Sorsdöntő fogadás…

Irta: Linda Taylor

- Szerencsés fickó vagy! – mondta Frank Balkansnak, barátja Robert Coob.- Mi tagadás, nem panaszkodhatom, bár ami azt illeti volt a szerencsémben napi húsz órai munka is.- Mikor lesz az eljegyzés?- Harminc nap múlva. Már az órákat is számolnám, ha lehetne! – sóhajtotta Frank.- Ami azt illeti Shirley még így megszomorodva is ragyogó teremtés. Nem is tudom megérdemled – e?- Szeretem!- Ez még nem ok arra, hogy a tied is legyen. Méltónak érzed magad a kezére? Ugy értem nem méltányolta túl a képességeidet? Tudom, a jó menedzser kell, de ennyire? – mókázott Robert.- A végén még azt mondod gyorsan ment. Két éve, hogy a vőlegénye szerencsétlenül járt. Nagyon szerette. Igyekszem megszerettetni magam vele én is. Remélem egyszer sikerülni fog. Ha majd egy fedél alatt élünk könnyebb dolgom lesz. A gondolatát is leshetem! – mondta Frank, és megállt egy piros lámpa elött.- Nagyon bízol magadban! – cukkolta tovább Robert.- Bebizonyítsam mire vagyok képes? – kérdezte hirtelen, és parkolóhelyet keresett, majd megállt.- Mi az? Mi történt? – csodálkozott Robert.- Láttam egy fickót. A járdán hever. Toprongy, de ugy nézem fiatal. Fogadjunk, hogy talpra tudom állítani, hogy embert tudok faragni belőle? Egy hónapnál nem kellene több és…- Örültség! Ezért álltál meg? Lehet, hogy narkós, alkoholista, vagy gyenge elméjű. Megalkotni egy embert csak emberből lehet, vagyis megfelelő anyagból. Elment az eszed?.- Akkor is fogadok! – mondta Frank, már a hajléktalan csavargó mellett állva. – A tét, ezer dollár.- Oké, de ha nyerek, te kettőt adsz, és van még egy feltételem. A döntő bíró Shirley legyen. Azt mondtad egy hónap alatt képes lennél talpra állitani. Oké. Az eljegyzésed harminc nap múlva lesz, az nagyjából egy hónap. Ott mutasd be Shirleynek. A sok vendég közt nem tűnik fel, ha esetleg kilógna a sorból.- Rendben van! – mondta Frank, és cipője orrával bökdösni kezdte a bóbiskoló embert.- – Te jó ég, most hogy felemelte a fejét, még szörnyűbb! – súgta Robert. Szakáll, bajusz és ez a hajbozont? Megjegyzem fürdés után legalább öt kilóval könnyebb lesz.- Ébredjen, ember. Mi a neve? – szólongatta a férfit, Frank Balkans.- John Smith, uram! – vált éberré a csavargó.- Tervem van magával. Talán akad valami, ami talpraállithatja, vagy legalábbis lehetőséget kap rá. Vállalja?- Mosogatást, kukázást, bármit, uram! – kászálódott fel a férfi.- Másra gondoltam, de ráérünk megbeszélni. Most beültetem egy taxiba, és elviszik oda, ahol megfürödhet. Küldök ruhát és a további utasítást. Ne féljen, nem akarom rászedni semmire ami törvénytelen.- Akkor köszönöm, uram! – hajolt meg a férfi, majd tisztelettudóan várt.

Frank leintett egy taxit, és beültette. A fiatal sofőr nem volt túlságosan feldobva, de amikor előre kifizette a fuvart, és nem is garasoskodott, elismételte a címet meg a klinikán átadandó üzenetet.- Nevetnék, ha egyszer még megbánnád, hogy nem a saját kocsidba ültetted! – cikizte barátját, Robert.- Ami azt illeti, egy kicsit meghökkentett, amikor talpra állt. Hogy süllyedhet valaki ennyire mélyre? Hogy embertelenedhet el ilyen visszafordíthatatlanul?.- Na, máris feladtad? – kajánkodott Robert.- A világért sem. Amit egyszer vállalok azt teljesítem és már készítheted is az ezrest! A fogadást biztosan megnyerem.

