Téged szeretnélek…

Irta: Linda Taylor

Phil Badler másfél éve élt egyedül, hét éves kislányával. Felesége autószerencsétlenség következtében vesztette életét. Házasságuk jól sikerült, és a kis Claire csak fokozta boldogságukat. Phil Badler sok minden nélkül el tudta képzelni az életet, de gyermek nélkül nem. Szerencsére ebben egyetértettek, és éppen a második istenáldást tervezték, amikor a tragédia bekövetkezett. Az elmúlt nehéz hónapokban Phil, amennyire a munkája engedte, csak a kislányának élt. A céget, amelyet vezetett, maga alapította. Nem volt túl nagy, de mutatói meredeken felfelé íveltek, amikor bekövetkezet a haláleset. Azt hitte sosem heveri ki a fájdalmat, de ahogy telt az idő, kezdett magára találni. Mióta Claire iskolába járt, sokkal könnyebb vele. A pajtások, a tanárok oldják a szomorúságát. Mindigis érdekelték a betűk, a számok. Már öt éves korában tudott olvasni.

Phil, a felesége halála után, kénytelen volt házvezetőnőt alkalmazni, mert nem érhetett mindig időre az iskola elé, és kellett valaki, aki, amíg ö dolgozik, felügyeljen a kicsire. Aránylag nyugodtabban teltek a napjai, mióta sikerült, az elég jó iskolába, beíratni Clairét. Egy éve, hogy odajár és este tele van élménnyel. Be nem áll a szája, csacsog, mesél, áradozik. Phil megpróbál odafigyelni rá, de nem mindig sikerül. Vagy a kimerültség, vagy az, hogy máshol jár az esze, hiszen az üzleti élet nem állóvíz, eltereli a gondolatait. De egy név gyakran elhangzott, a szűnni nem akaró csacsogás közben: Jane nénié.- Ki az a Jane néni? – kérdezte egyszer, de csak félig odafigyelve az áradozása.- Tanárnő. Irtó klassz csaj… ugy értem jó fej…- De Claire? Honnan veszed ezeket a kifejtéseket? – nézett rá, csodálkozva.- Mindenki azt mondja. Neked is tetszene. Nem olyan mint a többi… nem szigorú, nem büntet… olyan… olyan, mint a mami…- Mami? Hogy érted ezt? – döbbent meg Phil.- Sokszor megsimogat, kérdezget, hogy vagyok, mi a kedvenc játékom, és valahányszor jelentkezem, mindig felszólit.- Örülök, hogy így szereted. Nem kis dolog, ha tanár és tanítvány között jó a kapcsolat. Te még kicsi vagy, de meglátod, hogy ez a későbbiekben milyen sokat jelent. Én még ma is szívesen emlékszem vissza olyan tanárokra, akiknek nagyon sokat köszönhetek.- A fia is velünk jár… Brian a neve… ö a haverom…- De Calire! – mondta kedves szemrehányással az apa.- Akkor a barátom, csak azért nem mondom ugy, mert a többiek mindig csúfolnak, hogy szerelmesek vagyunk egymásba. Papa lehet egy gyerek szerelmes?- Miért ne lehetne? Ha jól emlékszem én négy éves voltam, amikor megkértem a szomszéd kislány kezét. Kár, hogy öreg volt hozzám. Elmúlt nyolc, de nagyon szép és mindnyájunkat elbűvölt. Gyönyörűek a gyermekbarátságok… vagy majdnem szerelmek. Te még kicsi vagy, de ha pár év múlva valamelyik fiú iránt gyengédséget, érzel, az már, akár életre szóló is lehet. Nem egy példa van rá.- Apa… te ugye sose hozol új anyukát a házhoz?- Ez hogy jutott eszedbe? – döbbent meg Phil.- Mert a felnőttek szerint nem élhetsz örökké magadban és, ha mégis új mamám lesz… olyat szeretnék, mint a Briané! Tudod, amikor rám mosolyog legszívesebben azt mondanám neki: téged szeretnélek…- Vagyis nemcsak ugy, mint egy tanító nénit?- Nemcsak ugy. Azt mondtad a Mami sosem jöhet vissza és… szóval hozzá hasonló anyukát szeretnék.- Nem csábíthatom el a férjétől, csak azért, mert a kislányomnak tetszik. – próbálta mókára fogni a dolgot az apa.- Nincs férje. Brian azt mondja az apukája elment. Nem faggattam mert láttam, hogy szomorú lett a kérdésemtöl.- Elment? Szegény Brian. Rossz lehet neki… fél családban élni.- És nekem?- Ne haragudj, nem így gondoltam. Tőlünk a sors vette el a mamát, de egy apa, aki elmegy?!

