volt… ö győzött. Büszke vagyok rá. Az igent fontosabbnak érzem annál, minthogy egy mit sem sejtő öreg cicát üssek el vele az örökségétől. Ha nem jön el, értek a szóból és természetesen a cégtől is kilépek Megtagadtam, amit kért, tudom mi a kötelességem. Hódolattal: David Darlow.

Sarah hajnalban végzett a csodálatos naplóval. Nem azért, mintha annyi olvasnivaló akadt volna benne, hanem mert minden szó, minden mondat elandalította. Le sem hunyta a szemét reggel mégis olyan kipihenten, széles mosollyal lépett be az irodájába, hogy az is észrevette rajta a jókedvet, aki nem akarta.

A szombat mindkettőjük számára nehezen jött el. Sarah két órával előbb érkezett, de nem a polgármesteri hivatalba ment, hanem abba a házba, ahol David született. Nem kis csodálkozására senkit sem talált otthon. Szerette volna meglepni a családot. Vajon hol lehetnek? David biztosan a helyszínen, a szülei pedig nem tudnak semmiről, semmit.

Fél háromkor állt meg a hivatal előtt. Messziről meglátta Dávidot, ahogy esküvőhöz illő eleganciával, fel alá járkált, a járdán. Vajon hiszi – e, hogy eljövök? – gondolta Sarah.

Amikor odaért a fiú mellé, látta rajta, hogy a meglepetéstől egyetlen szót sem tudna kinyögni.- Ennyire biztos volt abban, hogy eljövök? – kérdezte.- Ennyire erősen akartam. Már megfigyeltem, hogy amit nagyon akar az ember, az…- Nem mindig teljesül – mosolygott a lány.- Most sem? Csak azért jött, hogy megmondja:vissza az egész? Inkább rúgja a macska az egész örökséget?- Ilyen kishitű? – nézett rá kedves mosollyal a lány. – Azt hiszi nekem nincs szívem. Vagy köböl van? Bár, ami azt illeti, az a nyolc éve íródó vallomás, még egy köszi vet is képes lenne átforrósítani. Csak ketten leszünk? – kérdezte a lány körülnézve.- Hát… belemegy? – ragyogott fel David arca.- Kinek lenne szíve annyi pénzt veszni hagyni?! – pirult el Sarah. – Tanuk vannak?- Természetesen. Ök. már odabenn várnak ránk.- És a talpig mirtusz?- Felvenné?- Ha lenne?!- Van! Jöjjön! – fogta meg a kedves, energikus kis kezet és szinte repült a lánnyal befelé. Mintha csak szárnyaik nőttek volna.- Várjon már kérem! – csititotta, Sarah. – Milyen menyasszony az, akit a jegyességük alatt, meg sem csókolt a vőlegénye? Ne a házastársi csók legyen már az első… !

David úgy nézte, mintha csodát látna, és olyan megilletődve közelített az annyira vágyott ajkak felé, mintha álmában cselekedne.- Most már legalább tudom, mit kell tennem, ha felszólítanak, hogy csókoljuk meg egymást! – súgta Sarah miután kibontakozott a hosszura nyúlt első csók – ölelésböl.- És most halljuk: mit vegyek fel? Gondolom…- Jól gondolod, Drága! – Illik majd rád! Könnyű volt. A szalonban segítettek. Remélem tetszik, én választottam.- Köszönöm! – csókolta meg puhán az édes izgalomtól cserepessé váló férfi szájat Sarah, és bement a kitárt ajtón.

A ruha csodálatos volt és az asszony is, aki rásegítette. Ha lett volna ideje elképzelni a legáhítottabb anyóst, éppen olyannak kívánja, mint a David anyja ahogy a karjára terített ruhával, kedves arcán boldog mosollyal várt rá, odabenn.

Az igazi meglepetés csak azután következett. Amint kilépett talpig fehérben, David apja nyújtotta felé a karját.- Ez életem legboldogabb napja, kislányom! – súgta neki. Ha az ember gyereke azzal kötheti össze az életét, akit szeret…- És aki szereti! – súgta Sarah.- Az maga a csoda! – húzta ki magát Mr. Darlow és mivel felcsendült a nászinduló elindult a kipirult menyasszonnyal a terem felé. Mintha tündérek tárták volna fel az ajtót. A terem zsúfolásig volt emberekkel. Valamennyik arcán áhítatos, kedves mosoly, és David ott várt rá, a pulpitus elött.- Mintha álmodnék! – súgta Sarah, apósának.- Az álmok, néha valóra válnak. És ez bennük a szép!- Csókolják meg egymást! – mondta a polgármester a szertartás végén. Honnan is gondolhatta volna a népes vendégsereg, hogy az ifjú pár, élete második csókját váltja. Ugy simultak össze, olyan odaadással ölelték egymást, mintha az elmúlt hónapokban csak ezt gyakorolták volna.- Itt senki nem ismer! – súgta David, a vacsora alatt. A szüleim sem tudnak semmit. Azt hiszik, , hozzám való lány vagy!- És, nem? – nyújtotta csókra ajkát az ifjú asszony.- Dehogynem! Csak isten a megmondhatója, hogy milyen igaz, amit hisznek?! – Nincs nagyobb vágyam, minthogy boldoggá tegyelek.- Akkor nekem könnyű dolgom lesz. Csak hagynom kell… Kár, hogy nem könnyen hagyom magam… és amit lehet, visszaadok! Mondd, drága, egész életre szóló párom: nagyon elcsodálkoznál, ha azt mondanám, hogy a nagynénémnek sosem volt cicája? Ki nem állhatta őket…- Sarah… te… drága… drága… drága, hát te is szeretsz egy kicsit? – ölelte át ifjú hitvesét David, és esküdni mert volna, hogy nincs nála boldogabb ember a földön. Nem először érezte életében, hogy amit az ember nagyon akar, amit fontosnak tart az előbb utóbb sikerül. Csak hinni kell. Ugy, mint ö hitt abban, hogy az a régi vonzalom, amely életre szóló szerelemmé terebélyesedett, egyszerszer csak viszonzásra talál. Akár a mesében…

[/rkey]