Frank Balkans egy hónapon át, a világtól elzárva tartotta kísérleti alanyát. Három tanár járt hozzá, akik igyekeztek megtanítani mindarra, ami az emberek közé kerüléshez elengedhetetlen. Rendelt neki néhány jó ruhát, és egyéb kiegészítőket. Mindent a legjobból.

Rengeteg munkája közben sem mulasztotta el, hogy beszélgessen a fickóval, ellenőrizze a tanárok munkáját és meghallgassa a véleményüket. Meglepte milyen elismerően szóltak róla. Elég ha csak meg pendítünk valamit, és mintha emlékezetből mondaná, ugy sorolja. Jó a memóriája, vagy könnyen tanul.

[rkey]

Az eljegyzés napjának elő estéjén maga is elámult, John Smith beöltözött az alkalmi öltönyébe. Egészen jóképű fickó, és valóban átlagon felüli a szürkeállománya. Kár lett volna pusztulni hagyni. Hátha még hasznát is veheti az üzlet valamely ágában. Nem mindig az számit ki milyen egyetemet végzett, hanem a rátermettség.

Másnap, amikor beléptek Shirley házába, még kevés vendég volt jelen. A lány széles mosollyal indult feléjük, majd hirtelen megtorpant, ugy látszott, mintha elalélna, mire Frank odaugrott hozzá és átölelte.- Jeremy… Jeremy… – suttogta reszkető szájjal a halottsápadt lány, amit Frank, először nem tudott mire vélni.

