Találkozás…

Irta: Linda Taylor

James Marigny lezárta a borítékot, és betette íróasztala fiókjába. Lassú, fáradt mozdulattal felemelte az írás közben is előtte fekvő revolvert, és miközben nézte, elhomályosult a tekintete.- Tehát ez a vég? Így fejeződik be egy tengernyi munkával, akarással teli élet. Csak a lánya ne lenne. Csak öt ne kellene itt hagynia szegényen, hiszen mindent érte tett. Azaz eleinte az anyjáért, aki olyan tündérien kedves teremtés volt, mint Nancy. Hogy hasonlíthat egymásra ennyire két ember? Nancy simulékony természetű, acélkemény jellemű, akárcsak a felesége volt. Boldog lehetne vele egy férfi, akit szeret. Ha megtalálhatná az igazit. De egy lány, aki mindenből kifosztva jut teljes árvaságra, még akkor sem számit hat sokra az élettől, ha most fejezi be a szállodaipari főiskolát. Mennyi vitájuk volt, mielőtt beleegyezett, hogy odamenjen tanulni. Ö sokkal elegánsabbnak tartotta volna, ha valami olyasmiben képzi magát, ami a társasági életben, otthona vitelében, a gyermeknevelésben segíthetné, de Nancyval nem lehetett beszélni.- Kedvelem a vendéglátóipart, a szállodádat. Nem akarok élősködni rajtad. Azt szeretném, ha hasznomat vennéd, ha a rád nehezedő terhekből valamennyit átvállalhatnék, ha segíthetnék, hogy ne napi Husz órában tegyél meg mindent a vendégekért. – ezt hajtogatta, és neki be kellett látnia, hogy végülis igaza van. A nőkkel, az anyaság úgyis veleleszületik, mert ha nem akkor, ne is szüljenek gyermeket. Az anyaság csoda, s aki nem képes értékelni, az ne érezze magát mártírnak egy életen át, azért, mert feláldozza magát a gyerekéért, a családért. A késztetés belülről jön. Aki annyit olvas és ugy ismeri a művészeteket, mint Nancy, annak valóban fölösleges végigunatkozni egy olyan egyetemet, amelynek a diplomája semmire sem használható. Mindigis egy fi ura vágyott, aki átveszi majd tőle a szálloda vezetését. Később azzal is beérte volna, ha a veje követi az igazgatói székbe, hiszen megtalálhatja Nancy az igazit, a szakma jelesei között is.

Most itt a vég. Holnap megkezdik a csődeljárást. Tudja is már, hogy melyik konszern nézte ki magának az ö szállodáját, amelyet nemcsak hogy megalapozott, de minden nyereségét beleölve, szinte fogadóból tette azzá, ami. Ma már sok az állandóan visszatérö vendég. A családias hangulatot, de mégis nívós kiszolgálást sokan értékelik. Elszámította magát a tőzsdén, de annak is a szálloda az oka. Ugy gondolta, hogy a jó tippet kár lenne kihagynia, és mivel meg volt a pénze a hotel további bővítésére, befekteti. Ha sikerül, megduplázhatja a pénzét, és az építkezést két év helyett, nyolc hónap alatt befejezheti. A tipp rossznak bizonyult, a pénze elúszott, és nemcsak az, ami az övé volt, hanem a bővítéshez felvett kölcsön is. Nem jöhetett más csak a csőd, és a szégyen, amit nem élhet túl. Nem állhat oda a lánya elé, és nem mondhatja neki: milyen okos voltál kicsim, hogy abba az iskolába mentél, így

legalább beállhatsz pincérnek, és eltarthatsz engem is, mert én már arra sem lennék képes. Túlságosan belefáradtam mindenbe.