Phil Badler nem értette, miért gondolt attól a perctől kezdve egyre többet a tanárnőre, akiről azt sem tudja szép, öreg, vagy csúnya. Ha valakit csak ugy elhagynak, annak mindig oka van. De ha a gyerekekkel képes megtalálni a hangot, akkor valószínűleg nem benne volt a hiba. Különben is ki tudná megmondani, hogy milyen két ember illik egymáshoz igazán?! Minden házasságban akadnak problémák és mindkét félnek tűrnie, engednie kell, ahhoz, hogy az életre szóló jónak mondható legyen Ha kibírja a sok rakoncátlan gyereket egész nap, akkor miért nem tudta megtartani a párját? Szemügyre kellene vennie a nénit, akibe a kislánya szinte belehabarodott. Egyszer valóban meg kell majd nősülnie, de a világért sem szeretne lánya ellenére tenni vele. Hátha nem is olyan kiállhatatlan bűzi boszorka az asszony, és sosem lehet tudni?! Elhatározta, hogy valamelyik nap elmegy Claireért az iskolába. Csak akkor járt ott, amikor beíratta. Ha a szülőket összehívták, mindig ugy jött ki a lépés, hogy a házvezetőnője ment el helyette, és ö számolt be neki, miről volt szó. Egy üzletember nem rendelkezik szabadon az idejével… sajnos. Az igazgatón kívül, akivel a beíratáskor beszélt, senkit nem ismert a tanári karból, személyesen. Látásból igen, mert nagyritkán előfordult, hogy előbb végzett és elment Claireért. Vajon melyik lehet Jane néni?!

[rkey]

Talán éppen a tanitó nénin, és Claire különös megjegyzésén járt a feje akkor is, amikor egy piros lámpánál elbambult, és későn lépett a fékre. Nem túl nagy csattanással, de belecsuszott az előtte álló kocsiba. A vezető nő kiszállt. Na most aztán hallgathatok? – gondolta nyűgösen. De igaza lesz. Aki vezet, annak legyen ott az esze! – ugrott ki, és indult előre a nő elé. Kedves teremtésnek látszott, csak nem kezdjen ordítani vele?- Elnézést… én voltam a hibás! – kezdte bünbánóan.- Szerencsére nincs túl nagy baj… – nézett az összetört lámpáira az asszony. – Én húztam a rövidebbet. A maga kocsija bivalyerős… ez meg egy viharvert csotrogány… – mosolyodott el kedvesen.- Természetesen minden ügyintézést magamra vállalok, ami ezzel jár – ajánlotta készségesen Phil.- Csak az segítene, ha gyorsan túl lennék rajta. Elég sokszor kell… ez a csataló. Meg sem tudnánk lenni nélküle.- Ez csak természetes. Akár azonnal odamehetnénk a szervizbe. Engem mindig soron kivül kiszolgálnak és igazán nem nagy dolog a két lámpaüveg kicserélése.- Most sajnos nem érek rá. A fiamért sietek. Ha nem érkezem időben, aggódik. A holnap megfelelne?- Beszólok a tulajnak, hogy reggel viszi… és állnak szolgálatára. Tessék a címük. Nincs messze! – Irta fel a névjegyére.- A kora reggel nem jó. Inkább kora délután… és köszönöm! – mondta kedves mosollyal az asszony. Azt hiszem ideje indulnunk. Feltartjuk a forgalmat, és semmi értelme hogy még egy előkerülő rendőrrel is veszkődjünk. Nekem most minden perc számit.

Másnap kora délután Phil Badler ott volt a szervizben. Tulajdonképpen semmi baj nem volt a kocsijával, de sok minden megvizsgálandót talált ki. Le is mosatta. Ott akart lenni, amikor az a kedves asszony érkezik a csotrogányával. Milyen aranyosan mondta. A hűséges természet gátolja, hogy lecserélje, vagy az anyagiak? – járt a fejében, amikor meglátta a kocsit. Egy órát kértek a szerelők, addig ök. a szemközti bisztróban megittak egy kávét, és beszélgettek. Sok mindenről szó esett, de legtöbb a gyerekekröl.- Az én nevemet már tudja, hiszen a névjegyemre írtam fel a szerviz címét, de magát hogy szólíthatom?- Hívjon Janenak.- Köszönöm. Irigylem a kisfiát.- Miért?- Mert ilyen anyja van! – mondta őszintén Phil.- Szeret is. Természetesen minden érzés, reakciót vált ki a másikból, és ahogy én odavagyok érte, azon csak ö képes túl tenni. – mosolygott az asszony.- A gyermekek nagyon ragaszkodóak, és főleg minden érdek nélkül szeretnek. Mi is jól megvagyunk a kislányommal.- Gondolom a felesége is szereti… mert az anya…- Sajnos a feleségem meghalt.- Bocsánat nem akartam fájdalmat okozni. Sajnálom a kislányát, uram.