A fura vendég érdektelenül nézte a lányt, de ahogy meghallotta a suttogását, hirtelen felfigyelt. Szemlátomást egyre izgatottabbá vált majd elindult Shirley felé.- … Shirley… – motyogta, kezét előre nyujtva.- Jeremy! – mondta ki, most már hangosan a lány, és kibontakozott Frank öleléséből, hogy odaboruljon, a még mindig hitetlenkedve néző idegen mellére.- Jeremy… hát élsz? Miért várattál ennyi ideig!?- Élek… de csak most kezdek eszmélni. Egyetlenem… miért nem kerestél meg? – simogatta a lány haját.- Nyomoztak utánad… hiába. Csak én hittem benne, hogy élsz. Kerestettelek, visszavártalak. Nem akartam elhinni nekik, hogy elhagytál. Szeretlek. Most is! Gyere, drágám! – fogta meg a férfi kezét. Gyere… beszélnünk kell – húzta magával.- És velem… velem mi lesz? – nézett rájuk, mindent felfogva, kétségbeesetten Frank Balkans.- Köszönöm, hogy segitett… hogy nem hagyott ott, ahol talált. – mondta őszinte hálával Jeremy.- Hiszen tudja, hogy fogadás volt! Sose hálálkodjék! – csitította Frank. – Nagyon szégyellem, de nincs értelme a tagadásnak: ha tudom, hogy maga Shirley vőlegénye…- Ne! Ne mondd ki Frank. Istenem, de jó, hogy sosem mutattam meg neked a fényképét. Nem is tudom mi gátolt benne, de most örülök, hogy így történt. – mondta nagyot sóhajtva a lány. Tudom, hogy fáj, Frank, de sosem tudom meghálálni neked, amit tettél. Visszaadtad a boldogságomat.- És tönkretettem a saját életemet!- Még beszélgetünk! – mondta Shirley és elhagyták a termet. – Most pedig halljam… mi történt… hol jártál két éven át te drága, drága, drága! – csókolta ahol csak érte visszakapott szerelmesét a lány, mihelyt kettesben voltak…- Tudtad hova mentem…- Igen. Átrepültél a harmadik államba egy három napos konferenciára. Ott kerestek, ott tűntél el.- Várj csak… most már emlékszem. – sorolta lassan Jeremy. – Nagyon unalmas volt. Nem bírtam tovább nélküled. Akadt egy magángép. A pilóta ide jött valakiért, és elhozott. Taxiba ültem és… jaj a fejem… tudod olyan érzés, mint amikor egy kiszáradt szivacsot hirtelen vízbe mártanak. Ugy tolul a sok emlék a gondolataimba, hogy csak csapongok, akár egy szédült csirke. Szóval elindultam hozzád, de egy virágüzletnél megálltam, és elküldtem a taxit. Itt volt a második sarkon. Vettem neked virágot, és gyalog indultam hozzád. Hárman támadtak rám. Elég késő volt. Arra még emlékszem, hogy fej bevágtak, aztán már csak a kórházban tértem magamhoz, John Smith – ként. Ott adták nekem ezt a nevet. Azt mondták egetlen szál alsónadrágban vittek be. Elveszett az emlékezőtehetségem. Amnézia! Hál istennek, csak részleges és nem is végleges. Itt vagyok egyetlenem, újra veled. Az eljegyzéseden. Most mi lesz Frank Balkansal?- Marad a cégnél, ha kedve van. Nem voltam szerelmes belé, de ö igen, és beláttam, hogy ha már nem szerelemből megyek férjhez, vele járok a legjobban. Két éve dolgozunk együtt. Vele folytattuk, amit ketten elkezdtünk. Az ötleted bevált. Jobban is, mint gondoltuk. Persze rengeteg munka kellett hozzá, és a sikert Franknak is köszönhetjük. Nem is beszélve arról a csodáról, amit akaratlanul művelt, hiszen ö hozott vissza nekem, téged.- Nem is akarom elhinni, olyan, akár egy csoda! – sóhajtotta Jeremy, és ajkai, Shirley arcát becézték.- Mindig tudtam, hogy szeret bennünket az isten, de hogy ennyire? – kacagott önfeledten a lány. Most mi lesz az eljegyzéssel?- Tartsuk meg! – vágta rá Jeremy. Hiszen készültünk rá, együtt a vendégsereg, soha jobb alkalom. Csak a gyűrű… azt is elvették a gazemberek, Pedig szép volt… – Nem is tudom elmondani mit éreztem, amikor az igazi nevemen szólítottál, és jobban szemügyre vettelek?! Addig nem volt emlékképem rólad. Drága mindenem!- Lehet, hogy a gyűrű amit vettél szép volt, de nem okozhatott volna nagyobb örömöt, mint amit most érzek. Hiszen vagy! Odahajthatom a fejem a válladra, be borit a csókjaid zápora Kell ennél nagyobb boldogság?- Szeretlek, és az élet gyönyörű! – suttogta Jeremy.- Ezt éppen te mondod? Te aki két évig embertelen sorban tengődtél?- Igen. Mert ne feledd, kettőnk közül neked volt nehezebb. Én nem hiányoltalak, mert nem tudtam a létezésedről. Te sirattál, kerestél, vágytál utánam. Kettőnk közül neked volt rosszabb. De most már boldogok leszünk, kárpótollak a várakozásért. Elhiszed?- Azt ne hinném el, amiben biztos vagyok? Hát nem borzasztó: több államban is kutattak, te pedig itt voltál végig a közelemben! Lehet, hogy el is mentem melletted, hiszen, ahogy Frank egy – két mondattal bekonferált, nem igen ismertem volna rád.- A nagyobb baj az, hogy én sem. Amikor Frank felszedett, már teljesen apatikus voltam. Nem érdekelt semmi. Alkalmi munkákból, segélyekből, és a sorstársak adományaiból tengődtem. Ha az ember már egy bizonyos szint alá csúszik, rongyos, nem tud mosakodni, nincs ahol lehajtsa a fejét, sehova nem veszik fel, az maga a halál. Segítség kellene nekik. Ezentúl, ha tudok, én is segítek… kötelességem! Valamennyinké…- Köszönöm, hogy nem adtad fel, hogy nem hagytad magad a sorstól eltaposni. Éreztem, tudtam, hogy élsz, de mostanában már az is megfordult a fejemben, hogy valamiért megharagudtál rám, és elmenekültél… valaki máshoz.- Pszt. Ilyet még kimondani is vétek. Hiszen annyiszor elmondtam két évvel ezelöttig, hogy amíg csak élek, szeretni foglak…

[/rkey]