Felemelte a revolvert és kibiztosította. Ugy tervezte, hogy a halántékához szorítja, ne legyen olyan riasztó a holtteste Nancy számára. Csak remélni tudta, hogy lesz olyan biztos a lövés, mintha a fegyver csövét a szájába venné. Ekkor kopogás nélkül kinyílt az ajtó, és Nancy viharzott be rajta. Arca ragyogott, mindkét karját széttárva repült apja felé. Csak az íróasztaltól két lépésre torpant meg, de akkor arcára fagyott az öröm.- Papa! Mit akartál azzal a… – nyúlt a fegyver után döbbenten, és reszketö kezekkel hámozta le róla apja ujjait.- Ne haragudj kislányom… mindenem odavan…- De élsz! Képes lettél volna itt hagyni, megfutamodni? Elfelejtetted, amit annyiszor a lelkemre kötöttél? Az ember amíg él remélhet. De hát, mi történt?- Oda a szálloda, még a házunk is…- Na és… annyi ház áll még a városban, vagy ha nem itt, akkor máshol. Erős vagyok fiatal, és képzeld, kitüntetéssel tettem le a vizsgáimat. Felajánlottak egy szállodamenedzseri állást a Dunk Konszern – nél. Hát nem nagyszerű ez?- Büszke vagyok rád, kislányom!- Világhírű cég. Mindenütt jelen vannak! Nevük van! – áradozott Nancy.- Ma este nálunk is jelen lesznek.- Ők?- Igen… kaptam egy fülest, hogy részt akarnak venni az árverésen, és a legifjabb Dunk fiú háztűznézőbe jön. Nem itt száll meg, csak vacsorázni akar, az éttermünkben.- Hányad magával?- Nem tudom. Olyan pontos füleseket nem igen kap az ember.- Papa… engedd, hogy ma este én szolgáljak fel Jim helyett az étteremben.- Megörültél? Éppen Jim helyett, aki a legkényesebb vendégekkel foglalkozik? Ö a legügyesebb pincérünk…- Éppen azért. A Dunk fiú nem ül le akárhova. A legjobb hely dukál neki. Én szeretném kiszolgálni, anélkül, hogy tudná ki vagyok.- Nyakon fogod önteni valamivel?! – rémüldözött az apa. – Minden baki csak rontana a helyzetünkön.- Papa az előbb mondtam. Kitüntetéssel végeztem, és a diplomában a felszolgálás is bennfoglaltatik. Soha nem törtem el, még egy poharat sem, és ha az a Dunk fiú a világ leghódítóbb hapsija, akkor is rezzenéstelen arccal, nyugodt kezekkel szolgálom ki, mintha örökké ezt csináltam volna. Oké?- De hát miért?- Két okból.

[rkey]

Hadd lássa ki nyerte el a felajánlott állásukat, és hogy bebizonyítsam: nem attól ötcsillagos egy szálló, vagy az étterme, hogy kizárólag férfiak dolgoznak benne. Miért szorulnak a nők a vendéglátás perifériájára? Miért gondolják, hogy rosszabbak, mint a férfiak? Szerintem ugyan ugy helyt tudnának állni elit helyeken, mint a legnyugodtabb férfi.- Gondolom nemcsak ez az oka. A klubokban, elegáns éttermekben botránykeltő lenne egy női pincér. Rontaná a színvonalat. Lokálszintre süllyesztenék vele.- Vállalom a lokálszintre süllyedést és, mivel azt mondod, neked már úgyis minden mindegy, bele kell egyezned. A Dunk Konszern akkor sem fizet többet vagy kevesebbet a hotelért ha női kiszolgálást kapnak.- Tégy amit akarsz kislányom, csak meg ne bánd.- Bárcsak te is így gondolkoztál volna, mielőtt ide beléptem! – csókolta meg apja homlokát Nancy.

Az étteremben minden ugy kezdődött, mint máskor. Elegáns pincérek várták a vendégeket. Az asztalokon a legárgusabb szemű ítész sem talált volna hibát. Talán még szebbek voltak a virágtálak, mint máskor. A portás előre jelezte, hogy megérkezett Mr. Dunk. Ö régi bútordarab, ismeri az egész szállodaipart, vagyis annak jeleseit. A ruhatárosnö lesegítette a vendég kabátját, elvette a kalapját, és máris indult elébe a fogadó föur.- Hova parancsol uram? Közel a zenéhez, szeparált helyre, vagy…- Maguknál női pincér is van? – kapta fel a fejét a szigorú tekintetű, de annál figyelemreméltóbb megjelenésű fiatalember.- Igen, uram.- Helyettesit?- Nem uram.- Női pincér, egy elegáns hotel éttermében? Mit ki nem találnak? Gondolom valakinek a valakije, ha ennyit kockáztatnak érte.- Ugy is lehet mondani uram, jegyezte meg a pincér, és betolta a széket Mr. Dunk alá. Akkorra már ott volt Nancy is. Ahogy megállt, ahogy a vendéget köszöntötte, ahogy az itallapot, majd az étlapot elébe tette, abban egy egész vizsgabizottság sem talált volna kivetnivalót.- Örülök hogy megtisztelt bennünket uram. Hozhatok valamilyen italt?- Maga az italos?- Is, uram. Itt valamennyien mindenhez értünk, ahogy egy jó vendéglátásban dolgozóhoz illik.- Melyik a legjobb évjáratú boruk?- A vöröset, vagy a fehéret kedveli, uram?

Dunk nem válaszolt azonnal, de felemelte a tekintetét, és hosszan nézte Nancyt, aki – ha nem képezték volna ki az ilyen helyzetekre is, belepirult volna a kíváncsi férfitekintetbe.- Nem kár azt a szép vörös haját fityula alá kényszeríteni?- Elmirás, uram! – jegyezte meg rezzenéstelen arccal a lány.- Magának van kedvenc évjárata? Mondjuk fehér borból?- Igen uram. Borász képzésen is részt vettem. Ítéletet tudok mondani egy borról, ha megkóstolom, de sosem lesz belőlem komoly fogyasztó.