Hívjon Philnek. Én is sokszor sajnálom szegénykét. Olyan szeretetéhes, hogy mindenkibe belekapaszkodna a meleg kis szívével, akivel kapcsolatba kerül. A tanárnőjéért rajong…- Az jó, mert a tanárnőtől csak tanulhat, és ha olyan az illető, egy ici – picit az anyai gyengédséget is pótolhatja. Különben én is tanítok. Nem sajnálom az időt arra, hogy egy – egy osztály átvételekor megismerjem minden gyermek körülményét és azon igyekszem, hogy akinek kevés szeretet jut otthon, vagy simogatásra van szüksége, arra mindig legyen időm. Az élet úgyis olyan kegyetlen.- Irigylem a férjét – sóhajtotta Phil.- Nem tudom jól járna – e, ha a helyében lenne? – mosolyodott el kicsit mélázva az asszony. – De az óra letelt. Ha pontosak, akkor kész a kocsim. Nem is tudom, hogy köszönjem meg.- Sehogy… én kérek elnézést, a bambaságomért. Tudja ki járt a fejemben, amikor magának koccantam? A kislányom. Azt mondta , ha egyszer megnősülök, olyan anyukát szeretne az édes helyett, mint a tanító nénije.- Akkor egy kicsit büszke vagyok a kolleginára! – pirult el az asszony.- Meg kellene ismerkednem vele. Ha Claire kötődik hozzá, hátha…- Ami azt illeti, sosem lehet tudni! – mondta zavartan az asszony és alig tudta kihúzni a kezét a férfi bucsuzó markából. – Isten vele.- Papa tudod, mit kérek a szülinapomra?- Ha elárulod? De az ajándékot már megvettem.- Ezt nem kellene venni, csak írni két sort. Hívd meg a tanitónénit az uzsonnára. Brian úgyis itt lesz, de azt szeretném ha nem csak idehozná és érte jönne, mint a többi mama, hanem végig itt maradna velünk. Olyan aranyos… ugy szeretném.- Túl van tárgyalva! – nyult a levélpapírja után az apa és irt két kedves mondatot. Claire aznap este szinte mosolyogva aludt el. Boldog volt. Alig várta, hogy holnapután legyen.

Phil Badlert bántotta, hogy nem tud semmi közelebbit a koccanójáról. De hát mit is akarna tőle, hiszen amit a férjéről mondott, az egyértelmű. Boldogok.

A szülinap elérkezett, és Phil vállalta az ajtónálló szerepét. Azt hitte nem jól lát, az egyik ajtónyitáskor. A karamboltársa állt ott egy kisfiú kezét fogva.- Maga?! – kérdezte őszinte örömmel.- Így van az ha a szülő nem jár az értekezletekre. – mondta komolykodva, de pukkadozó jókedvvel az asszony. Baj, hogy nem lepleztem le magam? Már akkor tudtam ki maga, amikor a szerviz címét ideadta.- Jane… kérhetek valamit? – kapott észbe hirtelen Phil.- Hogyne, Brian már úgyis faképnél hagyott. Ha látta volna milyen boldogan szorongatta a csokrot egész úton?!- Ne árulja el Clairének, hogy beleszerettem magába…- Mit beszél? – képedt el az asszony. Ugye csak viccel?!- Eszembe sincs, de nem akarom elveszíteni, persze csak ha nem vagyok nagyon utálatos a maga számára.- Hogy mondhat ilyet? Maga nagyon kellemes külsejü férfi, de…- Akkor minden rendben van. Tudja én is félárva gyerek voltam, és azonnal utáltam minden nőt, akit apám leendő anyámként mutatott be nekem. Az anyám iránti szeretet azonnal megfagyasztott bennem minden érzést. Kerüljük el, jó? Talán könnyebb lett volna kijönni a mostohámmal, később, ha abban a tudatban lehettem volna, mint Claire, hogy ö választott.- Ugy gondolja, hogy Claire?- Hiszen elmondtam… megszerette magát. Azt hiszem egy ember van csak, aki túltehet rajta, természetesen a kisfián kívül… Ugye ne mondjam meg ki az? – kérdezte a férfi, és olyan édes öröm áradt szét benne, amilyet régen nem érzett…

[/rkey]