Dunk elmosolyodott.- Velem, sem iszik meg egy pohárral?- Az nálunk tilos, kérem.- Ilyen szigorúak?- Ez nem lokál, hanem étterem és…- Ahol épp ugy szabályt szegnek a maga foglalkoztatásával, mintha lokálban lennénk. Tehát?- Nem tehetem, uram.- Akkor elmegyek… nem jönne velem?- Hova, uram?- Olyan helyre, ahol ihat velem egy pohár bort.- Itt is ihatok uram, holnap… amikor nem leszek szolgálatban, de ahhoz önnek újra el kéne jönnie, és nem hiszem hogy az én társaságom megérné…- Téved! Tehát akkor holnap este, ugyanennél az asztalnál. Szeretném látni a haját teljes pompájában, és ha lehet tengerzöld, vagy halványkék ruhát vegyen fel. A kedvenc színeim, és a vörös hajhoz remekül állnak.- Ön a divatszakmában dolgozik, uram? – kérdezte, még mindig rezzenéstelen arccal, Nancy.- Nem csak mindenben a tökéletesre törekszem. Akkor holnap kilenckor.- Pontos leszek uram. – biccentett Nancy, miközben  Dunk elhagyta az éttermet.

A hír pillanatokon belül végigfutott a házon. Amikor Nancy bement apja irodájába, nagyon bánatosnak találta.- Mindennek vége. Elment. Nem kellett volna megengednem, hogy…- Mit papa? Holnap este újra itt lesz, és velem vacsorázik ugyanannál az asztalnál! – mondta Nancy, s akkor szállt el bel öle a feszültség. – Most már bevallhatom, nagyon ciki volt, Papa. Még egyszer biztosan nem vállalnám. De így a jó. Tudod, az a fickó figyelemreméltó, még akkor is, ha meg akarta játszani a hozzáértőt. Nem hiszem hogy ne vette volna észre: bennem méltó ellenfelére talált.

Másnap este pontosan kilenckor, Bert Dunk már ott ült az asztalnál, amikor Nancy bevonult. Csak a bevonulással irható le a hatás, amit Bert Dunkból kiváltott. Mindigis gyengéje volt a természetes vörös hajú nő. De ez a lány? A haja valami csoda, és az ízlése? A világoskéket választotta… az anyag illik a hajához, puha, sok – sok redőt ejt, sejtelmesen hullámzik, akárcsak a hosszú, utánozhatatlan szint, csodálatos vörös haja.

Bert Dunk a vacsora elején sem nagyon figyelt már a kiszolgálásra, és a körülötte történő dolgokra, de ahogy egyre inkább belemerültek a beszélgetésbe, és tekintetét foglyul ejtette Nancy tengerkék szeme, ugy vált a leghétköznapibb vendéggé, akinek teljesen mindegy mit hoznak, hogy tálalják, és milyen íze van az ételnek, csak azzal költhesse el a vacsorát, aki megbabonázta, akitől egyre inkább el volt ragadtatva. Ha egy nő szép, az szivmelengetö, de ha még okos is, az maga a csoda.

Vacsora után átmentek a bárba táncolni. Amíg Nancy

a haját hozta rendbe a mosdóban, Bert Dunk nem vesztegette az idejét. Vallatóra fogott egy pincért, akitől megtudta, amit akart. A hír határtalan örömmel töltötte el. Természetes, hogy a pincér is csuklani kezdett, amikor az információért kapott csekket meglátta, pedig – a főnök kisasszony utasításának megfelelően – nem egykönnyen állt rá az árulásra.

Másnap reggel Nancynak csodálatos fehér és sárga rózsákból összeállított kosara érkezett.

… Miss. Marigny! Kedves, bátor, vörös tündérem, Nancykám! A szálló a magáé marad. Nem menedzserként, és nem a Dunk Konszernél kezd dolgozni, ha mégsem tenne le az elhatározásáról. Én egészen más szerepet szánok magának, és csak remélni merem, hogy hosszabb távon egyezik az elképzelésünk. Felejthetetlen este volt. Remélem maga is szívesen emlékszik rá, amíg csak él… amíg csak élünk… Este kilenckor, várom, ugyanott. Ha csak tizedannyira kíváncsi rám, mint én magára, el sem tudom képzelni, hogy bírja ki majd ezt a hosszú napot?! Az Ön Bertje.

James Marigny az érettségi bankettjén keringőzött utoljára, de amikor lánya beviharzott hozzá kezében a levéllel, cseppet sem bánta hogy kora reggel van, és percekkel előtte még egyáltalán nem volt táncolni való kedve. Mire hatodszor járták körbe a szobát, már ö is képes volt szívből jövően kacagni…

[/rkey]